Hamar elélveztünk mind a ketten


Beküldő:csábuel



Egy forró nyári nap este, elmentem az ismer?sömhöz. Megbeszélt találkozó volt. Mind a ketten tudtuk, hogy mit akarunk a másiktól. Amikor odaértem hozzá, nagyon feszültek voltunk mind a ketten. Beszélgettünk, kávéztunk. A testvérével lakott egy panelházban. Szerencsére egyedül voltunk, és nem is vártuk haza a testvérét. A nagy melegt?l, és a falakból áradó h?t?l, mind a kett?nk izzadt volt. Hosszas beszélgetés után, mondtam neki, hogy kellemetlenül érzem magam, és ha szabad lefürdenék. Neki sem kellett kétszer mondani. Engedett egy kád vizet, beletett valami fantasztikus illatú, és kellemesen simogató habfürd?t. Mind a ketten levetk?ztünk, nem voltunk szégyenl?sek egymás el?tt.
Teste vékony, feneke nagyon szép formás. Mellei ugyan kicsik, de hihetetlenül kemények, és mellbimbója igen ágaskodó volt. A látvány nagyon beindított. Borotvált puncija egyszer?en fantasztikusan nézett ki. Hozzáteszem én is megborotvált farokkal mentem.
Beültünk a kádba. A forró víz végigsimogatott mind a kett?nket. Rövid fürd?zés után, kikászálódtunk a kádból. Bementünk a szobába. Azt kérte, hogy csak gumiba szeretkezzünk. Az ágyra tepertem, csókolóztunk. Finoman simogattam testét. Melle kemény volt, bimbói meredtek az égnek. Nem bírtam megállni, hogy ne vegyem a számba ?ket. Végigcsókoltam a nyakát és lassan haladtam a h?n áhított mellek irányába. Elértem célomat, és a számba vettem, szopogattam ?ket. Kezdett hevülni testünk, az amúgy is forró éjszaka. Egyre lejjebb és lejjebb haladtam testén, le a hasán, végig az ágyékán, kikerülve nedves illatos forró punciját. Végig a combján, nyelves finom csókokkal koronáztam meg szeretkezésünket. Éreztem, hogy nagyon kíván, kezd egyre jobban beindulni. Lassan visszahaladtam puncija felé. Azt hitte, most végre megcsókolom, megnyalom, és megadom neki azt az örömöt, hogy nyelvemmel kielégítem. de én még egy kicsit húztam. Finoman megnyalogattam duzzadt szeméremajkait, óvatosan szétnyitottam ?ket, hogy nyelvemmel jobban hozzáférjek. Lucskos volt, forró és illatos. Nyalogatni kezdtem barlangja bejáratát, és a csiklóját. Egyre jobban, és hevesebben vette a leveg?t, és én egyre mélyebbre nyaltam be neki. Fel-fel dugtam nyelvemet a hüvelyébe. Hamarosan beleélvezett a számba. Kihasználva az alkalmat feljebb tápászkodtam, és óvatosan becsúsztattam kemény farkamat a nedves, de feszes hüvelyébe. Lassan és finoman tettem. Rövid ideig lehettem felül. Hirtelen megfordított. Felém kerekedett, kezeimet lefogta a fejem mellett. Lehúzta magát rólam, várt pár pillanatot, majd lassan rám ereszkedett, de csak éppen a makkom engedte magába. Itt járt fel alá, és élvezte helyzetét, hogy ez engem mennyire t?zbe hozott. ? sem maradt el t?lem. Amikor mind a ketten kezdtünk hevesebben gerjedni, hirtelen teljesen rám csúszott. Valami fantasztikus érzés ez. Majd folytatta megint csak a makkomon a mozgást. Nem kellet sok és nagyon bevadultunk mind a ketten ett?l. Engedett a kezem szorításából és meg tudtam fogni fenekét. Csak kísérnem kellet farkamon a mozgását. Hamar elélveztünk mind a ketten. Lihegve d?lt le rám. Hasra feküdt, és az ablakon besz?r?d? fényben teste maga volt a gyönyör. Rövidke pihen? után már nem bírtam magammal.

Azon az éjszakán hosszasan szeretkeztünk még. Többször elélvezett és nagyon tetszett neki, amit nyújtottunk egymásnak.

Tetszik(30) | Nem tetszik(29)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Kefélés a festővel 1.

    ?, minden nap ugyanabban az időben, fogta állványát, festékeit, ecseteit és képszállító tokját és a kedvenc ó-városi kis utcába indult, ahol a kanyargós utcarészlet megihlette.
    Minden alkalomma....

    Nagyvárosban

    A nap égette a bőrömet, ahogy besütött az ablakon. Résnyire nyitottam a szemem, fájt az erős fénytől. Távolabbról autók zúgását hallottam, a konyha felől pedig edénycsörömpölést. Kinyújtóztam: rémülte....



    Anya és lány 1. rész

    Másnap korán ébredek, fel vagyok dobva a közelgő találkozótól. Anna ma tízre megy dolgozni és kettőig lesz utána szünet én pedig kettőkor kezdek. Beviszem a kávéját, hamutartót és cigarettát a hálóba.....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám