Az érett asszony

Beküldő:j4ics4k cs4ba

Egy ideje már utaztam a villamoson, mikor kellemes parfüm illata ütötte meg orromat. Felnéztem az újságból s mellettem egy 40 év körüli hölgy foglalt helyet. Az első pillanatban szorongás fogott el, majd ezt az érzést felváltotta az érdeklődés. Alaposan szemügyre vettem, persze úgy, hogy Ő ne vegye tolakodásnak. Vállig érő fekete hajától először nem igazán láttam az arcát, de miközben leült, megigazította ruháját s haját félre simította feltárult az arca. Megláthattam csodálatosan barna szemeit, pici orrát és feltárultak arc vonásai. Mi tagadás csodálkoztam rajta, hogy ennyi idősen is mennyire fiatalosan néz ki, persze csak ha az ember eltekint néhány apróságtól, s miért ne tekintene el. Miközben kabátját meglazította előbukkant formás nyaka, s én egyre jobban kezdtem elveszni. Az enyhe télnek köszönhetően térdig érő szoknyát hordott és mikor helyet foglalt a szoknya feljebb csúszott a lábán, látni engedve combjának egy részét. Fekete harisnyája a lábán lábszárközépig érő fekete csizmába torkollott. A látvány döbbenetes volt. Nem tudtam róla levenni a szemem.

A következő percben ránéztem az arcára és tekintetével találkoztam szembe. Lebuktam, kész végem ! Minden bizonnyal látta rajtam, hogy zavarban vagyok, de kérdőn figyelt tekintetével. Zavaromban csak egy gyors biccentés és valami halk motyogás tellett tőlem, majd gyorsan visszamerültem az újságomba, s úgy tettem, mintha mi sem történt volna.

Nem mertem ránézni ! Pedig nagyon szerettem volna. Következik az én megállóm, elraktam az újságot, és a leszálláshoz készülődtem. Ekkor jött a meglepetés. Ő is felállt és szemmel láthatóan leszálláshoz készülődött. Megláttam kosarát, amit idáig a másik oldalán tartott. Bevásárlásból jöhetett, erre utaltak a kosárban a bevásárló reklámszatyrok.

A villamos megállt, az ajtók kinyíltak s megkezdődött a leszállás. Udvariasan magam elé engedtem, de mielőtt elém lépett volna, hozzám fordult.

-Segítenél ? -kérdezte a kosárra mutatva.

Az első pillanatban nem is fogtam fel mit mond, csak a hangjára figyeltem. Szerencsére testem reagált és megemeltem a kosarat. Nehéz volt, csodáltam, hogy idáig hogyan tudta elhozni. Leszálltunk. A kosár után nyúlt, kezünk összeért, bennem melegség áradt szét. Miközben átadtam a kosarat megköszönte segítségem, de mikor elindult, ugyanabba az irányba ment, mint amerre én. Melléléptem és most én szólítottam meg:
listajel Messzire megy ? Én is erre lakom és szívesen segítenék.
listajel Nem lakom túl messze, de a segítséget elfogadom, mert nagyon nehéz a kosaram.

Ezzel elindultunk. Az úton nagyon barátságosnak tűnt. Beszélgettünk. Megtudtam, hogy három házzal lakik mellettem, férjezett, gyermekük azonban nincsen. Miközben beszélt én csípőjét néztem és arra gondoltam, milyen szerencsés a férje.

Megérkeztünk ! Egy 10 emeletes házban laktak a 4. emeleten. Bementünk a lépcsőházba !
listajel Köszönöm a segítséget, de cserébe had hívjalak meg hozzánk egy kávéra, vagy teára.

Elfogadtam a meghívást, hiszen addig is láthatom. Beszálltunk a liftbe. Kigombolta kabátját, tekintetem szinte azonnal a mellére szegeződött. Egyszerűen nem tudtam parancsolni a szememnek. Fehér ingén keresztül látszott melltartójának körvonala és mivel a felső gombok ki voltak kapcsolva látszott mellkasának is egy része. Ránéztem, tekintete most is figyelt akár a villamosban. Elmosolyodott. Ezek szerint nem bánja, ha nézem. A lift megérkezett a 4. emeletre. Kiszálltunk Ő ajtót nyitott és behívott. Kabátomat levettem, majd helyet foglaltam a nappaliban. Tekintetem a szomszéd szoba nyitott ajtaján keresztül a hatalmas franciaágyra esett. Eközben, Ő teát főzött a konyhában. Mikor készlett behozta és letette az asztalra. Megtudtam, hogy Katinak hívják, a férje egy vállalati úton van Németországban. Össze is tegeződtünk. Szemem azonban állandó jelleggel a mellén járt. Észre vettem, hogy már nincs rajta melltartó. Ez nagyon felizgatott. Miközben beszélgettünk, láttam, hogy, mellbimbói a selyemingéhez érnek és ettől egyre keményebbek lesznek. Felállt a fotelből és elém lépett.
listajel Felizgat, ahogy nézel ! -mondta- Vonzónak tartassz ?
listajel Igen !-hebegtem meglepve.

Teljesen kigombolta ingét, láthatóvá tette melleit. Térdre ereszkedett. Kigombolta nadrágomat, kiszabadította boxer alsómból az akkor már igen csak meredező férfiasságomat és a szájába vette. Mint aki már régen nem szeretkezett, olyan vadul szívta farkamat. Keze közben folyamatosan mozgott rajta. Eszméletlenül izgató volt. Kivette a szájából, bal kezével bal mellét megfogta, jobb kezével odaemelte a mellbimbójához farkamat és vadul elkezdte a izgatni vele a már megkeményedett mellbimbóját. 2-3 perc után nem bírtam tovább. Felemeltem a földről, nekitámasztottam a fotelnek, megfordítottam, hogy háttal legyen nekem. Felemeltem szoknyáját, széttéptem puncijánál a harisnyáját, tangáját félrehajtottam, így előbukkant puncija. Lehajoltam és nyelvemmel elkezdtem játszani a csiklójával. Nagyon élvezte, hangján is hallható volt. Sóhajtozott és szaporán vette a levegőt. Gondoltam egyet nyelvemmel behatoltam a hüvelyébe. Sikoltott egy halkat és elélvezett. Ekkor megfordult. Levetkőzött anyaszült meztelenre. Leült a fotelbe, felhúzta lábait, kezével szabaddá tette csiklóját. Odahajoltam, elkezdtem egyre gyorsabban járatni a nyelvem borsószem nagyságnyi testrészén. Kis idő múlva az egyik ujjammal behatoltam hüvelyébe. Egyre hangosabban zihált. Nem tudtam tovább várni, fölé kerekedtem és bevezettem farkamat forró puncijába. Vadul mozogtam. Katinak nem kellett sok, ismét élvezett hangosabban, mint azelőtt.

Én sem bírtam már sokáig. Ekkor kivette farkamat a hüvelyéből, letérdelt elém és elkezdte szájával izgatni. Üvölteni tudtam volna a gyönyörtől. Kérte, hogy élvezzek a testére. Nem is kellett sokáig várnia. Úgy robbantam szét kezében, akár egy petárda. Észre vettem, hogy kezével a csiklójával játszik, ahogy élveztem Ő rányomta megduzzadt csiklójára az ujját, halkan sikított és ugyanabban a pillanatban elélvezett.

Sokáig nem tértem magamhoz, gyenge voltam. Kati is kimerülhetett, mert mikor felnéztem aludt. Összeszedtem a holmimat és kiléptem az ajtaján. Haza felé az járt az eszemben, hogy én 21 évesen mekkora örömet tudtam szerezni egy nálam tapasztaltabb asszonynak. Jóleső érzés volt.

Kati volt az első érettebb asszony az életemben. A mai napig is tartom Vele a kapcsolatot, s mikor a férje üzleti útra megy, gyakran felhív egy teára.

Ajánló

Szex történetek
Bizarr szextörténetek
Erotikus történetek
Erotikus képek
Érett, idős hölgyek pornó
Szex társkereső


Sex történet címkék - Főoldalra - Asztali verzió