szexpartner , erotikus masszázs ellenőrzés

Szex vers


Beküldő:sexo



Modern kislány vagyok, nagy hibákkal teli,
A foglalkozásom nem háztartásbeli,
Főzni nem tudok, a mosáshoz nem értek,
A házimunkához kedvet nem érzek.

Ám egyet büszkén be merek vallani,
Sok mindent nem tudok, de van ám valami,
Amihez oly pompásan értek,
Mint kevés asszony ezen a vidéken.

Mert tudom azt bármiféle pózban,
Gyors es lassú tempóban,
Tudom oldaltfekve, lábfekve és háton,
Ahogy jónak látom.

Tudásom e téren több, mint tökéletes,
S hogy hason is tudom, az csak természetes.
Jó korán elkezdtem gyakorolni ezt én,
Mivel tanítóm egy fiatal legény.

Fiatal volt, mégis jól megtanított ő,
S nem voltam e téren tudatlan nő.

Bevallom, először borsodzott a hátam,
Mikor a fiú nagy rúdját megláttam,
Eleinte azt hittem, leszakad az ég is,
Lihegtem, kapkodtam, de csináltam mégis.

Idővel rájöttem, mi ennek a titka,
S feltárult előttem mindennek a nyitja.
Kesőbb már oly rutint szereztem,
Hogy tudásommal pénzt is kerestem.

Csináltam reggeltől korán felkelve,
Mert ilyenkor jön meg minden ifjú kedve.
És nagyon boldogan, vidáman műveltem
Még estefelé is, mikor a nap lement.

Hull rólam a ruha, mint fazékról a zománc,
És a testem olyan lesz, mint a fénylő topán.

Van, aki gumisapkát húz a fejére,
Ám ez a gyönyört csökkenti felére.
Ez az én gyengém, ezt be kell vallanom,
Én a nedvességet érezni akarom.

De hát mit nevettek, nem kell ezt megszólni,
Nem kell mindjárt rosszra gondolni.

Nincsen abban semmi rossz, amit elmeséltem,
Ha hiszitek, ha nem, az úszásról beszéltem.

Tetszik(50) | Nem tetszik(51)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Éjjeli orgia

    Egy éve váltam el a feleségemtől, és költöztem ide. Azóta nem volt dolgom nővel. Barátom Tomi, akivel gyerekkorunk óta ismertük egymást, mondogatta is nekem, hogy nem kéne teljesen begubóznom. El, elj....

    Szex a gyermekotthonban

    Ma, az utcán sétálva láttam egy jelenetet amiből eszembe jutott több évvel ezelőtti, saját történetem is. Ilyen szextörténete nem sok embernek lehet. Két idegen férf mosolygok, miközben felidézem mit ....



    Szexkalandok

    Vivien tudta.
    Elég blazírt közönnyel lavírozott a futócipők és technika felsők között, de magának is be kellett vallania, hogy tudja. A fiú figyelte.
    És nem is volt ellenére, mert jóképű....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám