Csak dugj


Beküldő:Pötty Nikolett



Egy nap egyedül voltam otthon mikor eszembe jutott hogy annyira régen keféltek már jol meg, na aztán ennek gondolatára be is nedvesedtem eléggé. Elhivtam egy srácot aki odáig volt értem, találkoztunk előszőr csak beszélgettünk, csókólózgattunk, aztán elkezdett a nyulkálni amár akkora nedves lett puncimhoz erre én nagyon beindultam-hozzá kell tennem hogy egy nyílt helyen iskola mögött voltunk és akartam hogy dugjon szét, éreztem merevedő farkát hasamnál és bevallom nagyon izgató volt.

Minket nem érdekelt senki és semmi alrébb tolta a bugyim egyik felét fejét lejebb tolta és bele nyalt a vágatomba, olyan csodás érzés volt ahogy a szakálla csikizi a csiklóm hogy az leirhatatlan. Aztán vadul megujjazott, én pedig benyultam az akkora már merev farkáért elkezdtem vadul szopni aztán verni neki és végül oda igazitottam és tövig betolta kurva jo érzés volt vastag hosszú, olyan 17cm-es farka mélyen bennem járt.

Néha kihúzta és lenyaltam aztán vissza tette, mikor érezte hogy mingyárt el élvez kivette és a mellettünk lévő aszfaltra verte azt a sok sok gecit ami a farkából kijött. Vissza tettem a cerkáját a nadrágjába bent tartottam a kezem és a herét fogdostam ő meg közben az addigra már lucskos pinámban nyúlkált, és a csiklómat morzsolgatta amitől én rá élveztem a kezére. Utánna megcsókóltam és leléptem.

Tetszik(47) | Nem tetszik(47)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    A pornó karrierem kezdete

    A kora tavaszi langyos délután felhőkben terítette szét a tájra, a sarjadó fű zöld illatát, míg az áradó fény kékes árnyalatokkal simított végig a kis falú házain. A kutyák kéjesen elnyújtózva süttett....

    Egy 56 éves üzletember és a kurva feleség

    Rejetett kamerás felvétel ahogy a saját ágyamban dugja a feleségemet egy fiatal srác, ezután nagyon kinyaltam. Egy 56 éves üzletember vagyok a feleségem 37 éves 4 éve vagyunk házasok.

    <....



    A tavaszi 69

    Réges rég, egy messzi-messzi galaxisban?. No nem volt ez annyira régen és annyira távol sem esett a mi kis való világunktól. Egy alföldi város peremvidékétől néhány kilométerre eső csalitosban autóká....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám