Elvont szado mazo sztori


Beküldő:Rkarcsi

-Köszönöm. - Suttogod. Megpuszillak, megtöröllek, és azon gondolkodom, tájékoztassalak-e arról, ami épp a fejemben forog.

-Szeretném, ha leírnád ezeket az együttléteket. Egyelőre lehet az én naplómba is. - Töröm meg végül a csendet. - Tudni szeretném, mit érzel, mit szeretnél, mit vársz el, mit éltél át. Mindent. Az estit, ezt az éjszakait, illetve majd az összeset. - Rám nézel, kissé ijedten talán. Átölellek, betakarlak. - Mi baj ezzel?

-Nem szoktam megjegyezni olyan pontosan, mi mi után történik. Leírom szívesen, de mesélni könnyebb lenne.

-Semmi gond, ez esetben megírom én először, és azt fellapozhatod bármikor. - Elmosolyodsz, bólintasz. Aztán elalszol. Én pedig odaülök az íróasztalhoz, és leírom ezt a néhány lapot hajnalig. Még nem kell keltened. Még egy hétig szabin vagyok, majd utólag lerendezem a főnökkel.

Reggel aztán megreggelizünk, megírom ezeket a sorokat, átadom a tollat, és olvasom, hogy írod a sajátjaid:

~A szukkubusz kézírása~

Megnyugszom, mikor körbevezetsz, és nyugodt, kedves hangon elmagyarázod, hogy mi változott. Ráadásul ismét hallom azokat az imádott bókokat, amik régen mindennaposak voltak. Nagyon megviselt, hogy eltűntél. Bárhogy is történt, nagyon hiányoztál, sosem hevertem ki teljesen, hogy egyedül maradtam. Bár utáltam, hogy folyton kijavítasz, senki nem akart rám annyira figyelni, senki nem tudott rólam mindent, senki nem ismert annyira, mint Te. Nem bíztam így senkiben. Hiányoztak a kritikáid, mikor utazás közben láttam a csinos, de hülye tyúkokat, azokat a gebéket, akiket mindig szidtál. Senki nem mondta úgy a becenevemet, a Kislányt, mint Te. Senkit nem tudtam így szeretni. Miközben ezen gondolkodom, nem figyelek arra, hogy mit mondasz. Igazából fogalmam sincs, hol vagyunk, vagy hova megyünk éppen. Téged figyellek. Jóképűbb vagy, mint képzeltelek. Cseppet sem ijesztő, vár izmaid feszítik a bőrt és a textilt, csodás látványt nyújtva. Abszolút nem tiszta fantáziám azonnal dolgozni kezd. Hogy nézhetsz ki a bőrödben? Próbálom elképzelni. De akkor már azt is elképzelem, hogy csókolgathatnám végig, és a Te ajkaid hogy járnának körbe engem, ahogy szerelemmel simogatsz, és minden igyekezetem ellenére nem fogsz engedni megalázkodni, szolgálni, ahogy még senkit nem szolgáltam volna. Mégis jólesett, hogy többnek tartottál, mint én saját magamat. Démon létedre teljesen elcsavartam a fejedet, hogy bevallottad, hogy ennek a helynek a rabszolgájává akartál tenni, azért kerestél fel, költöztél belém, de akaratom ellenére elértem, hogy királynőként kerüljek szíved középpontjába. Mindig is bolondultam érted. Egy olyan Mestert láttam Benned, akit évtizedekig, vagy egy életen át bevállalnék. Kellően kegyetlen vagy, de sosem viszed túlzásba.

-Le kéne zuhanyozni. - Veszed suttogóra egyszer csak. Természetesen tovább látok a tisztálkodási vágynál.

-Rendben. A ruhádat levehetem én? - Kérdésemre elvigyorodsz. Elmosolyodok én is, hiszen már tudom a választ:

- Csak tessék. Minden a tied, amit alatta találsz. - Az a kacér félvigyor! Olvadozok, mikor elkezdem leszedni rólad a pólót. Valamiért mégis félek. Elvégre csak démon vagy. És pontosan nem tudom, hogy így, külön testben mennyire fog megmutatkozni az a gyengédség, amit bennem mutattál. Egy pillanatra meglep, amikor olyan jelenséget találok alsód alatt, ami egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a Te fantáziád is elkalandozott. Felpillantok a szemeidbe, de már érzem, hogy nedvesedek.

- Csodálkozol? - Hát igazából nem. - Kislány, lélegzetelállító vagy. - Tudom, mégis olyan jó hallani! Lágyan morogva beszélsz, mert tudod, hogy imádom. Egyszerűen szavakat sem találok rá, mennyi mindenre emlékszel!

-De nem kötelező semmi. - Nyugtatsz meg. Később szinte visszaszívod. Ez tetszik, tudod, hogy ezt várom el, azt szeretném, ha domináns férfi lennél, főleg ezekben a helyzetekben. - Legalábbis amíg nem húzol fel teljesen.

-Akkor az lesz a célom! Leveszek rólad mindent, aztán végigcirógatom a lábaidat, miközben felállok. Elégedetten nyugtázom, hogy vetted a célzást, és nem fogod vissza vágyaidat.

-Néma vagy? - Suttogod érzékien. Megrázom a fejem. Egész közel hajolva suttogsz a fülembe, teljesen elveszítem a gondolkodásom is tőle, belebizsereg mindenem:

-Szeretnél? Szeretnéd, ha megfektetnélek? - Kérdezed gyengéden. Bólintok. Játszani akarom a szerepem.

-Hát akkor mondd ki. Szeretném hallani a hangodat. . Kezeid ölelését érzem a derekamon, rájövök, mire ment ki a kérdés, de kell egy mély levegőt vennem, hogy mégis ki tudjam mondani, amit gondolok:

-Mivel érdemeltem ezt ki? Hogy így szeretsz, hogy vártál rám... Mivel?

-Elnyerted a szívemet, kis komisz kancám, azzal. Innentől már adta magát. - Megcsókollak. De ez a csók már végleg felkorbácsolja türelmetlenségemet. Hamar megszakítod a csókot. - A kiérdemlése mindjárt kezdődik. Még ma megmutatom. - Vége minden korlátnak, hozzád lapulva ígérem:

-Ki fogom érdemelni, démonkám. Megígérem. - Hangod határozott lesz, nem törődő, bár sok mindent változtat az értelmen:

-Nem válaszoltál a kérdésemre. Szeretnéd, hogy legyen valami ebből az éjszakából?

-Igen, szeretném. Más esetben nem csigáztalak volna fel. - Suttogok lágy hangon.

Elvigyorodva a nyakamra hajolsz, minden lélegzeted érzem, a libabőr is jelei, mennyire kívánlak. Nem mozdulsz? Hát akkor rábírlak. Ujjaim lágyan siklanak végig oldaladon épphogy érintve bőrödet, miközben csókjaimmal a nyakadat kezdem felfedezni. A Te ajkaid is vizsgálják az enyém puhaságát. Kezed átcsusszan a hátamon, és a hátsómra markol, közelebb húz. Már teljesen merev és kemény szerszámod érinti érzékenyebb ajkaimat. Kezed simogatni kezd, ajkaid kulcscsontjaimra térnek. Lehunyom a szemem, legszívesebben már most magamba fogadnálak, borzasztó nehéz most minden másodpercet kibírni. Tini korom óta Rólad álmodoztam, hiszen felcsigáztál, és mindig tökéletesen azt adtad, amire szükségem volt, még akkor is, ha ez ellentétbe esett azzal, amit én akartam. Nyelved finom munkája térít észhez, ahogy melleim között szaladnak át felfelé. Mire észbe kapok, már fel is sóhajtottam. Magamnak kötött némasági fogadalmamat megnehezíti az is, mikor 8-as alakban csókolgatod körbe a dombokat, egyre szűkebb köröket írva le közeledsz a vörösebb részek felé. Sóhajtozom, és kezeim elérik a megfelelő helyet. Még csak cirógatom. Neked ez is éppen elég a tenyereidbe ültetve viszel a falhoz, nekinyomsz, hozzám simulsz, préselődöm izmos felsőtested és a hideg fal között. Viszont teljesen bevadít, főleg, mikor bimbómra visszahajolva szívogatod, ajkaiddal, nyelveddel izgatod egyszer az egyiket, aztán a másikat. Nem felejtem el, hol tartottam, cirógatlak. Talán meguntad ezt, kezembe lököd a rudat, de még mindig csak hergellek. Titokban kíváncsi vagyok, milyen az, ha kiengeded a benned élő démont, és fejvesztetten esel nekem. Mintha csak meghallottad volna a gondolatom, elengedsz. Meglepődésemben én is Téged, Rád nézek. De mosolyogsz, sőt, egész kedves hangon utasítasz. Végre nem kérsz, utasítasz:

-Feküdj hanyatt! - Azonnal engedelmeskedem, fölém ereszkedsz, mellkasoddal találom szemben magam, és Te is melleimre térsz vissza.

Nem váratlak, csókolgatom izmaidat, kezem visszakúszik a helyére. Mélyen szívom be illatod. Beigazolódik, amivel poénkodtunk, hogy ,,Végül is a démon is egy állat, csak egy jókora állat." Nos, van egy különleges szaga, leginkább az ázott kutyára emlékeztet, csak nem kimondottan kellemetlen, csak kissé szokatlan - mint a lovak illata annak, aki szereti. Azok tudják, miről beszélek. Hirtelen nem csak ajkaidat érzem, hanem fogaidat is, ahogy a megkeményedett csúcsba harapsz. Nem nagyot, fájni nem fáj, sőt, nagyon kellemes... Fel is nyögök, egyre jobban élvezem. Élvezd Te is: begyorsul a kezem, minek köszönhetően már Te is nyöszörögsz. Aztán lassan elengednek fogaid. Lecuppan a szád domborzatomról, és további cuppogó hangokkal szaladnak végig ajkaid hasamon és szeméremdombomon, hogy csiklómnál megálljanak kicsit. Eddig csak éreztem, hogy nem vagyok száraz, de most, mint ahogy a számban gyűjtöm a nyálat, úgy indul meg belőlem kifelé a jól ismert folyadék. Nyelni készültem, valóban, és tettem is, amint a rossz fiúdat átengedem ajkaimon, egészen a torkom mélyére. Próbálom kezem gyors tempóját folytatni, persze elég korlátozott a mozgásterem így, hogy hátrafelé maximum beverni tudom a fejem. Ajkaimmal sokkal szívesebben dolgozok még így is, mint kezeimmel szabadon. Lehunyom a szemem, egyszerűen átadom magam a felszabaduló kéjnek, amit ajkaid és nyelved okoz. Csípőm szinte önként emelkedik, nem tudom kontrollálni. Nyelved reagál rá leginkább, amikor belém siklik, felnyögök, már, amennyire a számban mozgó testrész engedi. Gyors, mély, mohó nyelvelésed engem is gyorsulásra ösztönöz, de lefejelem a padlót, így hamar lemondok a kapkodásról, inkább nyelvemmel táncollak körbe. Aztán, mivel a padló megint megpofoz, leutánozva markoló mozdulatodat a csípődet mozdítva húzlak le, amíg csak bírlak. Aztán elengednek kezeim. Átveszed a mozgást, sőt, érzem, hogy egyik kezed furakszik derekam alá, hát kicsit megemelem, hogy átkarolhass, bár fogalmam sincs róla, hogy miért teszed. Egész addig, míg nagyobb feszítést nem érzek, ahogy ujjaiddal nyúlsz belém. Nyöszörögve élvezem minden mozdulatodat, folyamatosan szívom magamba illatod. Átölellek én is alhasad, derekad tájékán, vigyázva, hogy ne gátoljalak meg semmiben. Érzem, hogy mindjárt hatalmába kerít a gyönyör; alattomosan lopakodik, mint valami ragadozó, rugózik, ahogy készül az ugrásra, és... Mi? Ó, ne... Elengedtél, abbahagytad. Miért?? Olyan közel volt..! Megcsókolsz. Nyelvedet és teljes szádat is beborítja a kéjnedv és a nyál íze. Falom ajkaidat, próbálom minél jobban tudtodra adni, hogy akarom, hogy folytathatnád, had élvezzek el! És mit érek el? Igen, beilleszted. Kicsit előrébb nyomulsz, hogy aztán visszavond a próbálkozásodat. Megint megtalálod a megfelelő helyet.... De nem adod meg, amire vágyom, visszahőkölsz. Aztán többször is célt tévesztve siklasz végig a kisajkak között makktól a herékig. De hiszen feszül mindened már a vágytól!

-Mi értelme ennek? - Szalad ki belőlem a kérdés. - Miért váratsz, hiszen őrülten akarjuk egymást mindketten...

-Tudom, kincsem. - Bólintasz. Suttogsz a fülembe kéjesen, gyengéden, lágyan, és milyen figyelemmel! - De rettentően szűk vagy. Nem akarlak bántani, márpedig ez erősen szétfeszítene.. - Megcsókollak, és simulok hozzád.

-Nem érdekel... ? Suttogom vissza. ? Akarlak.. És szeretem, ha kicsit fáj is... kérlek... ? Leolvad rólad a mosoly is egy pillanatra. Egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig meredsz a szemeimbe. Aztán átkarolsz lapockáimnál, és finoman fordulsz egyet, magadra húzva. Fegyvered felé intve halkan, lágyan morgod:

- Ha szeretnéd, kislány, tessék, ülj bele, és kezdd el. Ha úgy látom jónak, rásegítek. ? Nem is kell kétszer mondanod, fölé helyezkedem, és... BASSZ...us! Meg is állok rögtön.. Nem, ezt a fájdalmat nem bírom elviselni... Elkezdenék felemelkedni, de még csak megfeszülnek combjaim, mikor rájuk markolva ebben megakadályozol. Miért? Mi baj? Hiszen mondtad, tudod, hogy ez nekem mennyire rossz... Akkor?

?Csak lefelé, szívecském! Ha úgy nem volt jó, ahogy én akartam, hát csináld a magad feje után, de végig! ? Teljesen jogos, igen, ezt muszáj vagyok belátni. ?Ereszkedj csak a tövéig! ? NE! Nem bírom. Hiába emelkednék, nem hagyod. Fáj. Így is, hogy nem mozdulok. Egyik kezed átugrik a vállamra, a másik finoman cirógat végig combjaimon, ajkaimon, míg végül rátalál a csiklómra. Kicsit csillapodik a feszítő kín, ugyanakkor combjaimba mar az izomláz. Próbáljuk meg. ÁÚ! Nem, nem, nem megy... Most megint fáj, jobban, mint eddig, ugyanakkor kéjes is, ahogy folyamatosan izgatod csiklómat, még így is jólesik.

?Jobban jársz, ha a gyors megoldást választod. ? Bátorítasz.- Hamarosan elvesztem az önkontrollt... ? Nem, az nem kéne! Nem élném túl, ha egy gyors mozdulattal felemelkedve teljesen kitöltenél. Előredőlök, de így sem enyhül a fájdalom, nem hagysz erre sem lecsúszni. Alsó ajkamat egész eddig haraptam, még az is fáj.

- Nem megy... Segíts... ? Összeszorítom a szemem, és várom az elkerülhetetlent, azt a vad, kegyetlen döfést. Kezed végigsimít hátamon, és óvatosan tolja rá vágyadra női testemet. Nem fáj jobban, mint eddig, és ahogy a makkon túljutok, kicsit enyhül is a feszítés. Talán csak pár mm-t, de most az is rengetegnek tűnik. Másik kezed még mindig azzal a bizonyos ponttal van elfoglalva. Ó, vége... Nincs erőm megtartani magam, rád nehezedek. Elengedsz. Némán figyelsz. Tudom mit vársz, de egyszerűen nem megy...

- Kezdd el... Amíg finom vagyok. - El is felejtettem! Hiszen démon vagy! Most már így is, úgy is meg fogsz kapni, és ha megvárom, hogy elveszítsd a fejed, én fogok nagyon rosszul járni. Ez a félelem erősebb a fájdalomnál. Felültetsz, de emelkedsz velem. Csókolgatod a nyakam, ismét bejárod a terepet finom cirógatással ösztönözve oldalamon, hátamon. Nehezen emelkedek, de nagyon lassan. Mire a végére érek ennek a körnek, már könnyebb visszasüllyedni, múlik el a fájdalom. Visszadőlsz, nyöszörögsz. Te élvezed. Ez új erőt ad nekem is. Talán hatásosabban izgat fel a hangod, mint érintéseid. Nagyon hamar átlendülök a kéj oldalára. Így pedig már én is bátran vadulok. Nem is bírok a véremmel, és az állkapcsommal, nyakadba vájom fogsoromat. Kesernyés, sós démonvér ömlik a számba. Nem tudom csak a számban tartani, folyik és csöpög mindenfelé. De nem mutatsz fájdalmat vagy megbánást. Sőt! Visszafordulunk, átveszed az irányítást. NA de hogy! Sokkal gyorsabban mozogsz, mint eddig bárki velem, egyre mélyebbre furakszol, én nem bírok kontrollt tartani testemnek. Erre megérte várni! Azt sem tudom, hol vagyok. Fogalmam sincs, hányszor mentem el. Halványan emlékszem, hogy az utolsó hullám akkor volt magaslatán, mikor Te is ellőttél, és mindenemet megtöltötte a forróság. Idő kellett, míg visszatértem a valóságba.

Hm... Visszaolvastam.. Hát, szolgának rengeteg baj lenne veled. Ha majd szépen kérsz, ha nagyon szépen megkérsz, tanítalak egy kicsit. De először lássuk az éjszakai eseményt.

Mikor felkeltem, még aludtál egy ideig mosolyogva figyeltelek, kielemeztem arcvonásaidat. Aztán elindult bennem a kíváncsiság. Elindultam megkeresni a pincét. Végigvizsgálni az eszközöket, a lehetőségeket. Megvizsgáltam az ágyat, puha, bilincsekkel ellátott. Gumilepedő van rajta, aminek örülök, hiszen takarítani majd én fogom. Átvizsgáltam a tűket, a csipeszeket, a súlyaikat. Eljátszottam a gondolattal, hogy ki is próbálom őket, de úgy voltam vele, hogy Te jobban értesz hozzá. Tovább léptem a pálcákhoz. Hát van választék! Anyagban, hosszban, vastagságban, alakban is. És nincs két ugyanolyan színű pálca. Furcsa. Arról volt szó, hogy nem szereti egyikőnk sem a verést. Ez a gyűjtemény viszont az ellenkezőjéről árulkodik. Tovább lépek az ostorokhoz. Nyelüknél fogva vannak rögzítve, lógnak lefelé a vízszintesen elhelyezett pálcákkal ellentétben. Van puha, közepes, és kimondottan durva is összefonva, illetve szálasba. Többnyire bőr, bár van benne talán műanyag is. Igencsak meglep, és kiddé megijeszt, amikor megszólalsz:

- Meddig akarsz még ijesztgetni ezekkel az eltűnésekkel? - Nem láthatod, de átfut rajtam az az izgalom, amit utoljára gyerekként éltem át, amikor valami rossz fát tettem a tűzre, de még közben lebuktam. Egy kicsit félek is. Ide nem hoztál el, nem tudom, szabad-e lejönni, de ez csak fokozza a játékos izgalmam. De hát választ vársz, én meg csak elmélkedem; ezen gyorsan változtatva feléd fordulva szólok:

- Ne haragudj. Nem akartalak megijeszteni. - - Mosolyodom el. Csak a körvonaladat látom, és az igencsak szexi. Elvigyorodsz. Kirajzolódnak izmaid az enyhe fényben, szemed gyönyörűen csillog.

- Nos, tetszik-e? - Kérdezed. Mi? - Az asztalt ágyra cseréltem, a láncokat, bilincseket puhítottam. - Ja, hogy az! Igen, láttam. A láncokig ugyan nem jutottam el, de az ágy feltűnő. Rád vigyorgok:

- Csodálatos. Nagyon-nagyon tetszik. - Egy lélegzetvételnyi szünet, erőgyűjtés. - Szívesen kipróbálnám őket. - Elindulsz felém lassú, nyugodt, kimért léptekkel. A szívem majd' kiugrik addig a végtelennek tűnő fél percig, mire ideérsz. Kezeid derekam köré fonódnak, lágy, gyengéd érintésedtől már itt olvadozom.

- Most rögtön, kis szívem? - Közelebb hajolsz. Nem is várom meg, hogy elérd ajkaimat, rásegítek, és egy nyelves csókkal fogadom a szándékod. Tetszik a csók Neked is, vad, tüzes, gyönyörű. Meg is jegyzed: - Drága vadmacskám, szét ne tépj már itt az elején! Ha szeretnél játszani, azt csináljuk normálisan! Van ötletem is. - Tehát készültél. Tudtad, hogy mire vágyik a Te beteges, privát ribancod. Letérdelek, úgy kérdem:

- Akkor most leszel a Mesterem? - Rövid csönd. Gondolkodnod kell ezen? Hát nem készültél? Dehogynem!

- Leszek. De ha én vagyok a Mester, Te mégis melyik karaktere leszel a játékunknak? - Tehát hallanád:

- Az alázatos kis rabnőd leszek, akinek legnagyobb vágya - szó szerint- és kötelessége minden parancsod azonnali teljesítése.

- Rendben.- Határozott hangod teljesen kikészít. Most borzasztóan nagy késztetést érzek azonnal hanyatt vágni magam, fölém húzni, és mindent letépve Rólad azonnal tövig felnyársaltatni magam. De már elkéstem és ez a mély, elképesztő hang rábólintott ideiglenesen alsóbbrendű szerepemre.

-Vedd le a ruhád, kösd be a szemed, kötözd ki magad bilincsekkel az ágyhoz, és várj meg. - Bólintok. Felmész, egyedül hagysz. Leveszem a ruháimat, természetesen mindent. Összehajtva rakom be az ágy fiókjába. Vajon mennyi időm van? Mert hát egy rabnő nem lehet szőrös, és ez a feltétel nincs teljesítve. Úgy döntök, gyorsan túl leszek rajta. Van itt lent is fürdő, minden szükséges eszközt hamar megtalálok, szó sincs rá, mennyire csodálom, hogy milyen figyelmesen rendeztél be mindent. Megkönnyebbülök, mikor kiérve látom, hogy még egyedül vagyok a pincében. Megkeresem a szemfedőt, leülök az ágyra. X alakot szeretnék felvenni, de a fejem mindenhogy bezavarna a képbe, és itt először vagyunk, ezt a játékot is először játsszuk, szeretném különlegesebbel kezdeni. Átakasztom a láncokat a melleim szintjére, onnan húzom a lábaim felé, hogy mikor a bilincset a bokáimra rakom, azok felhúzva legyenek, és ha nem kívánsz változtatni a helyzetemen, én ne tudjak. A kezeimnek egy 10cm-es mozgásteret hagyok, fejem lelóg, így felfelé húzom magamra a kendőt. Aztán a bal kezemet lebilincselem. A másikat is bilincsbe rakom, bár azt lezárni nem sikerül. Eleinte kicsit szédítő ez a testhelyzet, így szabad kezemmel felhajtom a fejrészt. Tulajdonképpen csak egy 40cm-es, rugós ágydarab, tehát ahogy a kampót kipiszkálom, már emeli is fel a fejem. Úgyis lerakod, ha akarod. Várok. Rádöbbenek, hogy már akkor sem tehetnék semmit, ha meggondolnám magam. Persze, beszélni tudok, és biztos vagyok benne, hogy egyetlen szavamra eloldoznál és megnyugtatnál, de mi van, ha félreismertelek? Hiszen ha démonvéred belobban, és elborítja az agyad, most teljesen védtelen vagyok. Félelemmel tölt el a gondolat, ugyanakkor őrülten izgat is. Érzem, hogy lángol az arcom, hogy hűvös van, bár lehet, hogy csak ez az izgalom tehet róla, hogy bimbóim merednek a plafon felé. Az ágy puha, és a gumilepedővel dacolva hamar átmelegíthető. Azt mondtad, asztal volt itt. Az biztosan hideg lenne. Ez jólesik, kényelmes és eszembe jutnak a régi idők, mikor a párnához bújtam, Te átdobtad a takarót a vállamon, és azt enyhén nekem nyomva fejezted ki a fizikai világba, hogy átölelnél. Annyira jól esett! Most is hátratoltam kicsit a felsőtestem, mintha Hozzád tudnék így simulni. Szerettem így álmodozni, miután elhagytál, csak ennyi maradt nekem belőled. Rengetegnek, már óráknak tűntek a percek, amik tovaszállta. Semmit nem hallok. Kukucskálhatnék, de ha itt vagy, nem köszönném meg utána a törődésed. Melyik kezemet is kötöttem meg? Nem csúszhat ki, ugye? Vesztemre megnézem, megmozdítom a balt. Nem is érzem addig a bilincset, puha, kényelmes. JAJJ! Ugrok egyet, mikor hirtelen csukódik a másik bilincs. A szívbajt hoztad rám! Tehát már itt vagy egy ideje... Hú, várj, meg kellene nyugodnom egy kicsit. Nem is sietsz. Csendben várok a következő cselekedetedre. Sokáig nem történik semmi, vagy csak én érzem fél órának a sötétben eltelt időt? Minden esetre a bokáimnál matatsz egyszer csak. Kinyújtatod a lábaimat, azután elkezded széthúzni. Mégis X? Nem, már tovább húúúztaaad... Ssz! Fáj.. Még egy kicsit erőlteted, aztán megkötözöd. Folyamatosan húzódik, és maximum szélesíteni tudom a terpeszt, nem engednek a láncaim. Vársz. Hagyod, hogy szokjam. Tudom, hogy nem végeztél, hogy ez addig fog fájni, amíg el nem engedsz, és ez a félelem fokozza a kínt. De ajkaimon érzem csak az újabb érintést, a tieidet. Hosszan, lágyan faljuk egymás ajkait. Nagyon finom, nagyon figyelmes, teljesen elvarázsol. Óvatosan harapod meg alsó ajkam közepét, bár szinte nem is érzem. Nem fáj. Csókolsz tovább. ÁÚ! Forró folyadék néhány cseppje talál rá a völgyre melleim között. Aljas húzás volt elfeledtetni velem a játék lényegét. Megszakad a csók, bár némán elviseltem. Tompa ütést érzek a jobb oldali domb teljes felületén. Ohhohó! Hamar érzem a kegyetlen hőt is, amit már képtelenség némán eltűrni. Ekkora fájdalmat ilyen hamar? Mégis igyekszem elfojtani a hangom, és csak sziszegek. Folyni kezd rám ez a ragacsos, sűrű folyadék, a mellkasomon folyik végig, és terül el, a nyakam közepére engedsz belőle, végig, az államig. Abbamarad. Folyamatosan ég, kíméletlen, nem akar hűlni.

~A démon szemszöge~

Arra eszmélek fel, hogy eldobod, pontosabban földhöz vágod a tollad, felállsz, és kivonulsz a szobából.

- Mi a baj? - Megyek utánad rögtön.

- Nem akarom tovább írni! - Válaszolod feszülten. Valamit elbasztam. Valamit most nagyon. Feltartom a kezeimet.

- Nem kell. De mi a baj?

- Nem ezt képzeltem el. - Válaszolod. - Nem azt, ami tegnap történt.

- És miért nem szóltál? - Ösztönösen hárítok, összevont szemöldökkel, enyhén felemelt hangon. - Direkt szabadon hagytam a szád, az összes Sötétségre, miért nem nyikkantál meg?!

- Mert... Mert.. Nem éreztem szükségét. Nem lett volna helyes. A szerephez méltó. - A legszívesebben a falba verném a fejem a szavaidra. Hát persze, hogy nem emlékszel... Régen volt. Újra meg kell, hogy ismerjük egymást...

Történet Ajánló

Egy nő magát izgatja. A férfi nézi

A szobára kellemes félhomály borult, halk zene szólt, a férfi már várta a nőt. Két kis méc....

Öcsi és én

Eljött az este. Már megint izgatottá váltam. Tudtam jól, hogy az öcsém bármit megtesz nekem,....


A szomszéd nagyika

A múlt héten történt velem, vihar készülődött, fújt a szél, dörgött, villámlott. A pár....

Kefélések a férjes asszonyokkal

Még fiatal tinédzser voltam amikor egy vidéki iskolába kerültem és ott albérletben laktam. A ....