Szex történet


Beküldő:Xop



Doktornővel szeretkeztem 4
Második rész következik. Miután mindenki bevonult a kertből és kicsit megpihent jött az ötlet játszunk valamit. Ekkor az egyik nő vendég kitalálta, hogy a fiuk körbe állnak egy lánynak bekötik a szemét. Utána leül egy székre a fiú elé áll ás a szerszámát beteszi az ülő szájába és kap 30 másodpercet, hogy szopja és a végén mondjon egy nevet. Ha nem sikerül jön a következő fiú és hogy ez jól kezdődjön Nóra kezdte elsőnek. Nóra nagyon ügyes volt mert a harmadik fiúnál megmondta ki az. Ez így ment addig míg mindenki sorra nem került Klarissza nagyon élvezte a játékot volt olyan is aki a széken ülő szájába élvezett mert annyira felizgult már. Én hamar lebuktam mindig mert a piercingem árulkodóak voltak nagyon. Ép a szomszéd asszony lány ült a széken mikor én következtem, Addig Julcsival még soha nem volt testi kapcsolatunk egymással csak az anyjával ez volt neki a felavató buli. Mikor betettem a szájába a kis édes olyan vehemenciával kezdett bele, hogy mire letelt a teszt ideje remegni kezdett a farkam. Ezt Julcsi érezte és nem engedte kivenni a szájából fenekem mögé nyúlt és egyik újával az ánuszomba nyúlt melynek hatására eldördült az ágyúm és tele élveztem a száját mindenki szeme láttára. Julcsi nem volt finnyás első alkalom létére és még csak 17 éves volt lenyelte és még szerintem a golyómból is kiszívta a spermát, csak ezután mondta ki a nevem. Mikor minden lány végzett és az a fiú aki nem durrant még el a lányok neki kezdtek és könnyíteni kezdtek rajtuk. Kis idő múlva arra lettem figyelmes, hogy Julcsi és Klarissza egymásnak háttal térdelnek és a férfiak az ő szájukba ürítettek. Ekkor lépet mellém Marcsi a szomszédasszony és beszélgetni kezdtünk. Milyen volt Klarissza és lánya szájába bele élvezni milyen volt, mivel tudomása szerint én voltam az első akinek lenyelte a gecijét. Mondtam neki nagyon jó volt látszott, hogy élvezi a szopást és elég rutinos volt benne. Erre Marcsi felnevetett és közölte tegnap este tanította meg egy banánon mivel eddig csak kinyalták mivel lánya leszbikus és még igazi fasz nem volt a lába közt. Meglepetten néztem Marcsira aki pironkodva mesélte el ő volt az első aki kinyalta a lányát és a barátnőivel sokat szoktak együtt lenni. Ekkor jutott eszembe, hogy egyszer áthívtak és elkapott a négy nő de akkor Julcsi nem volt otthon. /Azt hitték megerőszakoltak / írásomba meséltem el ezt az esetet. Megbeszéltük, hogy kezdő létére jól bele lendült. Ezután egy kis pihenés jött kaja tánc beszélgetések szigorúan szexmentesen. Majd éjfél felé kezdődött a szokásos játékunk ki bírja tovább ennek a lényege. A lányok ráfekszenek egy nagy asztalra felhúzva a lábuk ezzel kinyitva puncijukat felkínálva. A fiuk oda állnak mindegyik puncihoz és csak annyit tesznek betolják tövig a punciba olyan sebességgel ahogy ő gondolja majd kihúzza. Utána egyet oldalra lép a másik puncihóz és ugyanezt megteszi és így haladunk kőrbe kőrbe addig míg a fiú el nem élvez. Ezt eldöntheti a punciba teszi vagy ráveri a nő hasára. A győztes egy 15 éves whiskit nyer és a pénzt amit minden fiú bead előtte egy kosárba ez titkos. A játék elkezdése előtt a fiúkat félre hívtam mivel a páros csak úgy volt meg ha Klarissza is az asztalon fekszik. Kis tanakodás után mindenki bele egyezett azzal a kikötéssel, hogy Klarissza hanyatt fekszik a fejét tartva kifelé és a szájába tolják be. Miután elkezdődött a verseny lassan elkezdtek a fiúk kihullani és már csak ketten maradtunk Lacival Zsuzsi férjével, amikor éreztem közel a vég. De még az áhított Julcsi punci négy nő távolságra volt. Miután éppen az aktuális nőből kihúztam a farkam egy kis trükk jött az asztalhoz hozzá vertem a makkomat. Ez két tolásra elég volt ismét jött az orgazmus közeli állapot. De Julcsi áhított puncija még 2 lökésre volt ekkor hirtelen a kórházi takarítónőre gondoltak akiről mintázták a vasorrú banyát. Éppen jókor mentem tovább végre elértem az áhított puncit. Nem érdekelt a verseny csak az hogy ebbe a fiatal és igen szűk punciba bele élvezzek. Oda érkezésemkor Julcsi látta rajtam, hogy most tele élvezem ezért még jobban szétnyitotta a lábait és elkezdte remegtetni a punciját hol összehúzva hol kiengedve. A látványtól elélveztem majdnem szép lassan betoltam neki a farkamat. A puncitornának és a piercingemnek köszönhetően Julcsi puncija remegni kezdett és teljesen ráfeszült farkamra. Ekkor már nem bírtam magammal én se a feneke alá nyúltam levettem az asztalról Julcsi éppen el bírta kapni a nyakam. Teljes súlyával ráhúztam a farkamra melynek következtében Julcsi egy hatalmas hörgő sikítással elélvezett miközben teli tőlem a spermámmal a punciját. Finoman neki támasztottam az asztal szélének és így pihentünk egy ideig amikor megéreztem spermám és a punci nedve keveredve folyik a lábamon. Óvatosan megindultam a medence felé a kertbe mivel a punci szorítása miatt a farkam nem akart lankadni. Kimenet hallottam sok nő mondta irigykedve de jó Julcsinak ilyen orgazmusa még nem volt nekik. Kimentünk a medencéhez lassan bementem a vízbe és elkezdtünk csókolózni, melynek következtében a farkam ismét kőkeményre merevedett. Julcsi közölte szeretne inkább leszopni most. Kifeküdtem a medence szélére és hagytam hagy dolgozzon mikor megjelent Marcsi az anyuka és felém guggolt. Lassan elkezdtem körbe nyalni combjait és szemérem ajkait miközben a punci illata mellett egy kis sperma illat is keveredett. Julcsi olyan intenzitással szopott, hogy teljesen beindulva nyelvemet a punciba nyomtam. Pár perc után Marcsi tele elevezte a számat és hörögve dőlt el a fűbe. Ekkor felkönyököltem kezemmel Julcsi fejét rátoltam a farkamra teljesen a torkára tolva. Egy másodperc se kellett és tele élveztem a garatot és az egész száját, miközben Julcsi csillogó hálás szemekkel nézet rám. Mire vissza mentünk már egy pár vendég elvonult pihenni Marcsi is fogta azokat akik nála aludtak és elindult velük át. Mi még négyesbe beszélgettünk a társalgóba Nóra, Ági és Klarissza majd mi is elmentünk a szobánkba aludni. Reggel arra ébredtem, hogy valaki szopja a farkamat. Kőrbe néztem ki lehet az de csak Klarissza volt bent a szobába. Kis fészkelődés kezdődött az ágyon melynek következtében Klarissza farka elém került. Én lenyúltam és elkezdtem a szilikon ciciket gyömöszölni és óvatosan bekaptam Klarissza farkát. Még életembe nem volt fallosz a számba ezért először óvatosan kezdtem neki. Kis idő múlva rájöttem olyan majdnem mintha egy termetes csiklót szopnék csak ez nagyobb. Klarissza olyan ügyesen csinálta, hogy tízperc se kellett és tele élveztem a száját. Én is még egy pár fejbólintás és csípő mozgás után megkaptam a sperma adagot. Kis szusszanás után felkeltünk fürödtünk és fogat mostunk, majd egymás farkát fogva levezettük egymást a társalgóba ahol már éppen folyt a reggeli part. Közben kimentem előkészítve a reggelit az udvaron és a grillrácsot. Mikor megjelent Julcsi. De erről majd egy másik történet szól.




Tetszik(44) | Nem tetszik(41)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Ondó ivás Katával

    Már fél hatkor megriadtam és úgy döntöttem jót tenne egy zuhanyzás. Beri szép nyugodtan aludt, úgyhogy rábeszéltem magam, és kimentem a zuhanyzóba. Már valaki megelőzött. Hamarosan kiderült a háziassz....

    Fájdalmas orgazmus

    Ez talán nem egészen szex történet, de azt hiszem, mégis érdekes.
    A történet ott kezd&*245;dött, hogy a párommal összejöttünk egy biszex csajszival, aki nagyon szerette, ha a mellbimbói....



    Végig szopkodtuk a Beatles-t

    - John? Paul?

    A sikolyok olyan magas decibelen hasítanak a fülekbe, hogy még a fogtömések is belefájdulnak. Az újságírók már nem is próbálnak kommunikálni egymással, ez teljességgel le....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám