A pornó moziba


Beküldő:A p



valamikor jó régen jártam a Hegedűs Gyula utcai moziba, ott történt velem az alábbi eset&*8230;

akkoriban még jóval többen megfordultak ilyen helyen napközben is ezért volt olyan, hogy várni kellett kabinra, ha az illető magában akart filmet nézni és masztizni. Így történt ez akkor is, nézelődtem a többi pasival együtt és vártam a soromra. Ekkor megjelent egy pár a pasi rendezte a kabint és filmet keresgélt közben a csajszi is ott sertepertélt közöttünk és válogatott a filmek között. Jó cicis formás csaj volt fekete mini ruhában, izgató látványt nyújtott. Egyszer csak éppen előttem lehajolt és a legalsó sorban kezdett keresgélni, miközben a rövid ruha miatt látszott a szőrös puncija , nem volt rajta bugyi. Majd ki estek a szemeim a farkam meg már kő keményen állt a gatyámban. A csaj felállt és megfordult én meg a látványtól megbénulva csak meredtem rá és álltam mint a cövek minden tekintetben, amit persze ő is észrevett de nem szólt semmit. Zavaromban odébb mentem és egy másik polcnál leguggolva nézegettem a filmeket. Erre odajött és szemben leguggolva nagy terpeszben levett egy filmet én meg közben megbabonázva néztem az elém tárt izgató szőrös punciját. A levett film borítójára mutatva megszólított, hogy nincs &*8211;e kedvem beszállni egy ilyen felállásba ,- a borítón ketten dugtak egy csajszit - én meg sem tudtam szólalni. Elmondta, hogy csak átutazóban vannak Pesten és megbeszélték a férjével, hogy szívesen bevennének harmadiknak ha benne vagyok. És akkor én hülye azt mondtam, hogy nagyon kell sietnem sajnos nem tudok maradni csak egy gyors masztira ugrottam beL Életem egyik legnagyobb faszsága volt ezt a lehetőséget kihagynom miközben annyira izgatott a csajszi, hogy a farkam majd el durrant a gatyámban. Persze azóta is sokszor eszembe jut a látvány ahogy ott guggolt előtt széttárt lábakkal a gyönyörű puncijával, sokszor kivertem rá. Viszont hiába jártam vissza sokat hátha megint összefutunk soha többet nem volt ilyen szerencsém&*8230;

Tetszik(40) | Nem tetszik(37)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Orgia Nikivel

    Egyszer, Nikolett, a barátnőm meghívott a születésnapjára. Nagyon jó buli volt sok meghívottal. Volt ott két csinos fiú is, az egyik később a Nikolett férje lett. Furán indult ez a nap számomra, talán....

    Masztis történet

    Unatkozva kapcsolgatom a TV-t. Tipikus, péntek este van, és sehol egy normális film. Ilyenkor, ha veled vagyok, általában semmiségekről beszélgetünk, és összebújunk. Azt nagyon szeretem. De most, hog....



    Erre kerestek gecik




    5. sex történetek 2016

    6. pornó történetek


    7. animal sexkepek


    8. anya fia szex történet

    ....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám