Gina a rutinos kurva
Beküldő:sasó geci Gini teljesen meztelenül nézte a tüzet a barlangba. Rutinos kurvaként tudta, hogy hogyan kell gyorsan levetkőzni. Benyálazta a pináját és várta, hogy egy merev fasz kitágítja a lyukát. Nem kellett sokat várni ugyanis Béla a barna, rövid hajú férfi a jelent meg a barlang bejáratánál. Múlt évben elnyerte az év pornós bikája címet, farmarnadrágot viselt, felül semmit, nagy, szőrös sörhasán megcsillant a nap fénye. A férfi persze megvakarta a tökét, majd belépett a barlangba. Gini újra benyálazta a középső úját és a pinához nyúlt.
? Baszni akarok. ? mondta szőke, hosszú hajú nő.
? Úrinő vagy. ? válaszolt Béla, majd újra megvakarta a tökét.
Gini is megvakarta a pináját.
Béla beigazította a faszát a lucskos lyukba és középtempóban járatta. A nő nagy labda csöcsei nyilván mozogtak a lökések hatására.
? Tegnap este kurvára bebasztam. ? mesélte Gini.
? Én is. ? válaszolt Béla és a csöcsök után kapott. Majd hozzátette. ? Kurva hideg van.
? Majd a baszás után rakunk tüzet. ? mondta Gini és az ujjával nyálazta a pináját, miközben érzete, hogy a férfi járatja a merev faszt. Pozíciót váltottak és a férfi hátulról baszott, néha megfogta a nő formás picsáját. Néhány perc után szarvasbőgésre emlékeztető hang töltötte be a barlangot, Gini lyukát pedig a túrós geci.
? Kellemes szeretkezés volt. ? jegyzete meg Béla és nem várt választ.
Gini szedett egy kis rőzsét, miközben a pinájából csöpögött a geci és tüzet gyújtott a barlangban, szerencsére egy lyuk volt felül, amin távozni tudott a füst.
Mindketten ittak dobozos sört, majd nem sokat vártak a következő menetre.
Béla ágaskodó fasszal állt a kurva előtt és türelmesen várta, hogy leszopják. A csillagok már ragyogtak az égen, Béla élvezte ahogy Gini szívja a büdös faszt.
? Nagyon jól szívod, látom, hogy van benne gyakorlatod, kibaszott, kurva jól körbenyalod a makkot.
? Sok faszt leszoptam már.
? Le sem tagadhatod.
? Béla, kommunista vagyok
? Én nem, viszont a jelszavam a tartós béke.
Gini nagyot köpött a merev faszra.
? Nem elég a nagy fasz, baszni is tudni kell. ? mondta a nő bölcsen és újra ráköpött egy adag gecit.
Szopás után a hölgy szétrakta a lábait. ? Jó tág lyukad van. ? jegyezte meg a férfi és elképzelte, hogy ő egy úriember.
? Úriember vagy. ? mondta Gini.
? Te pedig úrinő. ? válaszolt Béla, majd kúrt tovább.
A barlang mellett egy róka hugyozott, majd nagyot ugrott.
A férfi baszta Gini lyukját majd hirtelen kihúzta a faszt és a letérdelő nő nagyra nyitott szájába engedte a túrós gecit, összesen négyszer köpködött a fasz.
? Jó túrós a gecid.
Gini széthúzta a bejáratott a mutató és a középső ujjával, a rózsaszínű barlangból nyilván folyt ki a pinalé, a megtúrósodott gecivel. A nedves női nemi szerv nem hagyott kétséget afelől, hogy a hölgy kielégült. Gini bedugta a középső ujját a már említett nedves punciszaftól, és túrós gecitől csillogó lyukba, majd mint a cicák lenyalogatta a meleg koktélt az ujjáról, sőt be is kapta és szopta.
? Béla, ügyesen baszol, jól kitágítottad, az egyébként is széjjel kúrt pinám.
? Jó kurva vagy. ? válaszolt a férfi szűkszavúan, majd rőzsét dobott a tűzre. Gini felállt, és a barlang falához lépett, majd a lábait enyhén behajlította, és a pinájához nyúlt úgy ahogy a férfiak szokták a tökük vakarni nyilvános helyen, és rövidesen vízsugár tört elő a fazonra igazított női nemi szervből, bőségesen kapott a barlang oldala.
? A sör és baszás után muszáj hugyozni. ? jegyezte meg a nő
? Legközelebb az arcomba pisilj. ? válaszolt Béla.
? Remek ötlet!
? Úgy látom, hogy menstruálsz, folyik a málnaszörp a lyukból, legalább jobban csúszik.
? Úgy jó ha nedves a lyukam, száraz pinával nem esik jól a baszás. Kellemes idő van, a tűznek köszönhetően.
? Jó lucskos pinád van.
? Tudom.
? Valaki kopogtat.
? Pedig nincs ajtaja a barlangnak.- mondta Gini.
Egy rövid szőke hajú nő, terepmintás ruhában, állt a barlang bejáratta előtt.
? Hegymászó vagyok, jó lenne ha itt maradhatnék éjszakára.
? Semmi akadálya. ? mondta Béla és elkezdte húzkodni a fél merev faszát.
? Semmi akadálya. ? válaszolt Gini is, és érezte Béla lökéseit, ugyanis a férfi időközben beigazította a faszát.
? Bízom benne, hogy tényleg nem zavarok. Tudom, hogy a baszást nem illik megzavarni.
? Gini vagyok, aki éppen széjjel bassza a lyukam ő pedig Béla, címeres pornó bika.
? Boglárka a nevem, hugyoznom kell.
? Ott van a barlang fala, én is odahugyozok. ? válaszolt Gini társalgási hangon. Majd hozzátette. ? Az úrinők állva hugyoznak.
A fiatal nő jól kirázta a pináját és kinézett a barlang bejáratán, festői szépségű táj terült a szemei elé, úgy érezte, hogy a testi vágyain felül, a lelke is felfrissül.
? Gyertek ki gyönyörű a táj.
? Még nem fröcsög Béla teje. ? válaszolt Gini, és a hangjában nevetés bujkált.
? A nőknél a talán kifejezés nemet jelent. ?mondta a férfi és megfogta a nő csöcseit.
? Tökéletesen igazad van. ? válaszolt Gini és nagyot nyögött.
Béla továbbra is baszott, ahogy úriemberhez illik, keményen, szenvedélyesen.
? Jó Bika vagy.
? Ha a nők dobálják a hajuk akkor szexet akarnak.
? Bingó, de ne beszélj hanem kúrd szét a lucskos pinám, jól feszítsd be a lőcsöd, elvégre címeres pornóbika vagy.
A férfi felvett a földről egy cigis dobozt, és megkérte Boglárkát, hogy adjon tüzet. A meztelen nő mivel levetkőzött, egy égőfaággal meggyújtotta a cigit.
? Ha a férfi megnevetteti a pinákat őket akkor már félig bejutott a bugyiba. ? folytatta Béla.
? Ebben is igazad van. ? helyeselt Gini, majd hozzátette. ? Imádom, hogy értesz a nőkhöz.
? A drága koktél elfogadása gyakran előjátéknak minősíthető.
? Ez is igaz.
? A részeg nők nem válogatósak a férfiak tekintetében.
? Én ha nem vagyok bebaszva, akkor sem vagyok válogatós, a lényeg, hogy tudjon az illető kúrni.
Béla szívta a cigit és hátulról baszta Ginit, annyi változás történt, hogy a pinalyuk mellett, néha Gini seggébe is járatta a faszt.
? Valódi úriember vagy, látszik, hogy értesz a nőkhöz, Béla. ? kapcsolódott be a beszélgetésbe Boglárka és vakarta a fazonra igazított pináját.
? Kimegyek a barlang elé hugyozni, addig kefélj Boglárkával, te kanos bika. ? mondta Gini.
? Van néhány fa a közelben, azokat le tudott hugyozni ? válaszolt Béla. Miközben a pinalétől és a menstruációtól csillogott a merev, büdös fasza.
? Gini, lassan sörhasat engedsz. ? kapcsolódott be újra beszélgetésbe Boglárka.
? A büdös kurva faszomba, basszátok meg, vedelem a folyékony kenyeret. ? válaszolt Gini.
? Sőt a nem létező tököd is vakarod. ? mondta Béla.
Gini kiment a barlang elé, majd állva lehugyozta az egyik fát. Miután visszajött
egy cigit dugott a pinájába majd egy égő fával meggyújtotta.
? Kurvára füstöl a pinád. ? jegyezte meg a férfi.
? Köszönöm. ? válaszolt Gini és nagyot köpött.
Majd hozzátette ? Enyhén sós íze van a gecidnek, még mindig érzem,
? Nagyon kreatív vagy a szexben, tulajdonképpen mindig észre kell vennem, hogy érett személyiség vagy. ? mondta Béla és érezte, hogy Boglárka szopja a büdös faszát.
? Ügyesen tudsz szopni.
A fiatal nő szorgalmasan körbenyalta a makkot és szívta.
? Remélem, nem baj, hogy galambszaros a cipőm. ? mondta Boglárka, és érezte ahogy Béla fasza jár a hüvelyében. Majd így folytatta. ? Jéééé, jó sok véres tampon van a földön.
? Nincs kuka a barlangban, ezért csak ide a földre dobáltam. ? válaszolt Gini, miközben a pinalyuka füstölt.
Béla és markolta Boglárka csöcseit, jól hozzájuk fért ugyanis hátulról baszott kutya pozícióba.
Gini egy műanyag üvegből ivott sört, majd állva, bő sugárral lehugyozta Bélát.
A férfi felfrissülve a húgytól, tovább járatta a faszát, Boglárka pedig kéjesen nyögött. Béla nézte az árnyékát a barlang falán és érezte a húgyszagot. ? Nagyon jó itt szeretkezni. ? jegyezte meg. Boglárka egyetértően nyögött egyet, majd érezte, hogy a férfi befeszíti a faszát.
? Béla, igaz, hogy címeres bika vagy? ? kérdezte a fiatal hölgy.
? Igaz, rólad pedig azt beszélik, hogy a város legnagyobb kurvája vagy.
Gini szólt közbe. ? Szépen bókolsz, tény, hogy több faszt szoptam már le, mint amennyi kilincset fogtam, pedig a kilincsgyárban dolgoztam. Szeretek baszni, a lucskos pinám mindig kívánja a faszt, biztos, hogy nem vagyok pókhálós. Szeretem mikor kitágul a lyukam és jó túrós geci folyik ki. Úgy érzem, hogy fejlett, érett a szexuális kultúrám, valójában csak a vágyaim valósítom meg, a balfasz férjem, akinek nem áll fel, pedig az anyagi hátteret biztosítja, képzeljétek az idióta munkamániás.
? Gini, okos hölgy van, tudod, hogy mit szeretnél és eléred. ? mondta Béla, és kihúzta a faszát Boglárka lucskos pinájából.
? Miért ne baszol tovább? Egyébként igaz, hogy kurva vagyok, imádok baszni.
? Nem akarok túl hamar elsülni, ma este még pinát, illetve a picsát is tágítani akarok.
? Nagyon várom. ? Mondta Gini majd a picsáját oda tartotta Béla fasza elé. A férfi óvatosan bedugta a faszát és lassan járatta. ? Jó szűk. - jegyezte meg,
Boglárka, egy üveg dobozos sört ivott, majd kurva nagyon böffentett és úgy csinált mintha a tökét vakarná. Majd ellökte Ginit. ? Az én picsám kúrd!
A férfi szót fogadott és a fiatal, hegymászó hölgy, formás popsiját baszta szét. Majd felváltva baszta a két hölgyet.
? Jó színész lenne belőled el tudod játszani, hogy egy férfi hogyan viselkedik. ? mondta Gini, miközben hátulról baszták a picsáját.
? Én úgy vélem, hogy a férfi több annál, hogy sört vedel, vakarja a tökét, és mindig baszni akar. ? válaszolt Boglárka és nézte a véres tamponokat a földön elszórva.
? Van olyan férfi akinek pénze is van, mint például, az impotens balfasz férjemnek. ? válaszolt Gini.
A következő éjjel egy nagy, vörös róka megszagolta Gini vizeletét a barlanghoz közeli akácfa oldalán, majd ő is odahugyozott.
? Jó lenne, többször kiszabadulni a jól fésült civilizáció és kultúra világából, csak azért, hogy kölcsönös beleegyezéssel kibaszott, kurva nagyokat lehessen baszni. ? mondta Béla és nézte a teliholdat egy folyóban, és saját magát is látta, egy nagy, fekete szőrös farkast.
Tetszik(152) |
Nem tetszik(160) Érett Nők Szex Képei Történet Ajánló
Szex tanárnőMiss T angolt tanított egy bristoli középiskolában. Egy különösen nehéz héten volt túl. A nyári szünet közeledtével sűrűsödnek a teendők: találkozás a szülőkkel, tesztek íratása, jelentések készítése?....
Barátnőm és barátnőjeAmit most leírok nektek az a nyáron történt meg velem. Amikor a barátnőmnél Vikinél aludtam és amikor oda értem szólt hogy a barátnője Nonó is ott alszik mivel reggel mennek valahova.
<....
A párom barátnőjeEz a történet pár éve történt meg velem. 23 éves voltam normál srác normál méretekkel. Akkoriban együtt jártam Petrával.
Róla annyit kell tudni hogy 21 éves átlagos testalkatú lány volt tenyér....