A vizsgálat eredménye postán érkezett a doktornőtől, így eszembe sem jutott újra vizsgálatra menni, hiszen az eredmény szerint minden rendben volt velem. Persze eszembe jutott, hogy csak úgy élvezetből felül kéne vizsgáltatnom magam, de aztán el is feledkeztem róla, olyan sok teendőm akadt. Egy héttel később épp a munkahelyemen voltam, mikor egy rejtett számról érkezett egy hívás. Ilyenkor nem szeretem felvenni, de előfordulhat, hogy munka miatt hívnak. A doktornő volt és azon nyomban leszidott, hogy nem jelentkeztem nála, mikor megkaptam az eredményt.
- De az eredmény jó volt, és nem gondoltam? - közbeszólt, nem hagyta befejezni a mondandómat.
- Igen-igen, gondolom, de úgy néz ki, hogy elkeveredtek a minták, így sajnálatos módon a vizsgálatot meg kell ismételni, ma pont tudnám Önt fogadni. 7-kor jó, ugye?
- Hát.., megnézem a naptáram. ? meg sem várta a válaszom.
- Jó rendben, akkor várom a rendelőmben! ? és letette a telefont. Persze visszahívni nem tudtam, mert a száma csak otthon volt meg. Munka után éppen csak odaértem az időpontra. Kinyitotta az ajtót.
- Látom nagyon sietett, egyenesen a munkahelyéről jött?
- Igen, onnan.
- Jó, akkor adok egy törülközőt, fürödjön le, nehogy a minta szennyezett legyen. ? mondta tárgyilagosan. Pedig titkon reméltem, hogy megint valami hasonló vizsgálatban lesz részem mint legutóbb. Lezuhanyoztam, és kissé csalódottan léptem a rendelő és a zuhanyzó közötti öltözőbe, ahol egy levelet találtam. Kezembe véve a papírt olvasni kezdtem. A Doktornő utasításai voltak benne. Leírta, hogy a széken lévő táskában találok a vizsgálat idejére ruhát, vegyem fel és ha végeztem kopogjak, de várjam meg, amíg szólít. Megremegett a kezem, hiszen felcsillant a reménysugár, hogy mégiscsak izgalmas vizsgálatban lesz részem. A táskát kinyitva már biztos volt, hiszen egy latex kezeslábas és egy maszk volt benne. Felöltöztem, ami elég nehezen ment, de sikerült. A maszkot hátul kellett volna össze zipzárazni de nem sikerült, ezért a kezemben fogva kopogtattam.
- Pillanat! ? hallatszódott az ajtó túloldaláról. 1-2 percig álltam, a talpam és a hideg kő között csak a vékony latex anyag feszült, izgultam, hiszen ez az áttetsző latex ruha izgalmasan feszült a testemen. Lépések zaját hallottam, és feltárult az ajtó.
- A maszkot miért nem vette fel? ? kérdezte a doktornő. Fehér köpeny volt rajta, de ahogy mozgott lehetett látni, hogy alatta egy áttetsző latex ruha feszült. Elvette a kezemből a maszkot.
- Majd én feladom, forduljon meg! ? miután megfordultam az arcomhoz illesztette a maszkot, és hátul egy rutinos mozdulattal húzta össze a zipzárt. A latex megfeszült arcomon, Ő elém lépett és megigazította, hogy tökéletesen álljon rajtam.
- Jöjjön és üljön fel arra a vizsgáló ágyra, ez a vizsgálat kicsit hosszabb és behatóbb lesz mint a múltkori! ? kívántam azt amit a múltkor tett velem, így szó nélkül felültem a nőgyógyászati székre. Soha nem ültem ilyenben, de a lábaimat ösztönösen széttártam és behelyeztem a tartókba. Ő mellém lépett és lassú mozdulatokkal kikötözte a lábaimat, majd a kezeimet is. Finoman végigsimította testem, miközben távolabb lépett a széktől. Figyeltem kimért mozdulatait és éreztem, hogy a latex kezeslábasban már felállt a farkam. Köpenyét levette magáról és körbeforgott, hogy láthassam szexisen vonzó testét, amit a rajta lévő áttetsző latex felső és szoknya sejtelmesen eltakart.
- Egy kis meglepetéssel készültem, hiszen ma már másodszor jött el hozzám. ? majd a háta mögött lévő fehér függönyt félrehúzta. Odanéztem és velem szemben, egy másik vizsgáló székben egy meztelen nő feküdt kikötözve, az arcán egy fekete latex maszkkal.
- Megérkezett a másik páciens is, így most már nekikezdhetünk a közös vizsgálatnak. A nő billegtette a fejét, így próbált tiltakozni, de megszólalni nem tudott, a száját egy kis labdával tömte ki a doktornő. A doktornő egy pár gumikesztyűt húzott a kezére, majd egy kerekes kocsin mindenféle eszközt tolt közelebb a nőhöz. Vibrátorokat, pumpákat láttam rajta, de több apróság is volt rajta. Zavarban voltam, hiszen nem készültem, készülhettem fel, hogy nem csak én leszek a rendelőben. Bevallom próbáltam kiszabadítani magam, de természetesen a doktornő jó munkát végzett és sem a lábaimon, sem a kezeimen nem tudtam a kötést kilazítani. A nőt kezdte simogatni kesztyűs kezeivel. Az arcát, a melleit, a hasát lassú, finom mozdulatokkal cirógatta. A kocsiról egy tubust emelt a kezéhez, a nő pinájára cseppentett belőle, Ő vonaglani próbált, de a doktornő keze finoman végigsimította, majd egy hirtelen mozdulattal be is hatolt egy ujjával. Lassan mozgatta benne, míg a másik kezével a csiklóját dörzsölte. A nő próbált ellenállni, de a mozdulatain még én is észrevettem, hogy kezdi élvezni azt ami vele történik. Mikor a nő sóhajtozni kezdett a doktornő abbahagyta a kényeztetését, távolabb állt, majd felém fordult.
- Tetszet ugye? ? választ persze nem várt, hozzám lépett és a ruhám zipzárját lehúzta, így a farkam és a fenekem is láthatóvá vált. A nő a székben pihegett, miközben a doktornő felhúzta a farkamon a bőrt, majd rám is csepegtetett a síkosítóból. Borzongás futott át rajtam, nagyon élveztem a lassú mozdulatokat. A síkosító végigfolyt a farkamon, majd éreztem, ahogy a fenekemnél is csurdogál. A vizsgálóm nem habozott, a fenekemhez nyúlt és hirtelen belém nyomta az egyik ujját. Felszisszentem, de a hozzáértő mozdulatai hatására már a kéj járta át a fantáziám. Nem játszott sokáig velem, kihúzta az ujjait, levette a kesztyűket és a fülemhez hajolt.
- Meg fogod erőszakolni ezt a nőt! ? súgta a fülembe, de mivel egészen nagy csend uralkodott a rendelőben a nő is meghallotta. Láttam bólogat, hogy ezt nem akarja.
- Nem, ezt nem teszem meg, nem is ismerem!
- Ez a lényeg! És ha én azt mondom, akkor meg is fogod tenni!
- Dehogy, nem tud rávenni semmivel!
- Majd figyelj csak! ? nevetett finoman. A kis kocsihoz lépett, újra felvett egy gumikesztyűt, majd egy vibrátorra óvszert tekert. Ezt behelyezte a nő pinájába és bekapcsolta. A csöndet megtörte a halk zümmögés, majd hozzám lépett.
- Látod, neki hamarosan jó lesz, de neked még sokáig kell tartanod magad. ? lassan simogatni kezdett, újra a fenekemet vette kezelésben. Sóhajtoztam, élveztem a mozdulatait, de mikor már kezdtem beleélni magam, mindig abbahagyta. Nem mértem az időt és az időérzékem is elvezett, de egy idő után elővett egy felcsatolható vibrátort, és azzal izgatott. Felvette, rátekert egy óvszer és lassan vezette be a fenekembe. Közben a kezével a mellkasom, farkam simogatta. Behunytam a szemem, a nő, a benne lévő vibrátortól egyre hevesebben zihált, én mozgatni kezdtem a csípőm, így gyorsítva az orgazmust. A doktornő hirtelen nem mozgott bennem, sőt eltávolodott a fenekemtől.
- Látom már kellően fel vagy izgulva, még most is azt mondod, hogy nem teszed meg? ? kioldozta a két kezem, a nő szájából kivette a szájpecket és kiment a szobából. Én kezdtem egyre jobban magamhoz térni, így eloldoztam a lábaim. Próbáltam kimenni a szobából, de az ajtók zárva voltak. A farkam merevedett, ránéztem a nőre most már egyre jobban zihált, mikor észrevette, hogy nézem megszólalt.
- Kérlek,- ne tedd meg! Inkább elégítsd ki magad, de ne tedd meg! ? a hangjában túlfeszített izgalom volt, de a könyörgése csak még jobban felkorbácsolta a vágyam. A farkam lüktetett a vágytól. Ránéztem a kis kocsira, rajta egy halom óvszer volt. Kibontottam egyet és lassan magamra tekertem.
- Ne, nem teheted ezt velem! ? kérlelt, de a vágytól elhomályosult tekintettel közelebb léptem, a vibrátort kihúztam belőle és a helyére a lüktető farkam toltam be. A forró, kéjtől lucskos pinája körbeölelte férfiasságom, mozogni kezdtem. Lihegtem mint egy állat, és az idegen, bármennyire is tiltakozott élvezte a mozdulataim. Egyre hevesebben dugtam, miközben egyre kéjesebb hangon ismételte, hogy ?Ne!?. Észre sem vettem, hogy közben a doktornő mögém állt. A mozgásomat követve ismét a fenekembe hatolt a felcsatolhatóval. Kesztyűs kezeivel a mellkasomat, csípőmet fogta és Ő diktálta a ritmust. Egyre gyorsabban mozgott és a nő és én is egyszerre élveztünk el. Ő sikított, én szinte hörögtem a felszabaduló energiáktól. Majd összecsuklott a lábam, de a doktornő megtámasztott, egy ágyhoz vezetett és lefektetett. Az élvezettől nem vettem észre, de újra kikötözött.
Pár perc néma csend után megszólalt : - Ügyesek voltak! ? nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogják egymást!
Kesztyűs kezével a lankad farkamról lehúzta az óvszert : - Szép mennyiség! ? próbáltam megmozdulni, ekkor vettem csak észre, hogy újra kikötözött. ? Nem, még nem hiszem, hogy el szeretnének menni, viszont ideje megismerkedniük.
Próbáltam a nő felé fordítani a fejem, de csak a szemem sarkából láttam, ahogy a doktornő leveszi a maszkot róla. Igazán szép, barnahajú, fiatal nő volt az ismeretlen. A doktornő hozzám lépett és az én maszkomat is levette. A nő végigmért, és talán csak az előzőekben megélt közös orgazmusnak köszönhetően, de úgy véltem látni, hogy Ő is elismerően bólintott.
- Na, mit szólnak? ? egyikünk sem válaszolt. ? Helyes, akkor most ismét magukra hagyom önöket, de az ablakból figyelni fogom magukat. Nem szeretnék unatkozni! ? kioldozta a nő kezeit, majd ismét kiment a szobából. Lassan kioldozta magát és felállt a székből.
- Perverz ez a nő. ? szólt csendben ? Te meg egy paraszt vagy, hogy megerőszakoltál, de most visszakapod! Ha te kihasználtál, akkor én is ugyan ezt fogom tenni veled! ? a hangjában felfedeztem egy cinkos mosolyt, de nem tudtam, hogy mire számíthatok. Ekkor láttam, hogy a fejem fölé térdel és lassan rám ereszkedik. ? Most szépen ki fogsz elégíteni!
Alig léptünk be a nyárba. A korház falai ontották a meleget. A szobába még egy asszony feküdt. Én is az ágyon nyúltam el. Hatalmas pocakom hullámzott, aztán ismét elemi erővel tört rám a fájdalom. A d....
Ez most történt pár hete. Férjem egy hétfőn feladott egy elsőbbségi ajánlott levelet Veszprémben. Feladónak egy női nevet írt (Horváth Szabina) egy szabadon választott veszprémi címmel, címzettnek ped....
Én 38 éves szegedi biszex macis (perverz) férfi vagyok a következő felé képen szoktam magammal játszani, ha egyedül vagyok.
A segédeszközeim: pornó magazinok, kalapácsnyél, pohár, testápoló kré....
Kereső
Szex történetek TOP
Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.