A feleségem és a szomszédnőnk

Beküldő:sex story

A következő történet egy csendes, nagyon meleg nyári éjszakához kapcsolódik. A hosszú fárasztó nap után a feleségem és a szomszédnőnk társaságában a kertben kialakított, náddal körbekerített teraszon pihentük ki a nap fáradalmait. Nagyon kellemes érzés volt az átizzadt nap után a ruháinktól megszabadulni, az üdítő tusolás után pedig a szabad ég alatt gondtalanul lazítva, fesztelenül beszélgetni.

A lányokon csak egy vékony lenge nyári ruha volt, rajtam pedig egy rövidnadrág, de így is nagyon melegünk volt. Megbeszéltük a napi eseményeket közben pedig kellemes hőmérsékletű bort iszogattunk. A levegő nem mozdult, a szép tiszta csillagos égbolt alatt minden csendes volt, csak a tücskök ciripelése hallatszott.

Egy idő után az éjszaka varázsa vagy talán a bor hatására természetesen szóba került a szex.

A beszélgetés során Mesi elmesélte, hogy a barátaival az előző éjszaka egy kellemes vacsorával egybekötött mulatozás után a ?közös tópartunkon? kötöttek ki és egy jót nudiztak.

- Ami persze kiegészült egy kis hancúrozással is - vetettem közbe.

Ő ezen csak sokat sejtetően mosolygott. Majd részletesen elmesélte az egész történetet, hatásosan kiemelve, hogy az egyik barátnőjével közösen hány orgazmust éltek át. A történet hatására a feleségem is elmesélte a nemrég megesett kis hétvégi kalandunkat egy közeli barátnőjével. Amíg mesélt érződött rajta, hogy most sem lenne ellenére egy kis közös hancúrozás.

A hétvégi emlékek felelevenítésének hatására a farkam egyre jobban kezdett kidudorodni a nadrágomban. A barátnőnk mivel közvetlenül mellettem ült, így az ő figyelmét sem kerülte el a nadrágomban beállt némi alakváltozás. Kigomboltam a nadrágomat, erre ő átnyúlt és a kezével ügyesen kiszabadította a farkamat.

Andrea azonban ezt az asztal takarása miatt nem látta, így csak mesélte tovább teljesen átélve, hogy a barátnője nyelvétől micsoda örömöket élt át, pedig eddig ilyen kalandban eddig még soha sem volt része.

Mesi egyik kezével eközben már a farkamat erősen kezelésbe vette, a másikkal pedig a kis punciját kezdte simogatni, majd megjegyezte:

- Pedig nagyon izgató tud lenni, amikor egy másik lány punciját nyalod és közben egy jó kémény farok dolgozik a tiédben.

Andrea ekkor vette észre, hogy mi már egymással vagyunk elfoglalva.

- Hát ti meg mit csináltok ott az asztal alatt? - kérdezte tettetett szigorral az arcán. Majd odajött hozzánk és a szigort eltüntetve az arcáról legnagyobb örömömre a legtermészetesebb módon érdeklődve nézni kezdte, ahogy a Mesi keze már ütemesen le fel járt a farkamon.

Egyre közelebb hajolt a farkamhoz és abban a pillanatban már tudtam, hogy amiben eddig csak a legmerészebb álmaimban volt részem, most valóra válik.

Mesi a szájába tette a farkam, ő pedig szép lassan gyakorlottan harapdálni, szopni kezdte, majd egy kis ügyködés után felkínálta neki is.

- Gyere, próbáld ki te is! Izgalmasabb így mint kézzel dolgozni rajta - mondta egy kis hamiskás mosoly kíséretében.

Ezután már felváltva folytatták, majd két oldalról izgató pici nyelveikkel a makkomat vették kezelésbe.

Egyszer csak amikor Mesi teljesen belemerülve szopta a farkamat, Andrea egy huncut mosollyal az arcán váratlanul megkérdezte tőle:

- Ugye nem először van a szádban a farka?

Mesi szájában a farkammal felnézett és a meglepett tekintetében benne volt a válasz. Andrea ezen egy jót nevetett, majd Mesitől átvéve újra bekapta és még vadabbul szopni kezdte.

Egy idő után felvetettem, hogy ha már így belelendültünk folytassuk inkább a napozómatracokon. A lányoknak tetszett az ötlet, gyorsan ledobták a ruháikat. Egyiken sem volt bugyi, így a szép barna testük szinte teljesen beleolvadt az éjszakába. Andrea azonnal hanyattfeküdt és mi egyszerre vettük kezelésbe a testét.

Mesi odahajolt a mellére és elkezdte a mellbimbókat kéjesen nyalogatni, majd a hasára tért át szép lassan folytatva le teljesen a puncijáig.

Andrea a könyökeire támaszkodva vággyal teli tekintettel figyelte ügyködését, majd elkapta a farkamat, újra az érzéki ajaki közé vett és alaposan rákapcsolva ismét szopni kezdte.

El sem akartam hinni, hogy mindez velünk történik. Mesi teljesen belelendülve nyalta az Andrea punciját, én pedig a farkammal a feleségem szájában gyönyörködhettem bennük. Szívta, harapta időnként tövig elnyelte a farkamat, majd megkért, hogy egy rövid időre dugjam a Mesi puncijába, mert szeretné érezni újra azokat a ?fantasztikus ízeket? amit az előző kis kalandunk során már megtapasztalt.

Mögé térdeltem, a farkamat a már jól ismert mókuskájához illesztettem és ő szép lassan előre-hátra mozogva rátolta magát. A puncija már teljesen a be volt indulva bőségesen ontva nedveit. A farkamat egy időre kihúztam, hogy a nyelvemmel is megízlelhessem a gyönyör nektárjait.

A fenekéhez hajoltam, majd miután alaposan körbenyaltam a punciját, nyelvemmel jó mélyen belehatoltam. Ezeket az ízeket az ember nem tudja eleget élvezni, pláne úgy, hogy a partnernőm eközben a feleségem puncijával szintén ugyan ezt teszi.

A vágytól űzve újra visszadugtam a farkamat a forró kis katlanjába, és alaposan megdolgoztam hátulról. Ezután Andrea kérésének eleget téve visszatértem hozzá. Először körbenyalogatta a korábbi ügyködésem következtében rendkívül sikamlós vált farkamat, majd gyakorlott mozdulatokkal elnyelve szopni kezdte.

- Mennyei íze van ennek a "kéjbarlangodban járt finomságnak" , - jegyezte meg egy kis szünetet tartva, majd hozzátette - de gyere már közelebb, had élvezzem egy kicsit ?élőben? is.

A visszautasíthatatlan kérésnek eleget téve Mesi hanyatt fekve, lábait teljesen széttárva fogadta be Andrea nyelvét, őrült tempóban nyalta ahol érte, a fenekét közben kéjesen kidomborítva. Mögé helyezkedtem, és először elkezdtem a fenekét harapdálni, majd a nyelvemmel folytattam. A punciját alaposan kinyaltam közben a fanyar ízű kis fenekébe is belekóstoltam. A teste szinte szikrázott úgy élvezte a szexet, közben a nyelvével a partnerünk puncijában őrjítő dolgokat művelve.

Mesi eközben már ?nagyokat sóhajtva? élvezett, de ő nem hagyta pihenni újra és újra a "csúcsra juttatta".

Andreát továbbra is hátulról kényeztettem felváltva a nyelvemmel és a farkammal, egyre gyorsabb tempóban még Ő is a gyönyör kapujába ért.

Arcát barátnőnk ölébe rejtve adta át magát az élvezetnek, majd Ő is lefeküdt mellé. Egymás testét simogatták apró csókokat hintve csodálatos ágaskodó mellbimbóikra, és mind ezt az udvaron a szép csillagos ég alatt.

Rövid ideig előttük térdepelve, csak gyönyörködtem a két szép nő összefonódó testében és visszagondoltam arra az időszakra, amikor csak álmodoztam arról, hogy hármasban szeretkezünk. Akkoriban Andreának elmesélve az álmomat azonban határozott elutasításban volt részem és lám most mégis megtörtént a csoda. Itt fekszenek előttem, kéjesen csókolóznak én meg égnek álló farokkal gyönyörködöm bennük. Majd mind a ketten egyszerre felemelkedtek és a hátra döntöttek.

- Most te következel. - mondták és Mesi azonnal a szájába vette a ?legjobb barátját?, majd szép lassan szopni kezdte, Andrea pedig a lábai közé vette az arcomat és ráereszkedve körözni kezdett rajta.

Egy idő után helyet cseréltek, majd Andrea miután alaposan ?kifényesítette? a farkam, fölém helyezkedve a kis puncijához vezette és szép lassan rácsúszott. Ezután kedvenc pózát fölvéve, félig guggoló helyzetben csúszkált le-fel a farkamon, én pedig ezzel egy időben Mesi finom kis punciját nyaltam.

A két nő nyújtotta örömök következtében hamarosan elélveztem, a feleségemmel egyszerre, majd ő lecsúszott rólam és kielégülve dőlt el mellettem.

A barátnőnk azonnal a szájába vette a farkam és szép lassan, érzékien szopogatva a még kicsorduló maradék cseppeket is eltüntette. Majd Andi következett. Az ölébe fúrta az arcát és az összekeveredett kéjnedveinktől csatakos kis punciját is alaposan kinyalta.

Mesi mesteri játékát nézve a farkam rövidesen újra kezdte visszanyerni előző formáját, mögé helyezkedtem és a farkamat azonnal az imádott kis puncijába dugtam. Az átélt orgazmusok következtében a puncija nagyon kellemesen sikamlós és szinte forró volt belül, élvezet volt belehatolni.

Ezután szétváltunk én felültem az egyik kerti székre, majd Mesi háttal nekem beleült a farkamba és úgy kezdett rajta a csípőjével körözni.

Andi odajött hozzánk és a partnerünket enyhén rám döntve elkezdte felváltva a punciját és a farkamat nyalogatni. Időnként a farkamat a tüzes kis punciból kihúzva szopni kezdte, majd újra visszadugta és a továbbiakban, ezt ismételgette.

Rövidesen helyet cseréltek, Mesi először Andi melleit vette kezelésbe, majd vadul csókolózni kezdtek, időnkét engem is bevonva, majd egyre lejjebb haladva a farkamat, utána pedig az arca előtt gyöngyöző puncit vette célba.

Őrjítő dolgokat művelve a nyelvével és a szájával, hol Andi puncijában rejtette a nyelvét, hol a farkamat nyelte el újra és újra.

- Élvezet veletek kefélni, már régóta szerettem volna veletek kipróbálni. - szólalt meg Mesi.

- Azt hiszem ezzel én is így vagyok és egyben rettenetesen sajnálom, hogy csak most vágtunk bele. - folytatta Andi.

- Pedig én már többször felvetettem, hogy mi lenne ha egyszer hármasban szeretkeznénk, de te nem igazán lelkesedtél érte. - vetettem közbe.

- Az már régen volt - mondta nevetve Andi - és most az a lényeg, hogy Mesi igazán profi módon kényeztet minket.

- Ez az dugd jó mélyen a nyelved a puncimba, nyaljál, nyaljál, ó de jó - tette még hozzá egyre jobban sóhajtozva.

Mesi igazán profi módon tett eleget a felkérésnek, majd a farkamat Andi puncivágatába illesztette és a nyelvével szinte a fellegekbe emelt minket.

Mikor éreztem, hogy egyre közelebb érek a csúcshoz, megfogtam a farkam és ismét a Mesi szájához közelítettem vele. Ő már tudta mit kell tennie és vadul szopni kezdte. Megvalósítva így egyik legerotikusabb álmomat, hogy a feleségem az ölemben ülve kéjesen nézi, ahogy Mesi a farkamat élvezettel szopja. Rövidesen a szájában elélveztem. A szokása szerint a pulzáló farkamat végig a szájában tartva nyelte a kipumpálódó spermaáradatot. Majd Andi vette át a helyét és a maradék kéjnedvemet is bámulatos gyorsasággal eltüntette.

A két lány a napozó matracon elterülve egymásba fonódott, a sperma áztatta ajkaikkal kéjesen csókolózni kezdtek majd oldalukra feküdtek és egymás punciját kezdték el nyelvükkel ízlelgetni. A széken ülve csak csodálkoztam, hogy még mindig nem tudnak egymás testével betelni.

Egy idő után Andi a hátára fordult, Mesi pedig fölé került és ismét elmerülve egymás ölében élvezettel folytatták tovább. Mesi időnként felegyenesedett a punciját ilyenkor teljesen az arcára szorította és körkörösen dörzsölve, majd párzó mozdulatokat végezve rajta élvezte a szexet. Majd Mesi került alulra és ugyanezt folytatták tovább.

A két lány szinte egyszerre ért a gyönyör kapujába, egymás ölébe borulva kéjes hangokat kiadva sorozatos orgazmusokat éltek át.

Ezután odamentem hozzájuk és a poharamból egy kevés bort locsoltam mindkettőjük testére, majd a nyelvemmel szép lassan eltüntettem róluk.

Ajánló

Szex történetek
Bizarr szextörténetek
Erotikus történetek
Erotikus képek
Érett, idős hölgyek pornó
Szex társkereső


Sex történet címkék - Főoldalra - Asztali verzió