Asstrafic Anikó


Beküldő:Feka

Egy előző történetemben Anikóról már meséltem, és céloztam az első alkalmunkra, amikor egy jót sexeltünk. Emlékszem arra az estére. Együtt mentünk bulizni, szokás szerint. Egy srác tetszett neki, akit meg akart szerezni magának estére, sajnos nem jött össze. Nekem sem sikerült túl jól az este, három lány is lekoptatott, valahogy nem ment aznap este a flörtölés, olyan dolgokba belesült a "dumám", hogy én szégyelltem magamat. Így aztán hajnali egy körül már együtt iszogattunk csak. Nem vagyok részeges típus, tudom hol kezdődik nálam a határ, így már csak kóláztam, és mivel nem jött össze semmi, így azt terveztem, hogy visszamegyek a koliba. Anikó is jött velem, nem volt kedve tovább maradni neki sem.
A koliba visszaérve szobatársam is pont akkor érkezett. Gábornak hívták, a srác meleg volt. Nem, nem kell rosszra gondolni, nem voltam vele sosem együtt, de nem is érdekelt a melegsége, amíg nem kérkedik vele vagy nem kezd el nyomulni rám. Anikónak pedig jó barátja volt, a lányok kedvelik a meleg pasikat, ne kérdezzétek miért, ez egy örök rejtély marad számomra. A lényeg, amiért említettem, hogy Anikó rendszeresen Gáborral ment zuhanyozni. Nem tudom mi volt benne a pláne, de néha megfordult a fejemben, hogy csak megjátssza, hogy meleg. Tuti...
Gábor végül úgy döntött, visszamegy még az éjszakába, és nem is jön vissza reggelig, de ezt elfelejtette Anikóval közölni. Nem tudom, hogy a sors hozta így, vagy valami csoda, de a véletlenekben nem hiszek, és már rég megtanultam, hogy általában egy lánynál csak egy esélye van az embernek, hogy elkapja azt a pillanatot, amikor ágyba viheti.
Anikó egy törölközőt tekert magára, amit a helyes kis mellei tartottak, éppen csak egy picivel volt rövidebb mint egy miniszoknya, így gyönyörű hosszú lába teljesen elém tárult. Mosolyogva jött be és megállt az álló tükör előtt, ahol a haját igazgatta és a sminkjét próbálta ledörzsölni. Szerette a darkos stílust, rengeteg vámpíros filmet nézett, amit persze később végig kellett néznem vele, ezzel tudott kikergetni a világból, bár az tény, hogy utána mindig sex lett a vége, mert olyan "cukik a pasik". A sminkjét a szemei körül elkente, mindezt úgy, hogy közelhajolt picit előre dőlve a tükörhöz. Persze, hogy a szexi fenekével persze, hogy pont ezen az estén kell, hogy pucsítson.
Én is készülődtem a zuhanyhoz, így csak az ingem és a boxerem volt rajtam. Kérdezte, hogy merre van Gábor. Mondtam neki, hogy elment. Ennek a hírnek nem örült - "Most akkor fürödhetek egyedül, dejó!". Bennem pedig a hatodik érzék segedelmével megszólalt a vörös lámpás riadó: Ez az a pillanat...
Mögé álltam és a jobb válla felett csodásan illatos hullámos barna haját félrehúztam. A füléhez hajoltam, és belesuttogtam: Én még fürödhetek veled. Erre mosolyogni kezdett. A kezemmel két oldalt a combját megérintettem, és az újhegyeimmel végigcirógattam a lábát. Közben adtam egy puszit a nyakára. Nem húzódott el, csak becsukta a szemét és sóhajtott egyet. Tetszett neki tudtam, jó úton haladok. A törölközőhöz érve megkérdeztem, hogy mi van a törölköző alatt? Mondta, hogy van rajta bugyi, annyira nem ribanc, hogy bugyi nélkül rohangáljon.
Ő ezt még nem tudta akkor, de imádom a szexis bugyikat. Egyszerűen megőrülök értük. Na persze nem magamon, hanem lányokon imádom. Később erre rá is játszott, ha valamire nagyon rá akart venni, akkor elég volt neki egy csini bugyit felvennie és lihegtem utána mint egy kiskutya.
Feljebb húztam a törölközőjét, ami alól előtűnt a vörös bugyija. Egy csinos tanga volt, virágmintás, selyem, enyhén átlátszó. Ettől már a farkam teljesen kemény lett, és ezt ő is tudta, mivel a fenekét a farkamhoz nyomta rögtön. Kérdeztem, hogy van e rajta melltartó. Erre szétnyitotta a törölközőjét. Teljesen meztelen volt, csak a bugyi volt rajta. A bal kezemet a hasára csúsztattam, majd lassan fölfelé és morzsolgatni kezdtem a mellbimbóit. A jobb kezemmel a belső combját és a bugyin keresztül a punciját simogattam miközben a fülét bekaptam és szopogattam. Ő az egyik kezével hátra nyúlt és a boxeren keresztül megfogta a farkamat, majd húzogatni kezdte. Nagyon klassz volt így nézni egymást a tükörben.
Teljesen izgatott voltam, már arra készültem, hogy becsúsztatom a kezemet a bugyijába, de megállította a kezemet. A farkam izgatását is abbahagyta. Lehajolt a földön heverő törölközőért úgy, hogy a fenekét jó szorosan a farkamhoz nyomja. Teljesen behajolt és ez a látvány nagyon tetszett. Magára vette a törölközőt és azt mondta: Siess, ha fürdeni akarsz, mert bezárom az ajtót.
Csak felkaptam az első törölközőmet, és rögtön utána eredtem. A zuhanyzó közös volt, így nem feltűnő, ha egy fiú és lány együtt fürdik. Bent ledobta magáról a törölközőt, és a bugyitól is gyorsan megszabadult, amit felkapott. Én gyorsan levettem az ingemet és a boxert, ott álltam előtte meztelenül álló farokkal. A bugyiját pedig nevetve a farkamra akasztotta és azt mondta: Neked adom. Nem láttam még szemből a punciját, csak hátulról a csinos meztelen fenekét. Égtem a vágytól, hogy megdugjam, szinte forrott a vérem, a farkam minden lüktetésében ott volt a vágy, és ahogy arcomhoz emeltem a bugyiját és magamba szívtam a puncija illatát, egyszerűen úgy éreztem, most itt helyben elélvezek.
Kellemes langyos vizet engedett, majd szembe fordult velem, és hívogatott. A puncija nem volt teljesen csupasz, egy kis szőrpamacsot azért meghagyott. Ezt is imádtam, szeretem az ilyet. Nem zavar ha szőrös a lány, annak is megvan az egzotikuma, az sem gond, ha csupasz, de igazán a kettő közti átmenetet kedvelem.
Közel léptem hozzá, magamhoz húztam, és ahogy a víz ránk hullott, smároltunk alatta. Én az ő fenekét markolásztam és simogattam, ő az enyémet. A farkam a lába között volt, nem csúsztam be a puncijába, de ahogy összezárta a lábát, és mozogtunk ott, élveztem a masszírozást. Jól csókolt, és csak remélni tudtam, hogy ő is ugyan ezt gondolja rólam. Csak az ő élvezete érdekelt.
Minden zuhanyzó fülkében van egy kapaszkodó, amit megragadott, és finoman kitolta a fenekét. "Ne kímélj, kefélj meg, ahogy csak tudsz." Ez volt a másik fétise, ami nekem is tetszett, szeretett mocskosan beszélni szex közben. Mögé álltam, és egy picit néztem, ahogy a víz a derekára esik és végigfolyik a fenekén, majd a lábain. A farkam meglepően könnyen csúszott be. Megragadtam a derekát, és gondoltam magamban: Keféljelek, ahogy csak tudlak? Ahogy akarod.
Azzal egyre gyorsuló ütemben dugni kezdtem. Ahogy csak tudtam a farkamra húztam, ahogy a feneke a csípőmön csattogott a vizet teljesen szétfröcsköltük. Jól megdolgoztam hátulról, erősen is kapaszkodott. Nem sokáig bírtam már, ezért csak betoltam a farkamat amennyire csak tudtam. Ettől teljesen felkenődött a falra, úgy próbálta visszatolni magát. Anikó is tudta, hogy mi fog következni, úgyhogy igyekezett segíteni abban, hogy minél jobban bele férjek. Én pedig hangosan egy "azta" felkiáltással hosszan spricceltem a puncijába. Éreztem, hogy felrobban a farkam és teljesen megtölti a spermám a barlangját. Három - négy adagban lövelltem ki a jókora anyagot, minden egyes alkalommal a csípőm megrándult, amire hangos nyögéssel felelt.
Kábé még fél percig hangosan fujtattam és küzdöttem az élvezet okozta görccsel. Aranyos volt az én kiscicám, nem csinált semmit, nem sürgetett, hanem türelmesen kivárta, hogy kiélvezzem teljesen a pillanatot. Amikor kissé magamhoz tértem lassan kihúztam a farkamat belőle, megfordult és nekem esett, vadul csókolni kezdett. Abbahagyva megjegyezte: Sosem hittem volna, hogy a pasik képesek így elélvezni. Ez állati szexis volt.
Ezen jót mosolyogtam, mert ha tényleg élvezem a szexet, akkor ilyen vagyok, ha elmegyek. A zuhany alatt állva okoztam neki a második meglepetést. Néhány perc után újra mereven ott állt a farkam, készen egy újabb menetre. Ilyet se látott még sosem. Hozzá volt szokva az olykor nem csak egyszeri, de gyors menetekhez is. Máris megragadta a kapaszkodót, akart egy újabb menetet, helyette én elzártam a csapokat. Mondtam neki, hogy inkább menjünk vissza a szobába, ott kényelmesebb lesz, mivel úgyis benne lesz még ebben néhány menet.
Fel sem öltöztünk, csak úgy meztelenül szaladtunk vissza a szobába, ami nem volt túl messze. Anikó rögtön lefeküdt az ágyamra. Láttam, hogy a puncijából folyik a krémem, így odahajoltam és nyalni kezdtem. Az ujjamat bedugva kanalazni kezdtem belőle a spermát miközben szívtam és szopogattam. Hangos nyögéssel és sóhajokkal tudatta velem, hogy tetszik neki, amit csinálok. De tudtam én még fokozni a kéjt, így elővettem a vibrátoromat, húztam rá egy gumit és bekentem a síkosítóval. Análisan dugtam fel neki és bekapcsoltam a legkisebb fokozaton, miközben folytattam a nyalást. Egyre többször emelte a csípőjét, amit próbáltam követni. A kezével a fejemet a puncijára szorította, nem akarta, hogy még véletlenül is abbahagyjam az izgatását. Most már csak folyamatosan hangosan zihált és nyögött, teljesen magán kívül volt, és éreztem, nem érdekli hol van és ki hallja, teljesen átadta magát az élvezetnek.
Végül egy minden addiginál hangosabb és hosszabb sikításban tört ki, a teste pedig reszketett és vonaglott az ágyon, én pedig egy jó nagy adag puncilét kaptam az arcomba, ami spriccelt belőle. Ezen most én lepődtem meg, mert sosem láttam még ilyet, csak hallottam róla.
Jó pár percig válaszolni sem tudott, nem reagált semmire, csak nyögött, miközben simogattam. Ha egy érzékeny helyen simogattam meg, a teste görcsbe rándult egy pillanatra. Kábé tíz perc múlva magához tért a gyönyörből, már képes volt teljesen kontrollálni magát. Megkérdezte, van e valami vadító ötletem, hogy mindezt fokozzuk, valami szexit akar, perverzet, még akar dugni. Erre mondtam neki, hogy szopjon le, de amikor a szájába élvezek, ne nyelje le, hanem tartsa az egészet a szájában, és majd úgy smárolunk. Így is tett, habozás nélkül a farkamra vetette megát, és amilyen kis gonosz, ős is használatba vette a vibrátorom.
Ennek köszönhetően egyetlen lövéssel egy jókora adagot küldtem a szájába, tetszett neki. Ekkor feltérdeltem és mondtam neki, amíg még merev a farkam, üljön rá, de úgy, hogy a lábaival az én derekamat karolja át. Így is tett, a puncija nedves és forró volt, könnyedén belecsúsztam ráadásul mélyebben, mint addig, most tényleg teljesen a farkam tövéig benne voltam. De láttam rajta, hogy alig várja, hogy végre smároljunk. Sosem csinált még ilyet, ki akarta próbálni. Ahogy így mereven állt a farkam a puncijában, a spermámmal a szájában smárolni kezdtünk. A vibrátorral pedig a fenekét és a másik bejáratát izgattam körbe. Amikor bedugtam a fenekébe a vibrátort, azt élveztem én is, éreztem a farkammal, ahogy rezeg. Nagyon tetszett neki, mert egyre vadabbul csókolt.
Az izgatás lassú volt, semmi gyors menet, így hosszúra el lett nyújtva, de mindketten élveztük. Akár tizenöt percet is ülhettünk így összegabalyodva ott, smárolva, és élveztük a vibrátor rezgését. Nem bírtam tovább, és ő sem, bár lehet, ha nem élvezek el, még bírta volna egy darabig, de ahogy a farkam lüktetve lövellte ki a spermát és az egyre csak kitöltötte a punciját ő sem bírta és elélvezett velem együtt. Éreztem, ahogy a lábam között és a golyóimon végigcsorog a puncilé.
Kikapcsoltam a vibrátort, és így, farkammal a nedves, gecis puncijában ültünk és csak smároltunk. Teljesen kész volt a cerkám, nem is bírt több menetet aznapra, szépen lassan összehúzódott és kicsusszant Anikó puncijából. Ott feküdtünk egymás mellett meztelenül egész reggelig és beszélgettünk pasikról, nőkről, szexről, párkapcsolatról és, hogy mi legyen kettőnkkel. Barátok maradtunk, és a következő öt évben ahol csak volt alkalmunk szexeltünk.

Történet Ajánló

A nejem futtatása - perverz sex

Már házasok voltunk amikor rájöttem,hogy egy jobbfajta prostit vettem feleségül,mert rendszere....

A nejem baszták mások

Már az esküvőn feltűnt,hogy a menyasszonyomat kerülgeti az unokaöcsém. Aztán az esküvőn t....


Nyilvános szex

Vidéki kirándulás egy parkban. Séta, beszélgetés. Egy kanyar után, ahol fák és bokrok takar....

Szado Tomi

Nagyon megváltoztam azután, ami Tomi és köztem történt. Emo korszakom végérvényesen lezáru....