Gimnazista kurvák


Beküldő:csabika



Este vacsora után Mariann azt mondta az anyukájának, hogy átmegy Sziszi- ékhez házi feladatot csinálni. Sziszi meg Mariann-re hivatkozott a saját anyukájánál, és így a két lány a parkban találkozott. Abban reménykedtek, hogy megint találkoznak a deszkásokkal, és megint leszophatják őket. De az egyetlen srác a parkban túl fiatal volt ahhoz, hogy egyáltalán tudja, mi az a szopás, úgyhogy a két lány elindult a főiskola felé. Úgy döntöttek, hogy stoppolnak, aztán a főiskolán biztos lesz egy-két kanos srác a szökőkútnál, de talán még Csabata- fel és Derek-kel is összetalálkozhatnak.

- Szeretném leszopni Csabatat - jelentette ki Mariann, amikor már a főiskola felé vezető sugárúton jártak, és hevesen lengették a hüvelyujjukat az arra járó autósoknak.
- Szeretnék lefeküdni vele. Seggbe is baszhatna.
- Akkor én meg Derek-kel csinálhatnám - mondta Sziszi.
- Megbaszatnám vele a puncimat, meg a seggemet.
- Attól szét is szakadnál - mosolyodott el Mariann.
- Nagyobb a farka, mint Csabata-é. Ha belenyomná a seggedbe, a szádon jönne ki a vége.
- Az jó - mondta Sziszi.
- Akkor megpróbálnám leszopni.
Mariann nevetett. Olyan szabadnak és őrültnek érezte magát, hogy legszívesebben kibújt volna a bőréből. Olyan volt, mintha valami állandóan izgatná. Lüktetett a puncija és a segge, arra vágyott, hogy néhány fasz rendesen kitöltse.

Egy hatalmas, csillogó, sötétített ablakos Cadillac állt meg az út szélén, és a két lány odaszaladt hozzá. Leereszkedett az oldalsó ablak, és a kormány mögül egy pocakos, középkorú pasas nézett ki rájuk. Rájuk mosolygott, és teljesen elvörösödött a feje.
- Jó estét, hölgyeim! - mondta.
- Hová, hová?
- A főiskolára - mondta Mariann.
- Én is arra megyek - mondta a férfi.
- Ugorjatok be.
Megnyomott a műszerfalon egy gombot, és kinyílt az ajtó. A két lány beugrott az első ülésre. Az ajtó bezárult, az ablak felemelkedett, és az autó elindult.

- Meleg ez az este - mondta a férfi, és alaposan végigmérte a lányok lábát. Kissé lihegve vette a levegőt, és egy zsebkendővel letörölte az arcáról a verejtéket.
- Ilyenkor még a légkondi sem hűt rendesen, igaz, lányok?
- Azt hiszem, nem - mondta Mariann.
- Mit csináltok a főiskolán? Ugye nem ott tanultok?
- Nem - felelte Sziszi.
- Csak pasizni akarunk.
- Tényleg? - nézett nagyot a pasas.
- Szeretitek az idősebb fiúkat?
- Hát persze - mondta Sziszi.
- A pasimat Csabinak hívják, és a főiskolára jár.
- Na ne mondd - nézett rá a pasas, és közben megpaskolta Mariann combját. Az ujjai végigsimították a lány érzékeny bőrét. - Na és veled mi van, kicsim? Neked is van egy főiskolás barátod?
- Hát mondjuk... - mondta Mariann. Nem volt túl szimpatikus neki ez az ürge, de a mozdulatai és a tekintete valahogy felizgatták. A combja bizseregni kezdett, egészen a puncijáig.
- A neve Derek.
- Nagyon finom a bőröd - mondta a férfi, és az ujjai Mariann rövidke nadrágjának széléig csúsztak. Vett egy nagy levegőt.
- Szeretném egy kicsit többet is érezni ebből a finom bőrből. Mit szólnátok, ha megállnánk egy rövidke kitérőre egy útszéli motelnél? Megéri majd nektek, higgyétek el.

A két lány némán nézte, nem egészen értették, hogy mit akar.
- Na jó - nevetett fel idegesen a pasas.
- Mit szólnátok fejenként egy százashoz? És egy óra alatt meg is lennénk!

A lányok még mindig nem értették teljesen, hogy a férfi miről beszél, de kíváncsiak voltak, és beleegyeztek. Pár perccel később a férfi meg is állt egy motelnél, és bement, hogy kivegyen egy szobát. A lányok addig a kocsiban vártak.
- Most mi fog történni? - kérdezte Sziszi.
- Szerintem meg fog baszni minket - válaszolta Mariann.
- És utána még pénzt is ad.
- Túl öreg - fintorgott Sziszi.
- Remélem, jó nagy farka van.
- Hát azt én is remélem - mondta Mariann.
- De ha nincs is neki, akkor is ad majd pénzt.

Mint tíz perccel később a szobában kiderült, a lányok legnagyobb örömére a férfinek tényleg nagy farka volt. Igaz, elég nehezen állt fel.
- Először szopjatok le - parancsolta a meztelen férfi a két lánynak. Mariann és Sziszi letérdeltek elé, de a pasas előbb bekapcsolta a tévét és a légkondit, aztán behúzta a függönyt. Miután végzett, a lányok elé állt, és meglóbálta súlyos farkát az arcuk előtt.
- Gyerünk, lányok, szopjátok le a bácsit. Lássuk, mit tudtok.
Mariann kuncogva húzta hátra a férfi fitymáját. A makk már nedvesen ragyogott, úgyhogy Mariann nyaldosni is kezdte. Sziszi egy ideig nézte, aztán ő is besegített.
- Gyönyörű! - nyögte a férfi, és lüktetni kezdett a farka.
- Óóóóó, kislányok!
Igaz, hogy a pénisz nem állt még fel, de azért már puha sem volt. Egy forró csepp gurult ki belőle Mariann mellére.

- Mmmmm! - mordult fel Sziszi, aztán megragadta a férfi farkát, és egy éhes mozdulattal a szájába tömte.
- Hé! - kiáltott fel Mariann.
- Lányok, lányok! Ne vesszetek össze rajta! - mondta a férfi, és megfogta Mariann fejét.
- Menj rá a golyóimra.
Mariann nyalni is kezdte a golyóit. Hiába volt már a pasas középkorú, olyan volt a zacskója, mint Rocky Johnson-é: sós és férfias.
- Ez az! - sóhajtott fel a férfi.
- Szopjatok! Nyaljátok! Nagyon jó!
Megfogta Sziszi fejét, és tövig nyomta a szájába a farkát.
- Szopd, ahogy csak bírod! - nyögte, aztán Mariann hajába markolt, és kihúzta a lába közül, közben szilárdan tartotta a farkát Sziszi szájában. Aztán kihúzta, és áttolta Mariann szájába.
- Ahhhhhh! - hörögte Mariann, és remegő nyelvvel szívta a férfi farkát. A pénisz kezdett megkeményedni, de persze még nem volt olyan kőkemény, mint a fiatalabb srácoké, akiket Mariann eddig szopott. De a lány ezzel nem törődött, hisz újra egy igazi, nedves, finom farok volt a szájában, úgyhogy éhesen, cuppogva, tele szájjal szopta.

Mariann érezte, ahogy a nagy faszból árad az előnedv a szájába, úgyhogy újult lendülettel szívta. A férfi lába remegni kezdett, a farka nagyot rándult, aztán spriccolni kezdett.
- Ahhhhhhh! - kiáltotta.
- Nyeljed!
Minden egyes kilövellésre felkiáltott, és ontotta a gecijét Mariann szájába. A lány csak nyelte a férfi sűrű, ragacsos spermáját. A szeme csukva volt, úgyhogy akár Derek vagy Rocky Johnson farkát is szophatta volna. A férfi anyaga kissé keserűbb volt, nem olyan édes, mint a srácoké, de azért nagyjából ugyanolyannak tűnt. Ajkai ráfeszültek a lüktető, spriccelő farokra, és nagy kortyokban nyelte a spermát.

Végül a férfi ellökte a lányokat, az ágyhoz tántorgott, és hanyatt dobta rá magát.
- Gyertek csak ide! - nyögte.
- Simuljatok hozzám a finom, meleg testetekkel!

Mariann és Sziszi az ágyra mászott. Közrefogták a férfit, a combjukat a férfi lábához szorították, puncijukat pedig a derekához. Pár perc után már a pasas bőre is a lányok punci nedvétől csillogott.
- Meg fogsz baszni minket? - kérdezte Sziszi.
A férfi felsóhajtott, és megcsókolta a lány homlokát.
- Hadd pihenjek egy kicsit, kislány. Aztán talán megbaszlak.

Mariann hátrahúzta a pasas fitymáját, és simogatni kezdte a makkját. A nyílásból egy kis előnedv bukkant elő, Mariann pedig az ujjával szétkente rajta. Aztán finoman megkarcolta a körmével a makkot.
A pasas felnyögött, és a szeme kinyílt. A farka jól láthatóan izzadni kezdett. Megpöckölte Mariann orrát.
- Te aztán érted a dolgot, mi? Te kis ribanc... Na engedjetek oda a cickóitokhoz!

A két lány feljebbcsúszott, és a pasas arcába nyomta a mellét. A férfi magához ölelte mindkettőjüket, és a szájába szívta a mellbimbójukat. A két lány kacarászva vonaglott a férfi karjai között, puncijukból a pasas derekára folyt a nedv.
- Bassz meg! - nyögte Sziszi.
- Engem is! - kiáltotta Mariann.
- Kérlek, bassz meg!

A férfi egy igazi állatként nyögött fel. Hihetetlen erő ébredt benne, legördítette magáról a lányokat, és föléjük hajolt. A farka kőkeményen, vékony, nedves nyomot hagyva simult végig a lányok finom combján.
- Bárcsak két farkam lenne! - nyögte.
- Egyszerre basználak meg mindkettőtöket!

Feltérdelt előttük. A farka egyenesen a lányok felé meredezett, mint egy hús-vér iránytű. Még nagyobbnak tűnt, mint eddig.
- Bassz meg! - sóhajtották egyszerre a lányok, és meredten figyelték a hatalmas, remegő faszt.
- Kefélj meg minket!

A férfi négykézlábra állította a lányokat, és végigpaskolta remegő fenekükön. Mariann és Sziszi a válla fölött hátrafordulva, kinyújtott nyelvvel nézte a férfi farkát.
Aztán könyörgő tekintettel a szemébe néztek. Már nagyon vágytak egy kiadós kefélésre.
- Ez igen! - tapogatta a pasas végig a feneküket és a puncijukat. A lábukon végigcsorgott a puncijuk leve, a férfi pedig szétkente rajtuk. Még a popsijukra is juttatott belőle. Aztán mintha csak próbálgatná a bejáratot, feldugta az ujját a puncijukba.
- Ez az! - mozgatta mindkét lány egyszerre a fenekét.
- Igeeeennn!
A pasas kihúzta az ujját a puncijukból, aztán a segglyukukba nyomta át. Erre mindkét lány felnyögött, és egész testük libabőrös lett. Aztán a férfi onnan is kihúzta az ujjait, amik még mindig ragadtak a lányok punci nedvétől, úgyhogy rákente a farkára. Előrehajolt, belenyalt a lányok puncijába és fenekébe. A nyelve fel is csusszant mindkét bejáraton. Látszott rajta, hogy gyakorlott ebben a témában, de közben úgy nyögött, mintha bármelyik percben szívrohamot kapna.

Mariann nagyon remegett. Ha a férfi nem bassza meg, akkor ő maga fogja kielégíteni magát.
A férfi Mariann fenekére csapott.
- Te rossz kislány! - mondta, és megint rácsapott egyet.
- Bassz meg! - vinnyogta Mariann, és mellette Sziszi ugyanúgy könyörgött egy jó kis kefélésért.
A pasas belemarkolt Mariann seggébe, és a combjai közé vezette a farkát.
- Ahhhhhh! - nyögött fel, és szerszáma eltűnt a lány csöpögő, izgő-mozgó puncijában.
- Mmmmmnnn, ez az! - kiáltotta Mariann.
- Bassz meg!

A férfi felhördült, és keményen kefélni kezdte a lányt.
- Kislány, te aztán szűk vagy és nedves és forró!

Mariann felnevetett, annyira jó érzés volt. A férfinek nagy, tapasztalt farka volt. Nem számított, hogy milyen idős volt. Jó nagy volt a farka, és használni is tudta. És csak ez számított.
- Bassz meg! - nyögte Mariann, és hátranyomta a fenekét a férfi felé.
- Mmmmnnnn, igennnn!

A férfi is felnevetett, megpaskolta a lány fenekét, és kihúzta a puncijából a farkát. Mariann pinája teljesen szétnyílt, éhesen ásítozott a faszra, hiába vinnyogott a lány, a pasas ezúttal Sziszi mögé helyezkedett. A farkáról még Mariann puncileve csöpögött, és úgy döfte tövig Sziszi puncijába.
- Ááááááááá - sikkantott fel Sziszi.
- Ez az!
Vadul felsikoltott, a mellei ide-oda mozogtak. A férfi megfogta a hasát és a mellét.
- Te mocskos kis ribanc!

Sziszi előtt majdnem elsötétült a világ. Vadul nyögdécselt, a puncija ökölként szorult a férfi farkára. A lány feltérdelt, a pasas meg átölelte hátulról. Belecsókolt a nyakába. Sziszi nyávogni kezdett, mint egy macska.
- Jaj! - nyögte a férfi. Kirántotta a farkát Sziszi puncijából, és ellökte magától a lányt.
- Majdnem elélveztem! Ez közel volt!

Lihegve bámulta a farkát, amiről Sziszi nedve csöpögött.
- El akarok élvezni! - nyögte Sziszi.
- El is fogsz - mondta neki a férfi -, de csak akkor, amikor én is készen állok rá.
Megfogta Mariann fenekét, és belédöfte a farkát. Egy hatalmas üvöltéssel tövig nyomta.
- Ez kell neked, mi?
- Igen! - nyögte Mariann.
- Igen, basszál!

Pont úgy mozgott, mint Sziszi, a férfinek nyomta a fenekét, és hevesen mozgott a farkán. Érezte, ahogy a makk a hátsójában száguldozik. A pasas megmarkolta a mellét, amitől Mariann nagyot nyögött. Hátrafordult, és nyitott szájával a férfit kereste, aki rá is hajolt, és az ajkai közé nyomta a nyelvét, Mariann pedig szopni kezdte.

A férfi szorosan átölelte, és keményen baszta a seggét, közben forró ujjai a mellbimbójára tapadtak. Kissé elfordította a lány fejét, hogy mélyebben a szájába nyomhassa a nyelvét. A farka igazi óriáskígyóként mozgott a fenekében.

Mariann alig bírt a gyönyörrel. Lenyúlt, és ujjazni kezdte magát. A puncija lüktetni kezdett, a segglyukából pedig igazi energialökések járták át a testét. Nem tehetett mást, sikoltott.
- Ohhhhh, igeeeeeeeeen!
A teste vadul rángatózott, a segge vadul lüktetett a pasas keményen mozgó farkán.
- Jól van, te kis kurva! - súgta a férfi a fülébe, aztán végignyalta a nyakát.
- Ez már nekem is túl sok!

Előreengedte a lányt, és kihúzta belőle a farkát. Mariann az ágyra rogyott. A segglyuka tovább lüktetett, a jobb keze még a puncijában mozgott, hogy az orgazmus minden percét kiélvezhesse.

A férfi Sziszi fenekébe döfte a farkát. Jó nagyot nyögött, és neki is tövig nyomta. A szőke kiscsaj összerándult, mintha áram rázta volna meg. Akkorát kiáltott, hogy Mariann majdnem belesüketült. A pasas a lány szájára tapasztotta a kezét, de ugyanúgy kefélte tovább a lány popsiját.
- Kegyetlenül szűk vagy! - nyögte.
- Micsoda segg! Jó szűk kis gimis fenék! Ahhhhh! Ahhhhhh!

Felrántotta magához Sziszi-t, átölelte, és benyúlt a lába közé. A középső ujját felnyomta a lány puncijába. Miközben a farkával a segglyukat ostromolta, az ujjával a puncit kényeztette. A másik kezét elhúzta a lány szájáról, és a melleihez nyúlt.

Sziszi puncijából csak úgy spriccolt a nedv mindenhová. Nagyon élvezte a kemény fasz lökéseit a seggében, és ezen csak dobott egyet a pasi ujja a puncijában.
A férfi belenyalt a fülébe, és összecsippentette a mellbimbóját.
- Ohhhhh! - nyögte a lány.
- Ohhhhhh! Igeeen!! Ohhhhh!

A férfi teljes erőből baszta. A hasa csattanó tenyérként csapódott a lány fenekéhez. Úgy tűnt, már nem tudja visszafogni magát.
- Elélvezek! - nyögte Sziszi. - Én...
A szavai az orgazmusba fulladtak. A puncijából vadul folyt a lé a férfi kezébe, és végigfolyt a saját lábain.
- Ohhhhhh, uhhhhhhh! - nyögte a férfi. A teste már remegett, a szeme nagyra nyílt, mintha rohama lenne. Akkorát üvöltött, mint egy bika és Sziszi seggébe élvezett.

Sziszi minden lövésre felsikoltott. a forró geci elöntötte a fenekét, a teste remegett, mintha legalábbis egy igazi fegyver sült volna el benne.
- Igeeen! - nyögte.
- Igen, ez az!
Tovább nyöszörgött, tűrte, hogy a pasas ujjazza, és utolsó erejével még bassza egy kicsit a fenekét.

Ahogy a férfi végzett, előrerogyott, és maga alá temette Sziszi-t. Nyögött még egy párat, és egy kicsit lökdöste a lányt, hogy kiélvezhesse a baszás utolsó perceit. Aztán lenyugodott, és pár perc múlva már el is aludt.
- Segíts! - nyöszörögte Sziszi.
- Kilapulok!
Mariann eljátszott az ötlettel, hogy otthagyja Sziszi-t, de aztán megkönyörült rajta, és megfogta a kezét. Elég sokat kellett ráncigálnia, de végül ki tudta húzni a férfi alól a barátnőjét.
- Ez a pasi van vagy száz kiló - nyögte Sziszi.
- Remélem, nem tört el semmim.
- Öltözz fel, és lépjünk le, míg fel nem ébred! - suttogta Mariann.
- Kifáradtam - mondta Sziszi.
- És ég a fenekem.
- Tűnjünk innen - mondta Mariann.

Tetszik(213) | Nem tetszik(177)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Erotikus nyaralás

    A nyaralás első pár napja tartalmas pihenéssel telt. Szinte fel sem jöttünk a strandról, egész nap napoztunk, fürödtünk, labdáztunk és persze romantikáztunk a parton... amelyet este a szobánkban folyt....

    Megbasztuk a lettit és kiverte a faszt

    Természetesen miután Fabio felpróbálta Lettit, és alig várta, hogy elmondhassa barátainak mi is történt. Másnap az olasz srácok korán felkeltek és Fabio félrevonult Giancula barátjával.

    ....



    A tanárnő meglátogat - családi

    8. Osztályban voltam, Tina néni szép 37 éves nagymellű, kemény seggű szigorú tanárnénike volt. Akinek mindig is "aranyos" diák voltam


    Egyik nap egy szexisebb ruhába jö....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám