A feleségemet közösen keféljük

Beküldő:szextörténet

Még fiatal házasok voltunk amikor az egyik táncmulatságon a feleségem közölte szeretnék lefeküdni egy sráccal,mert az előbb kivettem a farkát és nagyon tetszett, de azt akarom,te is ott legyél.Elmentünk egy közeli szállásra ahol a srác a barátaival alszik és lassan levetkőztettük közösen a feleségemet.Ezt mindhárman nagyon élveztük,különösen amikor kibuggyantak a mellei és szabados simogattuk és harapdáltuk. Még soha ilyen élményem nem volt és amikor már nem volt rajta semmi ruha a srác hanyatt lefeküdt és a hátával ráfektette a feleségemet ős a srác a pinájába dugta a faszát a kezét a mellére téve markolászta. Én előröl próbáltam bedugni a farkamat a feleségem pinájába ami eléggé nehezen ment és végül úgy sikerült,hogy addig nyalogatta a pináját a nyelvemmel míg tágabb nem lett. Sokszor előfordult,hogy a srác fasza kipattant a feleségem pinájából és azt is akaratlanul is bekaptam és később már szinte vártam,hogy kiugorjon mert kezdtem megszeretni a srác fasza fejét. Lassan sikerült belenyomnom a farkamat a feleségem pinájába és elkezdtük ketten baszni. A feleségem nagyon élvezte ezt a fajta kefélést és még kefélés közben elmondta,hogy otthon sokszor csinálták ezt az unokaöcsémmel és a barátjával is.Remélem ti is teleengeditek a pinámat gecivel. A második menetben a seggét vettük figyelembe, de a srác nagyon hamar kielégült és,hogy ne menjen kárba bekaptam a farkát és a torkomra engedte a zacskója tartalmát. persze a feleségem rögtön szájon csókolt,hogy neki is adjak belőle. Ettől kezdve a következő szünet előtt megint elmentünk a másik szobatárával baszni a feleségemet,majd miután azzal is kielégítettük egymást a többi három is beszállt a közös baszásokba. A legutolsó az többször is leszopta a farkamat,míg a többiek sorra megint megbaszták a feleségemet. Persze amikor eljöttünk tőlük már világos volt és a nejem is csak egy szál semmibe ült be az autóba, és így mentünk hazáig. Otthon aztán kiszállt a kulccsal felöltözve és kinyitotta a kaput közben mutogatta magát a szomszédoknak amiért nagyon is megdicsértem. Egy hét múlva megint elmentünk egy buliba az orvos bálra.Az anyám jött vigyázni a gyerekünkre és felháborodva közölte velem,hogy ezzel a melltartóval nem engedi ki a nejemet,mert olyan mint hanem lenne semmi rajta. Igaz is direkt azért vettük,hogy minél többet lehessen látni a szép formás melleiből.Persze rögtön másikat vett fel és elnézést kértünk. Majd elindultunk. az első emeleten levette a blúzát a nejem, kikapcsoltam a takaró melltartót és az áttetszőt vette fel,majd amikor belebújt volna a blúzába, jött felfelé két fiatal srác és megdicsérte a melleit. Odaléptek a feleségem elé és kivették a melleit,majd elkezdték simogatni és csókolni. Mondták is ez olyan szép,hogy kár eltakarni.lassan elengedték,bárnem szívesen és megkérdezték melyik bálba megyünk,mikor közöltük mondták sajnos ők az agrárra mennek. Már a bejáratnál is nagyot néztek a kapusok.Később megkerestük az asztalunkat,majd elmentünk táncolni Sajnos nagyon hamar lekérték tőlem a feleségemet és így mások is élvezhették a melleit és a csodálatos szoknyáját ami majdnem végig fel volt hasítva. szerencsére ezt az anyám nem vette észre,mert akkor el sem engedett volna a bálba.Már régebben megbeszéltük a feleségemmel,hogy majd az orvos bálra olyan szerelésbe megyünk el ami alig takarja a testét és azzal és annyit baszik amennyit csak akar.Alig kezdődött a szünet a nejem és a táncpartnere elment az egyik előadó terembe és majd már megkezdődött a tánc amikor kijöttek. Miután megint táncolni vittem mondta,hogy nincs rajta bugyi,mert az utálatos koma a faszát amikor elélvezett beletörölte a bugyimba és gecisen még sem vehettem fel.Az egyik táncnál elfelejtetem,hogy nincs rajta bugyi és kidobtam a táncnál és persze a szoknya része egyből felrepült és megmutatta a táncosoknak a csupasz seggét. Persze nagyon hamar megint lekérték és alig ért végig a tánc már mentek is fel a ugyanoda baszni. Mint később kiderült ez a koma két másik társával együtt bevitte a szállóra és levetkőztették és megbaszta mind a három,majd még jöttek be hozzá ketten és azok is megbaszták. Szerencsére mondta a szállóba volt zuhanyozó és bement,hogy lemossa sok gecit, de bementek a srácok és a zuhany alatt megint megbaszták.Mikor kijöttek már ment a tánc és a lépcsőn összefutott a volt főnökével aki elhívta magához,majd bevitte egy másik helyiségbe és ott a két fiával megbaszták közölte a feleségem.Mondta,már nagyon kikészültem,mert ennyien még nem baszták meg egymás után.Eddig ha mindenkefélést beszámítok 15-en basztak meg és annyi gecit nyeltem,hogy szinte jólesik a tömény pia. Mikor megint megkeresett és elmondta ezeket hozták a kaját letették az asztalunkhoz és megettük. Persze előtte ittunk egy keveset.Alig ettünk meg kezdődött a tánc és már az asztal mellől vitték el a feleségemet táncolni. Párperc múlva láttam,hogy két pár közrefogott ,és négy leányt és elmentek a szállóra.A feleségem három óra múlva került elő és úgy ki volt dekorálva-szíva harapdálva,hogy alig ismertem rá. A bulinak vége volt és én éppen a pincérasszonynak a lába közül jöttem ki amikor megláttam a feleségemet. Azonnal mentünk is haza. Mivel már világos volt és a szoknyája is el volt szakadva az egész puncija gyönyörűen kilátszott a szoknya alól. Melltartója is le volt szakadva és a blúza is ezért a nem törődtünk vele,hogy az úton végig kilátszottak a mellei amit ém nagyon csodásnak tartottam. Már majdnem haza érkeztünk amikor megállított bennünket négy srác és sorba megbaszták a feleségemet.Mikor a lépcsőházba érkeztünk felvette a zárt melltartóját és úgy mentünk be a lakásba.Szerencsére az anyám aludt és nem ébredt fel ,mire bementünk a fürdőbe és levetkőztettem majd beállt a zuhanyozni,amikor is én is beálltam mellé. Zuhanyozásközben elmondta szép csendben,hogy az öt srác és a hat leányzó folyton a pináját markolászták és a lányok a kezüket is feldugták a pinájába sőt az egyik a segge lyukát is megcélozta a kezével,majd két srác a seggét is megbaszta. Ez a társaság olyan szemét módon bánt vele,hogy mindene nagyon fáj. Mondta tudod,hogy imádom a női testet és kinyalnom a női pinát és a nők seggébe is bedugom a nyelvemet, de amit ezek csináltak az nem volt mindennapi. Ráadásul az egyik ismert az agrárról és mondta,hogy majd megkeresnek és megint bevezetünk az igazi kurvák és leszbikusok körébe.Annak idején amikor megismerkedtünk és elkezdtem veled járni már akkor elakartam ezt mondani neked, de aztán,hogy feleségül vettél már nem piszkáltak többé. De most megint el kezdték a szemétkedést. Már olyan sokszor felszarvaztalak,hogy nem tudnám megmondani hányan, de remélem nem kell a csajokkal az utcasarkra kiállnom. Persze másnap vasárnap lévén csak majdnem délben ébredtünk fel.Az anyám meg ebédre várt bennünket. A lakásunk egy jó félórára volt a lakásuktól és gyalog kellett megtennünk az utat,hiszen gyerekkocsit is kellett tolnunk. Mikor az anyám elment és a nejem bement megint zuhanyozni bementem és csináltam róla fényképeket.Emiatt nagyon morgott, de közölte vele csak semmi morgás,mert majd ha itthon leszünk és szoptatod a gyereket majd közben is csinálok rólad felvételt. Úgy is történt,mert mikor befejezte a szoptatást előbb az egyik melle volt kint és úgy csináltam felvételt róla majd a másik mellét is kivettettem vele és az egész felső testéről és az arcáról is csináltam felvételt.Később levettem róla a köpenyt és a bugyiját,majd különböző felvételeket csináltam róla különböző pózokban.Ez egyáltalán nem tetszett neki és mikor kiállítottam a teraszra meztelenül éppen a szembe levő házból kinézett az erkélyről egy idős férfi átszólt igazán szép látvány. Megkérdeztem nem akarja esetleg közelebbről megnézni,mire közölte azonnal átjön. Át is jött majd kiküldtem amikor csengetett ,hogy engedje be , de közben mást is beengedett mondván,ha az öregúrral dugnom kellakkor ezzel a fiatallal is csinálom és közben csinálhatsz képeket.Egész este és még a gyerek szoptatása közben is baszták a feleségemet és rengeteg felvételt csináltam.Közben a fiatal srác megkérdezte nem csinálnék e fényképet a feleségéről is amint keféli és mással is dug, de nagyon szívesen. persze azóta mindkét asszonyból csodálatosan kefélő csaj lett akit bárki megdughatott,ha megengedte,hogy fényképezzem akár a feleségével is.

Ajánló

Szex történetek
Bizarr szextörténetek
Erotikus történetek
Erotikus képek
Sex Index


Főoldalra - Asztali verzió