A vitorlázás, pornográf mese


Beküldő:örzse férje



Még fiatal házas voltam amikor az egyik alkalommal lementünk egy balatoni ismerőssel a tóra két hét nyaralásra. Az illetőnek volt egy vitorlása amit más is használt és télen mindig nála volt aki karban is tartotta. Lementünk az ismerőssel ő egyedül jött ,mert elvált , de én a feleségemmel mentem.Igaz hogy csak egy szobát kaptunk, de már az egyik korábbi alkalommal a feleségem nála aludt ,igaz akkor annyira berúgott,hogy nem tudott semmit csinálni a feleségemmel hiába mutogatta magát, mert annyira berúgott, de most józan volt. Mondta is a feleségem reméli az első vagy a második éjszakán befekszik a lába közé, mert amikor fürdik mindig nyitva van az ajtója és látta milyen szép farka van.Mikor a második nap este elmentünk moziba a feleségem odasúgta a mozi nézés közben ,hogy a Lali megtalálta az utat a kezével a bugyimba. Ettől kezdve a filmnek nem sok értelme volt,mert a feleségem folyton a faszával játszott,majd bekapta és leszopta. Közölte,hogy nagyon ízletes volt a gecije ami kijött a farkából. A mozi után elmentünk kajálni és közben Lali folyton a fenekét simogatta. Mikor velem volt táncolni elmondta hogy bár kívülről tapogatta a fenekét néha betévedt a szoknyája alá és megsimogatta a pináját is.Mondtam is neki remélem megkefél becsületesen az éjszaka.Már alig várom. A nejem mindig is ilyen volt,mert nagyon szeretett félrekefélni is.A nászéjszakánkon az éjszaka második felében egy a bárban megismert idősebb férfivel töltötte az éjszakát kefeélésekkel és hajnalba meztelenül jött vissza két ötöst tartva a kezében.Persze amikor mentünk hazafelé én felhúztam a szoknyáját ,mire Lali is odajött és ő is elkezdte felhúzni. Mire hazaértünk már csak a mellemelő volt rajta ,mert a kapu előtt már nem volt rajta még a bugyi sem.Persze egész éjszaka basztak mint a nyulak és amikor reggel felébredtem még a Lalival volt egy ágyban és a Lali fasza a pinájába a keze a mellét markolta. Szép látvány volt. csináltam is róla fényképeket is.Valahányszor úgy szeretkezik,hogy én is ott lehetek mindig szoktam képeket csinálni,mert azokat beteszem egy albumba és ha olyan jön fel aki meg akarja baszni a feleségemet és megengedi hogy én is ott legyek mindig csinálok róluk felvételeket még akkor is amikor a nyelvén látom a férfi gecijét.A nejem még szűzen ment férjhez, de annyira tetszett neki a kefélés,hogy lehetőleg minden faszt meg akar lovagolni és a tartalmát is megkóstolja. Másnap elmentünk vitorlázni és persze vittünk magunkkal másik ruhát is ,mert nem ide akarunk visszajönni pár éjszakán. Amikor beültünk és már kikerültünk a fürdőzők közül levetkőztünk mindhárman és a feleségem már elkezdte a farkam szopását,majd amikor kiürült a gecim a Laliét vette kezelésbe. csodálatos éjszakánk volt, mert megismerkedtünk egy házaspárral akik meghívtak magukhoz éjszakára egy közös kefélésre is és mindketten Lalival is megbasztuk a másik csajt is. A csajnak nagyobb és szebb mellei voltak mint a feleségemnek, de a pinája olyan széles volt,hogy ketten is meg tudtuk baszni egyszerre tettük be a farkunkat a pinájába. ennyire szerencsére még nem kefélték szét a feleségemet sem.A házaspár férfitagja nem tudott betelni a feleségemmel. Mire reggel lett annyira lestrapálta a nejem,hogy az ürge alig tudott kimenni a budira.A következő éjszakát megint máshol töltöttük és ott két néger kefélte meg a feleségemet amire aztán reggel közölte ez csuda jó volt. reméli ha hazamegyünk sikerül majd egy négert megfognia aki majd rendszeresen megbassza. a négernek harminckét centis és hat centi vastag fasza volt. Mikor leszállt a feleségemről és az lemosdott még nem zárult be a pinája nyílása. Mikor visszamentünk a kiinduló helyre a vitorlással és bementünk a szobába a felesége meztelenre vetkőzött és megmutatta mindkettőnknek,hogy még akkor sem zárult be a pinája annyira szét baszta a néger.E azért nem zavarta és mindkettőnket kielégített. a végén én a seggébe élveztem a Lali meg a szájába, de egyszerre basztuk meg a pináját is. Mikor eljöttünk megköszöntük a vitorlázásokat és a feleségem mondta bármikor szívesen látlak Lali az ágyban és akár több napra vagy hétre is. Ennek közel negyven éve és azóta a feleségem mindegyik barátommal is lefeküdt és nem is egyszer,de mindig élvezi,hogy leszophat és egy barátnője közölte,hogy ő Pesten mint kurva él és naponta jó ha kettő három összejön neki. Húsz éves korától csinálja és még nem jutott el a férfifaszból a 6 nulláig, a nejem közölte ő már jóval felette van.Amikor nemrég megint lejött hozzánk a barátnője és kimentek napozni az udvarunkra a két nagy dán dog letámadta őket és mindkettőt rendesen megbaszták. Azóta a barátnő mindig kint alszik mert imádja ahogy a kutyák naponta többször is meghágják.




Tetszik(181) | Nem tetszik(219)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Fiatal lány, idősebb férfival

    Romantikus történet, inkább nőknek ajánlom. Egy 36 éves férfi és egy majdnem 16 éves lány nyári szünet előtti napja. Pár éves eset, amikor kettesben lehettem egy hétig életem szerelmével, vagyis a szü....

    Háziasszony seggbe kúrva

    Zsuzsa egy 55-ös független nő, hosszú barna haj, pisze orr, kb 175 cm 62-64 kg 75-ös cicik.

    Én olyan mindenes(csicska) vagyok egy kft-nél.

    Ebédnél megkért ha ráérnék holn....



    Bizarr pornó történet

    Már negyven éve házasok leszünk pár év múlva és az elmúlt húsz éve csak idegenekkel kefélt a feleségem. Most megpróbáltam amikor reggel leült a fotelbe bejutni a lába közé. Próbáltam először simogatni....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám