Szex a vonaton igaz történet


Beküldő:Enzós Niki geci





A barátnőm és én, ő 24 én 32 éves vagyok, már jó ideje együtt vagyunk, sokat sok helyen szeretkeztünk már, de vonaton, még sohase volt alkalmunk. Ő vonattal jár munkába, és egyszer úgy döntöttem, hogy elémegyek, és hazakísérem. Vonatsínek mellett meztelenkedtem már, de vonaton nem. Így is történt, megleptem a vonaton. Nagy örömmel fogadott. Elég késő volt már, így egyedül foglaltunk helyet a kocsinak a hátsó részén. Elbeszélgettünk különböző dolgokról, és beszélgetés közben, felfedezőútra indult a kezem. Először csak a lábát simogattam, aztán a combja belső oldalát.


A lábát engedelmesen nyitotta szét, így már semmi sem akadályozta, hogy nadrágon keresztül simogassam a punciját. Ezt nagyon élvezte, és egy komoly csókcsata vette kezdetét, ami mindkettőnket nagyon feltüzelt. Közben felszállt egy fiatal fiú, és leült pár sorral előttünk. A lebukás veszélye még izgalmasabbá tette számomra a dolgot. A barátnőm először még félt, hogy valaki meglát valamit, de az izgalmával együtt nőtt a bátorsága.
Nekem már keményen állt a farkam, semmiképp sem hagytam volna abba.
Az ölembe ültettem, és még mindig nadrágon keresztül, simogattam a punciát. Még a nadrágon keresztül is éreztem, hogy milyen forró. A másik kezem sem tétlenkedett, és benyúltam a blúza alá, és elkezdtem izgatni a melleit. Nagyon jó alma mellei vannak. Kicsik, de mégis formásak. Olyan pont tenyérbe simulóak. Már elkezdett kivörösödni, és hallhatóan gyorsabban szedte a levegőt. Szerencsére eljött az én időm, mert a srác, aki felszállt, nem sokáig utazott velünk, mert a következőnél leszállt. Mielőtt leszállt volna, minket nézett egy darabig, tisztán látta, hogy mit csinálunk.
Szóval kettesben maradtunk. Itt már kigomboltam a nadrágját, és benyúltam a finom puncihoz. Nagyon nedves volt, a csiklója úgy ágaskodott, mint egy kis fütyi. Elkezdtem ujjazni, miközben ő a csiklójával játszott. A farkam már szét akart robbanni, de azt akartam, hogy előbb ő élvezzen el. Letoltam a nadrágját, letérdeltem elé, és elkezdtem nyalni a csatakos finom puncit. Nagyon finom íze volt, és rengeteg nedv ömlött belőle. Ő már alig bírt magával. A nyelvcsapásaimtól nyögött, és vonaglott.
Tiszta szerencse hogy egyedül voltunk. A nyelvem a kis csiklóján játszott, a hüvelyébe bedugtam az ujjam. Már nem tudta kontrollálni magát. Hangosan nyögdécselt, és egyszercsak megremegett, és egy hangos nyögés kíséretében elélvezett. Az ülés is tiszta nedv lett alatta.
De most én voltam a soron. Letoltam a nadrágomat, és leültem. Most ő térdelt le, és finoman szopni kezdett. Istenien csinálta. Szopni nagyon tud. Aztán majdnem tövig bekapta, és bekeményített. Fogtam a fejét, és diktáltam az ütemet.
Sok nyállal szopik, így jól csúszik a farkam a szájában. Már majdnem belespricceltem a szájába, amikor abbahagyta, és azt mondta, hogy dugjam meg. Ledobta a bokájáról a bugyit meg a nadrágot, és beleült a farkamba. Nagyon nedves, nagyon szűk. El kezdett a farkamon lovagolni, és egyszerre élveztünk el. Ő megint nyögdécselt nagyokat, én meg telespricceltem a punciját forró spermával. Vörös volt az arca, és a mellkasa az átélt kéjtől. Megtörölköztünk, és felöltöztünk. A legizgalmasabb az volt, hogy bárki megláthatott volna.

Tetszik(188) | Nem tetszik(247)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Tini szex történet - Családi pornó

    Még csak három éves voltam mikor elveszítettem az édesanyám, az apám vette át mindkét szülő szerepét. Volt egy testvérem, ő négy évvel idősebb volt nálam, egy szobában aludtunk. Ebben az időben még cs....

    Pista bácsi meghágott

    A történetem úgy 30 éve esett meg velem. Az a kis formás testű, szép arcú vidéki mindig mosolygós, mindenkihez barátságos kedves lány voltam, a magam ártatlanságával. Kb 18 éves lehettem, egy kis falu....



    Disco szex

    Egy nyári szombat estén úgy döntöttem, hogy elmegyek a diszkóba, mivel elég régen nem mentem el szórakozni. Úgyhogy összekaptam magam, és elindultam.

    Odabent fülledt meleg, füst, és nem....





    Kereső




    Szex történetek TOP

    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám