szexpartner , erotikus masszázs ellenőrzés

Szex és jég


Beküldő:szexmesék



Reggeledet már. Az esti buli után a társaság szép lassan felszívódott, ahogy az első hév elindult. A kis társaságból már csak ketten maradtunk. Felajánlottam hogy segítek takarítani, ha szükséges így én ott ragadtam. Rendrakás közben régi történeteket elevenítetünk fel. Sztorizgattunk, és mint ahogy az lenni szokott előbb utóbb a kapcsolatok és a szex témakörhöz értünk. Furcsa volt hallani volt osztálytársnőm szájából, hogy valójában tetszettem neki. Sosem tartottam magam egy jó pasinak. Mindig is gátlásaim voltak és az elmúlt kapcsolatok ezt mind csak tetézték. Szóval tetszettem neki és valójában ő is mindig tetszett nekem csak az előbb említettekért már nem is hoztam ezt szóba. Valójában féltem az elutasítástól.

Takarítgattunk tovább és a megmaradt italokat is előszeretettel kóstolgattuk. Szép lassan, szinte az összes piát elfogyasztottuk. A lány megemlítette, hogy ?valaki? nem is olyan rég, a buli folyamán egy hátmasszázzsal kecsegtette? na vajon ki lehetett? Értettem a célzást és kezénél fogva az ágyhoz vezettem. Megkértem, hogy feküdjön hasra. Mikor elhelyezkedett, mellé telepedtem és pólón keresztül masszírozni kezdtem a hátát. Kis idő elteltével megemlítettem, hogy jobb lenne ha a pólót levéve folytathatnám. A felső lekerült és én tovább folytattam. Félre hajtotta fejét, becsukta szemét és csak az élvezetre koncentrált.
Még a takarításnál betett zene lassan lefutott és a cd egy újabb korongot keresve tovább fordult. Kecses hátán végre éreztem, hogy minden izom ellazul. Látszott a lány arcán, hogy végre csak magára koncentrál. Nem foglalkozik senki mással. Pont ezt akartam elérni. Ennyi kikapcsolódás neki is jár gondoltam.

Lassan haladtam lefelé a gerinc vonala mellett. Olajat csurgattam a kezembe az ágy melletti szekrényen talált flakonból. Kicsit lehelgettem, hogy melegedjen, majd a hátára folyattam. Kikapcsoltam a melltartóját hogy ne legyen olajos, majd beledörzsöltem a bőrébe. Csodálatos, még az idei nyár barnaságától színezett kreol bőre volt.
Lassan vettem egy nagy levegőt és pimaszul felajánlottam, hogy ha lehet, folytatnám a lábán az eddigi cselekvésemet. Csak egy elhaló lágy ?köszönömöt? préselt ki magából.

Pillanatokon belül már csak egy tanga fedte mesteri testét. Bár a fehérneműje szinte az összes báját láttatni engedte. Lejjebb ereszkedtem, és a talpát kezdtem olajozni. Egyesével morzsolgattam végig az ujjait, majd haladtam feljebb és feljebb. Boka, vádli és a combok. Egyre szaporább lett a légzésünk. Mindketten kimondatlanul is ugyanarra gondoltunk. Teste már tüzet hányt. A comboknál már óvatos voltam. Centinként haladtam feljebb őrjítő lassúsággal. S végül elértem a fenekét. Nem láttam, hogy ellenkezett volna, így kicsit megnyugodva és felbátorodva folytattam. Csodálatosak voltak. Két gyönyörű félgömb. Olajat folyattam a kezembe onnan meg a lány testére és megint csak körkörös mozdulatokkal oszlattam szét a testén. Masszíroztam a fenekét majd újra a combokat, nem is tudtam hova nyúljak. Csodálatos hosszú lábát vagy fenekét masszírozzam?

Mikor újra a combokhoz értem kezeim egyre követelőzőbbek lettek. Egyre inkább csak a belső combokat simogattam, egyre beljebb és beljebb. A nő értette mit is szeretnék és széttárta a combjait. Én megfogtam az olajos tubust és újabb melegítés után a két félgömb közé öntöttem a sűrű illatos folyadékot. Ami a félgömbök közé folyt majd tovább lefelé, eláztatva a tangáját. Finoman értem hozzá a szeméremajkakhoz. Tangája már teljesen rátapadt. Finoman dörzsölgettem. A lány alteste már lángokban állt. Arcán a teljesen átszellemültség volt látható. Félig lehunyt szemhéja résnyire nyílt szeme és apró nyögései tudtomra adták szabad a pálya.

Lassan lefelé kezdtem húzni fehérneműjét. Ekkor összezáródtak a lábai segítség gyanánt, és én legörgettem testéről a feleslegessé vált falatnyi ruhát mely az olajtól és saját boldogságától volt nedves. A kezem újra a bőréhez ért és végre ott járhattam, ahol mindig is szeretem volna. Pont olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Erőt vettem magamon nehogy rögtön az ajkaihoz érjek. Meg akartam adni a módját. Kínoztam még egy kicsit majd a szeméremajkait vettem kezelésbe. Olajos kezem könnyen siklott végig meztelen bőrén, melyet egy szőrszál sem ékített. Ténykedésem helyességét csak sóhajaiból tudtam lemérni.

Hirtelen ötlettől vezérelve odahajoltam az arcához és a fülébe leheltem, hogy mindjárt jövök, és hogy addig, míg vissza nem érek, ki ne nyissa a szemét. Kimentem a konyhába. Kinyitottam a frigó ajtaját és kivettem a jégkocka tartót. Tartalmát egy pohárba öntve indultam vissza az ágyhoz. Letettem a szekrényre a tubus mellé és kivettem belőle az első darabot. Finoman a lány gerincéhez érintettem, mire ő felszisszent. E közben meleg csókot nyomtam párom nyakára. A jégdarabot a gerinc vonal mentén végighúztam egészen a fenekéig. Köröztem a fenekén. Először az egyik felén aztán a másikon. Majd az egyre kisebb jégdarabbal a lábak közé indultam. Újabb jégdarabot halásztam elő a pohárból melyet a lány puncijához érintettem. Végig simítottam vele húsos ajkait. Az ajkak szinte azonnal felolvasztották a kis jégkockát. Eközben másik kezemmel a lány száját simogattam. A lány az ujjamat a szájába vette és elkezdte nyalogatni, szopogatni. Közben egy újabb jeget vettem elő, mellyel tovább izgattam csiklóját. Mikor már nem bírtam tovább a maradék kis jeget belöktem a lány lüktető hüvelyébe. Arcát a kéj faragta csodálatossá. Ő sem bírta tovább. Fenekét az égbe nyomva jelezte, hogy ő hajlandó tovább lépni.

Kigomboltam a nadrágomat. Majd levettem a felsőmet. Pillanatok alatt én is megszabadultam a ruháimtól. Mögétérdeltem. Farkammal finoman simogatni kezdtem a kapuját. Kicsit neki ütögettem a szerszámom a csikójához, majd megragadtam a lány csípőjét és beléhatoltam. Könnyen csusszantam belé. Mégis óvatosan mozogtam. Kezeim elengedték a lány csípőjét és felfedező útra indultak. A lány melleit kutattam. Kicsi de feszes melleket találtam. Elkezdtem gyúrni őket. Mellbimbóit morzsolgatni kezdtem, közben egyre ütemesebben mozogtam benne. Csókoltam a nyakát, izgattam a mellét. Gyönyörű volt, ahogy olajos teste verítékkel elegyedett. Lassan megtaláltuk a közös hangot. A tempónk az őrjítően lassúból vad vágtába csapott át.

Kis idő múlva elfáradt. Hanyatt döntöttem. Lábait kicsit felemeltem és újra beléhatoltam. Párszor teljesen kihúztam majd visszatoltam. Teljesen benne voltam mikor előre hajolva megcsókoltam. Azonnal visszacsókolt. Ajkai lágyak és édesek voltak. Beleszédültem csókjába. Abban a pillanatban én voltam a világ legboldogabb embere. A csókot követően újra ütemesen mozogni kezdtem benne. Néha még előre hajoltam hogy megcsókoljam. Lábai elfáradtak így visszaraktam őket az ágyra. Tovább mozogtunk így. Kezeit a fenekemre tette és húzott magába. Teste egyre görcsösebbé vált majd apró sikolyok kíséretében elélvezett. Pár ütemmel később én is követtem. Kivettem belőle a farkam nem tudtam, hogy szed e valamit, így a hasára élveztem.

Kellemes fáradságtól aléltan dőltem le mellé. Átkarolt. Hozzámbújt. Csodálatos volt. Így feküdtünk még egy ideig, majd fürödni mentünk.

Tetszik(66) | Nem tetszik(60)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    gruppen családi szex a discoban sex történet

    38 éves nő vagyok, férjjel, gyerekekkel. és egy 18 éves lánnyal. 20 éves érettségi találkozóra utaztam le szülővárosomba, ahol pontosan 20 éve nem jártam. Érettségi után Pestre kerültem, ott tanultam,....

    Magda a baszós anyós

    Már több éve együtt vagyunk a barátnőmmel. Igazán nagy szerelem volt az elején, hatalmas érzelmekkel, és szenvedéllyel, ami mára szeretetté fakult, de még így is harmonikus és boldog a kapcsolatunk.


    Kakiszex a lányommal

    Egy vidéki kisvárosban élek feleségemmel, Tündével és tinédzser lányommal, Ágival.Egy emeletes családi kertesházban lakunk egy nyugodt, kellemes környéken. Nagyon szeretjük az állatokat, van is egy bu....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám