Eddig csak velem egyidős vagy fiatalabb lányokkal volt dolgom. Éppen ezért regisztráltam egy társkereső oldalra ahol direkt idősebb nőkkel próbáltam ismerkedni. Kezdetben kevés sikerrel mert helyesnek de túl fiatalnak találtak. Viszont néhány nap után találtam rá Kinga profiljára aki szimpatikus lett. Fél hosszú szőke haja volt sportos testalkat kerek popsi és tenyérbe illő mellek. 1,70magas volt és szép arca volt nem nézett ki 42 évesnek. Jól el tudtunk beszélgetni az interneten ezért le is beszéltünk egy találkozót, amit egy kávézóba szerveztem. Itt el mondta hogy van egy 11 éves lánya viszont a férjétől már elvállt és mostanában nem volt együtt senkivel. Kérdeztem tőle hogy őt nem zavarja e a köztünk lévő kor különbség de azt felelte hogy nem mert csak szexpartnert keres. Végülis ezzel én is így voltam, egy idősebb partnert kerestem kifejezetten szexre. Miután végeztünk a kávéval és haza kísértem Kingát váratlan kérdést tett fel az ajtóban. ? Nem akarsz most fel próbálni? Még van 1 óra amíg haza ér a lányom az iskolából.
Kissé meglepetten mondtam igent. Amikor fel értünk a lakásba egymásnak is estünk és el kezdtünk smárolni. Innen kezdtem egyre lefelé haladni és ki bujtattam két szép mellét. Jó gondosan körbe nyaltam a bimbókat amik addigra kő kemények voltak. Innen lassan haladtam lefelé, amikor a lucskos bugyijához értem. Le is vettem a bugyit Kingáról és elém tárult a szép fodros puncija ami addigra csupa nedv volt a kéjtől. El is kezdtem szopni a csiklóját és ujjazni a lukát, de miközben ezt csináltam szólt hogy menjünk 69be mert szeretné viszonozni. Így is lett le huzta a gatyám, a farkam persze állt már. Kinga meg is dicsérte hogy milyen szép formás a farkam és szopni kezdett miközben én nyaltam a punciját. Olyan jól technikával nyalta a makkom tövét hogy szóltam hogy lassítson mert tele lövöm a száját xd Szerintem a legjobb cumi volt amit kaptam. Kis pihenés után szóltam hogy ki próbálnám a punciját. Le hasalt az ágyra dereka alá tett egy párnát én rá hasaltam és így döngettem Kinga muffját. Már majdnem el élveztem amikor kéjesen nyögni kezdett és akkorát élvezett hogy nedve csak úgy spriccelt. Kinga hatalmasat sóhajtott és mondta hogy rég nem élvezett ekkorát. Én pedig szóltam neki hogy már nem bírom sokáig és szeretnék a forró puncijába élvezni. Viszont ez egy váratlan kaland volt így Kinga nem szedett fogamzásgátlót ezért fel ajánlotta a formás popsiját. Elém térdelt kutyában szét húzta a segglukát és meg kérdezte?-10 perc alatt el tudsz durranni mert jön haza a lányom. Én meg már úgy ki voltam éhezve hogy csak annyit mondtam hogy persze. Így a punci nedvben tocsogó farkam bele nyomtam a forró és szűk popójába. Nehéz volt megállni hogy ne élvezzem tele azonnal de gondoltam akkor már kúrom egy 10 percet :p Ez nem jött össze, 5 perc után ordítottam az élvezettől és legalább 6-7 sugár spermát lőttem bele a forró seggébe. Kinga meg is jegyezte amikor fel állt és érezte ahogy folyik ki a sperma a seggéből hogy ? Szép adag volt benned, legközelebb lőheted már a puncimba is:P
Azóta heti 1-2 alkalommal kefélünk, ahogy időnk engedi.
kezdtem elbizonytalanodni. =ercek m%lva viszont a szemembe nézett, és %jabb megd$$bbenésemre mosolyogva odas%gta, hogy h+vjam fel a not, és ha semmi kifogásuk, akkor o bizony benne va....
Zoli a karbantartó fiú, meg a barinőm nagyon kacsingattak egymásra. Én meg persze Robival estem a dughatnékba. Volt egy kis kalandozásunk négyesben a szexi játékban
Mostanában sokat gondolok a halálra. Így ötven fölött talán természetes is. Eddigre már megtapasztalja a ember a fájdalmakat, fogfájás, fejfájás, meg ezer más alakban. Átesik különböző kórházi beavat....
Kereső
Szex történetek TOP
Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.