MMS szex

Beküldő:Enzós Niki

Egy szombat délután mentem el Ivetthez. Az anyja kint tett-vett a kertben, mondta, hogy menjek fel nyugodtan hozzá. Ivett nagyon jó matekból én pedig nagyon rossz. Megígérte, hogy segíteni fog, hát szombatonként elmentem hozzá matekozni. Felmentem a lépcsőn a tetőtérbe, és a szobája felé közelítettem. Az ajtón már éppen kopogni akartam, amikor a résnyire nyitva maradt ajtón betekintve, már nem mertem megtenni a kopogást. Ivett éppen vetkőzött. Az ingét már levette, és az akasztóra tette fel és éppen kezdte volna a farmernadrág lehúzását. Hát most zavarjam meg? Inkább várok még. A nadrágját kigombolva és levetve előtűntek gyönyörű hosszú lábai. A fenekén egy csipkés piros tanga feszült. Illetve nem is rajta, inkább benne. Feneke nem volt túl pici. Meglehetősen nagy volt, de csodálatos elrendezésű. A gömbölydedség mintaképe. Olyan fenék volt, ami vonzotta a tekintetet. Kéjsóvár, billegő, kívánatos, farokállító. Melltartójához nyúlt, és egy határozott mozdulattal megszabadult tőle. Hosszú szőke haja kacéran simogatta a gömbölyödő domborulatokat. Ivettnek szép mellei vannak. Gyönyörű gömbölyű, és keményen kiálló bimbói szúrják a levegőt.

Most a tangájához nyúl. Úgy látom azt is lefogja vetni. A két pánt közé vett ujjai lassan lehúzzák a gyönyörű fenékről a tangát. A kicsit nehezen menő művelet közben a becsípődött tangát lassan, nagyon lassan vette ki, mintha élvezné a ruhadarab kapaszkodását. Fedetlen popója most még csodálatosabbá lett. A két félteke gömbölyűsége vákuumként szippantotta be szememet. Mikor lehajolt az új ruhadarabért és két lába közötti világ is láthatóvá lett, azt hittem összeesek. Megszólal a mobilja. A kanapéhoz megy és felveszi. Hallhatóan a kedvese hívja.
- Igen itthon vagyok. Éppen meztelenül fekszem az ágyamon. Mit csináljak? Hülye vagy. Na jó.
Ekkor a telefonjával készít egy képet a puncijáról. Széttett lábai között feltáruló gyönyörű borotvált punciját az egyik kezével széthúzza két felé, a másikkal pedig képet készít róla. Aztán elküldi MMS-ben. Én nekem már rég állt a farkam. És ami ezután jön...

Ott marad az ágyon és elkezdi magát simogatni. Először a melleit két kézzel. Megnyálazott ujjával cirógatja mellbimbóit, amik még jobban kiemelkednek ettől. Alulról felfelé masszírozza őket. Majd jobb kezével rátér a puncijára. Először csak a felső területet simogatja lágyan. Majd kezd a csiklójával játszani. Két ujjával behatolt a barlangba. Ekkor kezd el kicsit vonaglani. És mélyeket sóhajtani. A lány ott fekszik az ágyon csodálatos mellei kifeszülve, szemei csukva, haja szállt a fényben. Ajkai csillognak és nyelvével nyalogatja őket. Feketére festett körmei pedig masszírozzák a nedvesedő puncit, csak egyre mélyebben, egyre gyorsabban. Már nyögések hallatszanak. Másik keze is leér a puncihoz. Széthúzott vaginájába mélyen belenyúl. És csak masszírozza-masszírozza. Én már az elfröccsenés előtti állapotban állok ott. Azt hiszem be kell avatkozzak. Halkan odaosonok a lányhoz. Az élvezetek közben észre se veszi. Letérdelek az ágya mellé, és betolom nyelvemet a nedves punci közepébe.

Ekkor egy sikkantás hangzik. De a lány csak lenéz és hagyja, folytassam a műveletet. Kemény csiklóját a számba veszem, és szívom. Ezt nagy nyögések kísérik. Nyelvem a lehető legmélyebbre hatol a lányba. Megint csikló nyalás, szívás, csókolgatás. Mutató ujjam ekkor megmártózik a punciváladékban és becsusszan a lány fenekébe. Azt gondoltam nem fog neki tetszeni, de élvezi, látszik az arcán. Sőt elkezd ringatózni fel és le. Felhúzza lábait, hogy még mélyebbre nyalhassak. Ő Hatalmasra dagadt kemény melleit markolássza és egyre jobban nyög. Úgy látszik lassan elkér a gyönyör tetejére. Izzadó testén néhányszor végig futtatom nyelvem. Combjai remegnek. Micsoda nő. Hányszor néztem a testét vágyakozva az osztályban. Feszes fenekét hányszor vetkőztettem mér meztelenre képzeletben. És szép melleit hányszor csókoltam már keményre álmomban. És most is térdelek előtte, csiklója a számban, kezem a seggében kutat a lány pedig előttem nyög, izzad, élvez. Kezével megfogja fejem, és szabályozza a nyalást. Keményen, határozottan irányít, hogy a kéj egy cseppjét se hagyjam ki. Most lassan elkezdi az orgazmus első jeleit adni. Teste remeg, hangja elakad, és kész. Pár másodperc gyönyör után jön a következő orgazmus, majd a harmadik. Közben észreveszem, hogy nekem is magömlésem lett. Lassan elernyed a teste.

Én még szorgalmasan nyaldosom a gyönyörű fényes puncit. Nyelvem nem akarja abbahagyni csak mindig nyalni. Kezdem érezni, hogy ő is újra beindul. Hosszú combjai ismét átölelik fejemet és a kinyíló puncivirág újabb élvezeteket visz a lánynak. Megmarkolom az édes sikamlós melleit is. Azok is újra keményednek. Egy újabb végtelen orgazmus közeleg. Most eltol, felül és megfordul.
- Most így, légy szíves!
Gömbölyű segge hívogat. Fényesre nyalom a két félgömböt, vágyaim örök célját. Majd szétfeszítem újra a punciját. Ebből a pózból még mélyebbre tudok hatolni. Fejem felett két ujjával belenyúl a fenekébe a tömi. A puncijából nedvesség kezd szivárogni, és ő már üvölt a gyönyörtől. Nyelvemmel megadom neki az utolsó döfést. És piheg az ágyon.
- Hagyj aludni!
Én otthagyom az ágyon. Papír zsebkendővel úgy ahogy letörlöm magam, és elmegyek. A lány anyja érdeklődik, hogy már végeztünk is. Mondtam, hogy végeztünk?

Ajánló

Szex történetek
Bizarr szextörténetek
Erotikus történetek
Erotikus képek
Érett, idős hölgyek pornó
Szex társkereső


Sex történet címkék - Főoldalra - Asztali verzió