Ernővel Délután Ökm


Beküldő:Ökm

Nagyon unatkoztam a minap, ezért gondoltam áthívom magamhoz a haveromat,Ernőt. Pontosabban nem igazán lehet azt mondani rá, hogy haver, ugyanis olykor lefekszem vele,vagy leszopom,ő meg kinyal. Szerintem ebben semmi rossz nincs, hiszen egyikünknek sincs senkije. Gondoltam áthívom őt és feldobjuk egymás délutánját.

Így is lett és a hívásomat követően hamarosan megjelent nálam. Szinte rögtön rátértünk a lényegre, azonban most sokkal vadabb volt, mint máskor. Letépte a ruhámat és a melleimmel játszott hosszasan, utána pedig nyelvével izgatta a puncimat, amitől én csak hangosan sikoltoztam és egyre nedvesebb lettem. Ezután térdre rogytam a gyönyörtől előtte és nagy, kemény farkát tövig bevettem. Láttam rajta, hogy nagyon élvezi, ezért egyre gyorsabban és gyorsabban csináltam,szoptam,csavartam a faszát.

Nem túl sokáig, ugyanis a következő pillanatban már bennem járt a pénisze. Ami újdonság volt, hogy megengedtem neki, hogy hátra is betegye. Először féltem tőle, de aztán ahogy a popsimba benne volt, minden rémületem eltűnt. Leírhatatlanul élveztem az egészet, a végén pedig a számba és az arcomra élvezett,amit le is nyalt róla.

Történet Ajánló

A feleségem pucérkodik

A előbb rábukkantam véletlenül a meztelenkedés oldalra és szívesen hozzászóltam volna, de n....

Szopós ida

Idának hivnak 40 éves vagyok a férjemmel 20 éve vagyok együtt. A szex első időbe nagyon jó v....


Szex tanárnő

Miss T angolt tanított egy bristoli középiskolában. Egy különösen nehéz héten volt túl. A ....

Anyámat seggbe baszták a barátaim

Az igaz történet főszereplője az édesanyám. Hónapokkal ezelőtt történt, azért írom le, m....