nemcsak alakom, csínosságom okán, hanem azért is mert több osztálytársammal,no meg persze másokkal is lefeküdtem. Tizennégy éves korom óta űzöm a szexet, s hetente legalább háromszor--négyszer megesik egy-egy menet. Ezek előre bocsátásával kezdem meg élményeim leírását. Kezeink összeértek, össsszefonódtak, lassan közelítettünk egymáshoz.Arcunk összeért, csókolózni kezdtünk, melleim a mellkasához szorultak, bimbóim ágaskodni kezdtek. Szájaink szétváltak, végig csókolta--nyalta a testemet, a nyakamtól a Vénusz-dombig. Aztán befúrta arcát száját, az akkorra már szétterpesztett lábaim közé. Nyalt, szívott, finoman harapdálta a kisajkaimat, csiklómat.Csorgott a nedvem, nagyokat nyelt. Szédületes nagy orgazmus következett. Ezt viszonoznom kellett, megfogtam a kőkemnény dorongját, nyalogattam, majd a bőrt hátrahúzva szopizni kezdtem. Nem birta sokáig tartani magát, tele lett a szám ondójával, szorgalmasan nyeltem. Lihegtünk, egymás mellé rogytunk.Kis idő elteltével, szinte egyszerre kezdte kezünk a simogatást, tapopgatást, finom csipkedést. Én izgalmi állapotban voltam,azt akartam, hogy minél előbb dugjunk. Ehhez azonban a dákóját kellett életre keltenem. Ez kézzel--szájjal pár perc alatt sikerült. Elnyúltunk a tornaterem padlóján, udvariasan alulra feküdt, én fölé guggoltam. Lassan mozogtunk, nagy szüneteket tartva (hogy tovább tartson). Fejét felemelve felváltva szopni, harapdálni kezdte melleimet. Egyik kezemmel megkezerestem a clitoriszomat, s miközben ő pumpált alulról, én ujjammal körözterm a legérzékenyebb pontomon. Aztán ujjam elindult befelé. Körmömmel kapargattam a hüvely falát, és persze az ő makkját. Egyik ilyen mozdulatnál véletlenül megkapartam a G pontomat, s abban a pillanatban robbant az orgazmus. Nedvem csorgott, sorozat élvezésem volt, hüvelyem görcsbe rándult, erre nagyot nyögött, de folytatta, majd lihegése egyre szaporábbá vált. Vagy negyed óra múlva elélvezett, ekkorra már én is eltikkadtam a folyamatos gyönyörtől. Lehengeredtem róla, s egymás mellett pihegtünk jó ideig. Aztán megintcsak szájjal életre keltettem a farkát, s ezuttal hátulról (de nem végbélbe) dugtunk, mint a kutyák. Megint csak bekotortam ujjammal a pinámba, de csak szokványos orgazmust sikerült elérnem. Persze a fiúmnak már nemigen volt municiója, bár ****a kemény volt. Elléptem előle,nagy cuppanással kicsúszott a farka. Csalódott moragást hallatott, de nem sokáig. Még mindig ugyanabban az előrehajolt pózban a végbélnyílásomhoz illesztettem a lécét. Értette, mert lassan előre tolta ragacsos, nedvemtől csöpögő ****át. Kissé kellemetlen volt amikor a feje átcsúszott a végbélgyűrűn, de aztán már élveztem, különösen amikor a csiklómat is munkába vettem. Nem tudom, hogy létre jött-e magömlése. Ez az anál-szex is jó sokáig tartott. Mindketten aléltan terültünk el a hideg padlón. Csodálatos volt a spártai éjszaka, életem eddigi legnagyobb élménye és legjobb orgazmusait éltem át.
Vendégségbe mentem? Az ajtóban egy férfi várt, gondolom a házigazda.. fekete maszk volt rajta, és egy fekete köpönyeg. Egy itallal kínált, s kérte fáradjak beljebb. A szobában még 4 férfi állt, hason....
15 éves jóképűnek mondott, 170 cm, izmos fiú vagyok. Most éppen külföldön élek és nemzetközi iskolába járok ahol a világ minden részéből érkeztek gyerekek. Az osztályban nagyábból csak fiúk vannak de ....
Rólam elég annyi, hogy 16 éves vagyok, barna hajú, zöldes barna szemű. Testalkatom átlagos, ám amire büszke vagyok: nemi szervem méretei: 20/5
Történetem másik főszereplője a húgom: 14 ....
Kereső
Szex történetek TOP
Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.