Szex sztori

Beküldő:aston faszer

Másnap a csengő szakadatlan berregésére ébredtem, mérgesen pillantottam az ágy melletti órára, fél hét, - ki a fene az ilyenkor? -, gondoltam magamban. Kelletlenül kászálódtam ki az ágyból. Gyorsan felhúztam meztelen testemre a bemelegítő alsómat, amit még tegnapi futás után hagytam az ágy mellet. Az újabb csengetés bántóan élesen törte meg körülöttem a csendet. Szitkozódva nyitottam ajtót, ami mögött, legnagyobb meglepetésemre Ohara nyomozó állt, egy kopott farmer nadrág és egy fehér póló volt mindössze a ruházata, az elmaradhatatlan pisztollyal az oldalán, a nyakában a rendőrség jelvénye lógott.

- Jó reggelt Mr. Richards- mosolygott rám.

- ? reggelt Ohara ? vetettem oda foghegyről- Miben segíthetek?

- Erre jártam, gondoltam megnézem Leavenworth város hősét, hogy érzi magát.

- Köszöni az érdeklődést, de jobban lenne, ha hagynák aludni.

- Milyen mogorva ma, pedig ahogy látom mozgalmas és élvezetes éjszakája volt- intett a szemével a ki karmolt vállaimra, közben tekintette lejjebb is siklott, szemügyre véve dagadó mellizmaimat, majd kockás hasamat.

Mikor felnézet enyhe pír öntötte el arcát, kis gondolkodás után rájöttem, hogy a reggeli merevedésem birkózik a bemelegítőmmel, ami persze letagadhatatlan lenne.

- Kér kávét Ohara?- kérdeztem tőle miközben beljebb invitáltam.

- Köszönöm, elfogadom.

- Akkor főzzön magának, a konyha balra a második ajtó lesz, a jobb oldali szekrény, jobb felső szekrényében talál mindent, ami a kávé főzéséhez kell- mielőtt meg tudott volna szólalni, hátat fordítottam neki és elmasíroztam a fürdőbe.

A múlt estén gondolkodva engedtem magamra a vizet.

- Kész a kávé- halottam Ohara hangját, ami kirángatott a merengésből.

Kapkodva záram el a csapot, nagyjából megtörölköztem, majd a törölközőt a derekam köré csavarva léptem ki a konyhába.

- Szóval, minek köszönhetem a látogatását? Ön nem, azaz ember, aki merő kíváncsiságból meglátogatna egy embertársát. Ne tartsa magába.

- Oh, Mr. Richards mit feltéttelez rólam- kérdezte tőlem miközben a szájához emelte a bögrét, de attól látszott a mosoly az ajkain. Ez a nő játszik velem és ekkor beugrott, hogy tegnap délután a görkoris lány ki volt.

- Jól állt Önnek a görkori,- mosolyogtam rá. Szemei kicsit haragosan csillantak mikor felfedtem álcáját, most csak az volt a kérdés engem követett-e, vagy Monicát. Gyanúm szerint utóbbit.

- Szóval észrevett- mondta elismerően.

- Nehéz nem észrevenni ezeket a melleket és karcsú combokat- dünnyögtem az orrom elé, reméltem nem halja meg, de csak az arcára kellet néznem és le lehetett olvasni, hogy tisztán hallott mindent.

- Igazság szerint Monica miatt jöttem, alig egy órája tartóztattuk le. Összejátszott a bankrablókkal.

- Miért is mondja ezt nekem?- vontam fel egyik szemöldököm, miközben a tálalónak támaszkodtam, karba tett kézzel.

- Nem is tudom, talán mert együtt voltak az este- somolygott rám.

- Esetleg végig is nézte,- kérdeztem flegmán, amire nem érkezett válasz, így a csend mindennél beszédesebb volt-hogy tetszet a műsor?

- Nem néztem végig- nem akarta Ohara elárulni, hogy amit látott az teljesen felizgatta, és most is mocskos gondolatok járnak a fejében, amin nem segítet az se, hogy csak egy törölköző volt rajtam- nem vagyok kíváncsi más szexuális szokásaira.

- Világos, Ön fél- mosolyodtam el.

- Mégis mitől?- kérdezte Ohara kipirosodva.

- Attól hogy egy olyan srác mutat Önnek valami újat, aki alig fejezte be a középiskolát.

- Ne legyen úgy eltelve magától, mert egy ribancot sikerült lefektetnie- felelte maró gúnnyal Ohara.

- Mi ez az ellenséges hangnem? Csak nem ártott valamit magának Monica?- kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Nem- felelte, gyanúsan gyorsan, de nem akartam firtatnia dolgokat így úgy döntöttem, hogy felöltözök.

- Mindegy, nem akarok turkálni a magánéletében, de biztos van valami baja vele. Ha megharagszik, ha nem, én most felöltözök, öt perc és itt vagyok, addig, ha gondolja, csinálhatna reggelit is- vigyorogtam rá, majd elmentem felöltözni. Nem vittem túlzásba az öltözködést, egy szürke rövidnadrágot és egy fehér pólót kaptam magamra. Öltözködés közben rájöttem, hogy egy kicsit bunkó voltam a nyomozónővel, de úgy gondoltam majd kárpótolom valamivel.

Ohara elgondolkodva a kávéját szürcsölgette a konyhapultnál, nem vette észre, amikor beléptem. Halkan megköszörültem a torkomat, felhívva figyelmét jelenlétemre.

- Nincs is miből reggelit készíteni-közölte szárazon.

- Semmi gond, meghívom reggelizni, szeretném, ha jobb véleménnyel lenne rólam. Van itt a közelben egy kis csendes kávézó, ahol rántottát is adnak, ráadásul rendőröknek feláron-kacsintottam rá.

- Rendben, elfogadom.

Miután elfogyasztotta a kávét, elsétáltunk reggelizni, amit jó hangulatban fogyasztottunk el és a magázódást is elhagytuk, megtudtam, hogy a keresztneve Donna, amit annyira nem szeret. Körülbelül másfél órát beszélgettünk, majd elváltak útjaink, ő az őrsre ment, én pedig hazafelé vettem az irányt.

Már a lakásom előtt jelzett a hatodik érzékem, hogy valami nem stimmel, amint beléptem az ajtón éreztem, hogy nem vagyok egyedül, valaki még tartózkodik bent, pontosabban a nappalimban. Csendesen lépkedtem tovább, bár tudtam, hogy tisztában van a jelenlétemmel.

- Üdvözlöm Mr. Richards. Kérem, foglaljon helyet és beszélgessünk- szólalt meg az üldögélő sötétkék öltönyös férfi.

- Hello, van tíz másodperce, hogy elhagyja a lakásomat és akkor eltekintek attól, hogy betört hozzám. Ha lejárt a tíz másodperc és még mindig a helyén ül, kénytelen leszek elősegíteni távozását.

- Kérem, adjon nekem 3 percet, hogy előadjam látogatásom célját.

- Kap 1 percet, utána én jövök- mosolyogtam a fickóra.

Több mint nyolc év telt el, az óta az ominózus beszélgetés óta és ugyan annyi ideje nem is voltam a lakásomban. Most viszont újra itt állok a nappalimban, minden bútor, lepedővel letakarva, a levegő áporodott volt, kinéztem a nappalim ablakán, a kert rendbe volt tartva, a fű időben levágva, a sövény, formára vágva. Hihetetlen mikről gondoskodott az ügynökség, amióta a tagjává fogadott. Büszke vagyok, hogy alig több mint nyolc év alatt mi mindent sikerült elérnem a képességeimmel és tudásommal. Mélázásomból a szolgálati telefon rezgése hozott vissza a valóságba.

Máris megkaptam az első ügyemet itt Leavenworth városban. Egy gyilkossági nyomozáshoz kellet segítséget nyújtanom a rendőrségnek. Nem volt messze tőlem, így hamarosan a tetthelyre érkeztem. A lakás ajtajában egy járőr unott képpel strázsált, a másik járőr a szomszédokat kérdezte éppen kifelé, az igazolványomat felmutatva beengedett az ajtónálló, miközben tovább rágózott. Amint beléptem az ajtón, megéreztem a vér jellegzetes szagát. A hullát meg is találtam a nappali közepén. Egy szőke, körülbelül vállig érő hajú hölgy élettelen arca nézett vissza rám, szemei fennakadva, ajkai megcsonkítva, nyaka keresztülvágva, kezei a feje két oldalán ökölbe szorítva, de látszott, hogy a körmeit is letépték. Meztelen volt, mellei nagyok voltak, de ezeken is volt egy pár vágás, más sérülés nem látszott a testén. Közben egy rendőrautó szirénázására riadtam fel, körbe néztem a nappaliban, de nem léptem tovább, a komódon láttam egy képet, amin egy régi ismerős mosolygott vissza, hirtelen nem jutott eszembe a neve, de emlékeztem, hogy utoljára vele szexeltem elutazásom előtt, inkább visszaindultam az előtérbe, hogy kívülről vegyem szemügyre a házat, útközben halottam hogy egy nő érkezett a helyszínre és parancsokat osztogat a bejárati ajtóban lévő járőrnek. Gondoltam végig hallgatom, a beszélgetést utána megyek ki.

- Hello, tizedes, párperc múlva megérkeznek a helyszínelők, haladéktalanul kezdjék meg a nyomrögzítést, a halottkém meg minél előbb vizsgálja meg a hullát, de csak miután a helyszínelők végeztek vele. Ja, igen érkezni fog valami zöldfülű okostojás az FBI-tól, nem szeretném, ha összetopogna mindent, ha megérkezett irányítsa hozzám- amint befejezte, gondoltam ideje színre lépni.

- Hello-léptem ki nagy lendülettel az ajtón, majd abban a pillanatban lassítottam is, mivel felismertem a nyomozónőben Donna Ohara-t- Rég láttam Ohara nyomozó, nagyon jól néz ki- és tényleg vadítóan festett kékszínű, nadrágkosztümjében, fehér inggel. Amint az arcát kezdtem el fürkészni rájöttem, hogy nem ismer fel. Mondjuk, nem csodálom, mikor utoljára látott egy fiatalember voltam, aki habzsolja az élvezeteket és nem hagy ki egy jó kufircot sem. Most meg itt állok előtte egy fekete nadrágban, egy kétnapos pólóban három hetes szakállal, kettő hónapja fodrászt sem láttam, nem aludtam 72 órája és természetesen az évek is változtattak rajtam, markánsabb lett az arcom, vállaim szélesebbek lettek.

- Nem tudom, honnan ismer, de nem szeretem, ha a tetthelyemet egy kezdő dilettáns ügynök összetopogja és fogdossa- közölte mérgesen, közben a mellette álló járőr kárörvendően vigyorgott rám.

- Alfred Richards különleges ügynök az FBI-tól- nyújtottam kezet Donnának, a felismerés szikrája gyúlt a szemében, majd megeresztett egy mosolyt, és kezet fogtunk.

- Úgy érzem a fürdéssel hadilábon állsz-jegyezte meg gúnyosan, miután látványosan a levegőbe szimatolt.

- Az-az Alfred Richards?- kérdezte a járőr Oharát, aki csak bólintott a kérdésre.

- Elnézést Uram, nagy csodálója vagyok a videójának- kezdet bele a járőr, de Ohara egy intéssel elhallgattatta.

- Milyen videómnak?- kérdeztem érdeklődően, de ekkor befutottak a helyszínelők, és mindenki a munkájával kezdet foglalatoskodni.

Én körbe sétáltam a házon, keresve a behatolási pontot, amit végül sikeresen meg is találtam, nem mentem közel hozzá, nehogy egy esetleges nyomot tönkre tegyek. Visszaindultam a helyszínelőkhöz, gondoltam szólok neki, hogy ott is rögzítsék a nyomokat, menet közben megakadt a szemem egy újonnan érkező nőn. Fekete hajú, kicsit gömbölyű, csöcsös-faros tünemény, fekete kosztüm együttes volt rajta, ami kiemelte nagy, gömbölyű fenekét. Sejtésem szerint ő lehet a halottkém. Határozottan megindultam felé, amint közelebb értem, megéreztem parfümjének kicsit édeskés illatát, ami vad vágyakat ébresztett bennem, ráébresztve arra, hogy több mint 2 hónapja nem voltam senkivel. De, még mielőtt megszólalhattam volna, Ohara megelőzött.

- Hello, Dena, kérlek, várd meg a helyszínelőket, hogy végezzenek a testtel, utána a tiéd.

- Hello, Ohara- közben Ohara magához intette a közelben tartózkodó másik járőrt.

- Mit tudunk az áldozatról, McNalty?

- Egyelőre a nevét se tudjuk, nem tartotta a szomszédokkal a kapcsolatot, a házban meg még nem néztünk szét, amíg nincs minden nyom rögzítve.

- A neve Monica Ramsay, 32 éves, szülei nem élnek, egy húga van, aki itt él a városban- szóltam közbe, mind a hárman rám néztek, Oharának ismerős volt a név. Most már emlékeztem, minden Monica-val töltött percre.

- Alfred Richards, különleges ügynök, örvendek a találkozásnak- nyújtottam kezet a halottkémnek.

- Dena Parkins, a városi halottkém- kacsintott rám- miben olyan különleges?- nézett rám évődve. Ohara hangosan felnevetett Dena egyértelmű flörtölésén.

A nyomszakértők sajnos nem találtak semmi használható nyomot bent, felhívtam figyelmüket a hátul talált behatolási pontra, majd elindultam Ohara-val váltani egy pár szót kettesben, lassan sötétedet és kezdet erőt venni rajtam a fáradság.

- Mikor lesz kész Dena?- kérdeztem Oharát- gondolom, én már itt most többet nem tudok segíteni.

- Nyolc évvel ezelőtt eltűntél, mint a kámfor, másnap meglátogattalak, de csak a költöztetőket találtam ott, akik a bútorokat takargatták le. Hol voltál, mit csináltál eddig, hogy lettél különleges ügynök?

- Ezekre a kérdésekre nem felelhetek, vagy ha felelnék meg kéne, hogy öljelek.

- Haha, jó vicc-nézett rám mérgesen, hogy nem bízom benne, de mikor bele nézett a szemembe rájött, hogy az igazat beszélem.

- Most ha nem haragszol Donna, haza megyek, lefürdök, megborotválkozom és keresek egy fodrászt, majd alszom egy nagyot, mivel több, mint 72 órája talpon vagyok, holnap reggel bent leszek az őrsön, hogy teljes mértékben a tettes elfogásán tudjak dolgozni.

Hazafelé menet beugrottam egy kis boltba, vásároltam magamnak némi ennivalót és innivalót. Amint haza értem, lezuhanyoztam, végre valahára meg tudtam borotválkozni és még fodrászhoz is volt energiám elmenni. Így máris jobban éreztem magam. Gondoltam nézek valami pornót, de inkább elvetettem az ötletet, hátha hamarosan sort keríthetek Dena-ra, róla fantáziálva aludtam el.

Reggel korán ébredtem, friss voltam és üde, gyorsan összedobtam pár tükörtojásos szendvicset, bele dobtam egy papírzacskóba és reggel 7 előtt már az őrsön is voltam. Amint beléptem több rendőr is biccentet felém, mintha régi ismerősök lennénk, nem tudtam mire vélni a dolgot, de hamar át is siklottam rajta.

- Jó reggelt McNalty őrmester-köszöntem neki.

- Jó reggelt- hirtelen nem tudott hova tenni, majd felismert-, Hé fiúk, itt van személyesen Alfred Richards, aki mellesleg az FBI-tól jött segíteni nekünk- kiabálta teli torokból az irodába, természetesen azonnal mindenki felém fordult, nők és férfiak egyaránt- igazi híresség vagy az őrsünkön- mondta ezt már halkan, hogy csak én haljam.

- Igaz is, milyen videót említett tegnap?- kérdeztem tőle.

- Gyere, megmutatom-, nem tetszet ez a bizalmaskodó hangnem, de nem tettem szóvá, mégis csak az első napom itt.

Leültünk egy asztalhoz ahol be volt kapcsolva a számítógép, és pár perces keresgélés után elindult egy videó, amin én voltam és Monica Ramsay. Megdöbbentem a videó létezésén, és ahogy láttam, a nappali egyik ablakából volt kamerázva.

- Ki készítette a videót?- kérdeztem mérgesen.

- A megfigyelő csoport Ohara nyomozó vezetésével. A hölgyet a bankrablás utáni reggelen letartóztattuk, de mivel feladta a harmadik férfit, szabadon távozhatott.

- Aham, ez minden gépen rajta van? Hányan látták már?

Miközben ment a videó egyre több ember gyűlt körénk és nézték ők is a pornóvideómat. Eközben megjelent Ohara nyomozó, meglátva a csődületet egyből oda jött hozzánk.

- Jó reggelt kollégák, itt mindenkinek ennyi dolga van, hogy pornóvideót néz?- kérdezte mérgesen.

- Jó reggelt Ohara nyomozó- köszöntem neki fagyosan, mint akit nyakon öntöttek rezzent össze, eddig ugyanis a sok bámészkodótól nem látott engem.

- Hello, Alfred, van egy pár fejlemény a gyilkossággal kapcsolatban, bent az irodámba beszéljük át, de igyunk egy kávét előtte- és már el is indult a közös konyha felé.

- Nem kávézom, még mindig- mondtam, de azért követtem, hihetetlenül jó feneke lett az elmúlt 8 év alatt- viszont jó a feneked, főleg ebben a testre tapadós sárga nadrágban- csak egy fejcsóválás volt a reakciója, miközben belépet a konyhába, elővette névre szóló bögréjét majd tele töltötte kávéval, szorosan elhaladva mellettem, buja illatától izgalmas dolgok jutottak eszembe.

Követtem tovább az irodájában, ahol az asztala mögé ülve, fejével intett, hogy zárjam be az ajtót, amint behajtottam az ajtót leültem az asztal előtt lévő székbe, kényelembe helyeztem magam.

- Mik a fejlemények?- törtem meg a hosszúra nyúló csendet.

- Nem Monica volt az áldozat, hanem a húga Madison. Dena egy-két óra múlva végez a boncolással.

- Értem, remélem tetszett a videó, amit készítettél- szúrtam oda neki gúnyosan.

- Nem élvezetből készítettem, ez volt az első komolyabb ügyem, szerettem volna mindent megtenni, hogy Monica-t vallomásra bírjam, de túlléptem egy határt és megpróbáltam még aznap leállítani, hogy elterjedjen az őrsön, de nem lehetet megfékezni. Pont emiatt kerestelek volna, de már nem találtalak.

- Mi történt Monica-val?

- Miután terhelővallomást tett a harmadik elkövetőre, bevették a tanúvédelmi programba és az óta hírét sem hallottam. Nekem most sok a papírmunkám, megtennéd, hogy lemész a boncolási jegyzőkönyvért? Meg fogják mutatni kint merre, találod.

- És ennyivel el van intézve a videó téma?- kérdeztem dühösen.

- Ugyan a legtöbb férfi örülne neki, ha ilyen jó kis házi pornófilm készülne róla-mosolygott rám.

- Szóval tetszik a videó?- kérdeztem vigyorogva- élvezted minden egyes percét, amíg vettétek felfelé, ne is tagad végig ott voltál.

- Igen, ott voltam- nyelt egy nagyot.

- Na, jó, nem kínozlak tovább, mikor dugunk egy jót, már nem voltam nővel kettő hónapja, mondjuk ma este?- kérdeztem reménykedve.

- Mi? Soha- fakadt ki belőle dühösen, arca teljesen kipirult, csak azt nem tudtam eldönteni, hogy a dühtől pirosodott ki vagy a gondolattól, hogy úgy megdugom, mint anno Monica-t.

- Kár- húztam el a számat- megyek, megkeresem Dena-t, hogy kész van-e a jegyzőkönyv.

- Jó menj, addig én elintézek egy pár telefonhívást.

Kilépve az irodából, egy arra járó rendőr útmutatásai alapján hamar megtaláltam a hullaházat. Maga a hullaház elnevezés nem is illet volna rá, hisz a rendőrség alatti pincében volt található. Hatalmas felírat feketéllett a fehér falon, ami bőszen hirdette, itt a halál az úr. Belépve az ajtón, egy folyosón találtam magam, amin kettő további ajtó volt, az elsőn benézve láttam, hogy ez tulajdonképpen a boncterem, mivel nem láttam bent senkit, ezért a második ajtóhoz léptem, amin szintén fekete betűkkel volt felírva dr. Dena Parkins.

- Szabad- halottam a választ, miután bekopogtam.

- Hello Dena- léptem be a kis irodába, ami nem lehettet több mint hat négyzetméter, a bútor mindössze egy irattartó szekrényből, egy íróasztalból és kettő székből állt, Dena az asztala mögött ült és a laptopján dolgozott.

Egy pár másodperc múlva felnézett a laptop mögül, nekem viszont elállt a látványtól lélegzetem. Fekete haja kiengedve, lazán hullt vállaira. A munka miatt, csillogó szemeit egy vastag keretes szemüveg mögött találtam, ami őrülten vadítóvá varázsolta amúgy sem csúnya arcát. A rajta lévő fehér blúz felső három gombja nem volt begombolva, így csábítóan látszódott hatalmas melleinek völgye. Egyből éledezni kezdett férfiasságom, ezért hellyel kínálva magamat leültem az üresen maradt székre.

- Hello, Alfred különleges ügynök, még jobban néz ki így ápoltan- mosolyodott el, miközben hátra dőlt székében, fekete csipke csodába bújtatott mellei még jobban kirajzolódtak a blúz alatt.

- Jöttem megérdeklődni, hogy állsz a boncolással?

- Már elkészültem vele, de mond csak te, hogy állsz?- kérdezte, miközben egyik ujja hegyét vörös ajkaihoz emelte és megnyalta.

Hirtelen köpni, nyelni nem tudtam a szexualitás kendőzetlen megnyilvánulásától.

- Keményen- krákogtam zavaromban.

Dena-nak se kellet több, felállt a székéből majd kilépet asztal mögül és meg állt előttem. Egy fekete combközépig érő, passzos szoknya volt rajta, amit elkezdett lassan feljebb húzni, elérte a harisnya végét, amit harisnyakötő tartott fent, majd feljebb húzta és elő bukkant az ágyékát fedő fekete csipke háromszög, alóla átütött punciának csupaszsága, majd elengedve a szoknyát, amit a csípője tartott. Csípőjét riszálva fordult meg, megmutatva hatalmas kerek fenekét, amit kettészelt a tanga vékony zsinege, kezeivel megtámaszkodott az asztalán és tovább folytatta fenekének riszálását. Mögé térdeltem, arcomat belefúrtam fenekének vágatába, amire egy apró nyögéssel válaszolt, kezeim elkezdték markolni, simogatni a kerek félgömböket, majd az egyik kezemmel elhúzva a tanga zsinórját, elkezdtem nyalogatni, ízlelgetni hátsó bejáratát. Egyre jobban pucsított Dena, közben az egyik kezét a fejemre téve húzott jobban magához, minden nyelvcsapásomra egy apró nyögés volt a válasz. Számmal egyre lejjebb tévedtem, amíg meg nem érkeztem, az eddigi tevékenységemnek hála nedves kelyhéhez, aminek isteni illata volt.

Türelmemet vesztve nyaltam bele az ajkak közé, az íze se maradt el az illatától, nem tudtam betelni vele, csak nyaltam és szürcsöltem, nem törődve az idővel. Közben fenekét simogattam, és egyik ujjammal egy kis nedvet csempésztem a punciától a feneke nyílásához, amit szétkentem rajta, közben enyhe nyomást fejtettem ki a záróizmokra, lassan engedet, de türelmes voltam és addig csináltam, amíg az első újpercem be nem hatolt, amit egy hangos nyögés követett. Nem álltam meg, a számmal áttértem a csiklójára, ujjamat kihúzva a fenekéből, újabb adag nedvet csempésztem a nyílásra, most már tövig be tudtam tolni a fenekébe, lassan elkezdtem húzogatni, majd fokozatosan gyorsítottam a tempón. Közben a csiklóját folyamatosan izgattam, nyaltam, ajkaimmal morzsolgattam, nedvei már a nyakamon folytak lefele, majd egy nyögés kíséretében, hevesen elkezdte dobálni a csípőjét ide-oda. Megtartottam a csípőjénél fogva, amíg pihent, majd felállva gyorsan leszórtam magamról a ruhát, szorosan mögé álltam, a kemény farkam pont a feneke vágatába került, amikor ezt megérezte, hátrébb tolta a fenekét és elkezdte riszálni azt, rá-rá szorítva a félgömbökkel, kezeim megmarkolták hatalmas melleit, közben felvéve riszálásának ütemét, elkezdtem én is mozogni a félgömbjei közt.

- Egy tüzes kis bestia vagy, ha így folytatod, el fogok menni a fenekedre, ezt szeretnéd?- suttogtam a fülébe, majd a végén finoman meg haraptam fülcimpáját.

- Igen, élvezz a fenekemre, utána meg dugj meg, rendesen- sóhajtotta.

A fehér blúzt letépve róla, szabadítottam ki melleit, elkezdtem simogatni, markolni őket, miközben csípőnk egyre hevesebben mozgott. A fejét hátra hajtotta a vállamra, kezeivel a combjait kezdte el simogatni, majd egyik keze a csiklójára tévedt. Néha aprókat rácsaptam a melleire, amit nagyon élvezett. Nem sokára mind a ketten hatalmas orgazmust éltünk át. A farkam hatalmasakat rándulva szabadult meg magomtól. Nem csak a feneke, de én is spermás lettem, de egyáltalán nem zavart bennünket. Az én orgazmusom amilyen hatalmas volt olyan gyors is, nem úgy, mint Dena-nak, aki hosszú percekig alig tudott állni, csak a karjaim tartották, hogy össze ne essen, amint kipihegte magát rögtön megfordult és már térdelt is le elém.

Jobb kezébe fogta lankadó farkamat és óvatos, lassú mozdulatokkal elkezdte verni. A balkezével elkezdte összegyűjteni alhasamról a spermát, amit sikerült ily módon összeterelgetnie, nyelvével tisztította le rólam. Mikor tisztának ítélte az alhasamat, kinyújtott nyelvel közeledett, ébredező szerszámomhoz, elsőnek csak az oldalát kezdte el nyalogatni, majd mikor ez láthatóan megtette hatását kezdet el foglalkozni az érzékenyebb területekkel. A nyelve hegyét kidugva elkezdte ahhoz hozzá ütögetni a makkomat, miközben, folyamatosan verte a farkamat, mikor már teljesen kemény lett, bevette a szájába amennyit csak tudott, és elkezdet bólogatni rajta miközben szívta is. Nyelve bólogatás közben is simogatta, izgatta a farkamat, ilyen szájmunkában régen volt már részem. Kezeimet a fején tartottam, de nem kellet gyorsabb tempóra ösztökélnem, gyorsított magától, néha csábítóan felnézett a szemüvege mögül, ekkor határoztam el hogy a végén ráakarok élvezni az arcára, főleg a szemüvegére, de addig még dolgom van. Lassan hátra húztam a fejét, el a farkamtól, felült az asztala sarkára és a lábait széjjelnyitotta.

Letérdeltem a lábai közzé, szemem előtt volt a nedves puncia, nem tudván kihagyni a lehetőséget, hogy újra megízlelhetem nektárját, önkéntelenül körbe nyaltam a számat, majd elkezdtem elsőnek csak a combjai belső oldalát puszilgatni, egyre haladva közelebb és közelebb az áhított kehelyhez, de az utolsó pillanatban visszatértem az érzékeny belső combokhoz. Ezt a műveletet megismételtem egy párszor, mikor már hangosan követelte, hogy nyaljam ki, akkor befejeztem a játszadozást. Nyelvemmel megérintettem a bejáratot, ami tocsogott a nedvességtől, komótosan körbenyaltam, majd bedugtam a nyelvemet ameddig tudtam, ki-be, ki-be tologattam a nyelvemet a punciba, halk nyögések kísérték tevékenységemet, majd pár perc múlva két ujjam folytattam a tevékenységet, így a csiklóját is kezelésbe vettem számmal. Egyszerre ujjaztam és nyalogattam a csiklóját, hamarosan egy hatalmasat sikoltott miközben csípőjét őrjöngve dobálta.

Most nem hagytam neki időt, hogy magához térjen, felálltam és egyből bele is hatoltam, forrón és nedvesen szorította a farkamat a hüvelye. Lassú lökésekkel indítottam, majd fokozatosan gyorsítottam, amíg bírtam, majd visszább vettem a tempóból, miközben dugtam kezeim melleit markolászták, mellbimbóit morzsolgattam, néha aprókat ütöttem a melleire, amit nagyon élvezett. Majd felfeküdt az asztalra, lábait derekam köré kulcsolva húzott magához, egyik kezemmel a mellei kényeztetését folytattam, a másik kezem átcsúszott a csiklójára azt izgattam. Ettől a hármas kényeztetéstől hatalmasat sikítva élvezett el, kihúzva farkamat a fejéhez léptem. Amint kinyitotta szemét, rám mosolygott, farkamat a szájához húzta és elkezdet hevesen szopni, jobb kezével rásegítve a szopás ütemére, ballal a golyóimat cirógatta, morzsolgatta őket óvatosan. Nem kellett sokáig szopnia, amint megérezte, hogy mindjárt elélvezek, kikapta a szájából, és a kezével ütemesen verte az arcára. Hatalmas adaggal terítettem be az arcát, amikor nem jött több sperma, komótosan letisztított a nyelvével, majd az arcát törölte le egy papírtörlővel, amit az egyik fiókból varázsolt elő.

Ajánló

Szex történetek
Bizarr szextörténetek
Erotikus történetek
Erotikus celeb képek
Érett, idős hölgyek pornó
Szex társkereső


Sex történet címkék - Főoldalra - Asztali verzió