Gitta - hozott, 2 rész

Beküldő:Nikinéni

Másnap, korán kellet kelnem. Ébredésem után adtam egy puszit, a még alvó kicsi lányom homlokára és elmentem dolgozni. Persze alig telt el perc úgy, hogy ne az esti események jártak volna az eszembe. Teljesen lekötötte a gondolataimat. A kollegáim még meg is jegyezték, hogy ez nem a te napod. Az hogy miről látták rajtam? Hát, mert többször kellet engem szólítaniuk, mire reagáltam a kérdéseikre. Egyszerűen nem tudtam koncentrálni a munkámra. Lelkiismeret furdalásom volt annak ellenére is, hogy nem történt meg a teljes behatolás, és ez által ugye a szüzességét is sikerült megőriznem. Ami persze nem Gittán, hanem egyedül rajtam múlt. Ennek ellenére szinte egész nap amikor az esti események eszembe jutottak, elmélkedtem magamban, hogy folyton beledobban a farkamba, majd aztán fél, vagy éppen totál merev állapotba kerül a farkam. Teljesen meg voltam babonázva, és a kicsi lányom erotikus bűvöletébe kerültem, és minden gondolatom az estei események körül járt. Azelőtt sohasem tudott senki sem ennyire elvarázsolni.
Pedig hát, ő még ki sem volt teljesen fejlődve. Bár a feneke, nagyon formás, és igencsak nőiesen kerekedett már.
Az a bájosan kislányos arca és mosolya, na és a törékenyen bársonyos kis teste bűvölhetett el. Nem beszélve, a huncut gesztusaival, valamint a rafinált közeledésével mindent el tudott nálam érni, és ezzel teljesen le tudott venni a lábaimról is.
Nyilván, eme tulajdonságaival ő is tisztában volt, ezért tudta nálam hatékonyan alkalmazni.

Sasi a nyári szünetét élvezte, és egész nap otthon volt. Késő este tíz után érkeztem haza.
Amikor hazaértem, az én kicsim nyakamba ugorva fogadott engem.
Szemrehányóan, és édes kis durcássággal mondta:
- Apa! Olyan sokáig voltál távol! Már úgy vártalak haza.
Te is hiányoztál nekem kicsim, de tudod jól, hogy dolgoznom is kell!
Hát persze apu, csak már tényleg nagyon hiányoztál.
Vidáman terítette részemre a vacsorát, és egész esti idő alatt, csillogó szemekkel, rajongva nézet rám.
Közben arra gondoltam, hogy nagy hibát követtem el a tegnap este azzal, hogy annyit is engedtem neki amennyi megtörtént, mert most éppen úgy éreztem, mintha már nem csak úgy szeret az én lányom mint az apját szeretheti egy gyerek, hanem ráadásul még tutira belém is szerelmesedett.
Elsősorban nem is magamra gondoltam én ezzel, hogy nekem ez gondot okozna, hanem az ő érzelmeit féltettem, nehogy rossz hatással legyen a későbbiekben rá!
Gyötört a lelkiismeret furdalásom.
De most már mit tehetek? Tényleg hibáztam. De hát mégsem taszíthatom el magamtól, mert azzal még nagyobb lelki törést váltottam volna ki benne!
Nem volt mit tennem, rábíztam magunkat a sors akaratára, és bízva problémamegoldó képességeimben, arra gondoltam, hogy majd csak lekezelem valahogyan ezt az állapotot, amit sejtésem szerint mindössze csak idő kérdéseként gondoltam.
Lefekvéshez készültünk és gyorsan lezuhanyoztam. ő már korábban meg fürdött, mivel én későn érkeztem haza Köntösben jöttem ki a fürdőből, és kerestem tiszta alsót, amit fel akartam venni. Ekkor ledobta magáról a hálóruháját, és meztelenül elém állt az én kicsim, majd azt mondta nekem; Apa, nem abban egyeztünk meg a tegnap este, hogy így meztelen alszunk!
Minden este? Kérdeztem vissza.
Á apa! Te nem is szeretsz engem.
Kapásból olyat mondott, amit nem lehetett visszautasítani, mert lebiggyesztett szájjal és ártatlan tágra nyílt kérdő szemekkel nézet föl rám, mintha itt lenne a világ vége, ha nem úgy lesz, ahogyan ő kívánja. Tehát olyan tündérien sajnáltatta magát, hogy persze hogy nem volt szívem ellent mondani. Ekkor éreztem, hogy máris újra elgyengülök, és már bele is egyeztem a kérésének megfelelően.
Jól van te kis fruska nembánom, legyen a te kívánságod szerint, de ugye nem forgatod az agyadat valami huncutságon?
Ezt halva, azonnal meg jött a hangulata.
Nem válaszolt, csak megragadta a kezemet és az ágyhoz vezetett. Ledobtam köntösömet, és bebujtunk a takaró alá, de háttal fordultam neki.
Közben az a tudat miatt, hogy meztelenül feküdtünk egymás mellett, kis idő elteltével a farkam teljesen begerjedve pompázott lábaim között.
Nem tel el öt perc sem, amikor a kis fenekét neki lökte az enyémnek. Így jelezvén, hogy szólni kíván hozzám.
Alszol? (kérdezte)
Nem. (Válaszoltam) De már attól tartottam, hogy megint akar valamit.
Erre átfordult felém és átölelt hátulról, majd újra szólított.
Te nem fordulsz meg?
Ekkor hanyatt fordultam, és a fejem alá raktam a kezeimet, ő pedig a karomra tette bájos kis pofiját és közben átölet. A jobb lábát pedig felrakta az enyémre, de még nem érintette a meredt dárdámat a hozzám simulása közben.
Éreztem a nedvező kis puncikáját az oldalamon.
Na ez már megint csak nem nyugszik gondoltam magamba. Hogyan fogom kibírni a közeledését.
Aztán újra szólított.
Apa?
Mond kicsim.
Megfoghatom?
Mit babám? (persze tudtam én azt, hogy mit akar megfogni)
Mit-mit, hát tudod te azt!
Látod kicsim épp az a legnagyobb baj, hogy már én is nagyon szeretném ezt, ezért féltem ettől a legjobban. Sejtettem én azt, ha egyszer belekóstolsz a szexbe, akkor már többé nem lesz megállás, és egyre többet akarsz majd, és persze én is veled együtt, akarjuk majd mindketten.
De hát miért baj ez?
Hát ezzel két baj is van. Egyik fő gond az, hogy még nagyon fiatal vagy, a másik, pedig az, hogy te az én kicsi lányom vagy.
De még van még egy nagyobb baj is! Mégpedig az, hogy én is belementem ebbe a hülye mókuskerékbe, és már nem tudok okosan érvelni ellene, mert akárcsak te énrám, úgy én is terád, már nem csak a lányomként nézek, hanem mint egy bájosan vonzó, gyönyörű kis hölgyre.
Tényleg apa! Már egy igazian vonzó nőnek látsz engem?
Hát persze kicsim, sajnos már úgy is nézek rád, mint egy vonzó és kívánatos nőre, és épp ezért reagál a férfiasságom úgy, hogy már most is keményen áll nekem, mert te itt simulsz hozzám a meztelen kis testeddel. Ezért ne is csodálkozz azon, hogy így reagálok jelenlétedre!
De jó apa! Annyira örülök hogy ezt mondtad, mert én is ugyanúgy így érzek irántad!
Apa! Te vagy a férfi ideálom, és nekem csak ugyan ilyen férj kell majd, mint te vagy.

Még csak ki sem mondtam azt, hogy megfoghatja, máris lenyúlt a kis kezével és megmarkolta keményre meredt dorongom tövét.
Hű apa olyan nagy van neked, hogy nem is éri körbe a kezem. Ráadásul milyen kemény?
Ez mind be tud menni a nőknek a tunájukba?
Be bizony! Mégpedig teljes hosszával!
De hát szerintem az én puncim ettől sokkal szűkebb!
Persze hogy szűkebb! De tudod kicsim, ez úgy van, hogy szép lassan kel el söre bedugni, és így hozzá tud tágulni akár milyen nagy is a férfiaké. Mert hát egy kisbaba is ki tud férni azon a kis nyíláson!
De akkor most is azért állt fel neked mert megkívántál engem?
Jaj kicsim, erre most mit válaszoljak? Az imént mondtam, hogy azért állt máris fel nekem, mert itt vagy testközelbe a meztelen kis testeddel, ami számomra nagyon kívánatos.
Apa! Annyira szeretném. Próbáljuk már meg nekem is szép lassan bedugni! Tegnap este alig volt bent a tunámban, és mégis olyan jó volt. Még sohasem éreztem ilyet, ezért nagyon szeretném magamban érezni az egészet!
Hidd el kicsim én is nagyon szeretném, de neked nem szabad még ezt tenned.
Á apa légyszi! Ă?Úgy szeretném!
Nem kicsim! Ezt tényleg nem szabad.
Akkor legalább csak annyit, amennyi a tegnap este is volt, mert az egyáltalán nem fájt nekem, sőt annyira jó volt, hogy azóta is csak erre tudok gondolni.
De hát nem csak azért nem szabad ezt még neked, hogy ne fájjon, mert mint mondtam, lehetne azt úgy is tenni, hogy egyáltalán nem fájna az neked, hanem már csak azért sem, mert hogy a szüzességednek még feltétlenül meg kell maradnia.
De én már azt sem bánnám, ha már nem lennék szűz! A barátnőm sem szűz már, mégsem bánta meg!
Nem kicsim nem! Az lesz a legjobb, ha visszaköltözöl a szobádba!
Erre már is el kezdett pityeregni. Közben azt szipogta, hogy ő milyen szerencsétlen, meg hogy a barátnőjének sokkal jobb mint neki, és hogy én nem is szeretem öt!
Eközben, ahogyan markolta meredt farkamat, mérgesen, mint egy felajzott, szexre kiéhezett nő elkezdte izomból oldalirányba rángatni, és azt mondta; akkor meg addig fogom rángatni, amíg le nem szakítom a pucudat!
Persze ez nekem egyáltalán nem fájt, sőt inkább még jól esett.
Sejtetem én, hogy most is bedobta a rafinált fegyverét, de mit tehet ebben az esetben egy szerető apa?
Na idefigyelj! Ha nem fogod leszakítani, és megígéred, hogy többet nem fogsz erre kérni, akkor még egyszer, de tényleg csak egyszer engedek. De csak részben a csábításodnak.

Ennek hallatára lelassította rángatását, és gyengéd húzogatásra változtatta.
Tökéletesen el tudtam volna durranni ettől, de inkább azt mondtam; Mutatok én neked valamit, amit szerintem nagyon fogsz majd szeretni és élvezni. De csak akkor, ha holnaptól nem fogsz erre kéri!
Rendben? Megígéred?
A színészi képességeit teljesen bedobva, könnyeivel küszködve, és akadozott hangon a fülembe duruzsolva válaszolta. Igen apa, abban az esetben megígérem, ha meg leszek veled elégedve!
Á te kis boszorkány, ígérem hogy elégedett leszel velem.
Ekkor felé fordultam, öt pedig hanyatt fektettem. Betérdeltem az általam széttárt és felemelt csinos kis lábai közé. Majd a lábujjait kaptam be, és kezdtem szopogat azokat. A lábfejének puszilgatásával folytattam, miközben a farkam erőből rugdalózott, és néha kis szemérem ajkaihoz csapódott.
Ö közben újra megragadta keménykedő farkamat, és mint aki beszeretné irányítani magának, húzta a szemérem ajkai közé. Éreztem a teljesen nedves ajkait a farkam hegyével, de nem közeledtem hozzá, hanem lenyúltam, és lefejtettem a kezét a farkamról.

Lassan lejjebb haladva, finom combjai belső falát kezdtem puszilgatni és aztán haladtam szép lassan a kis tunájának irányába. Nem értem teljesen kis punijához, inkább visszaindultam a lábfejéig, amit rendesen körbepuszilgattam újra.
Borsózott az egész teste, és csak nyöszörgött.
Aztán a másik lábával folytattam. Amikor lassan visszaértem a gyöngyöző kis puncikájához, a kezeimet a feneke alá csúsztattam és emeltem rajta kicsit.
Először apró finom puszikkal halmoztam el, majd a nyelvemmel kezdtem kényeztetni a gyönyörű kis zárt punijának külső felületét, amiből ekkorra már a gyöngyöző nedveinek kis patakját fedeztem föl, ahogyan megcsordult a vágatának alsó sarkában.
Teljesen kinyújtottam a nyelvemet, majd kis nyílásának alsó sarkánál kezdve kissé benyomtam puha ajkai közé, és fel-le mozgással ingereltem. Eközben a tarkómra helyezte kezecskéit, és gyengéden húzta a fejemet magára.
Majd nyelvem teljes hosszát benyomtam teljesen a kis kéjre vágyakozó hüvelyének közepébe.
Ez nagyon érzékenyen érintette, mert felnyögött és belemarkolt a hajamba.
Aztán a nyelvemet a mélyben hagytam, és ott kissé mozgattam. Majd ajkaimmal teljesen rátapadtam és bekebeleztem az egész puncikáját és így rátapadva kissé megszívtam az egészet, miközben nyelvemmel tovább dugtam kis hüvelyét.
Ezt már nem is bírta tovább, mert úgy irányítottam a nyelvem mozgását, hogy a kicsi csiklóját is egy időben súroltam a nyelvemmel, miközben kotorásztam szűk kis hüvelyének mélyében. Ekkor a hajamba még erősebben markolt, és szorította a fejemet magához. Óriási sikongatások közepette máris hatalmas elélvezet indult be az én kis drágámnak.
Egész élvezete alatt folytattam, eme áldásos tevékenységemet, hogy elnyújtsam élvezetének idejét.
Majd amikor már alább hagyott a sikongatása, abbahagytam punijának kényeztetését, és puszilgatással, a még mindig remegő hasán lassan feljebb haladtam, és a kis ciciket vettem kezelésbe.
Ekkor már az én rángatózó dorongom is vészesen közeledett újra a kis bejáratához, de kerültem a további közeledést. Csak néha érintetem meg vele, a rángatózásból adódó hozzácsapódással a már tocsogós kis bejáratát.
Majd vigyázva ne hogy behatoljak, a farkam alsó oldalát, a kis nyílás közé nyomtam, és elkezdtem a teljes hosszával dörzsölni a kéjnedves kis vágatát.
Olykor-olykor a kemény makkommal bele is túrtam a kis szemérem ajkai közé, de ezzel nem behatolni akartam, hanem inkább csak a hatást kívántam fokozni.
Így gerjesztettem, játszadoztam vele még egy jó ideig. ő pedig körbeölelte a nyakamat, és szorítva odahúzott magához, közben a fülemet a remegő ajkaival kapta be, vagy éppen nyalogatta.
Annyira élvezte ezt, hogy e közben is apró, de folyamatos élvezett hullámok uralták kicsi remegő testét.
Egyszer csak, nagyon halk, de remegő hangon megszólalt az én kicsi lányom, és fülembe mondta; Nagyon szépen kérlek apa, dugd be! Ha szeretsz egy kicsit is, akkor bedugod nekem. Nagyon szeretném ezt, mert beleörülök, ha nem dugod be most azonnal.
Rendben kicsim, de, csak ha nem ficánkolsz!
Meg sem mozdulok apa, csak dug már be kérlek. Ne kínozz tovább mert nagyon kívánlak!
Oda illesztettem szemérem ajkai közé lüktető dorongom fejét, és közben a kis nyakára tapadtam ajkaimmal, és elkezdtem szívogatni azt. Éreztem, ahogy a hozzám nyomódó kis bimbója teljesen megkeményedett, a teste pedig libabőrös lett, és közben folyamatosan remegett!
Kicsit toltam beljebb, így feszítve kemény makkommal a szűk kis bejáratát széjjelebb.
A makkom bent is volt már a szűken szorítva ellenálló hüvelyének külső részében, és ekkor vártam egy kicsit. De mint mondtam, remegett ez egész teste. Annyira keményen meredt a dorongom, hogy éreztem azt, ha erőből benyomnám az egyébként kéjnedveitől csúszós, de még nem kellően kitágult szűk hüvelyébe, biztosan fájdalmat és sérülést okoznék neki..
Ezért hát milliméterről milliméterre lassan haladtam egyre beljebb, még talán úgy egy-két centit, és újra megálltam. Szó szerint féltem attól, hogy fájdalmat okozok neki. De nem ez történt. Ebben a pozícióban, már egész jól hozzám tágult, amikor inkább kijjebb kezdtem húzni azt a néhány centit, majd újra vissza.
Nagyon jó apa, nagyon jó! (Duruzsolta a fülembe.) Még beljebb akarom érezni, mert egy cseppet sem fájt eddig!
Az-az igazság, hogy a kisördög bennem is ott bujkált, mert legszívesebben tövig nyomtam volna a kívánatos kis puncijába, annyira finom és bársonyosan szorítós volt a kis hüvelye. Egyébként is rettenetesen fel voltam ajzva, mert őrjítően izgalmas volt ez számomra is. Szerintem minden egészséges férfi álma ez az-az érzés, amiben nekem volt ekkor részem.

Ezután óvatos, érzékien lassú ki-be húzással folytattam, minden behatolásnál egy-egy milliméterrel beljebb haladva a korábbi mélységtől. Így feszítve szét, törte útját szűk kis barlangocskájába, amitől az én kicsim kéjesen nyöszörgött. Szinte olvadtunk mindketten a vágy és a további lehetőség hatalmának várakozásától.
Majd ezzel a beljebb-beljebb haladással már eljutottam addig, hogy a dagadó farkam kb. egyharmada lehetett már bent a kis hüvelyében, amikor kezdtem érezni némi ellenállást a dorongom hegyén, amit tutira csak az óvatos mozgás miatt lehetett megérezni.
Na gondoltam itt a határ, és netovább! Mert itt az ártatlanságának határa, ezért itt most hosszabban várakozva megálltam.
Még szerencse hogy ekkor elég fegyelmezett volt a kicsi lányom is, mert ha lökött volna egy kicsit is magán, már vége is lett volna a szüzességének.
Érzed kicsim?
Remegő hangon válaszolta; Igen apa! Nagyon is jó érezni ezt a vastag pucudat, és egyáltalán nem is fáj ez nekem.
De én arra vagyok kíváncsi hogy érzed e azt, hogy a szűzhártyádnak ütköztem!
Azt nem apa, én csak azt érzem, hogy kicsit feszít ugyan, de mégis nagyon jó ez, és már olvadok annyira finom ez az érzés! Az egész testemet átjárja ez apa, és nagyon kérlek, ne is vedd ki még sokáig!
Nem veszem én ki babám, csak arra kérlek, hogy meg ne mozdulj, majd én irányítok.
Azért nem lehetne még egy kicsit beljebb apa? Sőt, azt szeretném, ha az összest bent érezhetném.
Én is nagyon szeretném babám, de már nem szabad tovább, itt a stop tábla!

Ahogyan a bársonyos kis hüvelye szorosan ölelte a fakamat, elkezdett benne lüktetni a robbanás határán lévő dorongom, és minden lüktetésre kicsit megmozdult a hüvelyébe.
Ezt ő is érezhette, mert néhány perc után az én kicsim egyre hangosabbra kezdte emelni a hangját.
Ekkor a nyakam ölelését abbahagyta, és kezeit a hátamra csúsztatta.
Néhány hátamat simogató mozdulat után, erősebben belemarkolt a csípőmbe és felhagyva az eddigi fegyelmezettségével, próbált közelebb húzni magához, hogy ezzel is késztessen engem, hogy beljebb hatoljak az élvezni készülő puncikájába. Ettől féltem a legjobban, mert
ö ekkor már nem, de én még szerencsére, viszonylag észnél voltam annyira, hogy ellen tudtam állni a farkam beljebb hatolásának késztetésére. Mert amint azt már sejtettem, arra készült, hogy a fenekem berántásával teljesen magába kívánta kényszeríteni, a kis hüvelye külső harmadában faltörő kos ként bent lévő farkamat. Azt, amely már kisebb lökésre is szakította volna az ártatlanságát biztosító szűzhártyáját. Bár szó se róla, én is egy pillanatra meginogtam, mert eléggé azon határon voltam, hogy most már, egye fene, legyen ahogyan lennie kel, mert az én ösztöneim is azt diktálta, hogy teljesen betoljam a robbanás határán lévő dorongomat az ő vágyakozó gyönyörforrásába. De hát ekkor ő már erősen kapaszkodva csüngött a csípőmön.
Ekkorra már mindkettőnkön annyira eluralkodott a kéj, hogy a kis drágámat már nem a tudat, hanem kizárólag az ösztönei késztette cselekvésre. Annyira izgató volt ez számomra is, hogy már tényleg azon voltam én is, hogy lesz ami lesz, mert már nekem is fura készülöd érzéseket kezdtem érezni az ágyékomban, és bele örülök ha nem tolom beljebb és durrantok bele a kis gyönyörforrásába. Pedig ez már semmi képen nem lett volna helyes. Nem is bírta már tovább az én kicsim sem, mert szinte ordítva kezdett élvezni! Közben pedig még erősebben markolt, és tovább húzott magára. Ráadásul e közben el kezdte emelni a csípőjét is, amit én próbáltam eddig is ellensúlyozni a távolodásommal.
Ekkor már én sem bírtam tovább visszafogni magam, mert azt éreztem, hogy amint ő kezd élvezni, mintha telepatikusan szuggerálna ezzel engem is, és ezért nekem is forrni kezdtek a golyóim. Tudtam, hogy most már bármelyik pillanatban beindulhat az élvezetem, ezért összeszedve minden erőmet próbáltam az ösztöneim ellenére, most már tényleg kivenni, ne hogy televágjam kicsi lányom élvező kis punciját élvezetem gyümölcsével, és ezzel ugye teherbe ejtsem szűz kis méhét.
De annyira görcsösen húzott magához, hogy első próbálkozásomra nem is sikerült kihúznom, hanem kapaszkodásának köszönhetően, talán beljebb is csusszant még egy kicsit a robbanni készülő farkam. Mert hát annyira görcsösen kapaszkodott hátsómba. De ahogyan csüngött rajtam, emelkedet velem együtt az ő alsóteste is! Igen ám, de ekkor már éreztem, hogy a golyóim ténylegesen forrnak, és robbanásuk már visszafordíthatatlanul be is fog indulni! Az ágyékomon és a gerincemen keresztül az egész testemet kezdte bejárni a gyönyör.
Nagyon azon a lélektani határon voltam én is, hogy most már tényleg mindegy alapon és lökök még én is rajta egyet, és így már teljesen felnyársalom vadul lüktető dorongommal kis hüvelyét, és ezzel élvezzük közösen a vágyaink beteljesülését.
Még annyit kiáltottam, hogy ne kicsim ne!
Úgy gondolom, hogy ő ekkor már élvezése közepette, ezt nem is fogta már fel. Ezért összeszedtem minden erőmet, és a még bennem lévő maradék józan ítélőképességeimet, és ezzel egy időben még egyszer, de már egy erőteljesebbet rántottam hátra a csípőmön.
Ekkor a kapaszkodó kezei a faromon megcsúszott, és közben a körmeivel barázdát karmolva a hátsómon, távolodtam el tőle.
Így kirántva a farkamat a puncijából, már sikeresen feljebblibbent a farkam a kis bejárattól, és abban a szúrásban nagy erővel a szemérem dombjának finom kis szőrzetére csapódott, a lövéssorozatom első spriccelése, majd a második és a többi lövéshullám, már föl a hasát, illetve a kis cicijét vette célba, és csapódott nagy erővel a nem kis mennyiségű spermáim áradata, a remegve élvező testére. Szinte tized másodpercen múlott, hogy a farkam méretéhez kitágult, és ebben a pillanatban még ennyire nyitva tátongó kis hüvelyébe nem lőttem vissza az első lövésből eredő nagy adag spermát.
Amint elhagyták az utolsó cseppek is a berobbant farkamat, lefordultam kicsimről és hanyatt fekve terültem ki a kislányom mellett.
Mind ketten a még felfokozott zihálásunkkal küszködve szótlanul pihegtünk egy ideig.
Néhány perc szünet után, meg tudott szólalni.
Apa! Ez csodálatos volt.
Én ne is válaszoltam.
Majd aztán az ujjával kezdte a testére lőtt spermáim sokaságát érdeklődő kíváncsisággal vizsgálgatni.
Összenéztünk és mondtam neki, hogy annyira szorítottál magadhoz, hogy csak egy másodpercen múlott az, hogy nem a puncid belsejét soroztam meg azzal, amit most nézegetsz?
Na és akkor mi van? (Kérdezte.) De ezt már lezser lazasággal.
Á te kis butuska! Hát akkor teherbe ejtettelek volna téged! Mert ha esetlegesen még nem tudtad volna, attól amit vizsgálgatsz lehet teherbe esni kicsi babám!
De hát nem is dugtad be teljesen! Tehát, én még mindig szűz vagyok, ezért terhes sem lehettem volna, nem?
Hát persze hogy szűz vagy még, de én ezt most úgy tapasztaltam, hogy ez nem igen rajtad múlott, hogy szűz maradtál, hanem csakis az én önkontrolomon!
De apu! Annyira jó volt, hogy én tényleg azt szerettem volna, ha teljesen bedugtad volna nekem!
Na látod! Hát épp ez az! Még jó hogy én észnél voltam. Különben meg annak ellenére is teherbe tudtál volna esni, hiába még továbbra is szűz maradtál, mert ez a kis szűzhártya nem teljesen zárt.
De hát, már ez te is jól tudod, hogy amikor a havi ciklusod van, akkor is ki tud kifolyni a tisztító véred! Nem?
Persze hogy ki tud folyni.
Na látod! Ha kitud folyni, akkor be is tud szivárogni. Főleg meg úgy hogy direktbe bespriccelek a puncikádba.
Tényleg apu! Erre nem is gondoltam.
De még az is veszélyes lehet, hogy ott van a puncikád közelében most is a spermáim sokasága! Ezért kérlek, ne is ülj fel addig, amíg ide nem hozok egy papír zsebkendőt, mert még így is befolyhat ám.
Óvatosaknak kell hogy legyünk. Mert annak ellenére, hogy túl fiatal vagy, a menzeszed kezdetétől ivarérett vagy, és ezért már teherbe is tudnál esni!
Közben elrohantam zsebkendőért. Amikor visszaértem még mindig az ujjai között dörzsölgetve, kíváncsian vizsgálgatta a rálőtt spermáimat.

Apa! A barátnőm azt mondta, hogy ő le szokta nyelni a bátyja spermáját. Én megkóstolhatom hogy milyen az íze?
Hát kicsim kóstold ha akarod, én nem bánom rajtad múlik, ha kíváncsi vagy rá! Abból nem lesz még semmi bajod.
Ekkor az újaival feltörölt a hasáról egy nagyobb foltot, és először kicsit fintorogva ugyan, de a nyelve hegyével ízlelgette, majd teljesen bekapta az ujját.
Nem jó, de nem is rossz ízű. (mondta) Inkább úgy mondanám, hogy különleges, és semmihez sem hasonlítható.

Odaültem mellé, és elkezdtem letörölgetni, a szemérem dombocskájára csapódott spermát. Alaposan megnéztem közelről is az ekkorra már teljesen összezáródott gyönyörű puncikájának szemérem ajkait, nem e folyt mégis vissza a spermából. Annyira szép volt a látványa, hogy szinte hihetetlen volt számomra, hogy az imént az én farkam volt ebben a gyönyörűségben.
Majd az összes többit is letörölgettem a testéről, és közben kérdeztem öt.
A barátnőd-ék hogyan védekeznek?
Hát a Kati azt mondta, hogy legkönnyebben gumihoz tudnak hozzájutni, ezért inkább ezt használnak. De szereztek már esemény utáni tablettát is.

De én azért irigylem öt egy kicsit!
Miért?
Hát, mert ő már elveszítette a szüzességét, ezért neki már teljesen be lehet dugni, és tudd meg, hogy én is erre vágyok. Mert minél beljebb dugtad azt a nagy pucudat, annál jobb és jobb volt nekem.
Jaj kicsim! Már így is túl messzire mentünk. Ezt sem lenne szabad tenni, amit mi tettünk eddig!
De hát nekik szabad?
Nekik sem lenne szabad ezt tenniük!
Igen, de ök. a mellett hogy élvezik ezt, ráadásul még sok pénzt is keresnek ezzel. Ja és nem utolsó sorban ezt már nem csak a fotózás miatt teszik, hanem majdnem minden nap saját örömükre is.
Remélem, nem mondtad el a barátnődnek a tegnap esti fürdőnket?
Hát azt nem, de annyit mondtam neki már korábban, hogy én is meg akarlak téged szerezni magamnak.
Na jól van, de azért ennek titokban kell maradni köztünk! Megértetted?
Rendben apa megértetem, de azért te sem gondoltad komolyan azt, hogy ez volt az utolsó!
De igen is komolyan gondoltam! Amit meg eddig tettünk azt vedd gyakorlati oktatásnak.

Azért szeretnék még több hasonlóan kellemes oktatást még.
Na most már aludjunk javasoltam, és magunkra húztam a nagy takarót. Még a fejünket is betakartam, majd összeölelkezve összebujtunk a takaró alatt.
Kicsit később megszólalt a kicsi lányom.
Apa alszol?
Nem babám.
Én sem tudok aludni! Olyan jó volt, hogy folyton ez jár az eszembe. De tudod hogy minek örülök még nagyon?
Minek kicsim?
Hát annak, hogy már az én tunimmal okoztam neked a te élvezetedet.
Jaj kicsim a te kis tunikád olyan nagyon finom és izgató, hogy még egy impotens embernek is elsülne tőle a fegyvere.
De amikor te bedugtad nekem azt a nagyra nőtt pucudat mégsem fájt nekem, hanem inkább még annál jobb volt, minél beljebb dugtad! Pedig amikor körbefogva markoltam, alig érte körbe a kezem.
Hát erről beszéltem neked korábban! Fájt volna az neked, ha egyből tövig nyomtam volna be neked. De mivel lassan és óvatosan dugtam egyre beljebb, ezért szépen hozzátágult a te kis szűk puncikád hüvelye az én méretemhez.
Hát akkor ezért dugtad a tunimba ennyire óvatosan?
Igen ezért is, és még azért is, ne hogy átszakítsam a szűzhártyádat.
Á apa! Nekem nem kell az a fránya szűzhártya! Csak a bosszúságom van meg vele. Nem akarom hogy legyen szűzhártyám! Azt akarom, hogy teljesen bedugd nekem a pucudat akkor, amikor a legnagyobb neked apa!
Jaj kicsi bogaram, azt hiszed én nem szeretném ezt! De már eddig sem lett volna szabad eljutnunk. Ha ez kitudódna, engem börtönbe csuknának.
De hát én ezt sohasem mondanám el senkinek sem!
Talán majd egyszer ez is meg fog történni, de ehhez még várnod kell néhány évet.
De akkor most legalább újra megfoghatom még apa?
Fogd nem bánom, de most már alszunk!
Jól van na, akkor alszunk.
Erre benyúlt közénk, és megmarkolta a fél merevre lankadt farkamat. Ami a kis keze fogása hatására teljes méretére dagadt.
De azt már nem tudom meddig foghatta, mert a hosszú fárasztó napom miatt hamarosan elálmosodtam, és el is aludtam.

Majd éjszaka arról álmodtam, hogy hatalmas szex csatába bonyolódtunk a lányommal, és rendesen telepakoltam a puncikáját is. Na és meg születet már, a közös gyerekünk is. Ez persze az álmaimban teljesen természetesnek tűnt. Mintha normál férj-feleség kapcsolat lett volna közöttünk.
Ekkor ébredtem föl.
Rájöttem, hogy az álombeli élvezetem teljesen valódi volt. Annyi különbséggel, hogy valaki szopta a farkamat. Ugye nem sok választás volt, hogy ki lehetett az.
Mert bár a szemem nem nyitottam még ki, de éreztem, hogy a lányom bebújva takarónk alatt markolja az imént elélvező dorongomat, és szopogatja, nyalogatja a makkomról a spermát.
Én ekkor hanyatt feküdtem, és kinyitottam a szememet. Nem láttam öt, mert teljesen a takaró alá volt bújva. Nem mozdultam, csak az órára pillantottam. Reggel hat óra ötvenöt percet mutatott. Hétórakor kellett csöngenie, mivel dolgozni kellett mennem. Nem akartam inkognitóját megzavarni, ezért úgy tettem, mintha észre sem vettem volna.
Majd miután lenyalogatta a maradék spermát is, visszabújt mellém, és átölelt.
Kis idő múlva csörgött az óra. Én úgy tettem mintha akkor ébredtem volna föl.
Nyújtózkodtam egyet, és ő is úgy tett, mintha akkor ébredt volna föl.
Jó reggelt kicsim! Te is felébredtél?
Igen apa. Felcsörgettet ez az óra. (Válaszolta.)
De már hajolt is hozzám, hogy jó reggelt puszit adjon. Hát igencsak szájon csókolt, de közben az egyik lábát átrakta rajtam, és hasamra fordult a kis testével is.
Éreztem a száján a friss spermám ízét, és jellegzetes illatát. Persze ezzel nem törődtem én.
Inkább annak örültem, hogy az álmomban szereplő közös gyerek, szerencsére csak álom maradt.
Ahogyan a hasamon feküdt, a puncijának nedveit éreztem az alhasamon. Na gondoltam, szegény be lehet gerjedve az iménti szopástól.
Aztán csak édesen csacsogott, az esti eseményekről, de a reggeli szopását nem említette.
Jól van kicsim, de nekem készülnöm kell a munkámba!
De kár! Inkább ne is menj ma dolgozni!
De már csúszott is lejjebb a fél meredt dorongom közelébe.
Tudod te is, hogy ezt nem tehetem!
Á apa! Egy napot kihagysz nem nagy ügy.
Egyből az villant át az agyamon, hogy ő újra azt szeretné elérni, amit az este kapott tőlem. De hát bármenyire is lenyalogatta imént a spermától a farkamat, még attól maradhatott rajta egy kevés, és ettől is teherbe ejthetném, ha így megmosás nélkül beraknám a kis puncijába a farkamat.
Arra gondoltam, hogy ő az előbbi szopásakor, nem igen élvezhetett el, ezért kívánja újra annyira, ezért felültettem a számra a kis sunájával, és jól kinyaltam neki. Amitől persze a feltüzelt kis punija rövid idő alatt, kétszer is elévezett.
Aztán amikor végeztem, betakargattam az ágyban, megpusziltam, majd azt mondtam; te még alhatsz, de én már megyek dolgozni. De vedd úgy, hogy ez volt az utolsó együttlétünk!
Te csak azt hiszed apa! De este siess haza, és majd megbeszéljük ezt!
Majd mielőtt elmentem odaköszöntem neki, és még egyszer megpusziltam.
Ö pedig legalább hússzor eldarálta nekem, hogy szeretlek, imádlak, szeretlek, imádlak.....
Én is téged kicsim.

Ajánló

Szex történetek
Bizarr szextörténetek
Erotikus történetek
Erotikus képek
Sex Index


Főoldalra - Asztali verzió