Ismét az anyóst basztam


Beküldő:Rkarcsi

Nagyon sok minden megváltozott, az első kapcsolatunkhoz képest, eleve, ugye együtt élünk, de ezen felül is, még régen csak a szex miatt találkoztunk, addigra ma már sok közös programunk van ami nem kapcsolódik semmilyen formában az erotikához. nagyon tartottam tőle hogy hogyan is fog működni kettőnk között ez az egész kapcsolatként, de nagyon pozitívan csalódtam.
amiket itt leírok azok az elmúlt hónapokban estek meg de nem érdemelnek külön posztot, így inkább csak ide ömlesztem őket, nem is feltétlenül időrendben.
egészen más ritmusban éljük a napjainkat, míg ő korán reggel kell és megy tanítani addig nekem a napom csak kilenc után kezdődik, ennek ellenére reggel mindig felébredek és nézem ahogy öltözködik, egyszerűen nem tudom megunni. ahogy már említettem korábban, már nem a családi házban élünk, hanem egy kisebb lakásban, a ruhásszekrények a hálóban vannak, így mindig látom ahogy készülődik. letusol, bejön ledobja magáról a törölközőt és áll a szekrény előtt keresve, hogy mit húzzon. gyönyörű segge van, a válása óta csak még szebb lett, sportol és nagyon divatosan öltözködik. nem viszi túlzásba, nem próbál 22-nek kinézni, hanem a korának megfelelően, de azért fiatalosan. kiválasztja az aznapi ruháit ledobja az ágyra és választ hozzá egy fehérneműt, ez a kedvenc részem. tegnap egy szürke kockás blézert húzott a hozzá való nadrággal, alá pedig egy fekete teliseggű bugyit ami hátul csupa csipke. mikor lehajolt és felhúzta, majd a hüvelykujjait két oldalt bedugva megigazítja magán, na akkor már állt a faszom. ott is teremtem az ágy szélén,megfogtam a derekát és megcsókoltam a fenekét, megfordítottam és megcsókoltam a vénuszdombját, majd lejjebb, ahol már kicsit bevágott a bugyi a puncijába. azt mondta el fog késni, de tudtam, hogy csak kéreti magát. felkelltem és ledobtam az ágyra, mosolygott, mindig mosolyog ilyenkor. rámásztam és megcsókoltam. lenyúltam bele a bugyijába, már nedves volt.egyre nedvesebb lett ahogy az ujjaim hol benne voltak, hol kívül, és úgy izgattam. végül lehúztam róla, és bedugtam farkam. nagyon jó kis dugás volt. nem próbáltunk végig 32 pozitúrát, de így is kurva jó volt. mindig lassan kezdek, mert imádom nézni az arcát ahogy elkezdi élvezni a szexet, aztán mindig a pillanat hozza, hogy lassú összebújós lesz az együttlét, esetleg vadabb vagy teljesen elvadult. reggelente általában a második szokott lenni, mert nem sok idő van romantikázni. tegnap megkért hogy kutyába tegyem boldoggá. megfordult, én feltérdeltem, visszatettem a helyére a farkam és nem eszeveszettül, de azért megkúrtam. ilyenkor általában nem benne megyek el, mert nem akar, még egyszer teljesen letusolni. ha érzem hogy mindjárt végem kihúzom, akkor már tudja, hogy megfordulhat és szájába élvezek el. tegnap is így volt. az utolsó előtti pillanatban kihúztam, és az ajkai közt lett végem, amit imádok. megmosakodott és elment dolgozni. nem csak a szex tart minket össze, van egy csomó más dolog amit imádunk együtt csinálni. nagyon szeretünk kártyázni és társasozni, mondjuk az egy másik dolog, hogy nincs kivel játszani, de mindegy. imádunk főzni és kajálni. imádom, hogy nem finnyás, és szeret kipróbálni új helyeket, még akkor is ha az egy kis lepukkant gyrosos.múlt héten hamarabb jöttem haza melóból mint ő, hogy meglepjem egy vacsorával. hazaért meglepődött, de nagyon megörült, a nyakamba ugrott, a lábait keresztbe fonta a derekam körül , én pedig a feneke alá nyúlva emeltem fel. a következő pillanatban már az ágyon feküdt, lehúztam a cipőjét, zokniját, farmerét és a testszinű teliseggű szatén bugyiját, megkostóltam punciját, de tényleg csak egy nyalás volt, elővettem a farkam, ráfeküdtem és belecsusszantam, még a nadrág is rajtam volt.
?jó napod volt??kérdeztem, közben állandóan megcsókoltuk egymást.
? nagyon és egyre csak jobb lesz. nem akarsz Te is levetkőzni??
nem kellett kétszer kérnie, gyorsan ledobtam magamról mindent, visszamásztam rá, a farkamat betettem a helyére és egy orbitálisat kúrtunk. vacsora után elindítottunk egy filmet, de a feléig sem jutottunk, mikor a keze már a gatyámban volt, a farkamat verte és a nyakamat puszilgatta vagy a fülemet birizgálta a nyelvével. őt nem érdekelte a film, engem viszont nagyon. próbáltam kérni, hogy várjuk, már meg a végét, erre tövig lenyelte a faszom, de úgy ahogy még kb soha. pár másodpercig csak nyomta lefelé a fejét, de már nem volt mit benyelni a farkam teljesen eltünt a torkában. öklendezett, ahogy kezdett, újra előtünni a farkam.
?eldöntheted, hogy a filmet választod, vagy megbaszod a számat !?
azonnal kikapcsoltam a tvt. megcsókoltam és felálltam, letoltam a nadrágomat, a fejét hátul megmarkoltam és az álló farkamhoz húztam.
?nem lesz kellemes?
?nem is akarom hogy az legyen? engem nézett és megpuszilta a makkomat.
? vedd le a pizsidet? levetkőzött, csak egy lila, körbe csipkés, pamut, alvós bugyi maradt rajta.
visszatérdelt a farkam elé.
?és a végén??-kérdeztem
? tedd amit tenned kell? a golyóimmal játszott közben. megfogtam megint a fejét hátul. miközben felfelé nézett és engem bámult ráhúztam a száját a farkamra. lassan kezdtem el megbaszni, nem is toltam be teljesen, mert egyszer egyszer felrakta a kezét, mintha megakarna állítani, de nem tette. picit kezdtem bevadulni, ő meg könnyezett, és folyt nyála. csak gurgulázott ahogy a farkam a torkát kaparta, minden egyes lökésnél. ha éreztem hogy elélveznék, ráhúztam a fejét teljesen a farkamra és ott tartottam. próbált az orrán keresztül levegőt venni, de így is hányingere lett párszor, olyankor két kézzel eltolt magától.
?mehet tovább?? csak bólogatott, az arca, a szája, a melle csupa nyál volt. megcsókoltam, de utána rögtön visszatettem a farkam a szájába. tovább basztam. most nem álltam le. amikor éreztem hogy elélvezek, az egészet leküldtem a torkába. öklendezett köhögött, folyt ki minden a száján, orrán. furán hangzik, de kurva szexi volt. kihúztam a farkam és csak kapkodtam a levegőt. felállt, megcsókolt.
?élvezted??-kérdezte
?kurva jó volt? magamhoz húztam és csókolóztunk.
?mit szólnál később egy kis popsihoz?? kérdeztem, mert ekkor már hetek óta itt voltam, de a fenékbe nem engedte.
?azt ki kell érdemelni, ne legyél türelmetlen.? elment letusolni. persze nem minden esténk ilyen, van amikor tényleg csak tvzünk és elalszunk, de az ilyen élmények miatt imádom ezt a nőt.
a hétköznapok általában ugyanúgy telnek. anyósom munka után elmegy sportolni, futni, jógázni egy csomó mindent csinál, sztem a válás után lett igazán önmaga. én késő este érek haza sokszor vacsorával vár, este vagy szexelünk vagy nem, általában azért lenyomunk egy menetet. annyira imádom benne, hogy egyszer megemlítettem neki, hogy elképesztően szexinek tartom, ha egy nő alváshoz egy szexi hálóinget visel egy kis bugyival, és azóta ha nem is minden éjjel, de legtöbbször így alszik.
hétvégén együtt megyünk bevásárolni, éttermekbe, sportolni vagy moziba. az elején úgy éreztem mindenki minket néz, de ez az érzés már elszállt. nem szoktuk egymás kezét fogni,vagy nyílvánosan enyelegni, de azért ha valaki jobban megnéz minket, le lehet venni, hogy hogyan állunk egymással.
hétvégén egyszer legalább biztos elmegyünk együtt sportolni. mindenki a saját ritmusában végzi a gyakorlatait, nem egymás kezét fogva futunk a futópadon, de nem is csinálunk úgy mintha a másik nem lenne ott, de nem is az edzés a lényeg, hanem utána a tusolás. nem ott fürdünk, hanem már itthon, de sport után mindig együtt. már a bejáratban letépjük egymásról a ruhát. imádom rajta ezeket a feszülős sztrecs nadrágokat. a zuhanynál már nincs rajtunk semmi, ő behajol a zuhanyba és állítgatja a hőfokot, de a farkam már hátulról a két lába között maszírozza a pináját. én már nem tudom megszámolni hányszor basztam már meg a zuhany alatt. mondjuk ezek általában nem tartanak sokáig, ő az üvegnek fordul picit kitolja a fenekét, én meg irgalmatlanul megkúrom.
egyik péntek este letusolt, felhúzott egy sima fekete melltartót meg egy sima fekete tangát. a fürdőben a tükör előtt álldogált és festette magát, mert ment vacsorázni a barátnőivel. én nekidőltem az ajtókeretnek és csak bámultam a tangás fenekét, ahogy az a pici ruhadarab eltűnik a testében. mögé léptem jobb kezemmel lenyúltam előről pinájához. a szatén bugyin keresztül is éreztem, hogy nedvesedik, a bal kezemmel megfogtam a bal mellét és közben megcsókoltam a nyakát.
? kurvára kívánlak?
? majd ha megjöttem?
?és ha nem tudok addig várni??
?segíts magadon, engem nem zavar?
? kedves gondolat,de szeretnék este a popsidba élvezni? elengedtem a punciját, elővettem a farkam és betoltam a fenekéhez, ott húzgáltam le fel, láttam rajta, hogy ő is szeretné.
?felejtsd el, jobb ha elengeded ezt a popsi témát, majd ha újra száz százalékosan biztos leszek bennünk, akkor majd újra élvezheted a fenekemet!?
két ujjamat bedugtam hátul a bugyija alá,lassan lefelé húzva a kezem, szépen kivezettem a fenekéből a tangáját, a másik kezemmel a farkam végét pedig a popsija bejáratához nyomtam, már majdnem bent volt a vége, amikor kimondta a biztonsági szavunkat.
? megmondtam, hogy nem akarom?
? oké rendben, bocsánat, kicsit elkapott a hév!? megfordultam és elindultam kifelé.
? persze attól még kinyalhatsz, ha akarsz ? mosolygott
visszamentem letérdeltem mögé, ő továbbra is az arcát festegette, púderezett vagy a faszom tudja. félrehúztam megint a tangáját és bedugtam a nyelvem a fenekébe. elkezdtem kinyalni. ő lehúzta a bugyiját és rádőlt a mosdókagylóra, így hátulról már a puncijához is hozzáfértem nyelvvel, ha azzal foglalkoztam, akkor a jobb hüvelykujjammal a popsiját maszíroztam, majd picit bedugtam,kihúztam, nagyon élvezte. egy perc után újra a fenekét nyaltam, akkor bal kézzel allulról maszíroztam a pináját, ami úszott a nedvességben. felálltam, őt felültettem a mosdókagyló melletti pultra, a nyelvemet ami két perccel előtte még tövig a fenekében volt, ledugtam a torkában, és nagyon megbasztam.először ott a pulton, de az elég kényelmetlen volt, így lehúztam onnan és a fejét lenyomtam a mosdókagylóhoz, rábasztam egyet a fenekére és kegyetlenül megkúrtam hátilról.

Történet Ajánló

Leszbikus hajlamok

Nem gyakran járok el bulizni, de ha igen, akkor is én vagyok a csapat legrendesebb tagja. Még egy....

A buzitábor

Korán nyitott a tihanyi kemping, hét közben nem volt vendég. Az igazgató, öregdiákunk, invit....


Animal - másra is használom

19 éves egyetemista lány vagyok. Nemrégen kaptam ajándékba az egyik barátn&*245;mt&....

Niki az elhanyagolt kurva

46 éves koromban megismerkedtem egy 30 éves kicsit molett férjezett hölggyel,Nikivel.Férje,Karc....