Szállodai szexkaland


Beküldő:pupi

A volt barátommal már két hónapja együtt voltunk, s nyár lévén felötlött bennünk egy közös nyaralás lehetősége. Sajnos a kedvesem munkája miatt külföldről szó sem eshetett, így egy kőszegi hosszú hétvége mellett döntöttünk.


Mikor megérkeztünk a szállodába, azonnal elöntött minket a boldogság édes érzése, hiszen a tudat, hogy egy egész hétvégén át csak egymáséi lehetünk, zavaró tényezők nélkül, teljesen szabadon, már önmagában is fantasztikus, felemelő érzés volt.
Első este egy gyönyörű, gyertyafényes vacsorával kápráztatott el kedvesem, melyhez mézédes vörösbort kortyolgattunk, majd egy hosszú, forró nyári éjszakába nyúló andalgásra invitált, természetesen kéz a kézben. Talán a bor hatására, talán csak egymás közelségére reagált így a testem, ahogy akkor éjjel. Egyszer csak hirtelen megállt, s magához húzva a fülembe suttogott.
- Eszméletlenül kívánlak! - búgta, majd szemérmetlenül, mégis lágyan a fülembe harapott.

Ekkor következett a váratlan meglepetés, mert ahogy ott a park közepén álldogáltunk, hirtelen eleredt az eső.
Nevetni kezdtem, majd kézen fogtam, s visszasiettünk a szállodába. Tudtuk, hogy ez az éjjel más lesz, mint a többi. Hogy ma éjjel másképp fogjuk szeretni egymást.
Lassan, minden percet kiélvezőn, szabadon, kötetlenül, lágyan mégis vadul.
Egy évnek tűnt számomra, mire eljuthattunk a szobáig, s addig is fokozhattuk egymás, már így is pattanásig feszült izgalmát. Lágyan az ölébe vett, majd az ágyra fektetett. Már egy apró érintésébe is minden porcikámmal beleremegtem. Kívántam őt. Az egész testemmel ölelni, és szeretni vágytam az imádott férfit, aki akkor éjjel, mint már annyiszor máskor, a fellegek közé repített. Óvatosan a blúzom alá nyúlt, majd forró tenyerét a mellemre borította. Rögtön belázasodtam...

Megszabadított a rabruhámtól, mely közénk állt, hogy bőre a bőrömhöz érhessen. Majd látván mennyire felcsigázott, hirtelen felállt, s eltűnt a fürdőszobában.
Pár perccel később egy kendővel tért vissza, mellyel bekötötte a szemem. Ekkor csókolni kezdett, s hosszasan elidőzött a melleimen, melyeket annyira szeretett. Majd óvatosan elkalandozott a hasam, szeméremdombom, s végül a csiklóm felé. Úgy hatott rám, mint az elektrosokk. Altestem feszült, robbanásra készen, édes kínokat átélvén, miközben ő a nyelvével kényeztetett. Nem sokkal később belém hatolt az ujjaival, melynek következtében gyönyörteljes sikolyt hallattam. Mivel éreztem, hogy közeleg a beteljesülés, a visszafordíthatatlan, felültem, s lágyan ellöktem magamtól.
- Szerepcsere! - mosolyogtam pimaszul.

Nem is ellenkezett. Bekötöttem a szemét, majd vadul csókolni kezdtem. Bár csak két hónapja voltunk együtt, mégis kiismertem kedvesem minden egyes erogén zónáját, s így ki sem hagytam egyetlen szerelem-pontot sem. Lágyan harapdáltam apró mellbimbóit, majd feszes hasfalát, mely mindig is megbabonázott. Végül elértem férfiasságát, s kényeztetni kezdtem. Kezem, s nyelvem őrjítő, vad táncot lejtettek merev péniszén, ezzel is az őrület határáig juttatván őt.
Rápillantottam, s látni véltem mennyire kíván.
Így hát az ölébe ültem, s mélyen magamba vezettem őt. Lágyan lovagolni kezdtem, s hagytam hogy míg egyik kezével a csípőmbe kapaszkodjon, a másikkal a csiklómat ingerelje. Végül a laza ügetésből vágtába váltottam. Elöntött a forróság, s felsikoltottam a gyönyörtől. Ekkor felkapott, s letépte magáról a kendőt. Az ágyra fektetett, s mélyen belémhatolt. Apró lökésekkel kezdte, majd egyre gyorsabban és gyorsabban és... Ekkor éreztem, hogy már nem bírom tovább, s hogy ez már nem a föld, én már nem egy ágyon fekszem, hanem a magasban szárnyalok! Elöntött a láz, s a kéjes boldogság. Megszorítottam a kezét, s láttam, hogy ő is ugyanebben a gyönyörben részesül.
- Szeretlek! - kiáltotta, s engem átkarolván belém élvezett. Egyszerre ért minket a boldogság, a repülni vágyó érzés, a beteljesülés.
Órákon át simogattuk, kényeztettük egymást, s kéz a kézben, testünkkel a másikat körbefonva aludtunk el.

Talán a mai napig nem éltem át ehhez fogható féktelen szenvedélyt, mint Vele.
Talán ő volt a nagy Ő? Tehetném fel az égető kérdést magamnak... de mint mindenki, úgy én is tudom, hogy egyszer minden véget ér... ám egy régmúlt történet vége, egyben az eljövendő új kezdetét is magában hordozza...
Nem igaz?

Történet Ajánló

Egy kurva ápolónő töténete

Az én történetem 2003 telén kezd&*245;dött.Ápólón&*245; a foglalkozásom és....

Első popsiszexem

Igazából hárman dugtak és egy faroknak már csak a popsimban jutott hely. Akkor 19 éves voltam,....


Maszti sex történet

Halihó !
én is azért írok mert van egy sztorim, nem is 1 amúgy, ami nem is kitalált, t....

Leszbi Fruzsina

Még számon éreztem Ancsur csókját, amikor becsusszantam a kocsiba. Alig csuktam be az ajtót, ....