Jácin bdsm kaki szex története


Beküldő:Jácint

Én 38 éves szegedi biszex macis (perverz) férfi vagyok a következő felé képen szoktam magammal játszani, ha egyedül vagyok.
A segédeszközeim: pornó magazinok, kalapácsnyél, pohár, testápoló krém.
Ha egyedül vagyok, és van, minimum egy órám épp megkívánom magam, a következőt teszem:
Meztelenre vetkőzöm és a fent említett segédeszközökkel elvonulok a fürdőszobába.
Ott a magazinokat nézegetve felizgulok és bekenem a kalapácsnyelem egy kis krémmel, majd a fenekemhez illesztem és simogatom a bejáratot, míg nem lazul el egy kicsit a záró izom.
Majd feldugom magamnak, és húzogatom ki és be jó mélyen nagyon izgatónak találom, négykézlábra állok elől a magazinokat nézem, lapozgatom hátul a baszom magam, ilyenkor jön a kedvenc részem.
A poharat a farkamhoz illesztem, és miközben dugom magam, nyomni kezdek, ilyenkor elkezdek pisilni egyenesen a pohárba és a fenekemből jön, a kaki ekkor még vadabbul dugom magam. Majd kis szünetet tartok, a pisimet megiszom, a kalapácsnyelet kiveszem a seggemből és lenyalom,majd szopni kezdem tisztára szopom. Párszor még megmártom a fenekemben addig az újságokat arrébb teszem kivéve egyet egy mindig marad. majd jó mélyen lenyomom a szaros nyelet a torkomon, öklendezni kezdek, ezt addig csinálom el nem hányom magam belerókázok az újságba, majd ismét a kalapácsnyelet a seggembe nyomom, a fejem meg az újságba felnyalom a hányásom, közben a farkam is verem. Mikor elélvezek minden gecim az újságba engedem, majd természetesen azt is felnyalom.
Ezek után lefürdök, eltakarítok magam után.

Történet Ajánló

duci szextörténet

sziasztok 24 éves fiu vagyok a történet amit elmesélek kb 1 honapja történt velem amikor lemen....

Családi buli

Van egy öcsém (23), meg egy nővérem (27) akikkel most már nem, de régebben együtt laktam. Nag....


Kéjutazás a múltban

Az időutazásról lehet kérdezni a metafizikusoktól, kibernetikusoktól, bárkitől, csak tőlem....

Egyszer volt egy budapest parádé

Tavaly augusztusban a sikeres pótvizsga után ünneplésre szorult a csapat, amire jó alkalom kín....