Egyetemi hallgató vagyok, lassan végzek. Lényegtelen milyen karra járok, az talán fontosabb hogy 5 éves képzésről van szó. Másod éves voltam, albérletben laktam két másik egyetemistával. Egy lánnyal és egy fiúval. Mind a hármunknak saját szobája volt, szóval nem kellett együtt aludnom senkivel, nem ....
...iszogatni kezdtünk ? egyébként soha nem szoktunk. Meg is lett az eredménye. Ahogy fogyatkozott a bor, úgy váltunk egyre gondtalanabbakká, gátlástalanabbakká. Talán a bortól és az albérleti hangulattól egész más érzelmek, vágyak törtek fel bennünk...
Egyszer-kétszer észrevettem már, hogy nagyon furcsán néz rám az egyik kolleganőm, pont úgy, mint aki meg akar szerezni magának!
ÉN: Egyik beszélgetésünkkor viccesen megjegyeztem, hogy ha egyszer betévednél az irodámba, mit tennék veled. Ezek után beindult a fantáziám... Elkezdtem fan....
Talán szerelmes lettem a szemébe: nem tudom. Amikor már ott voltam, nem akartam gondolkodni semmiről, nem is jutott eszembe, hogy mi volt az én célom azon a napon, hogy már a vonaton kéne lennem. Körülnéztem a lakásban: igazi kis műterem. Mindenhol festmények, rajzok, fotók kiaggatva a falra....
Kb. 20 éve azonos, a szokásos, húzogatom a fitymabőröm le és fel a makkomon maszti technikát alkalmaztam. Pár hete a párommal a fürdőkádban estünk egymásnak. Előjáték minden, majd közben előkerült a síkosító gél is. Játszásiból kentem a mellire is, amit a nedves kezemmel szétkentem. Nagyon sikamlós ....
- Az érett nő sosem ébreszt föl az éjszaka kellős közepén azzal a hülye
kérdéssel, hogy: Mire gondoltál most, szívecském?? Ugyanis ő magasról
tesz arra, hogy te mire gondolsz.
- Az érett nő mindig hord magával óvszert, nem úgy, mint a
fiatalabbak, akik arra számít....
Az én kis unokahúgom, Detti, egy igen különös sportot választott. Legalábbis számomra a lovaglás igenis az. Én a labdák világában nőttem fel ráadásul még a lovaktól is tartok kicsit. Ő viszont még alig tudott menni, de már a lovak körül futkosott. Sőt sokszor szerintem még alattuk is. A család anyag....
Örülök neki, hogy ide költöztünk, mert így minden sokkal egyszerűbb. Közel vannak a szórakozóhelyek, nem kell taxira költenem, a suli is közel van, nem kell nagy távolságokat megtenni. A negatívum, hogy már nincs az a külvárosi csöndes hangulat mint anno és egy szobába kell laknom az öcsémmel. Az öc....
A forró rágógumi című vígjátékot tűzte műsorára a televízió a múlt héten. Ehhez a filmhez kapcsolódik egyik első kamaszkori szexuális élményem, ami most felelevenedett előttem és szeretném megosztani az olvasókkal.
A nyolcvanas évek vége felé jártunk akkoriban én tizenhat éves tapasz....
A két férfi épp az utcát kémlelte. Életük nagy dobására készültek, már hetek óta tervezgették ezt az éjszakát. A terv egyszerű volt: felfeszítik a zárat, kirámolják a lakást, aztán megpattannak. Pofonegyszerű. A házaspár még egy hétig Németországban, a lányuk meg szombat este révén már biztosan elme....
Ez a kis élmény 16 éves koromban történt meg velem. A gimiben gólyabál volt és az osztályból 8-an maradtunk még bulizni. 7 fiú és egyetlen egy lány. A buli vége fele már szinte mindenki be volt rúgva kivéve én, Evelint meg Robit. A lánymosdó előtt voltunk mi hárman, mert az a második emelten volt é....
Sok közösen megélt kalandunk volt már a barátommal. Ilyen lesz ez is, melyet most elmesélek. A történet valóban megesett, néhány évvel ezelott a forró augusztusban.
Egy - csajok felhajtására szervezodött - sikertelen diszkós kiruccanásunk vége felé, kora hajnalban botorkáltunk a kocsi....
Beindult a tanév, és én már több hete nem láttam a barátnőmet. Kíváncsi voltam, mi lehet vele, aztán egyszer hazafelé a gimiből megcéloztam a lakásukat. Becsöngettem hozzá. Kis motoszkálás után az öccse nyitott ajtót.
- Szia! - köszöntem.
- Helló!
- Eni itthon van? - kérdeztem f....
A nap égette a bőrömet, ahogy besütött az ablakon. Résnyire nyitottam a szemem, fájt az erős fénytől. Távolabbról autók zúgását hallottam, a konyha felől pedig edénycsörömpölést. Kinyújtóztam: rémülten vettem észre, hogy meztelen a testem és tiszta festék. Észbe kaptam, hogy hol vagyok, mi is történ....
A volt barátommal már két hónapja együtt voltunk, s nyár lévén felötlött bennünk egy közös nyaralás lehetősége. Sajnos a kedvesem munkája miatt külföldről szó sem eshetett, így egy kőszegi hosszú hétvége mellett döntöttünk.
Mikor megérkeztünk a szállodába, azonnal elöntött min....
Mindig is szerettem a jó pasikat. Volt már egy férjem, de közös megegyezés alapján szétváltunk és azóta nem volt komoly kapcsolatom. Azóta ismerkedek, megesett egy-két egy éjszakás kaland is, de azért próbáltam nem elvetni a sulykot, már csak az állásom miatt is, na ez a múlt héten nem sikerült...
Nagymamám nevelt fel. Nem titkolta hogy mindig is egy kislány unokát szeretett volna. Amiben csak lehetett szigoruan lányként nevelt. Ebben az is segitségére volt,hogy elég pici, vékonyka, sovány, lányos arcú kisfiú voltam. Hófehér bőr,szőkés haj,zöld szem. Mindig is gyakran néztek kislánynak de ne....
Az unokatesóm meg én a legjobb barátok vagyunk amellett hogy rokon vagyunk. Szinte mindent együtt csinálunk egy suliba egy osztályba járunk. És egy az ízlésünk csaj téren is. Egymás előtt semmi tabu nincs olyan dolgokat is megbeszélünk ami mások számára sok lenne.
A történet egy disznóölésen kezdődött egy zalai községben. Anyám harminckét éves húga is ott volt, aki nem volt különösebben szexi, de jól nézett ki. Régebben kézilabdázott, így nagyon jó alakja volt. Nem volt egy törékeny alkat, de mindene a helyén, mindenütt kerek, feszes és nagy. Olyan 175 centim....
A előbb rábukkantam véletlenül a meztelenkedés oldalra és szívesen hozzászóltam volna, de nem lehetett belépni. Annak idején mikor még fiatal hat éves srác voltam egyszer megkérdeztem az anyámtól hogy van az,hogy az apámat nem láthatom meztelenül , de téged igen és a testvéreimet is. A nagybácsi aki....
A előbb rábukkantam véletlenül a meztelenkedés oldalra és szívesen hozzászóltam volna, de nem lehetett belépni. Annak idején mikor még fiatal hat éves srác voltam egyszer megkérdeztem az anyámtól hogy....
Másnap, korán kellet kelnem. Ébredésem után adtam egy puszit, a még alvó kicsi lányom homlokára és elmentem dolgozni. Persze alig telt el perc úgy, hogy ne az esti események jártak volna az eszembe. T....
A felkelő Nap első sugarai aranyos fénnyel borították be Santa Ana városát. A kaliforniai kisváros lassan megtelt élettel. Jázminnak, mint oly sok mindenkinek ez a nap is úgy kezdődött, mint az összes....
Kereső
Szex történetek TOP
Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.