szexpartner , erotikus masszázs ellenőrzés

Ezt a kis kurvát jól helyben hagyta valaki


Beküldő:buzigorzi



Sok közösen megélt kalandunk volt már a barátommal. Ilyen lesz ez is, melyet most elmesélek. A történet valóban megesett, néhány évvel ezelott a forró augusztusban.

Egy - csajok felhajtására szervezodött - sikertelen diszkós kiruccanásunk vége felé, kora hajnalban botorkáltunk a kocsim felé! Én nem szoktam piálni, nem csak a kocsi miatt, hanem azért is, mert a szervezetem azonnal hányingerrel tiltakozik. Kázmér bírja az italt, de O is inkább kólázik. Tehát így füstszagúan, elbambulván ballagtunk a parkoló felé. Az egyik ház elotti kerítés lábazatára kuporodott félájult lányba botlottunk. Pici fehér, de rendkívül koszos miniszoknyában és egy fekete feszes topban didergett az augusztusi éjszakában. Megijedtünk egy kicsit, hogy talán rosszul van és már felötlött, hogy mentot kellene hívnunk Azért közelebb hajoltam, megnéztem az arcát, mely erosen maszatosnak láttam. Eros pia és hányadék szag csípte meg az orrom.

- Mit csinálsz, itt? - kérdezte a barátom Tole.

Ijedten emelte ránk a tekintetét, de a részegségtol már megriadni sem tudott, nemhogy valami értelmeset mondani. Úgy döntöttünk, hogy haza visszük magunkkal, mert azért piszkosul csinosnak láttuk, még ott a sötétben is. Úgy 16 éves lehetett, vékonyka, de már teljesen kifejlodve. Felemeltük, átkaroltuk két oldalról a könnyu kis testet és elindultunk a kocsihoz. Semmi tartozék (táska, egyéb) nem volt nála. A hátsó ülésre fektettük és Kázmér is beszállt mellé! Elindultam és máris azt látom, hogy tapogatja a kiscsajt. A topja alatt kutakodott kissé bátortalanul, majd látva, hogy nem ütközik ellenállásba, benyúlt a lányka combjai közé is. Az meg mintha mi sem történt volna a kocsi mozgásától egyre lazábban nyúlt el a hátsó üléseken. Nem volt magánál az biztos mert sehogyan sem reagált az egyre bátrabban fellépo barátom érintéseire.

- Te haver! Ezen nincs bugyi! - kiáltotta meglepetten Kazi - És folyik belole a geci ! Haver ezt a kis kurvát, jól helyben hagyta valaki, vagy valakik!

- Hátranéztem és a félhomályban valóban csillogott minden a ragacstól a lába között. Mindkettonk farka kezdett egyre keményedni, arra a gondolatra, hogy mi is meg fogjuk kapni ezt a kis szemrevaló teremtést! Kázmér már ekkorra elo is vette a faszát és a csajt tapogatva verni kezdte!

Ennek fele sem tréfa, ezért megálltam egy félreeso helyen! Mire a motort leállítottam a haver a kislány egyik lábát már a nyakába vette és kezdte nyomni a faszát a csurom gecis pinába! Hé! Várj, jövök én is! kiáltottam, kinyitva a hátsó ajtót. Éppen elém hanyatlott a félhosszú szoke hajat viselo fiatal lányfej. Olyan eros volt a merevedésem, hogy azonnal a száját kerestem a farkammal! Teljesen laza volt a csaj, nem kellett eroltetnem, hogy beengedjen az állkapcsa. Finoman ki-be tologattam a farkam. Kázmér ekkorra már olyan hevesen a baszta a kis pinát, hogy azt nem lehetett a lány részérol nem észrevenni! Pláne, hogy én is egyre hevesebben és mélyebben dugtam a száját. Eloször a szemét nyitotta ki. Meglepetésemben kivettem a farkam a szájából, mert mintha légszomja lett volna! Nem kezdett el kiabálni! Ezen én nagyon csodálkoztam. Úgy látszik volt már hasonló szituációban. Aztán azt vettem észre, hogy egyre mélyebben veszi a levegot. Visszalógattam a szájába faszomat, amit nem utasított el, hanem lusta nyelvmozgással jelezte hogy Neki tökmindegy, mi történik Vele. Ez a látvány olyan jó hatással volt a haverra, hogy elkezdett morogni mint egy medve és iszonyatos döfésekkel telenyomta gecivel a pici lánypinát. Az ülés totál ragacs lett. Nekem se kellett több.

Olyannyira felizgatott a csillogó ragacsos pina, hogy azonnal rávetettem magam a lányra. Hasra fordítottam, combjait szétlöktem és hátulról nyomultam a frissen baszott pinába. Azt gondoltam, hogy szuk lesz a kicsike, de nem. Teljesen lazára volt már kefélve. Annak ellenére, hogy szinte harangoztam benne kurva izgató volt egy ennyire szétbaszott picsa. Egyre eroteljesebben döngöltem a csajt, még a fekete kis toppot is totál letéptem róla, majd rövid ido múlva én is megtöltöttem a csupa lucsok pináját. A lány továbbra is passzív maradt, de tudatánál volt. Baszás közben ugyan beszéltünk hozzá mindketten, de o csendben megturt magán minket.

Ezek után rendbe szedtük magunkat, majd folytattuk az utat hazafelé, további terveket szövögetve magunkban, melynek legfobb tárgya volt ez a kis engedelmes nostény.

A lakásba úgy vittük fel, hogy senki sem látta, hiszen hajnalodott. A lakásban ráfektettük egy heverore, s újból megpróbáltunk kommunikálni Vele. A fényben vettük észre, hogy csupa maszatos ragacsos az arca. Valószínuleg többen megdugták a száját és ráélveztek az arcára is. Kázmér lakásán voltunk, ezért elküldtem a fürdoszobába, hogy engedjen a kádba vizet, én addig felélesztem a lányt. Hideg vizes törölközovel többször megtörölgettem, megdörzsölgettem az arcát, nyakát és már tisztult is a tekintete. Nagyon leitathatták, mert eros pálinkaszag áradt belole és egy kicsit a teste is remegett. Felültettem, majd nyugtatgattam, hogy tolünk ne féljen igaz, hogy a kocsiban szinte megeroszakoltuk, de itt jó helyen van. Egy férfi fürdoköpenyt adtam rá, hátha szégyenlos hiszen a kis toppot baszás közben teljesen tropára tettem, cafatokban lógott rajta. Megkérdeztem, hogy akar e fürdeni, majd miután lelkesen bólogatott elindultunk a fürdoszoba felé!

Intettem a havernak, hogy most hagyjuk magára, hiszen hulla fáradt lehet. Szép csendben kijöttünk a fürdoszobából.

Némi lögybölés hallatszott az ajtón keresztül, aztán csend lett. Jogos volt a felvetésem, hogy nézzük meg mi van vele, mert a kiscsaj elaludt a kádban. Szépen kiemeltük a vízbol, miközben mohó tekinteteinkkel gyönyörködtünk testében. Megtörölgettük, majd ráadtuk Kazi fürdoköpenyét. Mindeközben O - mint egy alvajáró - szótlanul turt mindent. Tulajdonképpen még a hangját sem hallottuk eddig. Az biztos, hogy most már pihennie kell - gondoltuk - ki kell aludnia magából a sok piát és baszást.

Másnap dél körül ébredtünk és az elso gondolatunk a kis csaj volt. O még ott feküdt, ahol hagytuk és mélyeket lélegezve aludt. Mondanom sem kell, hogy mindkettonknek állt a fasza Rá rendesen. Odaléptem hozzá és lassan, óvatosan, hogy ne riadjon fel, kezdtem felhajtani a takaróját. A hasán feküdt. Eloször gyönyöru apró lábacskák kerültek napvilágra, majd egészen kerek de kamaszosan sovány kis fenekéig szabaddá tettem a belátást magunknak. Azonnal odahasaltam és remego orrcimpákkal mélyen beszagoltam a lábai közé. Csodálatos tiszta punciszag csapott meg. Nem is tágítottam onnan. Hosszan elorenyújtott nyelvemmel mohon benyaltam a feneke vágatába. Nem mozdult. Lélegzése alig változott. Kázmér meg ott toporgott mellettem faszát már a kezében tartotta. Ekkor széthúztam a farpofáit és elkezdtem bo nyállal nyalni a kis picsáját, olyan mélyen, amennyire a nyelvem elore tudott érni. Lassan megváltozott a légzése, de nem mozdult a teste.

Egy ido után felnéztem és meglepetten láttam, hogy kinyitotta a szemét, majd röviddel utána meg is szólalt.

- Várjatok! Ki kell mennem, mert bepisilek.

- No végre, hogy megszólaltál, már azt gondoltuk, hogy néma vagy! mondtam Neki!

Kiment a fürdoszobába, mi pedig felajzva, bambán bámultunk a semmibe.

Néhány perc múlva visszajött, mire mi vadul vetettük Rá magunkat!

- Ne! Nem akarom, hogy megint megbasszatok! Ne bántsatok! Tiltakozott.

- Mi pedig elködösült aggyal hámoztuk lefelé a köpenyt, mintha semmit sem hallottunk volna. Rúgott , karmolt. Muszáj volt hátrakötnünk a kezét. Elkezdett bogni. Aztán kapott két pofont és elcsendesült. Hasra fektettük! Én újra az illatos kis puncijához tolakodtam, egészen szétfeszítve a combjait. Megint benyaltam neki. Gondoltam nedvesre nyalom, mert így szárazon eroszakot sem lehet elkövetni Rajta. Meglepetésemre, már csupa lucsok volt a pinája! Kázmér közben az ágyról lelógó lány haját határozottan megmarkolta, arcát maga felé fordítva lesmárolta. A legnagyobb meglepetésünkre a kis pina visszacsókolta a havert. Forrón csókolózni kezdtek. Én meg erre még jobban szétlöktem a combjait, közéjük térdeltem és a faszomat a pinájához illesztettem. Le-föl mozgattam a makkomat a bejáratnál úgy, hogy én is csupa lucsok lettem, majd egy határozott mozdulattal belényomultam. Semmi ellenállást nem éreztem, csak nagyon kellemes forróságot.

Lassan, ritmikusan dugni kezdtem ezt a csodálatos kis pinát. Közben Kázmér már szopatta is a kis csajt, de úgy, hogy annak a feje meg se moccant, csak a haver fasza járt ki-be. O is lassan mozgott, mert tudtuk az idonk az tengernyi! Így dugtuk vagy fél órát váltakozó tempóban. Aztán helyet cseréltünk és közben a hátára fordítottuk a kis kurvánkat. Akármennyire is együttmuködött már velünk a hátrakötözött kezét még nem oldottuk ki. Sosem lehet tudni! Én a karjai mellé térdeltem úgy, hogy a faszom éppen az arca elott himbálódzott. Szopatni akartam, de elotte gondoltam lesmárolom és átadom a számból a puncija ízét. Mintha csak erre várt volna! A nyelve mint egy fürge gyík, kutakodott a számba! Valószínuleg megérezte saját ízét, meg azt, hogy ez alatt Kázmér is nyalt néhányat a pináján, mert olyan szaporán kezdett a levego után kapkodni, mint aki akar valamit mondani, csak nem jut szóhoz.

Újra beléhatoltunk alul s felül. Én a tarkóját fogtam meg és szinte ráhúztam száját a faszomra. Néha lassú tempóban egészen lenyomtam a torkára, addig amíg valami torokhangot nem adott, majd újra gyorsabb tempóban, szinte ráztam a fejét. Mindez mint ha kedvére lett volna, mert egyre aktívabb lett a mozgása. Néha úgy elkezdett tekeregni alattunk, hogy majd kiestünk belole. Nyöszörgött, nyivákolt, majd egyszer csak finom kis remegések szaladtak át a testén. Aztán erosebb remegések! Mi is persze egyre vadabbak lettünk. Aztán egyszer csak, szinte hídba felemelkedve a faszokat kirázva magából sikoltozni kezdett, majd megmerevedett pár pillanatra (nagy riadalmunkra) és visszahuppant alánk. Ez a jelenet megtette a hatását, mert szinte vezényszóra elkezdtük teletölteni a kis csajt. Én megint lenyomtam eroszakosan a torkáig a faszomat és már fröcsögtem is magamból a gecit. Semmi mást nem tehetett, mint nyelni és nyelni! Kazi ugyanígy tett, mélyen a pinájába nyomta a farkát és hatalmas nyögésekkel mindent kiadott magából. Aztán ráomlottunk a Nonkre és sokáig szinte önkívületben pihegtünk mindhárman...

Tetszik(59) | Nem tetszik(90)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Autós szex

    A mostani férjemmel egy nagyváros közepén lévő kis erdőbe kanyarodtunk be az autónkkal. Olyan kis keskeny földút vezetett át rajta, hogy éppen elég volt az autónknak. Az erdőben az autónkban szeretkez....

    Az orális szex gyönyörei

    ?Mikor láttam rajta, hogy nem jár már messze a csúcstól, kemény farkát teljesen a számba dugtam és teljes erőmmel szopni kezdtem.? ? Imádom a kényeztetést. Úgy ha én csinálom, és úgy is, ha engem kény....



    duci lány és a ló szex

    A 28. születésnapomon kezdödött a pokoljárásom. A férjem elhagyott egy fiatalabb, vékonyabb elvált nö miatt. Erre inni kezdtem, aminek egyenes következménye volt, hogy kirúgtak az állásomból. Úgy, ho....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám