Egy rabszolga története


Beküldő:feketedani13



Üdvözöllek! Hessum vagyok, a rabszolga! Adrinnie Canidus a híres kereskedő Crassus Candius lányának személyi rabszolgája. Életem összehasonlíthatatlanul jobb más rabszolgáknál. Nekem csak úrnőm létezik. Bár találkoztam már sok híres emberrel, Julius Cézárral, Antoniusszal, Lepidusszal, számomra ők csak emberek, míg úrnőm a létem esszenciája. Életemet fogom elregélni nektek.

Származásom! Oh olvasó nem is emlékszem már oly régen volt, mikor szabadként éltem, de az emlékek bár kifakultak nem múltak el nyomtalanul. Hispániában születtem Oktulunban ami kis görög város a keleti parton. Életem első időszaka, igazán kellemes volt, bár már a büntetés szele ott lebegett a fejem fölött. Római uraink nem sanyargattak minket, legalábbis nem jobban, mint más görögöket. Sőt szerettek közöttünk élni, hordani kényelmes ruháinkat hallgatni társalkodásainkat, inni borainkat és hálni keverék nőinkkel. Atyám és anyám is gazdag házakban nőttek fel, bár atyám görög anyám hispán, a korra jellemző oly rendhagyó módon szerették egymást és így engem is szerettek.
A város az enyém volt már kiskorom óta! Szerettem csavarogni, hallgatni az éjszaka hangjait hallgatni a tenger morajlását a matrózok bárgyú viccelését. Ahogy nőttem megerősödtem, kora kamasz koromban vadásztam atyámmal, pár évvel később öltem embert is csatában. Még mindig őrzöm az emlékét az első vérnek, de nem tehettem mást, védenem kellett magamat. A szajhagödrökben váltam férfivá, de még nem teljesedett be a végzetem, amit a szex nyújtani tudott. Idilli életet éltünk, bár elnyomottként. Ez nekem vajmi keveset jelentett, mert nem éreztem a római rabigát, azonban atyáink és néhány ifjú teherként élte meg az adókat, és a rómaiak fölényességét.

Azonban a változás szele hamar elért minket. Vercingetorix volt a kis idillünk megrontója. A gall törzsfő, a gall király. Aki azt hitte szembeszállhat Rómával. Vercingetorixot a követői bűverejűnek tartották, aki képes kifogni a rómaiakon. Híre gyorsan terjedt, és mivel Oktulun közel feküdt a gall partokhoz, a helyi római erőket is kivonták. Atyáink csak erre vártak, a maradék katonát kiűzték a városból és immár újból szabadok voltunk. A szabadság nem sokat jelentett számomra, a harcgőzös napok után a mámor, majd a megbékélés jellemzett bennünket. De ez az idill csak illúzió volt csupán. Épphogy túlestem a beavatáson, ami férfivá válásom beteljesedése, Dionüszosz éjjelén megjelentek a vörös vitorlák a városban. Róma visszatért, bosszúra szomjasan. Vercingetorix vesztének híre nem érkezett hozzánk elég gyorsan ezért nem tudtunk felkészülni a védekezéssel. Bár az erő, amivel Róma lesújtott ránk nem is hagyott volna élő lelket a városban, ha védekezünk. Az emberek többségét az ágyban ölték meg vagy hurcolták el, nem kímélték legszentebb napunkat mikor átadjuk magunkat a testnek. A várost porig égették, akár csak a hajókat a kikötőben. Oktulun többé nem létezett. 300 társammal együtt (mind fiatal leány és ifjú) felraktak minket az első rabszolga hajóra, és megkezdtük hosszú utunkat.

Nem tudom leírni az érzéseimet, elvesztettem szüleimet, a házamat a ,,birodalmamat", gyűlöltem a rómaiakat, és mindet, ami hozzájuk kapcsolódik. Lázadni akartam meg akartam halni harcolva, hősiesen. A hosszú tengeri útak, amit az evezők mellett kellett eltöltenem kivette belőlem az ifjonti hévet, és belesüppedtem a rabszolgaság egyhangú gyászos életébe. Húztam az evezőt nap nap után, nem gondolva semmire. Kialudt bennem a lázadó, átadta a helyét az ösztön lénynek, ami enni, inni és élni akar.
Egy nap az őrök jöttek egy kufár kíséretében. A kufár mindenkit végignézett, és kiválasztott néhány ifjút, akiket láncra vertek. Talán egy éve láttam napfényt utoljára, hunyorogva támolyogtam fel, szédelegtem a napfénytől, és a furcsa mozgástól. A kikötőből egy kordély vitt minket tovább és a távolban megláttam Rómát. Gyorsan két érzés kezdett el motoszkálni bennem, a gyűlölet a rómaiak ellen, és az ámulat, ami Róma iránt éreztem. Nemsokára beértünk a színes forgatagba, ahol színek és szagok orgiája fogadott. A gyűlölet hamar kialudt és a kíváncsiság vette át a helyét. Rengeteg ember lézengett színes ruhákban különböző nyelveken beszélve. Ekkor értettem, meg hogy Róma miért is a világ közepe, hogy az emberek nem csak élnek itt, hanem össze is jönnek a világ minden tájáról. Láttam fekete embereket és láttam szőkéket, volt ott füstös képű perzsa és gonoszarcú germán és nők. Nők selyemben, vászonban, de még meztelenül is. Ekkor tudatosodott bennem mennyire hiányzik a nő az életemből, az odaadás a teljes kielégülés.

A kordély a rabszolgapiacra vitt minket, ahol idegen nyelvű alkudozás után egy kereskedőhöz kerültem. A kereskedő csupa izmos ifjút és csinos leányt árult. A sátrában csak a gazdagok fordultak meg, szegény itt nem kapott portékát. Minket kint állítottak egy meglehetősen zárt sátor részben zsúfolódtunk, és a padlóra borított birkabőrön kellett ülnünk. Szerencsémre kiláttam a sátorból pont a piacra. A vevők előtt parádéztattak minket, akár fiúkat akár lányokat, megmutatták nekik a fogunkat a testünk minden porcikáját. Aztán ha a gazdag család választott akkor a rabszolga elhagyta láncra verve a sátrat hogy megkezdje új életét. Már csaknem esteledett mikor betért a kereskedőhöz Crassus Candius és a családja.

Candius uraság jól megtermett volt, egykor valószínűleg izmos most viszont inkább hájas, arca szigorú, kezéből nem hiányzott sosem a bot, hogy üssön, ha kedve tartja. Heili Candius a felesége kifejezetten vonzó nő volt, bár már látszott rajta a kor jól tartotta magát. Haja barna göndör ruhája alig takart valamit testéből, és bejött Ő is. Adrinnie barna egyenes haját kontyba fogta ruhája hívogató volt és az ifjúság zamata áradt a testéből. Kecsesen járt akár egy macska, szeme mandula vágású, mély és barna. Nem tudtam nem észrevenni mohó pillantását.

- Áááá jó uram! - köszöntötte a kufár Candius urat. - És hölgyeim, minő kellemes meglepetés ezen esti órán. Ezek szerint végre rászánják magukat, hogy az ifjú Adrinnie-nek személyes rabszolgákat vásároljanak?
- Igen Mokat! Pont ezért jöttünk el hozzád! - válaszolta majdani uram - Bár Adrinnie-nek már van egy rabszolganője, de úgy gondoltuk, hogy itt az ideje megtanulni uralkodnia. Hozz be néhány fiút és leányt nekünk.
- Ahogy parancsolod uram! - felelte hajlongva Mokat
Hosszú válogatás következett, amikor vége lett, engem és még két másik ifjút, majd három leányt hoztak vissza döntés céljából. Érzelmeim kavarogtak. A rabszolgaság tompaságát felváltotta a szexuális izgalom. Bevallom Adrinnie jelenléte teljesen felkavart, több mint egy év elfojtott szexuális vágya került majdnem felszínre, de uralkodnom kellett magamon. Nagyon nehezen ment. Adrinnie először a leányokat nézegette kedvtelve.
- Ez igen csinos - mondta csak úgy magának, vagy talán, hogy a szülei lássák, milyen szempont alapján akar dönteni. Magához hívta az ifjú leányt. - Vetkőzz! - a lány automatikusan levetette egy szem ruháját, ami a földre hullott. Adrinnie körbejárta. - Nagyon szép, kissé még szőrös itt-ott, de az nem számít.
- Leborotváltassam méltóságos hölgyem? - kérdezte Mokat
- Oh nem kell, majd megoldjuk mi. A borotválás nem jó, mert a szőr ismét ki fog nőni. Hajolj előre. - a lány engedelmeskedett, Adrinnie végigsimított a fenekén, és újaival beletúrt a lány intim részébe. Megmondom őszintén nagyon nehezemre esett uralkodni magamon, a látvány több mint ingerlő volt. Nem is létezett számomra más, csak az előttem folyó kis játék és az hogy ez ne befolyásoljon. Jobban érdekelt, hogy nyugodt maradjak, mint bármi is valaha. Így visszagondolva az eltökéltségemet magam is csodálom, és nem is értem. A lány eközben halk lihegésbe kezdett a kedves és érzéki játék miatt, Adrinnie pedig folytatta a ténykedését, leguggolt a leány mögé, és széthúzta a szőrzetét. Őszintén elmolyosodott. - Atyám, ő lesz a leány. Felállhatsz! - A lány szemei párásak voltak, arca kipirult mellbimbói kemények voltak. Candius úr bólintott, Adrinnie pedig elmosolyodva a leány felé fordult. - Neved ezentúl, Akka! - a leány finoman meghajolt, én láttam a szemében a vágyat, amit magam is sokszor láttam a beteljesületlen lányok szemében. Tudtam szinte éreztem, hogy mit akar.
- Nos, nézzük, a kanok hogy teljesítettek! - fordult felénk Adrinnie - Vetkőzzetek! - s ruháink a földre hullottak. Láthatóan társaimat sem hagyta hidegen az előző játszadozás, mindkettő fallosza az égnek meredt. Adrinnie összehúzta a szemét és kissé mérgesen villámlott. Bevallom bennem megmozdult valami. - Hát ti mit képzeltek magatokról? Senki nem mondta, hogy felizgulhattok. - rám vetült a pillantása - Nézzétek meg ezt az ifjút, ő bezzeg tud uralkodni magán... Vagy netán a fiúkat szereted? - Kérdezte tőlem. Mivel rabszolgaként még nem nagyon szóltak hozzám egy-egy korbácsütésen kívül ezért nehezen jött szó a számra, így inkább megráztam a fejem. Adrinnie elvigyorodott. - Akkor nem tetszett a mutatványom? - bólintottam - Na jó végeredményben mindegy, de szeretném látni hogy mekkora a péniszed, sok mindent eldönthet, és hát lássuk be három fiút választottam. - kicsit kihúztam magam, de még mindig nem néztem a szemébe a dacom azonban láthatóan jól mulattatta. - Akka jer ide! Látod ezt a szép ifjút? - a leány bólintott. - Azt akarom, hogy felállítsd a szerszámát. Látni akarom mekkora a többi fiúéhoz képest.
Akka bátortalan mozdulatokkal lépett elém, rám nézett majd a péniszemre, én becsuktam a szemem, éreztem hogy hideg kissé nyirkos keze hozzáér a szerszámhoz, és néhányat húzott rajta. Dacom kissé erősebb lett! Ez nem izgatás volt, Akka azelött még nem ért férfihoz, legalábbis nem szeretettel, ebben biztos voltam. Ezt bírni fogom gondoltam, de leendő úrnőm is észrevette és kissé bosszúsan így szólt:

- Ugyan már, ez így semmi, ennek még én is ellen tudok állni. Térdelj le elé! Úgy! Nyisd ki a szádat, és a végét tedd a nyelvedre, a szádat zárd köré, úgy, úgy, vigyázz ne fogazz, azzal csak neki teszel szívességet, most pedig a szádban nyald körül a végét! Ez az! - mosolyodott el az úrnőm. - Látod, hogy veszti el a kontrolt? Érzed, ahogy keményedik a szádban? Így a jó, most pedig húzd rá a fejed a falloszára. Ez az még jobban! Még! - Adrinnie odajött közvetlenül mellém, és Akka mellé, megfogta a fenekeme,t és az ő fejét, és a lányt szó szerint ráhúzta az akkor már javában ágaskodó péniszemre, ezt nem lehetett kibírni. Akka felköhögött, ahogy elértem a végével a torkát, de nekem jó érzés volt nagyon. Így még nem izgattak, és az érzés leírhatatlan volt. Adrinnie mosolygott csak és eleresztette a fenekemet, Akka pedig folytatta a pumpálást most már ütemesen. Nekem jó alaposan oda kellett figyelnem, hogy ne végezzek a lány szájába. Adrinnie türelmesen várt egy ideig, majd szólt - Jól van Akka elég is lesz! - A lány szinte csalódottan állt fel, de aztán gyorsan észheztért. Most már mindhárman ott ágaskodtunk az Adrinnie úrnő elött.

Adrinnie mosolyogva nézte végig az előtte felvonultatott három ifjút. Velem kezdte, körbejárt aztán megnézte a fejemet hajamba is beletúrt ami elég hosszú volt az elmúlt 1 év után, majd minden átmenet nélkül megfogta merevedő péniszem. Megpróbáltam a lehetetlent, és sikerült nem nyögtem fel, bár legszívesebben elhagyta volna a számat egy sóhaj, már így is pattanásig feszült szerszámom ilyen finom, és nagyon profi kényeztetését. Adrinnie úrnő elmosolyodott, állhatatosságom láttán, úgyhogy tovább mustrált a kezével főleg ágyéktájon. Mindenhol megnézte milyen vastag a szerszámom, majd a keze lejjebb csúszott a heréimre és elégedetten forgatta az ujjai között.
- Szóval csak a lányokat szereted? - kérdezte az úrnő, én bólintottam - Hát rendben!
Ott hagyott a balomon lévő fiúhoz lépett és ugyanazt tette vele, mint velem, majd a jobbomon lévőhöz. Mindkettőtől megkérdezte, hogy szeretik-e a fiúkat és mindketten bólintottak. Ez az én időmben nem volt szokatlan senki nem érezte, hogy ez bűn lenne.
Végül Arinnie az apjához fordult! A középsőt választom! Az apja bólintott, és alkudozásba kezdett a kufárral. A másik két fiút kivitték, Adrinnie pedig hozzám lépett és elmosolyodott.
- Nézz rám! - parancsolta és én megtettem szemünk összetalálkozott. Minden haragomat elfelejtettem, nem éreztem többé honvágyat csak tudtam őt akarom szolgálni. Fájt már a herém a folyamatos izgatástól, és hogy nem jött beteljesedés, de falloszom ismét nyugalmi állapotban pihent testemen. Akaraterőm győzött. - Öltözz, és jer velem, Hessum! Ez az új neved!

Zsákruhában kísértek át a Candius villába ami Róma szívében volt. Magas vörösre festett kőfallal és nagy kétszárnyú fa kapuval zárták el a külvilágtól Candiusék a palotájukat, merthogy az volt. Hatalmas többszárnyú palota, középen medencékkel, szökőkutakkal, rengeteg növénnyel. Szinte otthon éreztem magam. Új úrnőm lakrésze a nyugati szárnyban volt. Négy szoba egy hatalmas meleg vizes medence és egy külön konyha tarozott hozzá. Itt már csak ő vezetett minket kettőnktől nem félt, teljesen tisztában volt hogy a hatalmában vagyunk. A hálószobában egy magas vékony kissé lóarcú nő várt minket az ágy mellett üldögélve fekete ruhában és a rabszolgák csuklóvédőjében. Kezében két-két bőr csuklóvédőt tartott. Adrinnie odament hozzá, és átvette a csuklóvédőket, és a nő oldalán lévő kis tokból előhúzott egy tőrt, amivel átvágta a csuklónkat összekötő köteleket:

- Idefigyeljetek! Rabszolgák vagyok sose felejtsétek el. Az enyémek vagytok testben és lélekben... Vagy ha nem akkor lesztek nemsokára. Be foglak titeket törni ha ellenálltok, és az fájdalmas lesz. Ha elfogadjátok a helyzeteteket, akkor jó életetek lesz. Íme Khollina - mutatott a lóarcú nő felé - ő az első szolgám, bizalmasom! De - és itt Khollina felé fordult - még ő sem adhat nektek parancsot! Csak én vagyok az úrnőtök! Radon - kiáltott fel, és nem sokkal később megjelent egy fél kopasz idős férfi - ő a család első rabszolgája, de te sem rendelkezhetsz ezzel a kettővel, megértetted?
- Igenis úrnőm! Atyja már jelezte. Köszönöm, hogy megtisztelt azzal hogy elmondta! - mondta a férfi meghajolva Adrinnie felé, aki egy kézlegyintéssel elküldte.
- Nekem fogtok dolgozni. Ez az én jelem - és átadta a csuklószorítókat Akkának majd nekem. - Sokat kell tanulnotok, magatokról a nőkről, a szexualitásról, és az önkontrollról. - Az utolsót főleg Akkának címezte. - Jól jegyezzétek meg mostantól kezdve ti ketten testvérek vagytok, az egyik sorsa függ a másiktól. Szeretők lesztek és barátok, meg kell ismernetek egymást. Ez az első és legfontosabb dolog. Hessum, - fordult felém - honnan származol? Nézz rám és szólj!
Nehezen jött a számra szó. Több mint egy éve nem beszélek mert büntetnek érte, méghozzá ostorral. Megköszörültem a szám:
- Oktulunból úrnő! Hispánia hispániából.
- Oktulun... - szorította össze a szemét - A lázadó hispán város! Milyen rangban voltál?
- Nemes voltam úrnőm! - Adrinnie szeme felcsillant
- Helyes! Milyen nyelveken beszélsz?
- Latinul, hispánul, gallul, görögül és jiddisül úrnőm!
- Helyes! Kevesebbet kell tanulnod, több időd marad magad megismerésére! Elég jó teljesítményt nyújtottál a piacon. A kufár jóval áron alul adott el adottságaidat nézve. Voltál már nővel?
- Igen úrnőm!
- Szerelmes voltál már?
- Igen úrnőm! - és gondolatban hozzátettem, hogy ha rád nézek minden régi szerelem elhalványul
- Nagyszerű! Főnyeremény!
- Akka! - fordult el tőlem - voltál már férfival?
- Igen úrnőm! - meglepő módon halk búgó hangja volt
- És nővel?
- Nem úrnőm!
Adrinnie közelebb lépett Akkához, megcirógatta az arcát a tenyere külső részével, átkulcsolta a derekát a kezével, és kissé magához húzta, majd szinte a fülébe súgott:
- Undorodnál ha nőt kéne kielégíteni?
- Nem úrnőm! - hallottam, ahogy Akka kicsit gyorsabban szedi a levegőt, Adrinnie belenyalt a fülébe, amitől a lány nagyot sóhajtott
- Nagyon helyes! Jómagam inkább a leányokat kedvelem, de nem vetem meg az érzéki vagy éppen vad szeretkezést sem egy férfival. Az lesz az első lecke, hogy ki kell elégítenetek engem, minden vágyamat, úgy ahogy én akarom, ahogy mondom, és ti is kielégülhettek, de főleg te - nézett rám - csak akkor lőheted el magad, ha én mondom! Ez nagyon fontos! De ez nem ma lesz, ma este egy kényelmetlen, de hasznos időtöltéssel kell szembenéznetek, egészen holnap reggelig van időtök rá. Meg kell szabadulnunk a szőrzetetektől. Hessum sajnálom neked a hajadtól is. Akka neked maradhat a hajad, de a szemöldököd, a lábad a tested minden egyes porcikáján nem szeretnék szőrzetet látni holnaptól fogva. Nappal aludhattok nem fog titeket senki zavarni, viszont az éjszakát ezzel kell töltenetek. Jó alkalom ez arra is hogy megismerjétek egymás testét. Ha készen vagytok, akkor - hátranyúlt Khollina felé, aki egy nagy tégelyt adott át az úrnőjének - ezzel kenjétek be azon testrészeket ahol a szőrt letisztítottátok, és nem fog újra nőni. Mindenhol csupasz testet akarok látni még itt is. - és megfogta mindkettőnk lüktető lágyékán a szőrt - Most menjetek Khollina megmutatja nektek a szállásotokat.

Az asszony elindult mi pedig utána, a medence túlpartján, egy kis ajtón kellett bemennünk a szállásunkra. A szobában rabszolga mércével szokatlan felszerelési tárgyak voltak, például ágy, egy nagy kettőnknek, amin tiszta ágynemű volt. Az ágy előtt egyszerű pad, és egy nagyobb agyag tál abban jó néhány rongy.
- A víz még meleg, kellemesebb lesz, ha meleggel törlitek le magatokat - mondta minden átmentet nélkül Khollina - Kezdjétek, a lágyékotokkal az eléggé fáj, egyenként szedjétek a szőrt, mert különben bent maradhat néhány, ha az úrnő meglátja mérges lesz, a feneketeket se hagyjátok ki. Ha végeztetek, akkor szedd le a szakállát és a haját a fiúnak, mert az is pokolian fáj. Aztán mindkettőtök szemöldöke majd a hátatok és a fiú mellkasa, és végül a lábatok. Nehéz éjszakátok lesz, a fájdalom elviselhető egy idő után, csak ha másik testrészre mentek akkor ott kezd majd fájni. Itt a csipesz - és egy kis fa csipeszt adott Akka kezébe - lássatok hozzá, reggel az úrnő ellenőrizni fog titeket, úgyhogy aludjatok meztelenül - és ezzel kiment a szobából.

Akkával egymásra néztünk. Szép lány volt, a szeme nagy és barna, a haja is barna és egyenes szálú. Nem voltam sosem az az erőszakos fajta. Nem volt kenyerem a katonák durvasága, amit oly sokszor láttam a szajha gödrökben odahaza.
- Hogy kezdjük? - kérdezte Akka hirtelen
- Nem tudom! Nem akarok fájdalmat okozni neked, de ha élni akarunk akkor meg kell tennünk. - Akka bólintott - Khollina azt mondta, hogy a meleg víztől jobb lesz. Otthon Atyám a szakállát mindig meleg vízzel puhította fel mielőtt leborotválta, ha te kezded megpróbálok ott lent vigyázni rá, hogy mindig puha legyen a bőröd ha kiszedem. - Akka félénken bólintott, és levette a ruháját. Gyönyörű teste volt, nagy fiatalosan meredező melle nagy udvarral, kecses nyak szép alabástrom vállak, gyönyörű holdszerű fenék, fiatalos szeméremtest, amin már kissé elburjánzott a szőr. Arra gondoltam, hogy ha tényleg szexuális célokra kellünk, akkor az úrnőnk jól járt Akkával. Szemrevaló fiatal teremtés volt, arcán a szépség és az inteligencia is megcsillant.

Leültettem magam elé a padra és széthúztam a lábát. Az egyik tiszta rongyot megfogtam és jó alaposan belemártogattam a meleg vízbe, és a vizes rongyot nekinyomtam szeméremtestének az alsó felére. Ott tartottam egy ideig, majd kezembe fogtam a csipeszt és a fenekéhez közeli első szőrtálat megfogtam a lehető legmélyebben és rántottam rajta egyet Akka felszisszent, és még egy halk ,,Au" is kijött a száján, sajnáltam, de nem volt mit tenni, a második majd a harmadik szál következett. Ahogy egyre többet húztam ki egyre kellemetlenebbül érintette, egyre többet tekergőzött a teste, teste kissé izzadt is. Egy idő után, mikor a csiklója körül kezdtem el leszedni a szőrt véletlenül az egyik újam beszaladt a nagyajkak közé, de csak egy kicsit, ő felkiáltott talán fájdalmában talán ijedtében vagy meglepetésében. Éreztem az ujjam hegyén a szerelem nedvet, és teljesen más megvilágításban láttam most Akkát. Kétségtelenül nem élvezhette a szőr húzogatását, de érintésem valószínűleg izgalomba hozta. Akka rám nézett, én pedig kicsit elmosolyodtam és határozottan rátettem a bal kezem a szemérem dombjára középső ujjamat pedig kicsit beljebb csúsztattam most már sikamlós bőrén. A nagyajkai vörösek voltak ténykedésem miatt. A középső ujjam felső részével finoman hozzáértem a csiklójához de mindeközben nem hagytam abba kegyetlen munkámat, és húzogattam a szőrt szépen egyesével kifelé a szeméremtestéből. Már nem a fájdalom dominált nála teste teljesen máshogy reagált az érintésemre, láttam rajta, hogy ellazul, hogy a légzése gyorsul. Éreztem hogy közel a beteljesedés, és én csak húztam húztam a szőrét, minél gyorsabban hogy még a vége előtt végezzek, de nem sikerült elég gyorsan végeznem Pedig már nem volt sok hátra csupán pár szőr, már a pocakja alsó részén. Mikor éreztem hogy a gyönyör hullámai elborítják, hogy jobb legyen neki a számat és a nyelvemet rászorítottam a csiklójára, és csaptam néhányat, ez csak fokozta élvezetét csaknem felborította a tálat, de utána lenyugodott és csak pihegett.
- Sok van még? - kérdezte elhaló hangon
- Már csak egy pár szál itt a pocakod alján.
- Essünk túl rajta! - és néhány gyors mozdulattal megszabadítottam, majd elővettem a krémet és bekentem vele az érzékeny részeket. A krém barnás volt és jól kenhető, gyorsan végeztem vele.

Szó nélkül cseréltünk helyet. Akka tanult tőlem. Először ronggyal átitatott vizet és azt hozzáérintette a zacskómhoz. Én megpróbáltam kényelembe helyezni magam, és nem gondolni arra, hogy mennyire fog ez fájni. Éreztem, hogy Akkal a kezével lógó falloszomat arrébb teszi, és éreztem az első szőrtál kiemelését. Pokoli volt, és rögtön a második is. A fájdalom mit sem tompult az elkövetkezendő percekben. A fenekem körül a heréimen is pokoli volt az érzés. Akka viszont nem csak ezt tanulta el tőlem. Mikor végzett a heréimmel és a combom mellett szedte ki a szőrt, a bal kezével finoman elkezdte pumpálni a péniszemet, le és föl. A nap eseményei hatására és a fájdalom mellett nem akartam és nem is tudtam ellenállni a kényeztetésnek. Becsuktam a szemem és a fájdalom helyett megpróbáltam a kellemes lágy pumpáló érzésre koncentrálni. Meglepő módon nem is volt nehéz mikor a péniszem fölötti résznél tartott Akka, már semmi mást nem éreztem csak a heréim sürgetését a kitörésre. Becsuktam a szemem és arra koncentráltam, hogy mindnél jobban kielégülhessek. A fájdalom megszűnt helyette éreztem, hogy valami nedves fogja körbe a falloszomat, a pumpálás erősödik, én pedig kitörtem, mint a Vezúv. Arra eszméltem, hogy Akka kenegeti a krémmel a szőreim helyét, óvatosan és közben kedvesen mosolyog rám és én visszamosolyogtam.

- Hova folyt ki az anyagom? - kérdeztem kissé rekedten, mire Akka felkuncogott.
- Mindenhova! Rám, magadra és még a padló is tele van vele, de kevés a rongy magunkról is alig bírtam letisztítani.
- Készen vagyok?
- Igen, ott lent készen vagy, de most jön a hajad és a szakállad. Légy türelmes kedves ,,testvérem", igyekszek fájdalom mentesen dolgozni.
Hát mikor a falloszomat tisztította nem volt kellemes, de az arcszőröm egyenesen pokoli volt, minden húzásnál jobban és jobban fájt. Már szinte kellemesnek éreztem az előző óra ténykedéseit mint ezt a poklot. Akka is próbált gyorsan de hatékonyan dolgozni, az ölembe ült szembe velem a padon térdelve és kedves csókokkal borította el megszenvedett arcomat, majd fejemet. A kopaszság nem taszított. Atyám is csaknem teljesen kopasz volt már élete delén és igen jól állt neki. Bevallom patakzott a könnyem, és nem a szomorúságtól mikor a hajam tetejét szedte ki. Ahhoz képest a szemöldököm és a hónaljam fájdalom mentes volt, a lábamról nem is beszélve, azt már végig aludtam, de tényleg. A ,,kínzás" annyira eltompított hogy már a monoton csipkedések a testem érzéketlenebb pontjain nem is zavartak, és végül nem bírtam elaludtam! Arra eszméltem, hogy Akka keni a fejemet a balzsammal.
- Végeztünk! - mondta halkan. - Én jövök!

Kinéztem szobánk aprócska ablakán. Mécseseinké még égtek, de már csak halványan pislákoltak. A hajnali szürkület már látszott az ablakon. Gyorsan szembefordultam vele, a rég kihűlt vízből vett ronggyal megpróbáltam kicsit áztatni a szemöldökét, de a fájdalomnak ez már mit sem használt. Hangosan jajongott néha, és én megsajnáltam, akár csak ő most én is csókokkal illettem azokat a helyeket, ahol a fájdalmat okoztam. Meglepően gyorsan végeztem a szemöldökével, és a hónaljával is. A lábát is végig csipkedtem, mikor hasra fordítottam ő is elszundított, és még arra sem ébredt fel, hogy bekenem. Az ágy egyik végébe forgattam utolsó erőmből, és betakartam a gyapjútakaróval, majd odabújtam hozzá hogy meztelen testünk melegítse egymást a hajnal hűsében és gyorsan elaludtam.

Tetszik(65) | Nem tetszik(72)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Leila kiverte a farkam

    Leila egy kedves, kissé nerd lány volt és csodaszép. Hosszú, szőke haja volt és nagyon vékony alkata, de azért nem annyira, hogy ne legyen kívánatos. Enyhén szeplős, szabályos arca mindig jóindulatot ....

    Cseresznyevirág, vagy mi a szar

    Az ember hamar összeismerkedik teste démonaival. Én sem voltam kivétel alóla. Iskolába jártam még, de az eszem a lányok körül kalandozott.
    Persze tudtam mindenfélét, amit sihederfővel a fiúkról....



    Vacsora után megbaszlak

    ?Ha izgató fantáziálásról van szó, én egy megtörtént eseményt szoktam újra és újra felidézni: azt, amikor a kettővel ezelőtti pasimmal összejöttem. A vele való kapcsolatom teljesen megváltoztatta az i....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám