Kupi a nyári szünetben


Beküldő:chokyice

A nyári szünetet már hónapok óta vártam, mert ebben az időszakban szinte bármilyen programot meg lehet oldani.
Így történt, hogy Ádi haverom szervezett egy kétnapos házibulit. A tervben az volt, hogy az első nap sütögetünk, a második nap pedig iszogatunk. Végül öten voltunk, Ádi és a barátnője, Zalán, Roli és én. Engem Ábelnek hívnak és mint a többiek, én is 18 éves vagyok. A sütögetésből nem lett semmi, mivel esett az eső, ezért a házban felelsz vagy merszeztünk. Nem voltak tabuk, sőt Nóri, Ádi barátnője kifogott egy nyerő szériát és mindenkit boxerre vetkőztetett. Utána Zalán jött és megkérdezte Nórit, hogy akar-e hármasban dugni. És ezzel elindított egy lavinát és kiderült, hogy mindenki csinálná hármasban. Nemsokára mindenki fáradt volt már, ezért lefeküdtünk.
Ádi Nórival egy szobában, és mi hárman is egy másikban. Hamar elaludtam, arra keltem, hogy szomjas vagyok. Kikeltem az ágyból, átléptem a földön alvó Rolit és kimentem a konyhába. Ahogy elmentem Ádiék szobája előtt, láttam, hogy Nóri Ádival és Zalánnal van. Ádi épp keményen dugta a pináját miközben Zalán farka majdnem tövig Nóri szájában van. A döbbenetől nem tudtam megmozdulni és csak néztem őket. Egyszer csak találkozott a tekintetem Nóriéval, aki mutatta, hogy jöjjek be. Ahogy beléptem Ádi és Zalán is abbahagyta amit csinált. Eleinte kellemetlen volt, hogy Nóri körül állunk merev férfiassággal, de amint Nóri levette rólam a boxerem, elszállt minden aggodalmam. Elkezdte verni a farkamat, közben pedig a többiek is folytatták amit elkezdtek.
Nemsokára Zalán elélvezett, megtöltve spermával Nóri száját, amit ő le is nyelt. Most én következtem, szinte egyből bekapta a feléig a péniszem, én pedig finoman elkezdtem mozogni, dugni a száját. Mikor éreztem, hogy mindjárt spriccelek kivettem a szájából és a mellére kezdtem verni. Ádi is hasonlóképp lehetett, mert velem szemben megállt és ő is elkezdte. Szinte egyszerre mentünk el Nóri melleire, amik szinte csillogtak a sok spermától.
Közben Zalán már felvette a boxerét és a fotelből nézte mi történik. Ádival mikor mindkettőnknek kiürült a tár, elmentünk a fürdőbe letörölni magunkat. Felvettük a boxerünket és Zalánnal együtt kimentünk levegőzni a ház teraszára, Nóri meg bent maradt lefürdeni. Kint átbeszéltünk mindent, majd elköszöntünk és Ádi bement Nórihoz. Zalánnal mi is visszamentünk a szobába és lefeküdtünk a saját ágyainkba, amik között Roli aludt a földön.

Történet Ajánló

A nejem futtatása - perverz sex

Már házasok voltunk amikor rájöttem,hogy egy jobbfajta prostit vettem feleségül,mert rendszere....

Hogyan lettem bárcás kurva - hajléktalan szex

Hogyan lettem szuper-kurva?

Szex-földről való hazaérkezésem után rendkívül i....


A beöntés gyönyöre

Evekkel ezelott a szomszed no volt nalam latogatoban. Maltarol szarmazott es jonehany pohar brandy u....

Két tinédzser lány ismerkedése az erotikus birkózás világával

A közönség hangosan tapsolt, ahogy Sarah a szőnyeghez sétált, Ninával az oldalán. Amikor od....