Análszex történet


Beküldő:daggi gorza



Minden még ezelőtt 8 évvel történt, amikor is egy cégnél dolgoztam mint üzletkötő. Fel voltam regisztrálva egy társkeresőoldalra és ott beszélgettem egy nővel, akivel arról beszélgettünk, hogy jó lenne egymással találkozni, de ez a találkozó nem csupán egy kávéról szólt volna, hanem arról, hogy egymást kölcsönösen kielégítjük.

Nos épp a fővárosból tartottam haza és nap közben beszélgettünk, hogy neki igazából bármikor jó lehet a tali. Nos én nekem éppen semmi dolgom nem volt már azon napon, csak annyi, hogy hazaérjek. Felhívtam, kissé bátortalan volt a telefonban, mert addig még nem is beszéltünk telefonon, nem is hallottuk egymás hangját, de már mindent is megbeszéltünk egymással írásban.

Megkérdeztem tőle, hogy neki mikor lenne jó egy esetleges tali. Azt felelte, hogy neki a mai nap tökéletes lenne, de hogy 17:00-ig dolgozik. Mondtam neki, hogy én tudok várni, nem gond, ha egy órát kell várni. Úgy hogy megbeszéltük, hogy hova tudok menni.

Beértem a városba és leparkoltam a társasház előtt, ahova megbeszéltük. Az izgatottságom az egekben volt, közben ahogy készült folyamatosan írkáltunk egymásnak. Majd eljött a pillanat, amikor azt írta, hogy csengethetek. Csengettem, remegő ujjakkal, a szívem majd kiszakadt a helyéről. Nyílt az ajtó és felmentem a harmadik emeletre. Bekopogtam az ajtón. Ekkor tudatosult bennem az, hogy én ezzel a nővel szexelni fogok és tudom, hogy milyen feszes és gyönyörű a teste.

Kinyitotta az ajtó. Alig tudom leírni szavakkal a látványt annyira gyönyörű volt a nő. Egy vörös köpenyben nyitott nekem ajtót. Lentről felfelé végignéztem őt. Bokáig ért a köntös, a dekoltázsa pedig finoman kilátszott, sejtetve azt, hogy a köntös alatt kv?zi nincs rajta semmi. A szemeim azonnal elélveztek. Beléptem hozzá és bemutatkoztam. Adtam neki egy puszit az arcára, amit viszonzott ő is.

Bekísért a nappaliba és megkérdezte, hogy szeretnék-e esetleg egy frissítő tust venni, mert ha igen van kikészítve törölköző. Elfogadtam a felajánlást. Közben ahogy tusoltam nem tudtam kiverni a fejemből a korábban kapott képeket és a friss bemutatkozás élményét. Konkrétan a farkam egyre csak meredt és kezdett az egekbe állni.

Tusolás után kimentem felfrissülve az aznapi gondokat magam mögött hagyva és viszont nem találtam a hölgyeményt, akiért jöttem. De egy édes hang a lakás egy távolabbi pontjáról szólt hozzám, hogy - egy pillanat csak átöltözök. Annyira izgatott lettem, hogy nem győztem várni. Majd leültem a kanapéra és vártam.

Majd egy pillanattal később megjelent előttem a nő. Tetőtől talpig napbarnított/szoláriumozott test, mindenhol csupasz bőr és egy falatnyi fehér csipkés tanga és egy szintén fehér csipkés átlátszó melltartó került elém amit egy pirulós mosolygós arc követett. Komolyan úgy éreztem, hogy a szívem ahogy egyre több vért pumpál a farkamba megáll. Rajtam csupán egy boxer volt, de ha hiszitek ha nem, a farkam kilógott belőle, annyira felállt. Ezt örömmel konstatálta a hölgyemény és meg is jegyezte, hogy - azzal szeretnél kényeztetni engem? A válaszom egyértelműen az volt, hogy igen, de nem csak a farkam vágyik rád, hanem az ajkaim is.

Oda heveredett mellém, egy U alakú kanapén voltunk. Hasára feküdt le, így azonnal láthattam ahogyan a tangája eltűnt a popsijában. Majd egy kis üvegcsére mutatott ami a dohányzó asztalon volt és megkért, hogy finoman olajozzam be a testét, és gyengéden masszírozzam meg a vállát. Természetesen azonnal meg is fogtam a kis üvegcsét majd nem kevés mennyiséget csepegtettem a tenyereimbe és óvatosan eloszlattam a hátán, megkérdeztem, hogy rá ülhetek-e a popsijára, hogy könnyebben tudjam masszírozni. Azt felelte, hogy - Persze. Ekkor gyorsan levettem a boxerem és ráültem a popsijára. Ahogy masszíroztam lassan mozgattam előre és hátra a csípőm, hogy a farkam a popsija közt menjen el. Addig folytattam így, amíg a farkam teljesen meg nem meredt. Érezte, hogy nagy vagyok, és egyszer csak hátrapillantott, hogy megnézzen. Majd elmosolyodott.

Egy pillanatban amíg az egyik kezemmel masszíroztam a vállát addig a másik kezemmel óvatosan félrehúztam a tangáját és akkor elém és a farkam elé tárult a gyönyörű csupasz és olajos puncija, ami annyira csillogott, hogy majd kisütötte a szemem. Ezután mintha mi sem történt volna, folytattam a csípőmozgást, de ekkor már nem a popsija két partja közt mozgott a farkam, hanem a csillogó punciájhoz nyomódva mozgott előre és hátra. Feljebb húztam a bőrt, hogy a makkom érjen hozzá a szeméremajkai közé. Halk nyögés közepette mozgatta és ringatta a csípőjét nekem, hogy a farkamnak konkrétan esélye sem legyen arra, hogy ne menjen be. Majd egyszer csak hosszabbat mozogtam előre és a farkamból úgy 5-6 cm eltűnt benne! Ekkor felemelte a fejét és nagyot nyögött hátra felé. Majd rámnézett és kérte, hogy jöjjek még előrébb. Nem ellenkeztem, lassan egyre mélyebbre nyomtam a puncijában a farkam. Olyan forróságot még nem éreztem ezelőtt. A puncija annyira szűk volt, hogy minden egyes miliméterét ahogyan mentem mélyebbre benne felért egy orgazmussal.

Így folytattam a masszírozást, amíg annyira kitágult a puncija, hogy mindenféle nehézség nélkül jártam benne ki - és be. Majd pózt váltottunk. Én feküdtem a hátamra és fordított cowgirl pózban ráült a farkamra és annyira jó volt látni, ahogy egyre bentebb vagyok benne, ahhh még most is beleborzongok és kiráz a hideg, ahogy érezhettem a forróságát.

Annyira meglovagolt így, hogy a popsija ahogy nekem csapódott hangosabb és hangosabb lett, ahogyan a nyögései is. Majd le sem szállt rólam, megfordult velem szembe és twerkelni kezdett rajtam, ahogy csak tudott. Majd megfogtam a popsiját a két kezemmel, és ?tvettem az irányítást magamhoz öleltem és el kezdtem kefélni a punciját, úgy és olyan erősen, ahogyan csak tudtam. Egyre hangosabban sikított, aminek az lett a vége, hogy úgy elélvezett, hogy el kezdett könnyezni a gyönyörtől.

thumbnail.jpg

Majd leszállt rólam és 69-ben folytattuk tovább. A puncija annyira lucskos volt, hogy konkrétan inni lehetett a nedvet belőle. Nagyon imádok nyalni és csak később eszméltem fel arra, hogy a nő teljesen bevette az ajaki közé a farkam, mélytorokkal lepett meg, közben a kezével is besegített.

Kértem, hogy folytassuk a szeretkezést. Az oldalára fordult én pedig mögé helyezkedtem, kiskifli-nagykifli póz. A farkam odacsapkodtam a nedves puncijához egy percig kb aztán beléhatoltam újra. Megfogtam a csípőjét és mindent beleadva keféltem őt. Az egyik kezemmel átkaroltam és megfogtam a nyakát, de csak óvatosan, erre ő odanyúlt és kezdte szorítani a markával a kezem, jelezve, hogy kissé folytogassam miközben rongyosra kefélem.

Ezt kb 5 percig csináltuk így, amíg ismét elélvezett, nagy spriccelés közepette.

Rám nézett és megkérdezte, hogy - popsiba? Életemben nem csináltam még! Válaszoltam. Erre ő - Akkor itt az ideje, hogy megdugj! Olyan kiéhezett tekintettel mondta ezt nekem, hogy engedelmeskedtem neki.

Kutya pózba helyezkedtünk és a két kezével széthúzta a popsiját. A farkammal eleinte csak izgattam a popóját és egyre erőteljesebben nyomtam előre, hogy némileg kitáguljon. Egyre tágabb lett és kérte, hogy - Dugj meg, dugj meg! Egyre mélyebbre nyomtam a popsijába a farkam és ennyire szoros és szűk helyen még nem járt a farkam, újra orgazmust éltem át fejben, de még nem élveztem el.

Megdugtam a popsiját ahogy csak szerette volna. Teljesen le voltunk izzadva, majd abbahagytuk. Kérte ezután, hogy álljak fel. Ő elém térdelt és két kézzel el kezdte verni a farkam, majd egyszer csak el kezdte szopni, szopni és szopni, de közben a két kezét is használta, majd nagy nyögések közepette teleélveztem a száját. A szájából az ajkain át folyt ki a melleire a belőlem kilövellt ondó. Ezután még percekig kényeztetett és ápolgatott.

Miután vörösre keféltem a punciját és vagy háromszor elélvezett tőlem, nagyon boldog volt és hálás.

Újból letusoltam, de már ketten voltunk a fürdőben. Tusolás közben még megkívántam a nőt és a falnak neki nyomtam és az egyik lábát magam mellé felhúztam és úgy keféltünk egyet, de csak 20 percig, aztán beleélveztem a puncijába, ahonnan hagyta, hogy kifollyak. Megcsókolt és elköszöntünk egymástól.

Tetszik(125) | Nem tetszik(110)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    sex horoszkóp

    KOS: A kosok a tűz jegyűek közé tartoznak. Ha egy kos közelébe szeretnél férkőzni, elsősorban próbáld megvillantani művelt énedet. Mivel jegye alapján nagyon energikus, fontos, hogy lépést tudjál vele....

    A proli geci, és az érett nő

    A társkeresők világát éljük, így mint minden fiatal férfi és is ezeket bújom, ha van egy kis időm, hátha rátalálok az igazira. Persze sokszor csak az ösztön hajt, és ez alkalmanként találkozik a par....



    Jó dolog panziószobákban szeretkezni

    Sétálok a Duna parton élvezem a tájat valakire gondolok. Észreveszem a T Rexet, nagy állat, nagyok a fogai félve elbújok egy fa mögé. Csipog a telefonom, megnézem, megállapítom, hogy üzent nekem akit ....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám