Meglovagolt a szeretőm


Beküldő:SpermaEmma X Klotyó



Egy kora tavaszi napon történt.
Egy kedves barátom Válásom után megemlitetette nekem Szofit.
Teltek múltak a napok.
Egyszercsak jött egy üzenetem egy számomra addig ismeretlen számról.
Pénteken várlak 9 órakor a kávézónál. Szürke kabát és edzőcipő lesz rajtam. Biztosan megismersz! Szofi

El is jött a péntek.
Ott álltam a kávézónál és, akkor kerékpárjával sebesen meg is érkezett a fent leírt öltözékben egy mosolygós vörös hajú lány.
Beszélgetni kezdtünk két hosszú kávé mellett.
Számomra szimpatikus volt ő is és az is, hogy nyiltan mert beszélni a szexről.

Kávézás után én elbúcsúztam volna, de ő megfogta a kezem. Annyit mondot. Gyere kisérj haza!
Ez igen meglepet, de vele tartottam az albérletébe, mert tetszett ez a kijelentés. Oda is értünk az Alföld utcába. Szép lassan ruhadarabjaink lekerültek. A kis tenyérbe illő keblei peckesen álltak érintésemtől. Igen csak meredeztem már ekkor én is.
Hanyatt feküdtem a francia ágyon. Fölém helyezkedet és a heréimre ült és úgy mozgot a farkamon a kis puncijával amig el nem élvezett.
Majd benyúlt az iróasztalja fiókjába. Gumit helyezet rám és igen lassan rámült tökig.
És a fülembe súgta: Markold meg a fenekem azt nagyon szeretem!
Kb 20 perc változó intenzitású lovagló pózban elkövetett szextől hatalmasat élveztem.
Kaptam két puszit. És egy sohaj után egy Elcsúkló hangon mondot: Köszönöm.

Tetszik(27) | Nem tetszik(26)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Leszbi sztorik

    Az ébredő nap ma is narancssárgán izzó ragyogással köszöntötte a szigetet. Fényei először a csendes hajnali partot árasztották el, majd méterről méterre haladva győzték le az éjszakát. Huncut fénysuga....

    A privát kurváim 2.

    Manyika felült miután teljesen kitakarította Klári punciját és haragosan megszólalt. ?Szerelmem! Engedd meg, hogy bemutassam a barátnőmet ha már jól megbasztad; Ő Klári a volt tanárnőm akiről már mesé....



    Egyetemi szexkalandok

    A főiskolai első hetek alatt már kialakultak a hosszú évekig szét nem szakítható barátságok. Pontosan tíz fiatal srácból állt a gang, melynek jókedve letörhetetlenné vált. Még azután is, hogy közbeszó....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám