A nejem egy kurva

Beküldő:hávvin

Már több mint negyven éve élek ugyanazzal a feleséggel akit még elvettem feleségül. Igaz az első években többször el akartam válni,de aztán vagy én vagy ő mindig meggondoltuk magunkat. Sokszor megcsaltuk egymást és sok esetben jólesett látni ahogy szopja az idege farkakat vagy,hogy milyen élvezettel kefél fiatal srácokkal akiket ő csinált férfiakká.

Feleségem egy barna rövidhaju 165 cm magas mosolygós 95-ös mellbőséggel csinos formás lábakkal szép formás testű hölgy volt akinek számtalan szeretője volt már hiszen huszonhét éves volt. Abban az időben volt egy élettársa akivel hetente kétszer elment a lakására és ott is aludt,persze elmondása szerint nem sok alvás volt azokon az éjszakánkon. Az osztály ahol dolgozott annak a főnöke is már az első évben a szeretőjévé tette és hetente több alkalommal is ha hívta legtöbbször azért ment be hozzá,mert kefélni volt kedve a főnökének.

Volt egy nagydarab hentes akivel az egyik húsboltba jött össze és az elmondása alapján a farka vastagsága a tövénél elérte a nyolc centit a faszfején nem volt bőr ami igazán mindig tetszett neki. Sokszor éjjelente mindig bejött az albérleti szobájába a főbérlő fia és bár aludt mindig arra ébredt,hogy éppen keféli a srác. ennek is szerette a faszát az elmondása alapján mert huszonnégy centi volt és a fasza fején nem volt bőr ezért könnyen becsúszott a szájába meg a seggébe is. Volt olyan nap amikor mindannyian megbaszták.

Néha ha rájött az élettársára a mehetnék és a változatosság elvitte egy harminc kilométerre levő városba ahol egy nagy csalási házban összejött kb huszonöt harminc pár. Mikor bementek akkor az ajtóba kaptak a nők egy tablettát és hozzá a fiú is egy féldeci pálinkát,majd egy kis pezsgőt amit belépéskor megittak. A tabletta azért kellett a nőknek,hogy az esetleges élvezetekkor a hölgyben bennmaradó férfiondó ne csináljon gyereket, mert ide csak orvosi vizsgálattal lehetett bemenni,mert senki sem szerette a kotont.

Ilyenkor persze mindenki mindenkit kefélhetett, leszophatott akár többen is egyszerre. Később amikor már a feleségem lett ez a csaj aki előszeretettel kefélt mindenkivel is engem is elvitt ilyen buliba és roppant élveztem ahogy baszták a feleségemet mindhárom lyukában és ahogy nyelte a sok gecit a srácok faszából szíva.Észrevettem,hogy a pálinkába be volt valami szer téve amitől a gátlások felolvadtak és lelkifurdalás nélkül odament mindenki a másik párhoz,hogy elszeresse és megbassza a társát. Én is mindig élveztem ahogy bementünk és meztelenre vetkőztünk valaki odajött és már lehajtotta a feleségem fejét és a szájába dugta a nagy faszát.

Ahogy elkezdtünk járni majd megkeféltem sokszor az utcán is mások szeme láttára lassan leszoktattam a kanijainak nagy részéről és csak a munkahelyi főnökét engedtem,hogy megbassza a feleségemet. Az egyik alkalommal elhívtam magunkhoz egy szombat estére vendégségbe amikor is elhozta a feleségét és a lányát is és ott derült ki,hogy a felesége sem tudott arról,hogy a férje egy munkatársát keféli, de nálunk amikor megismerte a feleségemet azonnal lehúzta a bugyiját és benyalt neki.

Szerencsére a lányának is hasonló volt a felfogása és azonnal levetkőzött és ráült a farkamra nagy örömömre a feleségem meg ráült a főnöke faszára. Szinte hajnalig basztunk felváltva .Én nekem is sikerült megdugnom a feleségem főnökének a feleségét és később mondtam is neki igazán együtt kurválkodhatnának a feleségemmel is .Néha el is mentek olaszba a velencei karneválra és szerencsére az asszony tudott olaszul és az egy hét alatt annyit keféltek mindenkivel,hogy szép pénzt hoztak haza is. Igaz felszedett mindegyik valamit és utána tíz napig a kórházba kezelték őket.

Volt olyan hétvége a következő valamelyik nyáron,hogy mind a hatan elmentünk a Balcsira egy hétre pihenni. A pihenés abból állt,hogy az asszonyokat felváltva használtuk. A harmadik pár a feleségem főnökének a lánya volt aki a férjét is bevezette a közös kefélésekbe. Az asszonyok a teraszon mindig a bejárattal szemben ültek és élveztük azt,hogy akik elmentek a ház előtt és bebámultak sokszor láthatták a három asszony szőrös később szőrtelen pináját, mert sose engedtük meg,hogy bugyit hordjanak.

A nászuton a feleségem akivel csak lehetett lefeküdt még ezt a két hetet se bírta ki,hogy csak én legyek a lába között. A nászút második hetében egy hegyi nyaralóban összejött két hatvan éves faszival akiknek rendszeresen szopta a faszát és engedte magát kefélni és az asszonyok által nyalatni magát. Mikor hazafelé indultunk addigra felszedett egy ipsét aki szegedre ment és odaadta a vezetést nekem,hogy a hátsó ülésen végigbassza az utat a feleségemmel.Mikor hazajöttünk el akartam válni, de kiderült,hogy terhes és így kénytelenek voltunk kikapartatni,mert nem hittem el,hogy enyém a gyerek.

Amikor megint kefélhetett több mint egy hónapig senkivel nem foglalkozott direkt azért,hogy én csináljam fel és akkor biztosan nem fogok elválni. A feleségemet amikor kikaparták az orvos mondta nekem,hogy vigyázzak a feleség felcsinálásával,mert a legközelebbi kaparást már nem biztos,hogy meg lehet oldani,mivel annyiszor kaparták már ki. Persze amikor megtudtuk,hogy terhes a családi kupaktanács úgy döntött,hogy az unokaöcsém odaköltözik a lakásunk kis szobájába a feleségem öccsével és ez hoz egy kis pénzt a konyhára.Persze nem mondhattam meg a szüleimnek,hogy minden héten három este pénzért kefél a feleségem,mert erről nem tudhattak, de nem sok volt a keresetünk sem. Így aztán három este mindig jöttek hozzánk férfiak,vagy srácok akik este hattól éjfélig egymásnak adták a kilincset és becsületese nagy fasszal megbaszták a feleségemet én meg csak nézhettem,meg kinyalhattam a gecit a pinájából,vagy a melléről.

Ezeket a srácokat a feleségem szerezte és később is sokszor használták,lassan többet mint én. Persze volt olyan este amikor egy család jött fel és a férj,feleség és a két fiúk is használták egész éjjel a feleségemet, de ezért annyit fizettek,mintha külön jöttek volna.Közben persze az unokaöcsém is rákapott a feleségemre és mivel nem dolgozhatott egész nap nem sok ruha volt rajta inkább valamilyen test. A sarki boltvezető is bekerült a lába közé. Ez azért volt,mert a feleségem felvett egy olyan egyrészes otthonkát ami egyáltalán nem látszott át és hosszú is volt. Lement a boltba vásárolni,de viszketett a pinája és megvakarta. Ezt látta meg egy eladó és szólt a főnökének,hogy eldugott valamit a vevő erre behívták,hogy adja oda,mire azt mondta a főnöknek megmutatja, de csak ő maradjon az irodába. Erre kiment mindenki ő meg felhúzta a ruháját és megmutatta nincs semmi ahová bármit eldughatna. A főnök kiakadt amikor meglátta meztelenül az asszonyomat és megkérdezte nem ülne bele a farkába.Beleegyezett és ezért egy szalámit dugott fel a nejemnek a pinájába és odakötötte a combjához,majd kiengedte egy oldalajtón. Attól kezdve rendszeresen lejárt a boltba baszni sőt az egyik alkalommal az egyik eladónő feljött a lakásunkba és megkérdezte miért engedte el a főnöke aki egyébként a férje is. Ekkor megmutatta magát és levette a ruháját,hogy nincs alatta semmi.erre a csaj is levette a ruháját és kinyalta a feleségemet. Ettől kezdve sokszor volt,hogy nálunk kefélt a boltvezető felesége is és nagyon sokszor sikerült leszoptatnom a feleségem szeme láttára is.

Később megint terhes lett a feleségem és miután nehezen kihordta közölte az orvos sajnos nem biztos,hogy több gyereket is ki tud hordani. Persze a keféléseit ezután sem hagyta abba sőt ettől kezdve sokszor több hétre elment a fővárosba is kurválkodni és a barátnőjénél kapott szállást.
Mikor a barátnője lebukott ő hazajött és itt szereztem neki állást amit azzal hálált meg,hogy az összes szerelővel és főnökökkel ,tehát két év alatt összesen vagy hatszáz férfivel sokszor kettesével,vagy hármasával járt kefélni a saját lakásunkba. Később bármilyen állást szerzett is a főnökei mindig a hétvégeken jöttek és megbaszták ami sokszor két napig is tartott.

Közben a társasházba cserélődtek a lakók és volt egy házaspár akik az orvosira jártak és a srác az nagy kurvahajcsár volt. Egyik alkalommal bedöglött a zárjuk és a feleség a feleségemmel megbeszélve én mentem segíteni zárat cserélni,mert a férje vidékre ment több napra a szüleihez. Persze nemcsak a zárat cseréltem ki, de a bugyiját is lehúztam a fiatalasszonynak és utána is rendszeresen baszogattam a hölgyet. A férje kiszúrt,hogy a feleségét baszogatom,mire közöltem ott az én feleségem te meg baszogasd őt.Ez persze nagyon tetszett is neki és attól kezdve rendszeresen megbaszta,sőt a barátait is bevezette a nejem szétkefélt pinájába és rengetek szexis felvételt is csinált róla.

Sajnos ezekből a képekből nekem nem jutott,mert a nejem megtiltotta,hogy a srác adjon,mert ha ad többet nem fekszik le vele. Később elváltak és a srác elköltözött,de sajnos hiába kerestem nem találtam meg.Pedig nagyon örültem volna neki,hiszen ő is futtathatta volna egy kicsit a nejemet.Ezt csinálta az a koma is aki eladta a lakásunkat vagy két évig rendszeresen megbaszták a város különböző helyein és lakásokban.Itt szokott rá a kutyákra is és teljesen ledöbbentem amikor az egyik fiúbulin meghágatták a kutyával és egy pohárba engedték a kutyagecit, majd megitatták vele.Mikor közöltem vele mit láttam röhögve mondta,a másik bulin egy pónicsődör hágta meg és annak a gecijét is megittam. Már régóta szeretem ezt csinálni.Azért mert te már lassan tizenöt éve nem kefélsz meg - igaz nem is engedném - még mások szívesen megbasznak és jól esik a kutya fasza és a pónicsődör fasza is ahogy élvez bennem.

Később egy alkalommal teljesen elázva mentem haza és megbasztam a feleségemet amikor éppen két nagy faszú néger koma volt aki baszogatta.kiderült,hogy terhes lett és nem akartam néger gyereket nevelni ezért kikaparták, de a kaparás odáig fajult,hogy ki kellett vennie a méhét is. Ennek az egésznek ő örült a legjobban,mert így már nem kellett attól tartania,hogy valakik felcsinálják. ettől kezdve még jobban belevetette magát a baszási kurzusokba.

Közben a szomszéd is kicserélődött majd mivel csinos volt próbáltam megbaszni,de nem sikerült. Az egyik alkalommal majdnem sikerült, de közben a két fia akit egyedül hagyott a lakásában összeszart mindent és elkezdte enni a saját szarát. Persze ezt mikor megláttam elment mindentől a kedvem.A végén derült ki,hogy azért lett volna hajlandó kefélni velem,mert jött volna két koma akik a feleségemet kefélték volna aznap délelőtt. Később már nem sikerült megbasznom a szomszédasszonyt.

Lassan teltek a napjaim és én rengeteget voltam kocsival vidéken és külföldön.A nejem teljesen összejött a szomszéddal és többször megkefélték a ott lakók is .A szomszéd kupit csinált a saját lakásából és naponta oda jártak esténként baszni a férfiak. A nők a társasházban élő férfiak feleségei voltak akiknek a legtöbbjének minimum egy diplomája is volt, de jó alakúak voltak és nagyon szerettek baszni,persze csak gumi nélkül.Ettől kezdve a feleségem is minden este kilenc óra felé levetkőzött egy kominéra se bugyi nem volt rajta és átment baszni a szomszédba. Sokszor hajnal felé jött haza és volt,hogy levitték az udvarra,és mások szeme láttára is végigmentek rajta.

Amikor rájöttem mit csinál fel voltam háborodva erre közölte .hogy egy év alatt általában nyolc tízezer férfivel kefélt és sokan még többször is teleélvezték a pináját,mert neki nem kellett attól tartania,hogy felcsinálják. Nem egyszer rendőrökkel is dugott. Volt egy alkalommal amikor három katonatiszt volt a lába között és megbeszélték,hogy másnap éjjel elmegy velük és beviszik a katonasághoz egy pár napra. Persze a pár napból két hét lett és ott a két hét alatt naponta harminc negyven katonával dugott.

Persze ez sem tartott sokáig mindössze négy év után a szomszédasszony valahol vidéken lebukott és csak pár asszonynak sikerült kibújnia a büntetés alól. Persze az egészben az volt a rossz,hogy még pénzhez sem jutottak.

Ekkor megfogadtam,ha még egyszer születnék az biztos,hogy nem vennék el kurvát,mert az többet baszik másokkal mint a férjével.

Ajánló

Szex történetek
Bizarr szextörténetek
Erotikus történetek
Erotikus celeb képek
Érett, idős hölgyek pornó
Szex társkereső


Sex történet címkék - Főoldalra - Asztali verzió