fajtalankodás, női szexcsata


Beküldő:pötty nikolett

Pár éve még az idő meleg volt,hiszen nyár volt és elmentünk a három kolleganőjeimel egy kis közös élmények gyűjtésére.Közösen vettünk ki egy kétágyas szobát és az első este mindhárman együtt keféltünk két sráccal akiket alig tudtunk kielégíteni. Olyan potenciával rendelkeztek,hogy már fájt a pinánk a sok baszástól. Az egyik férfi gondolt egy nagyot és elment, de pát perc múlva visszajött és hozott magával két nagy kankutyát amit aztán ránk engedett. Én már ismertem a kutyákkal való kefélést,hiszen a férjem is néha beengedte a kutyánkat,hogy megbasszon és volt,hogy ki is nyalta utána a megbaszott pinámat. A másik két asszonyt még nem vezették be a kutyával való kefélésben és egy kicsit irtóztak is tőlük, de a végén úgy belejöttek,hogy abba sem akarták hagyni.Mikor elálmosodtunk elővettünk egy kis bort és annak az üvegét dugtuk fel magunknak,ha kiürült, Ez nagyon jól esett,mert volt köztök olyan aminek a vége lassan ovális lett és majdnem fel tudtuk dugni egészen. Persze ezt is meguntuk és elaludtunk.Majd nem mindegyikünk meztelen volt és az ajtót is nyitva hagytuk,mondván úgy se jön be senki.Szerencsére tévedtünk,mert úgy fél egy tájban arra ébredtem hogy valakik járkálnak a szobánkban, négy srác tévedett be,de akiket letámadtunk és szinte megerőszakoltuk őket Volt olyan csaj aki ráült az egyik srác szájával a srác faszára a másik srácnak a szájával a faszát vette kézbe énnekem az egyik néger gyerek a pinámat baszta a másik a seggembe dugta a nagy faszát.A harmadik csaj meg leszopta a negyedik srác faszát, de mire az elélvezett a farka úgy nézett ki,mint amit összeharapdáltak lenyeltek és kihánytak.Na ezeket a srácokat se láttuk többet a két hét alatt amíg ott voltunk.A környék majdnem minden férfijával és nőkkel közösen is keféltünk. és volt olyan este amikor csak a kutyákkal henteregtünk.


Történet Ajánló

Merci, az a kis kurva


A kis Merci megdugása a suliban.
2015. november 25. - Exant

Jelentkez....

Sose fogok dugni

Egyetemista voltam, a szüleim háza melletti szuterénben laktam. Hamisítatlan diákévek, 2 napon....


incesztus, incest

Először is bemutatom magamat. \"25 éves koromban, az egyetem elvégzése után, szűzen ment....

Anettka szex története

A nevem Anett 21 éves vagyok, vörös hajam van ez még olyan 17 évesen történet meg velem amit ....