Andris és a műfasz


Beküldő:Glaciman

Gabó
Lassan már tíz éve végzek önkielégítést, független attól, hogy épp volt - e barátnőm vagy sem. 12 - 13 éves korom óta szinte napi rendszerességgel magamhoz nyúlok. Alkalmanként egy - két hetes szünetet hagyok, hogy az önmegtartoztatás után még nagyobbat élvezhessek. Kevés partnerkapcsolatom tudta nyújtani azt a kielégülést, amit a masztúrbációim során átéltem. Főleg igaz ez, az alábbi eset megtörténte után.
Úgy öt évvel ezelőtt történt. Anyámmal egy nagytakarítás során, a szekrényekben lévő lomtárat válogattuk. Egyszer csak, a szekrény mélyén egy műpéniszt pillantottam meg. Szerencsére ezt ő nem vette észre, így elkerülhettük a mindkettönk számára kellemetlen esetet. Én elsomfordáltam onnan, időt adva számára a műfasz biztonságos elrejtésére. Mondanom sem kell, azután egyfolytában az motoszkált a fejemben, hogy mikor használhatnám szexuális játékaimhoz, mikor érezhetném magamban e kéjrúdat. Két hét múlva elérkezett a várva vart pillanat. Anyám és húgom elutaztak hétvégére nagyanyámékhoz. Amint kitették a lábukat, lázas keresésbe kezdtem. Hamarosan rá is találtam vágyaim tárgyára. A műpénisz hossza úgy 15cm körül lehetett, a vastagsága pedig kisebb volt az átlagosnál. Mintha pont az én szűz, szűk seggemnek készítették volna, amiben eddig egy - két ujjamon kívül más nem járt. Ekkor már a keresés izgalmától farkam ágaskodni kezdett. Ki tudja e pénisz, milyen orgiákban vett előtt!
e részt - gondoltam magamban. Felizgulva bevonultam hát a fürdőszobába, hogy megkezdjem testem kényeztetését.
mra folyni kezdett a geci, miközben soha addig nem érzett kielégülés részese lehettem. Nem gondoltam volna, hogy farkam izgatása nélkül, ekkorát lehet élvezni. Mikor befejeződött orgazmusom,
ő legyek. Tetteimet ezután a kíváncsiság vezérelte, kezemmel megragadtam farkam és izgatni kezdtem. Hitetlenkedve tapasztaltam, fantasztikus orgazmusom után pillanatok alatt merevvé vált és készen állt arra, hogy kétheti, hosszú \"böjt\" után most kiverjem. A csúcshoz közeledvén altestem megemeltem, lábaim majdnem a fejem mellé tettem, így láthattam, amint gyönyörű péniszem a fejem fölött ágaskodik. Számat kitártam, mert éreztem kezem ütemes mozgásának meg lesz az eredménye. Pillanatokon belül hatalmas adag sperma landolt az arcomon. Igyekeztem jobban célozni, a második lövés már a számba kötött ki. Kezem szorgosan járt a faszomon, hogy az utolsó csepp gecit is kiverje. Nagyszerű érzés látni, érezni, amint farkamból az ondóm, a számban köt ki. Ez az adag talán egy lánykollégiumnak is elég lett volna, de szerencsére ez most mind nekem jutott. Orgazmusom végeztével elgémberedett testemet újra vízszintesbe helyeztem, közben a seggemben lévő műpéniszt kihúztam, s ajkaimról nyelvemmel összegyűjtöttem a maradék gecit is.
Hosszú másodpercekig feküdtem szinte mozdulatlan, gondolataimban egyre csak az előbbi percek csodálatos élményei jártak. Kezem hamarosan ismét elindult, a még mindig krémes combjaimon könnyedén siklott. Golyóimat, majd később péniszemet kezdtem el simogatni. A hasamon lévő spermát, mely első orgazmusom \"eredménye\" volt, tenyeremmel farkamra kentem. Imádom, mikor saját gecim teszi síkossá faszom, amely így lassan merevedésnek indult. Pozíciót váltottam, guggolóülésbe helyeztem testem. A műpéniszre egy újabb adag testápolót kentem és nyílásomhoz illesztettem. Kitágult seggem hamar magába fogadta, könnyedén hatolt tövig belém. Pillanatok múlva kihúztam, majd újra bedugtam. Később már csak a farok vastagabb makkrészét nyomtam be, s húztam ki. Ki - be, ki - be, ki és be. Közben másik kezem gondoskodott, hogy merev faszom egy pillanatig se lankadjon. Az orgazmus közeledtével a műpéniszt ismét magamba nyomtam, s így élveztem el újra. A tenyerembe vert gecit pedig szétkentem a farkamon.
Ezek után testem igazán megérdemelt egy meleg fürdőt. Jó negyedórát kielégülten feküdtem a kádban, gondolataimban pedig egyre csak a műfasz okozta orgazmuson járt. Kellő szünet után éreztem, hogy farkam kész az újabb merevedésre. Felálltam a kádban és elkezdtem beszappanozni magam. Kezeimmel szép lassan egész altestemet bekentem. Tudtam, hogy ez mindig hatásos, az eredmény nem is maradt el. Hamarosan faszom ágaskodni kezdett, hosszú időn keresztül járt kezem a farkamon, az újabb kielégülésért viszont most már jobban meg kellett \"küzdenem\". Kellett valami, ami felizgat. Kiléptem hát a kádból, hogy előkeressem húgom előző napi bugyiját. Csodálatos illata volt. Egy 16 éves, (tudtommal) érintetlen vagy legalábbis szűz, punci illatát szippanthattam magamba. Gondolom ő is felfedezte már teste minden porcikáját. Miközben erre gondoltam, egész gyorsan elértem a csúcsra. A kivert gecit pedig jóízűen nyalogattam le tenyeremről.
Aznap még kétszer elégítettem ki magam, miközben kedvenc pornófilmemet néztem. Azóta színesebbé vált a szexuális életem, köszönhető ez a műfaroknak. Később egyes barátnőimet is bevettem ebbe a \"játékba\". Ha azon a napon nem pillantom meg azt a műpéniszt, akkor egy nagyszerű élménnyel lennék most szegényebb. Azóta ha alkalmam van rá előveszem, anyám rejtekhelyéről és hosszú órákat töltünk kettesben vagy hármasban.




Történet Ajánló

Évi szex története

Sziasztok Évinek hívnak. Villány mellet egy kis faluban lakom. És ez a történet az én élmén....

Szex történet

Doktornővel szeretkeztem 4
Második rész következik. Miután mindenki bevonult a kertből ....


Az érett asszony

Egy ideje már utaztam a villamoson, mikor kellemes parfüm illata ütötte meg orromat. Felnéztem ....

A nevelőanyám vette el a szüzességem

Csabi pár óra elteltével felébredve meglátja a még mindig mellette pucéran békésen alvó m....