Öregasszonyt dugtam a boltban
Beküldő:A boltba vannak Ez a történet még 19éves koromban történt. A szüleim elküldtek egy kis boltba ahova ritkán mentünk főleg vasárnap, de az volt nyitva amit így utólag örülök neki. Egy olyan 50 év körüli nő volt egyedül a boltban. Bementem köszöntem és fogtam a kosarat amibe pakoltam ami kellett. Oda mentem a pénztárhoz kipakoltam. A nő elkezdte beütni a dolgokat és ahogy forgolodótt megakadt a szemem a nagy mellein ahogy ringadoztak. Nem vettem észre,hogy ő észre vette,ahogy nézem. Elmosolyodott. Kicsit kigombolta a ruháját és közben mondta,hogy milyen meleg van. Fehér melltartóban volt és szinte ki kivánkoztak a mellei. Laza rövidnadrágban voltam. Szólt,hogy valami dudorodik a nadrágomban. Elpirultam. Mondta semmi baj. Úgy csinált mintha nem tudná az egyik árunak az árát és elment megnézni én meg nem tudtam,hogy most,hogy forduljak,hogy ne lássa az ágaskodni kezdő farkamat. Észre se vettem,hogy közben bezárta a boltot és kirakta a rögtön jövök táblát. Vissza jött és beütötte az útolsó árut is. Mondta,hogy mennyi. Leraktam a pénzt ő előre hajolt érte úgy,hogy még jobban belássak a ruhája alá. Alig bírtam magammal. Megfordult,hogy elrakja a pénzt,de leejtette az aprót. Háttal ált nekem és lehajolt annyira, hogy az egész nagy feneke elém tárult és elképzeltem,hogy jól megmarkolnám,de ő hirtelen megszólalt amitől szinte felriadtam, hogy segítsek neki meg keresni az aprót. Mondtam rendben. Átmentem a másik oldalra ő felegyenesedet és mondta,hogy egy biztos a ruhájába esett és segítsek kiszedni. Én kicsit bátortalankodtam,de ő megfogta a kezem és a ruhája alá a melléhez rakta és kért,hogy ott keressem. Elkezdtem tapógatni, de nem találtam. Azt mondta nem baj,de most már ő szeretne segíteni rajtam. Nem értettem. Mondja ott lent és oda nyúlt erre még jobban felállt a farkam. Magához húzott és a melleit elővette én meg mint a kis baba szívtam őket. Ezután felültem a pultra ő lehuzta a nadrágom meg az alsómat is és elkezdte szopni a farkam. Sajnos nem bírtam sokáig szóltam is és a melleire élveztem. Mondta semmi baj. Letörölte a nemiszervem. Neki dölt a pultnak és mondta,hogy nézzek be a szoknyája alá. Engedelmeskedtem és lehuztam a bugyiját. Fogta a fejem és oda húzta a puncijához, hogy nyaljam ki. Életem első nyalása volt. A nő nyöszörgött, élvezte ahogy nyalom, falom a punciját. Hírtelen bele markolt a hajamba és még jobban magához húzott én meg még jobban nyaltam neki. Egyszer csak egy nagyot síkitott és elélvezett, csak úgy folyt a nedve. Kicsit piheget, majd lenyúlt a farkamhoz ami újra állt. Mondta gyere most kipróbálunk mást. Leültetett egy székbe és ő meg szembe velem ülve beleült az ölembe és éreztem ahogy a farkamat elnyeli a puncija. A melleit újra a számba vettem és ő meg elkezdett rajtam lovagolni, majd leszállt rólam és ráfeküdt a pultra és mondta dugjam meg hátulról. Beraktam neki és megmarkoltam a fenekét így dugtunk,majd a kezeimmel elkezdtem a punciját izgatni miközben dugtam. Nem sok kellett és újra elélvezett. Mondta most én jövök. Újra leültem ő letérdelt elém és a mellei közé vette a farkam így dugtunk közben szopta is nem sok kellett és én is újra elélveztem a melleire. Letörölte a farkam, adott egy puszit és elköszöntünk egymástól. Alig vártam,hogy újra találkozzunk, de sajnos nem történt meg,mert vissza kellett költöznie vidékre. Életem legjobb élménye volt. Azóta is inkább az idősebb nőket szeretem.
Tetszik(142) |
Nem tetszik(119) Érett Nők Szex Képei Történet Ajánló
Csodás álomszerű kefélésekMikor elvettem a János testvérének vélt csaját már rendesen ki volt tágítva,hiszen töménytelen férfivel kefélt tizenkét éven át.Csodálatos menyasszonyi ruhába fehérbe volt az esküvőn,de bugyit nem hor....
Xop történetekmikor egy évvel a házasságunk után beköltöztünk egy társashátba a volt tulaj az egyik alkalommal amikor nem voltam otthon felkereste a feleségemet és rávette dugjanak egyet.a feleségem már négy napja ....
Erotikus nyaralásA nyaralás első pár napja tartalmas pihenéssel telt. Szinte fel sem jöttünk a strandról, egész nap napoztunk, fürödtünk, labdáztunk és persze romantikáztunk a parton... amelyet este a szobánkban folyt....