Ernővel Délután Ökm


Beküldő:Ökm

Nagyon unatkoztam a minap, ezért gondoltam áthívom magamhoz a haveromat,Ernőt. Pontosabban nem igazán lehet azt mondani rá, hogy haver, ugyanis olykor lefekszem vele,vagy leszopom,ő meg kinyal. Szerintem ebben semmi rossz nincs, hiszen egyikünknek sincs senkije. Gondoltam áthívom őt és feldobjuk egymás délutánját.

Így is lett és a hívásomat követően hamarosan megjelent nálam. Szinte rögtön rátértünk a lényegre, azonban most sokkal vadabb volt, mint máskor. Letépte a ruhámat és a melleimmel játszott hosszasan, utána pedig nyelvével izgatta a puncimat, amitől én csak hangosan sikoltoztam és egyre nedvesebb lettem. Ezután térdre rogytam a gyönyörtől előtte és nagy, kemény farkát tövig bevettem. Láttam rajta, hogy nagyon élvezi, ezért egyre gyorsabban és gyorsabban csináltam,szoptam,csavartam a faszát.

Nem túl sokáig, ugyanis a következő pillanatban már bennem járt a pénisze. Ami újdonság volt, hogy megengedtem neki, hogy hátra is betegye. Először féltem tőle, de aztán ahogy a popsimba benne volt, minden rémületem eltűnt. Leírhatatlanul élveztem az egészet, a végén pedig a számba és az arcomra élvezett,amit le is nyalt róla.

Történet Ajánló

Kutya szex történet

Fiatal lány voltam, lehettem úgy 17, amikor elkezdett érdekelni a pornófilm. Láttam, hogy a csa....

A bulgár nyaralás (pornó történet)

Házasságunk tizedik évében elmentünk nyaralni Bulgáriába az aranypartra.Nehezen kaptunk egy b....


A kocsmában basztak meg

Mónika vagyok az esetem a helyi kocsmában esett meg velem. A helyi kocsmába mentem inni egy sört....

Megismertem a későbbi feleségem igényeit

Mikor megismertem a későbbi feleségemet egy nagyon csinos jó alakú formás lábú hölgyet tal....