Ex nejem a kurva


Beküldő:enzós niki



Még akkor dúlt a szerelem, egy forró nyári estén történt. Hétvége lévén egy üveg bort iszogattunk meg szinte izzó panellakásunkban. A közelg?, felfrissülést hozó vihar szele megérkezett, amit az ablakban állva élveztünk. Tusoláson túl, meztelenül néztük az utca kései forgalmát. A közeled? égzengésre mindig összsrezzent a kedvesem, szorosan mögé álltam, átöleltem. Testünk összesimult. Talán az enyhülés hatására is, fenekéhez simuló farkincám "ébredezni"kezdett. Nyakát csókolgattam, csíp?je rezdüléseib?l tudtam, hogy nem hatástalanul. Picit el?rehajolt, így hímvessz?m rögtön utat talált kedvesem nunijába. Még szorosabban öleltem, nem mozdultunk,"csak"bels? izmainkkal kényeztettük egymást, aminek mesterei voltunk, hisz sokat-hatalmasokat szeretkeztünk. Egy váratlan közeli dörrenésre összerezzentünk, és farkam kicsúszott kéjbarlangjából. Nagy igyekezetemben hogy folytassuk játékunkat, ágaskodó farkam új, eddig még tabu barlangra lelt. Ugyan beszéltünk már róla, de vártuk az alkalmat, és most elérkezett hogy kedvesem fenekét is felavassuk. Makkom nekifeszült záróizmának, csíp?jét hátratolta és ? maga f?zte farkincámra "sz?z popsiját". A vágy és nedvességünk miatt szisszenés nélkül fogadta magába. Amint makkom bebocsátást nyert, lassan de folyamatosan összesimult testünk, és egyszerre duzzadt heréim nunájához simultak. Lassú mozgásba kezdtünk, de amúgy is eget ver? izgalmi állapotunk miatt egyszerre robbant belénk az orgazmus. Szinte egy testként remegtünk a kéj hatása alatt, és robbant ki mindkett?nkb?l a hangos sóhaj. Ez a csodás este után, még számtalanszor juttattuk egymást gyönyörhöz.

Tetszik(117) | Nem tetszik(106)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    A stréber és a parti arc

    Az iskolában megtartják a szokásos évvegi bulit, amin minden diáknak ott kell lennie. A hangulat persze szokásos, milyen is lehetne egy olyan buli ahol tizenévesek vannak. Maxon bömböl a zene, folyik ....

    Örzse és a barátnője

    Egyik szombat este elmentünk bulizni egy jót, mint mindig, és akkor este kicsit többet ivott a kelleténél. Hajnal fele már kezdtem hazafele invitálni, de nem akart menni. Én leültem a haverokkal, ő me....



    Tibi atya és az unokahúgom

    Ez az eset 2 éve történt. Az érettségi után Pestre kerültem, egy főiskolára. Örültem ennek, hiszen végre szabad akartam lenni, távol a szülői háztól. Itt Pesten több rokonom is él, ezért mindig volt ....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám