Műfasz szex


Beküldő:Ivett

Hazaértem munka után, nem tudom, hogy minek hatására kerültem olyan izgalmi állapotba, hogy nem bírtam kivárni amíg odaér. Elővettem a vibrátort és néhány percnyi simogatás után már a Serenne vibrátor rezgését élveztem csiklómon, puncimban. Nagyon szeretek így maszturbálni, szeretem ha van rá időm. Most nem volt, ideaért. Hallottam az autót, hogy kiszáll és tudtam, hogy abba kellene hagynom. Felizgatott, hogy rajtakaphat és már nem lehetett messze az ajtótól, amikor a hatalmas orgazmus rám tört.
Mire a szobába ért a vibrátort sikerült elrejtenem, lihegésemet is kimagyaráztam azzal, hogy most hirtelen keltem fel.

Sztori 2:

Őrült meleg volt a lakásban, az udvaron ültem, amikor azon kaptam magam, hogy puncimat simogatom. Bementem a vibrátoromért. Fantáziáltam és simogattam magam tovább, majd mikor már nagyon kívántam, bedugtam magamnak. Élvezeteim kellős közepette lettem figyelmes arra, hogy a szomszéd asszony a kerítés mellől beszél hozzám. Kérdezgette, hogy nálunk is olyan sok vakondtúrás van e. Bőszen magyarázott, miközben lábaimat összeszorítva igyekeztem megakadályozni, hogy kicsússzon. Extra halk vibrátor, a hangjára nem is lett figyelmes, inkább azért izgultam, hogy nehogy hazaérjen valaki. Óvatosan felkeltem, telefonra hivatkozva elköszöntem, majd néhány apró lépés után kivettem és befutottam. Hihetetlen, hogy maximálisan visszafolytott reakciók nélkül is elélveztem!!

És a élvezetesebb kalandom:

Egy barátnőm jött át, beszélgettünk, iszogattunk. A mosdóból visszatérve, barátnőm mutogatta nekem a vibrátoromat, hogy megtalálta. Nagyon keresnie nem kellett, nem a szekrény mélyén tartottam. Azt mondta szeretné kipróbálni, cserébe kinyal. Kicsit ledöbbentem, de volt már dolgom nővel, igaz akkor vibrátor helyett egy férfi volt a kaland harmadik résztvevője. Megtisztítottam neki és már dugta is a puncijába. Furcsa volt látni de nem akartam kimutatni. Megfordult, lábaim közé tette a fejét és nyalni kezdett. Jól csinálta, nekem női nyelv, neki pedig vibrátor nem nyújtott orgazmust. A vibrátort végül nekiajándékoztam, magamnak újabbat vásároltam, immár rutinos voltam a vibrátor rendelésben, ezennel élethű vibrátort választottam!

Történet Ajánló

Tömegszex a buszon, néger faszok a számban

Méh egy hetes házas voltam amikor busszal mentünk a Mátrába és a férjemet küldtem előre csi....

Családon belüli szex - Édes a pinád leve

Ez a történet jó pár éve történt meg velem. 16 éves voltam, amikor egy nyáron anyámék elu....


Fizetés természetben szextörténet

Nagyon szeretem a szexet, így ahol tehetem felhasználom bájaimat. A férjem nagyon jól tudja, ho....

Bizarr szex - kaki pornó

Azt hiszem, ott kellene kezdenem, hogy elvesztetem egy fogadást. A fogadás tárgya inkább merülj....