Anál szex viktorral


Beküldő:kolett

2 éve voltunk egy pár Viktorral. Sosem volt semmi \"extrém\" szokásunk az ágyba, csak a sima, megszokott előjáték (szopás,nyalás), a különböző pózok és végül a befejezés, amikor is általában a mellemre vagy a popsimra élvezett. Elég volt ez így, nem panaszkodtam. Nem tudom már hogyan, de egy nap elkezdtem pornófilmeket nézni. De nem ám a finom, erotikusakat, hanem a mocskosabbakat... és rájöttem mennyire kipróbálnám ezeket. Csak ugye Viktornak nem mertem mondani, mert kitudja mit gondolna. Nagyon sokat masztiztam ezekre a pornókra.. a kedvenceim azok voltak, ahol kicsit megalázzák a nőt.. pl jól leszopatják, húzzák a haját, kurvaként kezelik, úgy is beszélnek vele. Illetve az análszex is nagyon megtetszett. Egy hétvégén Viktor megtalálta az előzményekbe ezeket. Rögtön összerakta a képet, és vette a lapot. Elment otthonról, vett egy vibrátort és sikosítót, illetve egy üveg bort. Megittuk az üveg bort, kicsit becsicsentettem.. de még nem tudtam mire készül. Egyszer csak megragadott és letépte a pólómat, a melltartómat. Hirtelen kibugyantak a melleim, majd lelökött a földre térdre és elővette a farkát ami már állt és a hajamnál fogva elkezdett szopatni. Mondadnom sem kell mennyire beindultam. Alig kaptam levegőt de szoptam ahogy csak bírtam. Teleélvezte az arcomat és a számat. Mondta, hogy itt még nincs vége mert meg is akar baszni. Elővette a vibrit és mondta, hogy izgassam magam. Amikor jól felizgattam magam és nedves voltam, elvette tőlem és elkezdte a popsimat tágítani. Végül szopatott még egy kicsit, a vibrit berakta a puncimba a farkát meg a seggembe és keményen megbaszott. Akkorát élvzetem mint még soha. Azóta is így szexelünk, mindig mondja, hogy gyere kurvám szopj le :)

Történet Ajánló

A spermám vastag sugárban



Belépett az ajtón, én követtem. Bársonykabátját és sálját a fogasra akaszt....

Enzó és én kutya sex történet

Enzó és Én!!

Szia A.Nikolett vagyok, sokáig gondolkodtam azon, hogy elmondjam-e n....


Kúrj, úúúú, aaaa

A történet évekkel ezelőtt történt Budapesten. Akkoriban egy új sörözőt nyitottam a feles....

Kivertem a fiam faszát - anya fia szex

Már három éve vagyok elvált, gyerekét egyedül nevelő asszony. Talán nem szégyen kimondani, ....