Mi lenne, ha lenyelném?
Beküldő:daggi gorza A csajom nagyon szerette az orális szexet, és bárhol, bármikor kapható volt rá, tehát e téren nagyon jó természete volt:). Bárhova mentünk, akár a mamáját meglátogatni, akár stranra, vagy kirándulni, mindig teremtettünk rá alkalmat, hogy valahova elbújva élvezhessem a kényeztetését. Nagyon technikás volt, sok szivattyúgyártó cég könyörgött volna a licenszért, ha tudta volna, hogy milyen szívó er?t tudott produkálni:). Ám az orális öröm végén sosem "mehettem" el, mert még nem próbálta ki, hogy milyen ha egy férfi a szájában élvez el. Próbáltam célozgatni, utalni rá, hogy jó lenne már egyszer, valamikor kipróbálni a dolgot, bár er?ltetni nem akartam, mert szerettem, és nem állt szándékomban esetleg megbántani ezzel. A szülei sokszor szerveztek hétvégi kiruccanásokat, kisebb nyaralásokat. Az egyik hétvégén ismét kettesben maradtunk náluk, és felvetettem az ötletet, hogy most ne strandra, moziba, bowlingozni stb. menjünk, hanem használjuk ki a lehet?séget, és vessük bele magunkat az éjszakába. Így is történt, nyakunkba vettük a várost, beültünk egy kis hangulatos helyre. Mivel ? általában alig, vagy egyáltalán nem fogyasztott alkoholt, pár ital után egészen feloldódott, és éreztem, hogy egyre jobban kezd el?törni bel?le a vadmacska:). Egészen erotikus témákat vetett fel, mesélt arról, amikor egy iskolai bulin, a wc-ben, az egyik lány osztálytársával smárolt, és hasonló dolgokról, és egyszer csak felvetette a kérdést: Mivel nagyon szeret cuppogni a szerszámomon, mi lenne ha egyszer végigcsinálná, és le is nyelné? Hát én nyelni sem tudtam:). Azt válaszoltam neki, h erre most nem tudok mit mondani, majd kinéztem a legrövidebb utat haza, ekkor már érezte, hogy annyira beindultam, hogy hatalmas sex lesz ennek a vége. Életemben nem értem vele ilyen gyorsan haza. Beléptünk a szobámba, se szó, se beszéd, letepertem az ágyamra, lerántottuk egymásról a ruhát, és nagy hévvel egymásnak estünk. El?került a bilincs, a kend? és ott k? kövön nem maradt. Az az igazi, forró, szenvedélyes szeretkezés volt. Az aktus vége felé közeledve, ? feküdt, én pedig térdelve feljebb kúsztam, mert azonnal be akarta kapni, majd amikor éreztem már a végem, nem engedte, hogy kivegyem a szájából, és csak fogta, és szorította a fenekem, s úgy jártam a szájában ki-be. Aztán beteljesült, amit régóta szerettem volna kipróbálni, elmentem benne. Mmmm de nagyon jó volt, egy csepp sem ment mellé, mindet akarta! Kés?bb úgy alakult a helyzet, hogy csak hétvégente tudtunk találkozni, de már a hét közepe felé sokszor felhívott, és gyakran elkezdte ecsetelni, hogy neki ez mennyire tetszik, és h milyen nagyon jó érzés, amikor még melegen lecsúszik a torkán... El?tte sosem volt ilyen barátn?m, és azóta is csak néhány, aki hasonlóan állt a témához, de vele különösen szerencsém volt, mert eddig ? szerette a legjobban!
Tetszik(130) |
Nem tetszik(114) Érett Nők Szex Képei Történet Ajánló
Kefélő takarítónők Te jó isten itt a Bea! Kész, már is lebuktunk azon, amit senkivel sem kívántam felosztani. Mert azt a tényt, hogy a két lány anyaszült meztelen alszik mellettem, nem igen lehet megmagyarázni! A lepedő....
Lakásfejújítás és szexAz egész nap sok izgalommal telt, mert lakásfelújítottunk. Azért a kisördög ott volt bennünk, hogy mire befejezzük, hm? milyen kellemes élvezetekben részesíthetjük egymást.
A Milf és a tinisrácok 1.
Nagyot fújok a forró levegőbe a teraszon napozva, miközben épp a férjemre gondolok. Kb. most ér földet egy másik földrészen, legalább neki van vakáció, még ha két strand között útba is kell ejtenie va....