Őt úgy nevezem, hogy Mr. Uriember. Nagyon aranyos, kedves és a régi vágású urak jutnak eszembe róla. A szexben is udvarias. Ezt nem igazán tudnám kifejteni, hogy mit értek ez alatt, de higgyétek el, vagyis hidd el, hogy van ilyen a szexben is! Ő az, aki mécses fényénél a fürdőhabbal teli kádban mesél, és közben jár a keze a testemen. Persze az ágyig nem jutunk el első körben. Túl fülledt a levegő egy fürdőben, és a csempéről a mécsesek lángja tükröződik vissza, a testek csillognak a víztől és egy idő után az izzadságtól. Persze a végén tusolni kell. Igazán jól esik utána a takaró alatt összebújni és beszélgetni. Egy idő után újra fellobban a vágy. A csókok és simogatások végig borzolják a test minden pólusát. A számtalan forma közül majdcsak valamelyik jó lesz, amelyikre hevesebben reagál a másik. Ha ő ér hamarabb a puncimhoz, akkor végem van. Egy jó és hosszú finom nyalakodásra készülhetek. Már a nyelve a csiklómat simogatja. Felnyögök, érzem, hogy nedvesedik a puncim, ő pedig az ujjait a hüvelyembe becsúsztatja és finoman mozgatja. Elidőz a nagyajkaknál, majd a szabad kezével széthúzza őket és a nyelvével játszadozni kezd. Finoman harapdál és szivogatja a kisajkakat. A melleimmel játszom, a mellbimbóim keményen meredeznek és a simogatásomra az egész testemben még hevesebben árad szét a bizsergés. A csípőm már keményebben feszítem az arcához, hosszabban kitartom, hogy még jobban érezzem és élvezzem. A bizsergés már a fülemben lüktet és érzem, hogy egyre jobban közelítek a végső megsemmisüléshez. Egy apró kis hullám, a közelgő heves gyönyör előjele. A csípőm és a nyelve az ujja eggyé vált, egy ütemre mozog. Megint egy kis jel amitől felnyögök mert már érzem, ahogy árad szét a testemben majd összpontosul és végül elönt a gyönyörrel teli kéj. Lüktet, húzódik és duzzadt, tele nedűvel amit iszik az én kedvesem, ezzel is fokozza a kielégülésemet. Egymás mellé zuhanunk az ágyban. Lehet megint tusolni, ha majd kapunk levegőt, és lábra tudunk állni.
Mindig romantikus, az elveihez szigorúan hű pasasnak tartottam magam. Azt már hozzá sem teszem, hogy hűségesnek is. Nagyon szeretem a feleségem, akivel öt éve vagyunk házasok és aki mindenben azt jele....
Őrült meleg volt a lakásban, az udvaron ültem, amikor azon kaptam magam, hogy puncimat simogatom. Bementem a vibrátoromért. Fantáziáltam és simogattam magam tovább, majd mikor már nagyon kívántam, bed....
Sziasztok, Enzós Niki vagyok ismét. Mindig is vonzódtam az állatok iránt. Kutya, ló, macska vagy akár majom. Lehetett bármi én szerettem. Az egyik ismerősöm, Kata, meghívott a farmjára egy hónapra, ho....
Kereső
Szex történetek TOP
Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.