Szexelő ikrek
Beküldő:klottyo Ki lettünk baszva a házból. Anya azt mondta, hogy kapcsoljuk ki a tévét és menjünk ki élvezni a nyári vakációt. Bernivel panaszosan felnyögtünk, de hallgattunk anyára. Kikapcsoltam a tévét.
?Most mit csináljunk? ? kérdezte Berni, miközben a teraszon álltunk.
?Fogalmam sincs. Talán menjünk biciklizni! -javasoltam.
Elővettük a garázsból a biciklinket. Berni megkérdezte hogy hová menjünk. Megvontam a vállam és azt mondtam, hogy csak tekerjünk amíg el nem fáradunk.
-Utálok ebben a kisvárosban élni! Nincs mit csinálni. -panaszkodott.
Egymás mellett haladtunk. Nem volt konkrét célunk úgyhogy felváltva kanyarodtunk be különböző utcákba.
Berni és én ikrek vagyunk. Én vagyok az idősebb majdnem három teljes perccel. Neki szőke haja volt mint anyának, de az enyém sötét volt, mint a apunak. Nemrégen észrevettem hogy nőnek a mellei és kíváncsi lettem rájuk. Folyamatosan próbáltam meglesni, de csak egyszer láttam őt melltartóban. Mindenki szerint szép teste volt. Hozzám hasonlóan szeretett sportolni. Szőke haja a háta közepéig lógott. A szemei élénk kékek voltak az én barna szemeimmel ellentétben. Néhányan nehezen hitték el, hogy valóban ikrek vagyunk.
-Neked van még zsebpénzed? Én kifogytam. De megállhatnánk fagyizni a cukrászdánál!
?Akad még pár forintom?
-Tökéletes! Akkor kövess! ? kiáltotta.
A cukrászda körülbelül három utcányira volt és nekem kettő kellett belőle
hogy utolérjem. Nevetett, hogy milyen nehezen kapok levegőt. Én a hőséget okoltam, amitől még jobban nevetni kezdett.
A biciklinket a bejárati ajtó melletti állványban tettük le. Berni azonnal tudta, milyen ízűt
akar. Én mindig átnézem a nagy választékot. Miután választottunk, kimentünk az egyik piknikasztalhoz.
? Köszönöm hogy kisegítettél!
? Semmi gond, később visszafizetheted.
? Hé, tudod, hogy nincs pénzem.
? Nos, talán fizethetsz mással is. -feleltem nem is gondolva végig hogy mit mondok.
-Hogy érted?
-Felejtsd el? nem úgy értettem! Csak valahogy kicsúszott. - mondtam és elpirultam.
Berni rám nézett, de nem kérdezősködött. Amikor végeztünk, megkérdezte, hogy menjünk-e haza. Az órámra pillantottam és láttam hogy csak körülbelül egy órája jöttünk el. Megráztam a fejem.
?Lemenjünk a folyóhoz? -kérdeztem.
-Persze! Miért ne.
Újra biciklire pattantunk és elindultunk a folyó felé. A folyónak igazán szép parkja volt, kikövezett sétautakkal és a gáthoz vezető úttal. Berni és én szerettünk ülni a sziklákon a gát mellett és nézni az átbukó vízzuhatagot. Amint a parkba értünk, betettük a kerékpárjainkat tárolóba és lesétáltunk az ösvényen a gáthoz. Volt ott néhány másik
gyerek is. Kerestünk egy sziklát távol a többiektől, ami elég nagy volt ahhoz, hogy mindketten ráüljünk. Elég közel voltunk a gáthoz, hogy érezzük a vízpermetet
amikor felénk fújta a szél. Csendben ültünk és csak néztük a vizet.
?Mire gondoltál, amikor azt mondtad, fizethetek mással is? -kérdezte hirtelen Berni miközben felém fordult.
? Semmi! Kérlek, felejtsd el!
-Naaaa! Ki vele!
Ránéztem és azon tűnődtem, hogyan fogok ebből kimászni. Amikor látta, hogy tétovázok, tovább nógatott. Azt kívántam bárcsak elengedné a témát.
? Mérges leszel rám, és én ezt nem akarom! - mondtam neki komolyan.
? Ígérem hogy nem haragszom meg? hacsak nem mondod el.
-Rendben, te akartad. Ha vissza akarsz fizetni, megteheted? én? ó basszus..látni szeretném a melleidet! -mondtam és a vörös tíz árnyalatával elpirultam.
Bernire néztem, hogy lássam a reakcióját. Egy darabig csak bámult rám, majd kitört belőle a nevetés.
? Ez minden? Valószínűleg nem sokkal nagyobbak mint a tieid.
Én csak ültem még mindig elpirulva, ahogy nevetett. Végül nem bírtam tovább a nevetését.
-Mi olyan vicces? Szerintem jól néznek ki a melleid abból, amit ki tudok venni. Csak közelről akartam látni őket.
-Ha tényleg látni akarod őket, megmutatom neked, amikor valamikor egyedül vagyunk. Oké?
-Tényleg megteszed? Leveszed a felsődet és csupaszon láthatom őket?
Berni ismét felnevetett, miközben bólintott. Mosolyogva biztosítottam, hogy alig várom. Megfordultunk és kinéztünk a vízre. El sem hittem, hogy igazából beleegyezett, és megmutatja a melleit. Éreztem, hogy a puszta gondolattól kezdek megmerevedni.
+
Amikor hazaértünk, már majdnem fél négy volt. Vacsora után beszélgettünk egy darabig anyáékkal, majd Berni kijelentette:
? Én megyek először fürdeni, mert te elhasználod az összes forró vizet.
Apa és anya bementek a családi szobába tévét nézni. Bementem a szobámba
és bekapcsoltam a számítógépet. Hallottam, hogy Berni becsukja a fürdőszoba ajtaját, majd hallottam, hogy megindul a víz a zuhany alatt. A harmadik játszma közepén kopogtatást hallottam az ajtón.
-Bújj be!
Berni kinyitotta az ajtót. Láttam, hogy egy törölköző van köré tekerve.
-Végeztem, rajtad a sor!
-Oké! -feleltem.
Ekkor teljesen megdöbbentett azzal, hogy a törölköző elejét annyira lehúzta, hogy egy gyors pillantást vethettem a csupasz mellkasára. A szám tátva maradt, ahogy gyorsan visszahúzta a törölközőt. Kuncogni kezdett, miközben megfordult és elhagyta a szobámat. A farkam már ettől a kukucskálástól is kőkemény lett. Tudtam, mit kell tennem majd a zuhany alatt. Elhúztam a függönyt és azonnal beszappanoztam a merev farkamat. Gyorsan simogatni kezdtem és közben Berni mellecskéire gondoltam. Egy percbe sem telt hogy a spermám a
a zuhanyzó falára spricceljen. Gyorsan ráirányítottam a vízáramot és néztem ahogy
lassan lefut a falon.
Miután visszatértem a szobámba, felhúztam a pizsamanadrágomat, majd egy pólót, mielőtt visszamentem a családi szobába.
? Hagytam neked elég meleg vizet? ? kérdezte Berni, amikor beléptem.
? Ó, igen. Volt bőven.
Gyorsan rám kacsintott és elmosolyodott. Kicsit elpirultam, ahogy leültem
én is tv-t nézni. Amikor eljött a lefekvés ideje, követtem Bernit a folyosón és néztem
az aranyos kis fenekét járás közben. Megállt a hálószobám ajtaja előtt és kuncogva azt mondta:
? Remélem, tetszett a kis műsor, amit kaptál!
? Nem láttam sokat. Túl gyors volt.
? Holnap tovább nézhetsz! -ígérte.
? Alig várom! -mosolyogtam rá.
Néztem, ahogy a szobájába sétált. Megfordult az ajtóban és bájos mosolyt vetett rám mielőtt eltűnt a szobájában. A farkam kezdett újra megmerevedni arra gondolva, hogy mi lesz holnap. Ahogy feküdtem az ágyban, azon tűnődtem hogy vajon Berni is maszturbált-e mint én.
+
Másnap reggelinél anya megkérdezte, hogy mit tervezünk aznap. Mondtam neki, hogy valószínűleg elmegyünk a folyóhoz és szórakozunk más gyerekekkel a parkban. Emlékeztetett minket, hogy korán legyünk otthon, mert ötkor indulnak a barátaikhoz vendégségbe. Berni megígérte, hogy időben otthon leszünk.
Húsz perccel később már a park felé tartottunk. Ahogy egymás mellett tekertünk, Berni megszólalt:
? Mondhatok valamit?
?Nyugodtan!
? Kicsit izgatott leszek, ha arra gondolok, hogy megmutatom neked a melleimet.
? Nem olyan izgatott, mint én attól, hogy látom őket. -feleltem nevetve.
? Szerinted miért van ez?
-Nem tudom? Talán azért, mert ez valami tiltott dolog amit nem szabadna csinálnunk.
-Igen? azt hiszem. ? mondta halkan.
Végül kiértünk a parkba és a bicikliket a tárolóba tettük. Még meglehetősen korai volt az idő, így csak mi voltunk ott.
-Keressünk egy félreeső helyet! - mondta Berni miközben a parton álltunk.
-Menjünk be azon az úton az erdőbe! Biztos hogy találunk egy helyet
valahol odabent. -válaszoltam lelkesen.
A jól kitaposott ösvényen az erdő felé vettük az irányt. A levegő hűvösebb lett, ahogy beléptünk a fák közé. Az ösvény néhány perc séta után szűkülni kezdett, majd négy különböző részre ágazott el. Megálltunk és egymásra néztünk.
-Menjünk erre! -mondta Berni a legkevésbé jártnak tűnő útra mutatva.
Tovább indultunk a nagyon keskeny ösvényen. Kidőlt fákon és gyökereiken kellett átmásznunk, ahogy egyre mélyebbre értünk az erdőben. Pár száz méter után Berni megállt. Körülnézett, majd azt mondta, hogy kövessem. Letért az ösvényről és bement a bokrok közé.
-Nézd! Egy tisztás van az egész mögött. Ha át tudunk jutni a sűrűn, tökéletes lenne! - mondta, miközben körülnézett.
Elsétáltam tőle, nyílást keresve.
-Hé, azt hiszem találtam utat! -kiáltottam fel kis keresgélés után.
Berni odajött hozzám. Egy kidőlt fán kellett átmásznunk, majd félre kellett húznom néhány ágat, de végül ott volt előttünk egy tökéletes kis tisztás. Tartottam az
ágakat, hogy Berni be tudjon mászni. Követtem és elengedtem az ágakat hogy ismét eltakarják a nyílást. Körülnéztünk.
-Ez annyira tökéletes! Ez lesz a saját kis titkos helyünk! -mondta Berni, ahogy mondta
leült egy fatönkre.
-Igen, szerintem is klassz! Idejöhetünk és nem zavarnak minket.
Leültem mellé a kidőlt fára és felé fordultam. Ő felállt és elém lépett. Mosolygott miközben
lassan felemelte a pólója alját. Amikor a melle vonalához ért, megállt. Azt hiszem, még csak egyet sem pislogtam. Megnyaltam a kiszáradt ajkaimat, miközben lehúzta a pólóját a kis fehér melltartójáról. Megrázta a haját és letette mellém a fára a pólót. Csak a melltartójában állt előttem. Kezei lelógtak mellette. Egy kicsit elpirult a bámulásomtól. Megpördült és azt mondta:
-Kapcsold ki a melltartómat!
Fogalmam sem volt, hogyan csináljam. Remegő kezekkel értem a melltartójához. Láttam a horgokat, amelyek együtt tartották. Ügyetlenkedve oldottam ki a kapcsot. Berni megrázta a vállait és láttam, ahogy a melltartója lecsúszik a karjain. Visszanézett a válla fölött és mosolyogva megkérdezte:
-Készen állsz látni őket?
-Tudod, hogy készen? Istenem, ez olyan izgató! ? motyogtam.
Lassan megfordult, kezeit ismét maga mellett tartva. Egyenesen rám nézett, miközben tekintetem a mellkasára vándorolt. Magamba szívtam a látványt. Kis mellei körülbelül akkorák voltak, mint egy fél narancs. A mellbimbók még kicsik voltak, de kiemelkedtek. Egy sötétebb színkör vette körül őket.
? Hú? gyönyörűek. - suttogtam elég hangosan ahhoz hogy meghallja.
Felemelte a kezeit és összeszorította őket, így kialakult egy kis dekoltázs a mellkasán. Azután oldalra fordult, hogy onnan is megnézhessem. Megnyaltam kiszáradt ajkaimat, miközben az emlékezetembe égettem a képet. Egy centit sem mozdultam, csak bámultam a mellkasát. Tudom, hogy nem volt sok látnivaló, de amit csinált, az megkeményítette a farkam.
? Rendben! Teljesen kifizettelek -mondta nevetve és elkezdte visszavenni a melltartóját.
Miután a pólóját is felvette, megint megrázta a fejét, hogy megigazítsa a haját. Leült mellém a fára.
-Berni? gyönyörű vagy! Köszönöm, hogy megnézhettem!
-Nincs mit. Először kicsit furcsa volt, de úgy láttam hogy élvezed, így jobb lett.
-Imádtam! Nagyon szépek a melleid!
-Nem kicsik?
? Szerintem tökéletesek.
? Ez igazán klassz hely. -mondta hirtelen témát váltva.
? Igen. Gyakrabban kellene ide jönnünk!
? Hozhatunk pár takarót meg ilyesmit otthonról.
-Most mit csináljunk?
-Mindegy. Te mit akarsz?
-Kérdezhetek valamit? Nem akarlak feldühíteni, de kíváncsi vagyok. Ha nem akarsz válaszolni, rendben van. - mondta.
-Mire vagy kíváncsi?
?Csókolóztál már valaha egy lánnyal? tudod.. igazi csókkal.
-Nem, még nem. És te csókolóztál már fiúval?
?Nem? de szeretném kipróbálni.
A húgomra néztem azon tűnődve, hogy akarja-e kipróbálni velem.
?Ha szeretnéd? tudom, hogy a bátyád vagyok? de ha csókolózni akarsz? megteszem.
-Nem is tudom! Fura lenne. Hadd gondolkodjak rajta, oké?
-Persze, semmi gond! Csak segíteni akartam neked, mindazok után, amiket megmutattál.
?Együnk valamit és addig eldöntöm.
Elővettük a magunkkal hozott szendvicseinket. Sok mindenről beszélgettünk, de semmi szexről. Evés után kicsit csöndben voltunk, majd Berni szólalt meg elsőnek:
?Ha még mindig áll az ajánlat? azt hiszem, szívesen kipróbálnám a csókolózást!
-Remélem, nem okozok csalódást! Még soha nem csókolóztam lánnyal korábban.
?Én meg soha nem csókoltam még fiút, úgyhogy együtt tanulunk.
Közelebb húzódtunk egymáshoz a fán. Összecsücsörítettem az ajkaimat és megérintettem
az övét. Hozzám hasonlóan tett ő is. Nevetve húzódtunk hátra.
? Ez pocsék volt! ? kuncogtam.
?Próbáljuk meg újra anélkül, hogy olyan erősen összeszorítanánk!
Ajkaink másodszor is találkoztak és ez sokkal jobb volt. Berni ajka puha és nedves volt. Éreztem, ahogy megcsap meleg lehelete az orrán keresztül. A karjaim felemelkedtek és átölelve szorosabban magamhoz húztam.
? Ó, ez nagyon jó volt! ? mondta, amikor szétváltunk.
? Szerintem is. Nagyon jól csókolsz!
-Te is! Csináljuk újra!
A farkam azonnal megkeményedett, ahogy a nyelvem felfedezte a húgom száját.
Pár perc múlva kihúztam a nyelvem. Berni nem habozott, és a számba nyomta a sajátját. Hagytam, hogy mindent felfedezzen, amit akart. Amikor megszívtam a nyelvét, hangosan felnyögött.
? Jesszusom,.... jobb, ha abbahagyjuk! ? mondta erősen zihálva.
- Miért? Rosszul csináltam?
-Dehogy is? Csak arról van szó... nos... nedvessé teszel engem. Neked nem áll fel?
Válaszként a nadrágom dudorára mutattam.
? Azt hiszem, haza kellene mennünk! -folytatta.
- Tudom, mit fogok csinálni ha hazaérek. ? mondtam vidáman.
+
? Mit fogsz csinálni, ha hazaérsz? -kérdezte ahogy lassan pedáloztunk hazafelé.
-Hogy érted?
? Korábban azt mondtad, hogy tudod, mit fogsz csinálni otthon.
? Ó, az, tudod, uhm... ki fogom... -mondtam elpirulva.
-Meg tudod várni, amíg anya és apa elmennek? Szeretném?. én csinálni neked?
-Te akarod csinálni? - kérdeztem döbbenten.
? Igen? Miért ne? Ha már a csókolózást is egymástól tanultuk.
-Hát? kipróbálhatjuk.
Végül hazaértünk. Beraktuk a bicikliket a garázsba és bementünk
a házba. Tusolás közben alig bírtam az ágaskodó hímvesszőmmel, de muszáj volt visszatartanom magam, hogy Berni kezében élvezhessek el. A farkam megrándult
a gondolatra.
Miután anya és apa kiselőadást tartott arról, hogy mit tehetünk a távollétükben és mit nem. kikísértük őket. Az ajtóból integettünk nekik ahogy elhajtottak.
?Elmentek. Csináljuk most? ? kérdezte Berni miközben becsukta az ajtót.
?Ne várjunk egy kicsit? Hátha visszajönnek valamiért.
-Már nagyon izgatott vagyok és szeretném kipróbálni!
-Jó, akkor menjünk az én szobámba! Az távolabb esik a bejárattól és hallani fogjuk őket, ha visszajönnének.
Amikor mindketten bent voltunk, Berni megfordult és becsukta az ajtót. Lehúztam a pólómat és ledobtam a számítógépes székre. A húgom odament az ágyhoz és a szélére ülve nézte, ahogy vetkőzni kezdek. Nagy levegőt vettem amikor az alsónadrágomhoz értem. Szemem Berni arcán tartottam, miközben lassan lehúztam az ágaskodó farkamról. Láttam, hogy a húgom szeme elkerekedik. Félredobtam az alsónadrágomat és teljesen meztelenül álltam az ikertestvérem előtt.
? Azt hiszem, most rajtam a sor. ? mondta Berni, miközben felállt.
Leültem az ágy szélére és vártam. Gyorsan levette a pólóját és kiakasztotta a melltartóját. Mindkettőt rádobta az én ruhakupacom tetejére. Megint a testvérem melleit bámultam és
jelenleg csak elképzelni tudtam, milyen puhának lehetnek. Miután derékig meztelen lett, habozni kezdett. Eddig már engedte hogy lássam, de most meg kellett mutatnia a többi részét is.
? Olyan csinos vagy! -mondtam neki, remélve, hogy ettől jobban érzi magát.
? Köszönöm! Egy kicsit ideges vagyok.
? Ha meggondoltad magad, megértelek.
? Ez kedves tőled, de én álltam elő az ötlettel és meg is teszem.
Letolta a nadrágját, majd hátat fordítva nekem lehúzta a bugyiját. A farkam még keményebb lett, ahogy a fenekére néztem. Lassan megfordult, hogy újra szembe nézzen velem. A tekintetem azonnal a puncijára tapadt. Hozzám hasonlóan neki is csak néhány világos szőrszála volt, amik éppen növekedtek.
-Gyönyörű vagy! -mondtam neki őszintén.
? Köszönöm!
Leült mellém és mindketten egymásra néztünk.
-Legyek én az első? -kérdeztem.
Ő bólintott. Az ágy közepére helyezkedtem és elnyújtóztam. Ránézett a kemény farkamra, ami egyenesen felfelé állt.
-Csak videón láttam eddig hogy kell csinálni, úgyhogy lehet hogy ügyetlen leszek. -mentegetőzött.
-Biztos vagyok benne hogy tökéletesen fogod csinálni! -feleltem.
Berni lassan simogatni kezdett. Az érzés fantasztikus volt. Amikor kiszivárgott egy kis előváladék, bekente vele a farkam végét, így még jobban érzem magam.
Szabad kezét a mellkasomra tette. Megragadta az egyik mellbimbómat és megcsípte. A farkam megrándult a kezében, amitől felkuncogott. Az egyik mellbimbóról a másikra váltott. Nem tudom, miért volt olyan jó érzés de az biztos hogy mennyei volt. A farkamon lévő keze gyorsabban kezdett fel és le mozogni.
-Ooohhh? csak így, csináld csak így?.
Egy kis idő után arra kértem hogy közben fogja meg a zacskómat és játsszon vele.
-AAAAAHHHHHH?. gyorsabban ?. gyorsabban?.
A keze gyorsan mozgott fel és le a merev hímvesszőmön. Éreztem az ismerős bizsergést a golyóimban, ami jelezte hogy készen állok az elélvezésre. Erősen ziháltam.
-AHHHH ? figyelj?. jön! ? kiáltottam ahogy az első adag kirepült a farkamból.
Berni folyamatosan pumpált, miközben újabb és újabb löketet lőttem a forró spermámból.
Körülbelül öt vagy hat lövés után már csak szivárgott.
? Nagyon klassz volt! -lelkesedett Berni.
Nem tudtam neki válaszolni, mert még mindig próbáltam levegőhöz jutni. A mellkasomat és a hasamat sperma borította. Berni végighúzta az ujját a ragadós váladékban, majd az ujját az arcához emelte és a szájába téve lenyalta róla a magomat.
? Milyen az íze? -kérdeztem kíváncsian-
-Sós. Sűrű, csúszós és sós. De nem rossz. Te nem akarod megkóstolni?
Megvontam meg a vállam. Miért is ne? Újabb adagot kanalazott fel az ujjával és felajánlotta nekem. A számba vettem az ujját és életemben először megízleltem a saját spermámat. Igaza volt az ízzel kapcsolatban.
-Hozok papírzsebkendőt! -mondta a húgom.
Miután visszajött és közösen letisztogattunk engem, azt mondtam:
-Most te jössz!
Helyet cseréltünk és ő feküdt végig az ágy közepén. Széttárta nekem a lábát. Leültem mellé és néztem meztelen testét. Ha így feküdt, a mellei szinte eltűntek és laposnak tűnt. Rátettem a kezem a dombjára és éreztem a puncija melegét és a nedvességet ami már formálódott a résében. Halkan felnyögött ahogy simogatni kezdtem. Felhúztam az ujjam a hasítékán, amíg meg nem éreztem a kis csiklóját. A netes videókban látottakat utánozva lét ujjal kezdtem dörzsölni a kis kiemelkedést.
-AAAAAHHHHHH? kicist gyorsabban?. nagyon jól csinálod? -nyögte Berni.
A lábai szélesebbre nyíltak, ahogy gyorsabban dörzsöltem. Szabad kezemet felemeltem
a mellkasát. Az egyik mellbimbóját az ujjaim közé vettem és simogatni.
-Óóóóóóóó igen, ?. igen. -lihegte és megnyalta kiszáradt ajkát.
A teste remegett, a csípője pedig rángatózni kezdett a kezemtől. Az ujjaimat a csiklójától lefelé a hasítékáig mozgattam, amíg meg nem éreztem a bejáratot. Körbesimogattam a szűk lyukat, majd óvatosan elkezdtem benyomni az ujjam hegyét a puncijába.
-Aaaaaaahhhhhhhh, ó, Istenem?.
Az ujjamat egészen a lyukába nyomtam. Olyan meleg és szoros volt. Összeszorította a lábát, így ha akartamm sem tudtam volna kivenni az ujjam.
? Jézusom, ? még soha nem éreztem magam ilyen jól. Gyere csókolj meg! Ne vedd
ki közben az ujjad! Csak gyere fel és csókolj meg!
Benne tartottam az ujjam, miközben feljebb mentem. Berni felnyúlt és lehúzta az arcomat az övéhez. A nyelve azonnal a számba kígyózott. A lábai kissé ellazultak, így ki-be tudtam mozgatni az ujjamat a hüvelyében. Hosszan nyögött fel a kéjtől.
-Uuuuuhhhh? ne? hagyd? abba?. -kiáltotta.
A teste megmerevedett és éreztem, hogy a puncija erősen rászorul az ujjamra teljesen eláztatva azt. Többször is összerándult a gyönyörtől, mielőtt kimerülten elernyedt volna.
-Ez volt a legjobb amit átéltem. -mondta elégedett mosollyal.
Kihúztam az ujjam és megnéztem.
-Nincs vér. -jegyeztem meg.
-Pedig az iskolai felvilágosításon azt mondták hogy lesz. -mondta Berni.
-Talán sportolás közben már korábban átszakadt.
A nedves ujjamat az orrom alá tettem, hogy megszagoljam az illatát. Nem tudom mi lett rajtam úrrá, de a számba dugtam az ujjam.
-Jajj?. Milyen? -érdeklődött a húgom.
-Síkos, de semmi extra. Nincs sok íze. -feleltem.
-Azt hiszem mindkettőnkre ráférne egy tusolás!
?Oké, ez jó ötletnek hangzik. Ha akarod, mehetsz előbb.
-Mi lenne, ha együtt zuhanyoznánk? Lemoshatsz, ha én is lemoshatlak téged.
-Ennek az ajánlatnak nem lehet ellenállni! -mondtam és elindultunk a fürdőszoba felé.
Tetszik(228) |
Nem tetszik(185) Érett Nők Szex Képei Történet Ajánló
Diáklány szexAlapvetően azt hiszem a bulik foglalták keretbe a nemi életem a főiskola alatt. Történt egyszer, hogy vidékre utaztam egy társaság miatt, jó szokás szerint stoppal és persze azt sem tudtam hol alszom.....
Leszoptam az állatvédőket,és kinyalt a kutyámSziasztok , enzós Niki vagyok,és szeretnék veletek megosztani egy sextörténetet,ami velem történt a napokban. Épp az Ivettel nyaltuk egymást a kutyafuttatóban,mert szeretem a pinát is,nem csak a faszt....
Fizetés természetben szextörténetNagyon szeretem a szexet, így ahol tehetem felhasználom bájaimat. A férjem nagyon jól tudja, hogy nem vagyok egy huséges típus, de így o is lelkiismeret-furdalás nélkül kipróbálhat más lányokat. Ebben....