Még általános iskolás voltam amikor a család gebines kocsmájában néha besegítettem. Ezt nagyon élveztem, mert ilyenkor nem kellet lefeküdni, csak napkeltekor. ilyenkor nem zavart a másnapi álmosság, fejfájás és a súlyos kialvatlanság sok egyéb kellemetlen tünete.
Az egyik ilyen este a Kováts Ikrek és a szüleik is a vendégeink voltak. A Kováts Ikrek az osztálytársaink voltak Réka és Erika. Az, hogy nem hasonlítottak egymásra nem csoda, hiszen a szüleik csak nemrég házasodtak össze, és akkor kerültek a mi osztályunkba, megkapták az Ikrek melléknevet. Mindketten csinosak, hosszú hajúak a többi csajnál valamivel fejlettebbek voltak. Réka valamivel alacsonyabb, töltött galamb alkatú, míg Erika kicsit magasabb vékony derekú, ami nagyszerűen kiemelte gyönyörű fenekét.
Ezen a péntek estén mindkettőjükön kicsit régies szabású egyberuha volt, térd alá érő szoknyával. Anyjukon egy könnyű blúz, és egy szép szoknya. Apjukon egy farmer, a kor divatjának megfelelően felhajtott nadrágszárral és kockás ing (vajon miért erről van a legkevesebb emlékem).
Valami nagyon nagy ünneplést tartottak, mert Coca-Colát és tokaji aszút ittak.
Mire a szülők mindkét üveg aszukat megitták, bizony eléggé ellazultak, ezért a szüleim felvitték őket a vendégszobába (ez csak nem hivatalosan üzemelt), az ikreket pedig az én szobámban szállásolták el, én pedig a szüleimmel aludtam.
Ezek voltak az elvek. A lányokat és engem \"felküldtek aludni\", a felnőttek pedig folytatták a kiszolgálást, hiszen az év legjobb péntek estéje (akkor már bőven éjszaka) volt.
Átmentünk a lakásba, és előre engedtem a lányokat zuhanyozni, a leselkedés reményében. Természetesen annyire féltem a lebukástól, hogy nem mertem, inkább az ágyakat igazgattam, miközben a fantáziámat semmi sem korlátozta...
Egyszercsak a lányok elkezdtek kiabálni, hogy menjek azonnal... Rohanok, nyitom az ajtót.. az osztály két legjobb csaja ott áll a kád mellett.. Csak a kezükkel takargatják magukat... A nadrágom egy pillanat alatt nagyon szűk lett. csak azért nem lett azonnal tele \"tojáslikőrrel\", mert hatalmasat haraptam a nyelvembe. A lányok elég esetlenek voltak, de nagyon kacérok. Szerez nekünk pizsamát, mit fognak rólunk gondolni, ha meztelenül alszunk egy sráccal...
Gyertek válasszatok. Mondtam és beinvítáltam őket a szobámba. Van két új garnitúra pizsamám. Természetesen én mentem elöl, de a bútorüvegekben meg-meg csillant egy-egy testrészük, ami tovább növelte a \"zavaromat\".
Végül megkapták a két pizsit és a hátam mögött felvették. A fiú szabású pizsama mellben bizony szívbemarkolóan feszült és igen sokat sejtetett...
Rajtam volt a sor a zuhanyozásban, de már tudtam, hogy a zuhanyozás egy gyors zsebhokival indul (már ha kibírom addig). A saját kicsit viseletes pizsamámat a karomra terítve takartam el a pattanásig feszült nadrágomat, és bevonultam a fürdőszobába. Hát olyan zavarban, hogy a zuhanyozással pillanatok alatt kész voltam, a tervezett zsebhoki is elmaradt, de az Ikrek a meleg vizet elhasználták a bojlerből, a hideg víz egy kicsit lehűtött.
Ezután elvonultunk a \"saját\" szobánkba aludni. Mér majdnem kezdtem elaludni, amikor az Ikrek lépteit hallottam a szoba ajtaja előtt. Némi suttogás után bejöttek, és kijelentették, hogy nagyon félnek egyedül. Szeretnének velem aludni... Szerintem tényleg retteghettek, mert remegtek, mint a nyárfalevél. Ketten két oldalról bújtak mellém, pár perces fészkelődés után kiskifli/közepeskifli/nagykifli pozícióban úgy aludtunk el, mint akti fejbe vertek. Reggel (inkább délelőtt) arra ébredtem, hogy ver a szívem, mint a gőzkalapács, és olyan merevedésem van, mint talán még soha, pedig szinte még egy női bicikli is fel tud izgatni (dehát tizenévesen ki az aki nem izgul rá mindenre). A lányok még ott aludtak a két oldalamon. A bal kezem Réka derekán volt, amelyről felcsúszott a pizsifelső, a hátamhoz pedig Erika simult hozzá, a tenyere a nadrágderekamon.
Még alig lettem házas amikor az egyik bolt vezetője megkérdezte nem tennék e meg valamit. Elmentem hozzá és közölte,van egy unokahúga aki nemég ment férjhez ,de nem itt lakik hanem egy vidéki városba ....
Régóta vágytam egy terepjáróra. Tudom, sokan így érzünk, és azt is tudom, hogy a többségnek - sajnos - elérhetetlen e vágy beteljesülése. Nekem is annak tűnt, de tavaly mégis sikerült vennem egy X5 tí....
A belvárosban járt. Nem szeretett ott járni. Bár sosem volt tömegiszonya, valahogy személytelennek érezte az egész környéket. Hivatalból intézett valamit, és valamivel korábban végzett, mint gondolta.....
Kereső
Szex történetek TOP
Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.