A négy torta (reboot)

Beküldő:enzósniki

Niki vagyok leszbikus és a legjobb barátnőmmel Sziszkával már lassan két éve együtt vagyunk. A szex terén szinte már mindent kipróbáltunk, és már valami újdonságra vágytunk.

Ősszel az egyik ismerősöm Fanni felajánlotta bérlésre az egyik lovát. Egy este megvitattuk Sziszkával, hogy élünk a lehetőséggel ugyanis "ilyet" még nem próbáltunk. Megbeszéltem Fannival az időpontot.
Elérkezett az idő és Sziszka aznapra négy darab tortát készített : vanília pudingosat, csokoládé pudingosat, mézeset és egy nutellásat a kedvemért csak, hogy fokozza az izgalmakat.
Elvittük a lovat és a tortákat egy tisztásra, hogy senki ne zavarjon meg minket. Sziszka hirtelen megcsókolt, majd én viszonoztam, 10 perc smárolás után nekiláttunk a lónak.

Sziszka azonnal rábukktt a ló hatalamas meredező farkára, én pedig elkezdtem nyalogatni a fenekét. Kis idő múlva elkezdtem ököllel "ujjazni" a lovat és perceken belül beleélvezett Sziszka szájába. Mondanom sem kell akármilyen falánk volt nem tudta lenyelni az összes spermát, szinte az egész fejét beborította és egy része a lábára is folyt. Odakuporodtam Sziszka mellé vadul belenyomtam a nyelvem Sziszka forró ló spermás szájába. Nagyon ízlett a csók ilyen formában és kb. 20 percig elvoltunk mire tisztára nyaltam az arcát is. Ezek után az ujjaimat elkezdtem lenyalogattatni Sziszkával, hogy ő is megízlelje a hátsó felét a lónak. Míg az ujjaimat szopkodta lenyaltam a maradék lónedvet Sziszka lábáról. Szélen egyesével minden lábujját. Hihetetlenül finom volt, talán a legfinomabb amit valaha kóstoltam. Teljesen felizgultunk, már tocsogott a bugyink az eddig történtektől. De csak most következett a java. Elővette a tortákat amiket készített. Levetkőztettük egymást majd hozzáláttunk.
A vaníliás tortába szép lassan belenyomtam az arcát majd miután jót nevettünk nyengéd érzéki csókokkal megtisztítottam, az arcát miközben a maradékot a melleimre kenegette. Nyalogatni majd szopkodni kezdte a melleimet, mert imádja. Közben én az ujjairól nyalogattam le a vanília krémet. Befejeztük.

Egy kis szünet és csókolózás után elővettem a mézes tortát majd megkértem Sziszkát, hogy lassan nyomja bele a fejem, mivel én kis szerettem volna próbálni. Az valami leírhatatlan érzés mikor az arcom valami finom és krémesbe süllyed ... azután szépen lenyalogattuk egymást. Forró csókok mellett. Újabb orgazmus ért, ez már a harmadik volt ezen a napon. Ezek után egy újabb pihenés és álmodozás közepedte megállapítottuk, hogy ez a legizgatóbb dolog amit valaha kipróbáltunk.
A nutellás torta kicsivel kisebb volt mint a többi (kb. egy tenyérnyi) ezért ezt máshogyan használtuk fel. Sziszka ráült a feszes, kerek szexi fenekével majd közölte, hogy nyaljam tisztára. Megkértem hogy üljön az arcomra ugyanis imádok belefulladni minden ételbe ... majd mély heves nyelvcsapásokkal kinyaltam a nutellát a fenekéből, majd körülötte is tisztára nyaltam. A szánk széle csupa torta lett, ezért vad nyelves csókos smárolásba kezdtünk.

A csokis tortának a felével szépen bekenegettem a ló segglyukát - amit alig vártunk, hogy közösen ujjazhassuk majd nyalhassuk le. Majd megint hatalmasat élveztünk ezért egy újabb pihenőre kényszerültünk. Fél óra múlva Sziszka kitalálta hogy harapjunk a maradék tortából akkorát amekkorát bírunk, majd felváltva szopjuk a ló méretes farkát. Megízleltem ismét azt amit annyira imádok, a lóspermát de én még annyit sem tudtam lenyelni mint ő így szinte az egész a lábfejemre folyt. Sziszka mindenféleképpen le akarta nyalni a lábfejemet ezért én a jobb ő a bal lábamat nyalogatta. Ezek után 2 perc sem kellett, hogy miközben kinyal újra elélvezzek. Megdícsértük egymást és gratuláltam a tortákhoz majd lesmárolt. Kis idő múlva elkezdtünk szedelődszködni, és hazaindulni mivel már délután négy óra volt.

Ajánló

Szex történetek
Bizarr szextörténetek
Erotikus történetek
Erotikus képek
Érett, idős hölgyek pornó
Szex társkereső


Sex történet címkék - Főoldalra - Asztali verzió