Első popsiszexem


Beküldő:KArcsiniki

Igazából hárman dugtak és egy faroknak már csak a popsimban jutott hely. Akkor 19 éves voltam, most 23. Annyira élveztem, hogy a másik két farokra nemigen emlékszem.A swinger partin sok faszi volt, ezért volt miből válogatni. Gondoltam kipróbálom négyesben. Három farokkal csak eljátszadozok. Sok pornó filmet megnéztem, úgyhogy tudtam mi a dörgés.

A három kiválasztott farokkal, akik egy baráti társaság lehettek bevonultunk egy nagyobb szobába, amely üres volt. Nem akartam sokat szórakozni, úgyhogy amint körbeálltak a férfiak máris ereszkedni kezdtem és gomboltam és cipzároztam a slicceket. Minél előbb magamban akartam tudni minimum egy faszt.

Hamar a kezembe került két fasz és az egyiket mohón szopni kezdtem. Nagyon finom volt. És meleg, húsos. Lehetett vagy 20 centis és úgy tele volt vele a szám, hogy levegőt alig kaptam. Azért próbáltam tövig lenyelni, hogy felizguljon rá a farok tulaja és alaposan megdugjon.

Ekkor megfogta és ellökte a fejem. Majd talpra állított. Megfogta a szoknyámat a bugyimmal együtt és bokáig tolta. Előre lökött így a szemem előtt egy bekapható fasz meredezett, úgyhogy szopni kezdtem és szívni vadul. Ekkor már be is tolta a hatalmas farkát a másik a puncimba.

A harmadik faszi közben letolta a nadrágját és verni kezdte a farkát. Neki nem volt nagy, de látványra szép volt. Odaintettem és innentől felváltva szoptam a két faszt lihegve. Ekkor a nagy farkú kihúzta a pinácskámból a lőcsét és megfordított. Így az előbb szopott nagyobb farkú kezdett dugni és emezt meg szophattam. Punci íze volt a farkának, aztán jönni kezdtek a cseppek. Sósak, kellemesek.

Ekkor a másik faszverő pasi alám helyezkedett és ő is bepréselte másodiknak a puncimba a farkát. Kicsit feszített, de hamar megszoktam és élvezni kezdtem. Az egyikük aztán kihúzta, a másik meg teleélvezte a puncikám, majd kihúzta a farkát és a blúzomban megtörölte a makkját.

Ekkor megint megfordítottak és megint egy punci ízü faszt szopogathattam. A nagy farkú pasi a hátam mögé settenkedett és bedugta a farkát a puncimba. Ekkor már szopás és baszás közben morzsoltam a puncim. Egyszer csak a csúcsra értem és elmentem.

A nagy farkú ekkor egyszer csak kihúzta és elkezdte betolni a popsimba a farkát. Éreztem, hogy feszíti szét az ánuszomat. Aztán pattant valami és a makkja belülre került. Olyan nagy volt a farka, hogy éreztem belül ahogyan halad előre.

Majdnem ráharaptam a számban lévő faszra, amely ekkor elélvezett és annyi sperma jött belőle, hogy fél percig tartott lenyelnem. Tisztára szoptam a farkát, majd az anál szexre koncentráltam. Nagyon keményen dugta ekkor már a popsimat a nagy farkú és néhány percenként spriccelni kezdett a puncim. Vagy ötször értem a csúcsra és már remegett mindenem.

Ekkor kihúzta a farkát a fenekemből és letérdeltetett. Megpofozta az arcom a farkával, majd belenyomta a számba és a barátjához hasonlóan teleélvezte a számat és arcomat. Azóta imádom a popsiszexet. Ha van valami a környezetemben, ami alkalmas rá, akkor beleülők és órákig kényeztetem magam közben erre az estére gondolva.

Történet Ajánló

Cseresznyevirág, vagy mi a szar

Az ember hamar összeismerkedik teste démonaival. Én sem voltam kivétel alóla. Iskolába jártam....

Baszás a taxissal, igaz történet

Egy barátnőmnél voltam a város másik felében, így hívtam egy taxit ,hogy vigyen haza, mert s....


hívott a feri milyen feri - aki a faszát a számba veri

Még vagy húsz évvel ezelőtt a munkatársammal együtt elmentem egy budai céget átvizsgálni. E....

Fürdőkád, síkosító

Kb. 20 éve azonos, a szokásos, húzogatom a fitymabőröm le és fel a makkomon maszti technikát ....