Állatos kaland


Beküldő:animalsex



Szinte minden éjjel dolgozok, biztonsági őr vagyok egy pénzintézetnél. Egyik napon hazamentem, nagyon fáradtan, fürdés stb., majd ágynak dőltem. Mély álomba zuhantam, amikor csengettek. Teljesen kómás állapotban nyitottam ajtót, ott állt a szomszédnő előttem. Akkor vettem észre, hogy csak egy pólóban vagyok, alsó nincs rajtam, a farkamon meg az álom okozta merevedés! Most már mindegy, gondoltam, ezért úgy viselkedtem, mintha nem is tudnék róla! Kata megkérdezte, vigyáznék-e a kutyájára a mai napon, mert későn ér haza. Ja, és le kellene vinni legalább egyszer sétálni!

? Semmi akadálya ? mondtam ? ma szabadnapos vagyok, ráérek. Most alszok egy- két órát! Délután majd jön haza Bea, ő majd kezeli Nagyfiút!

Nagyfiú egy nagynövésű, golden retriever fajtájú kan kutya. Erre, hogy majd ?kezeli?, Kata elmosolyodott.

? Nagyon barátságos, már Bea is ismeri!

? Akkor minden rendben, hozd át!

Még mindig ott álltam alul meztelenül, de már nem ágaskodott a kíváncsiságom! Kata hozta is hamar a kutyát, és meglepetésemre Nagyfiú körbeszaglászott, mint egy szukát, majd leült mögém és a fenekemet nézte!

? Tetszel neki!- mondta Kata.

? Nem tán? De én férfi vagyok, ha nem látná, nézzen elölről!

Kata megint mosolygott. Érzékeny búcsút vett nagyfiútól, mely meglepett kissé, ugyan is majdnem csókolózósba ment át a búcsú!

? Ez igen! Nekem, meg szia?

? Talán megfogjam a lógó micsodádat?- kérdezte.

? Nem? annak Bea a gazdája!

? Rendben is van ez így! Azért, ha lefekszel, vegyél magadra gatyát!

Abban a pillanatban, nem értettem, mire célzott ezzel a figyelmeztetéssel.

? Oké veszek!

Kata elsietett, még dobott egy puszit Nagyfiúnak, és annyit tett hozzá, majd este mesélhetsz, ha hazajövök! Bezártam az ajtót, csináltam egy fekhelyet Nagyfiúnak, ráparancsoltam, feküdjön addig, még fel nem kelek, majd bezuhantam az ágyba.

Fél álomban lehettem, amikor felébredtem, mert úgy éreztem, mintha valaki nézne! Jól éreztem. Lassan megfordultam és látom Nagyfiút, ott ül az ágyam mellett, és gusztálja a fenekem! Abban a pillanatban rám tört a felismerés, mit tanácsolt Kata. Én mindig gatya nélkül alszok, és továbbra sem vettem fel semmit. Megsimogattam a fejét, erre ő bátrabb lett, és odadugta az orrát a fenekemhez. Mi a fene!- gondoltam! Talán a te csinos, nagyon bájos gazdidnak is szoktad szagolgatni? Ez hihetetlen, minden ujjára akad egy férfi. Pont a kutyájára vágyik? Még agyaltam, többször is odanyomta az orrát a fenekemhez!

Emlékszem még fiatal srác voltam, mikor volt egy hasonló esetem egy házőrzővel a nagyinál! Ott érintett meg először az állatos szex! Ott mindennap találkozhattam ilyennel, mert rengeteg állatuk volt. Egy napon kint legeltettem a teheneket a csatorna parton. Heverésztem a fűben, hatalmas volt alig látszottam ki belőle. Nagyokat birkóztam a kutyával, és egyszer észrevettem megkeményedett valami a lába közt. Kíváncsi lettem és odanyúltam neki. Megfogtam, és a következő pillanatban éreztem, hogy amit fogok, épp olyan kemény, mint az enyém! Nagyon felizgatott az érintése. Húzgálni kezdtem neki. Lassan már kőkeményre duzzadt! Egyre jobban élveztem, amit teszek. Egy pillanatra abba hagytam, mert láttam valamiben, mesterkedik a kutyus. Elengedtem, ő azonnal mögém futott és szó szerint, rám vetette magát. Én előre buktam, azonnal éreztem a lökéseket a fenekemnél. Rajtam volt egy bőszáru rövidgatya, mégis addig- addig lökdösött, míg a bő szára alatt a fenekemhez ért a farka. Ez kissé meglepett, nem engedtem, hogy tovább belém nyomja. Azt éreztem, majdnem bedugta a fenekembe. Talán kicsit be is csúszott a hegye. Nagyon felizgatott, de nem mertem, hogy folytatódjon. Ettől kezdve kerestem a lehetőséget, hogy kielégítsem a vágyamat. De csak vágy maradt! Egész életemben vágytam rá és néztem a videókat, persze az ilyen témájút. Szó szerint, minden izgatott, ami animál szex volt. Na, most itt az alkalom, teret engedhetek a vágyamnak gondoltam. Amúgy is kíváncsi voltam, mit akarhat ezzel a nézéssel. Addig agyaltam, még elaludtam.

Azt álmodtam, hogy Nagyfiú lassan odasomfordál a fenekemhez, és elkezdi nyalogatni. Oldalamon feküdtem, mint szoktam, a takaróra rátettem a lábam, így kint volt az egész fenekem szabadon. Éreztem a lyukamon a kissé érdes nyelvét, mely szinte simogatott. Nem sokáig bírtam így oldalt, mert szerettem volna, hogy teljesen hozzám férjen, ezért hasra fordultam, és az egész fenekem Nagyfiúé lett. Szerintem nagyon imádta, mikor kissé széttettem a lábam, és engedtem, hogy a lyukam szétnyíljon, így akár belém is dughatta a nyelvét. Éreztem, mintha bele akarta volna erőltetni. Engedtem, mert nagyon felizgultam. Megemeltem a fenekem, a meredező szerszámomat hátra toltam, hogy azt is nyalogassa. Ez aztán végkép megőrjített. Teljesen felemeltem a fenekem, így lehetősége nyílt ahhoz, hogy rám vesse magát és megpróbálja belém erőltetni a szerszámát! Nagyon akartam én is. Végre belém hatolhat egy kutya! Régi vágyam, már hurcolom jó ideje. Hason fekve teljesen megemeltem a csípőmet, és abban a pillanatba éreztem, döfködi farkával a fenekem környékét. Ez nagyon jól esett, mert így nem tudott belém hatolni egyből. Ki akartam élvezni minden pillanatát a lehetőségnek. Éreztem nagyon kanos volt már. Hatalmas szerszáma csúszkált a fenekemen, közben erőltette, hogy átkarolja a csípőm. Már én is nagyon akartam. Lassan felhúztam magam kutyapózba. Átölelte a csípőm, szorított, hogy el ne menjek előle, megkapta, amit várt. Spriccelő farka nedvessé tett, a még szűz lyukamba szinte azonnal belehatolt. Iszonyú iramba verte belém. Néha már azt éreztem, mindjárt elélvezek. Szorított, és közben mindig közelebb tolta a fenekét. A fenekemnél ott csattogott a hatalmas görcs, mely a farka tövénél duzzadt! Iszonyú élvezet volt számomra és gondolom az ő számára is! Éreztem, erőltetné belém a görcsét. Ettől féltem, és nem akartam, de olyan kitágult voltam, hogy akár belém is hatolhatott volna vele. Szétfeszített, ahogy préselte belém, nagyot élveztünk mind ketten. Sokáig a hátamon volt, bennem tartotta, folyamatosan lüktetve pumpálta belém a nedvét. Végül lassan kihúzta belőlem és leszállt rólam. Mikor magamhoz tértem, belém hasított a gondolat. Álmodtam? Ennyire mélyen aludtam, hogy egy régi vágyam álmomban ért utol? Jaj, csak álmodtam! Megkönnyebbültem kicsit.

Felkeltem, éreztem, sajog az egész fenekem. Odanyúltam, csupa nedv! Még akkor is folyt ki belőlem Nagyfiú nedve. Eszembe jutott a figyelmeztetés. ?Vegyél fel gatyát, ha lefekszel!? Bementem a fürdőszobába, és hosszasan gondolkodtam.

Több mint tíz éves házasok vagyunk Beával, de soha nem tudott a titkos vágyamról. Vajon, ha elmondanám? Igaz, több esetben látta, ha néztem a videót. Neki nem igazán jött be! Vagy nála is egy titkos vágy maradt? Én nem mondtam soha neki, hogy szeretném. Néha láttam, kissé közelebb engedi magához az állatokat, de nem merném azt gondolni, hogy neki is van egy hasonló vágya! Nos, ma itt az alkalom, hogy ő is! Majd valamit kitalálok. Lesz jó néhány óránk. Kitervelek valamit. Meglepjük Nagyfiúval! Már alig vártam, hogy haza érjen és beinduljon a gépezet! Végre hazaért Bea.

Nagy meglepetés volt, mikor meglátta Nagyfiút. Már ismerték egymást, találkoztak párszor kint a téren, mikor Kata sétáltatta.

? Szia, nagyfiú. Hát te itt vagy?- kérdezte, közben rám ügyet sem vetett.

? Hahó, itt vagyok én is!- szóltam színlelt felháborodással.

A legjobban az lepett meg, hogy Nagyfiú ugyanolyan csókolózós mozdulatokat tett, mint Katának a búcsúzáskor.

? Mi az ennyire ismeritek egymást?

? Hát nem aranyos?- kérdi Bea.

? Dehogynem, már én is ismerem!- dörmögtem.

? Rossz voltál?- kérdezte Nagyfiút- vagy tettél valamit, amit nem lenne szabad?

? Mire gondolsz?- kérdeztem, s féltem, hogy Nagyfiú válaszolni fog.

A kutya persze nem szólt egy szót sem, de gyors farok csóválásba kezdett.

? Jól érezted itt magad nálunk?- kérdezte Bea.

? Na, elég már ebből a nyáladzásból! Beszélgethetnénk mi is egy csöppet!- mordultam fel, aztán megkérdeztem:

? Nem vagy éhes?

? Nem- válaszolta mosolyogva.

Rövid válasz! Valami gyanús dolog van kibontakozóban, mert Bea nem szokta magát ennyire elragadtatni semmitől. Szemmel láthatóan tetszett neki a helyzet, némi izgatottságot fedeztem fel az arcán. Bement a fürdőszobába átöltözni. Nagyfiú menni akart utána.

? Na, azt már nem!- mondtam- nem leselkedünk, szégyellős a néni!

? Hadd jöjjön, látott már ilyet!- szólt ki Bea.

Csak kapkodtam a fejem, nem igazán értettem a dolgot. Közben az jutott eszembe, mennyit agyaltam azon, hogy vezessem rá Beát, hogy megtudjon egyet, s mást. Bea elég fázós volt, otthon mindig melegítőben volt, de most látom, szoknyát vett fel!

? Elájulok!- nyugtáztam.

? Mitől?- kérdi Bea.

? Tudod, van itt valami, ami talán kis magyarázatra szorul.

? Kata mondta, ha itt lesz nálunk, én szoknyában legyek, mert akkor barátságosabb lesz Nagyfiú!

Ezen aztán elámultam. Ez a Kata mindenkinek szolgál jó tanáccsal! Az nem volt számomra világos, hogy Bea tudta- e, hogy mi miért történik? Úgy döntöttem, hagyom szabadon folyni a dolgokat. Leültem a fotelbe, hogy onnan szemléljem a továbbiakat.

? Bea, tudod milyen izgató vagy szoknyában?- kérdeztem. Ahogy néha kivillan a fehér bugyid, ha lehajolsz.

? Vegyem le?- kérdezte.

? Eddig is felvehetted volna!

? Jaj, csak Nagyfiú kedvéért tettem!

? Ne bohóckodj már, picit idegesít ez a Nagyfiú dolog. Mit mondott még Kata?

? Semmit, semmit.

Ettől aztán még gyanúsabbá vált a viselkedése. Közben leült a fotelbe és mondja, hogy Kata mindenre figyelmeztette.

? Te tudtad, hogy ma itt lesz?- kérdeztem meglepetten.

? Hát persze, velem beszélte meg. Én mondtam, ma itthon leszel és áthozhatja.

? Na, szépen vagyunk!

? Tudod, drágám, a nők!

Alighogy Bea is leült a fotelbe, Nagyfiú egyből odament, és a szoknya alá leselkedett.

? Na, na, nincs megengedve, hogy molesztáld az asszonyt!

? Hagyd, csak játszik!- mondta Bea.

? Valóban játék?

? Persze, pont neked tetszik ez a játék, nem?

? Valóban kedvelem az ilyet, de nem akkor, ha a feleségem teszi!- válaszoltam szemrehányóan.

Nagyfiú egyre bátrabban közeledett Bea combjai felé. Jobban mondva Bea punija felé. Úgy láttam, mintha Bea széjjelebb tette volna a lábát, vagy már hallucinálok? Azt látom, hogy Nagyfiú feje Bea lábai között van, és az orrával bökdösi a bugyiját. Bea hátra dőlt, és az arcán valami kéj futott át. Közelebbről akartam látni, átültem Bea mellé.

Bea váratlanul felállt és leült a szőnyegre. Nagyfiú egyből ott termett mellette. Lehasalt, a fejét ráfektette az előre nyújtott két első lábára, ezzel jelezve, játékra kész! Valóban elkezdtek játszani. Nagyfiú felugrott és Beát hanyatt döntötte. Birkóztak, hol Bea volt felül, hol Nagyfiú. Nagyokat nevettünk. Több ilyen átfordulás után Bea szoknyája már a nyakában volt. Bea maradt alul, és Nagyfiú előbukkanó farka épp a punihoz került. Ott hasalt Beán? és egyszer csak párzó mozdulatokat tett rajta. Majd kiesett a szemem annyira néztem.

Látom, hogy Bea széjjelebb teszi a lábát, és kissé megemeli a fenekét. Nagyfiú farka így a bugyin keresztül, időnként pont a lyukának ütközött. A látvány izgalomba hozott, az én farkam is megkeményedett. Bea leengedte a fenekét, kimászott a kutya alól, odajött hozzám. Rám hasalt ott a fotelben, és elkezdtünk csókolózni. Kíváncsi lettem, mennyire izgult fel, belenyúltam a bugyijába. Úgy éreztem, már a térdénél jár a puni nedve.

? Jól felizgultál!

? Igen- hebegte. Nem gondoltam ez ilyen érzés. Tudod, ahogy a farka súrolta punimat a bugyin keresztül, az teljesen megőrjített.

Miközben ezt mondta, Nagyfiú mögé jött és felugrott a hátára. Hátulról döfködte Bea fenekét.

? Micsoda érzés, micsoda érzés!- hajtogatta Bea, és széjjelebb tette a lábát.

A kutya a bugyis fenekét dugta.

? A te farkadon hasalok, közben szeretnének hátulról belém hatolni- szuszogta Bea.

? Szeretnéd?- kérdeztem.

? Ha te is akarod! Nagyon kívánom azt a nagy farkát.

? Nem is láttad még!

? De éreztem, a hasamon végig.

? Szeretném, ha ma nagyon boldog lennél. Engedjünk Nagyfiúnak!

Azt akarta, én húzzam le róla a bugyit, mert akkor én is akarom. Jól van. Lassan végig csúszott a farkamon, majd visszafeküdt a szőnyegre, Nagyfiú egyből ráfeküdt, és már döfködte a bugyiját.

? A szőrös hasa annyira izgató, hogy elélvezek- mondta.

Bea emelgette a csípőjét, én közben az arcát figyeltem. Megjelent rajta a vágy, látszott, hogy mennyire kívánja a kutya farkát.

? Elélvezek, elélvezek- nyögte. Te, ez bugyin keresztül belém dugta!

? Csak úgy érzed, mert annyira ki vagy tágulva.

? Azt akarom, hátulról hatoljon belém, de tövig akarom!

Kifordult nagyfiú alól, odajött a fotelhez.

? Vedd le rólam a bugyit, nagyon akarom azt a hatalmas farkát!

Felálltam, lehúztam a bugyit a fenekéről, letoltam a térdéig. Bea gyorsan kilépett belőle.

? Gyere Nagyfiú, nagyon elégítsd ki a feleségem!- biztattam a kutyát.

Nagyfiú, mintha csak erre várt volna, közelebb jött, felugrott Bea hátára. A csípőjénél átölelte, és mélyen behatolt a punijába. Bea felnyögött. A kutya erősen szorította az első lábaival, és eszeveszett gyorsasággal verte bele a farkát, csak úgy csattogott Bea feneke. Nyomta szünet nélkül, beljebb, beljebb!

? Most élveztem el másodjára- szuszogta Bea.

? Élvezz kicsim, élvezz!- biztattam.

? Engedd, hadd menjen beléd a görcse.

? Igen, nagyon akarom, hogy azzal hatoljon belém! Már érzem, mindjárt bele csúszik.

? Engedd! Lazítsd el a punid!

? Drágám, annyira jó. Mindjárt bennem van tövig.

Megfogtam nagyfiú fenekét és lassan rátoltam Bea fenekére. Abban a pillanatban Bea sikított egyet.

? Teljesen bennem van! Megőrülök annyira jó érzés. Lüktet bennem a nagy farka. Szétfeszít, de nagyon jó!

A látvány engem is teljesen felizgatott, elővettem a farkam és verni kezdtem.

? Úgy érzem, megint elélvezek- nyöszörgött Bea.

Közben az én farkam is az élvezés közelébe jutott.

? Együtt élvezzünk el!- nyögte Bea.

? Jó!

Láttam, hogy Nagyfiú toporzékol, majd megfordul. A farka még mindig a punciban volt, a görcs fogva tartotta.

? Ne engedd el, ki ne jöjjön, még magamban akarom tartani! Jaj, drágám, még ilyet nem éreztem. Az egész hasam lüktet- visongott Bea.

Bea elé térdeltem, a szájába adtam a farkam. Éreztem másképp szopja a farkam, mint máskor. Mindketten hatalmasat élveztünk. Nagyfiú végre kihúzta a farkát. Csak most láttam, milyen hatalmas! Hova fért ez Beába? Igaz rajta is hatalmas rés tátongott. Azért remélem, majd összébb húzódik. Odamentem a kutyushoz, megsimogattam a fejét.

? Jól kitettél ma magadért!- dicsértem meg.

Bea is felállt, boldogan átölelt.

? Köszönöm neked, hogy megadtad ezt az élményt!

Forró ajka az ajkamra tapadt, annyira, mintha soha nem akarná elengedni. Öleltük, csókoltuk egymást. Nagyfiú odament Bea mögé és finomam nyalogatni kezdte a meggyötört punit, mintha csak megköszönni akarná!

Bementem a fürdőszobába, míg Nagyfiú magát takarítgatta, én lezuhanyoztam. Kijöttem és Bea kifeküdve a fotelben volt. Karomba vettem és az ágyra fektettem. Pihenj kicsit, majd lezuhanyozol. Betakartam, mert csurom vizes volt. El is aludt rögtön. Már késő este volt, mikor felébredt.

Kata is megjelent nemsokára, kérdezte hol van Bea. Elmeséltem mi történt itt ma, ez őt is nagyon felizgatta, sietett haza felkérdezni Nagyfiút! Megígérte, máskor is itt hagyja, ha szeretnénk! Tíz év, titkolózásról hullott le a lepel! Bea kijött és lefeküdt mellém. Csak feküdtünk ott, és nem szóltunk egy szót sem.

? Te mióta szeretted volna kipróbálni?- törtem meg a csendet.

? Mióta tudom, hogy téged ez nagyon izgat. Közben megismertem Katát, és megtudtam, hogy ő már régóta teszi. Ezért választotta ki Nagyfiút! Egyébként neki sosem volt férfi az életében.

? Ezt mikor mesélte el neked?

? Egyszer elmentünk sétálni, jó messze egy erdőbe, és megkérdezte, én hogy vagyok, ezzel a dologgal. Mondtam neki, te szoktad nézni, de engem nem igazán izgat fel. Mert érezni kell, mit rejt a lehetőség!- válaszolta Aztán megkérdezte, szeretném-e, hogy egy kis bemutatót tartson. Javasolta, hogy menjünk beljebb az erdőben, van ott egy kunyhó, ott majd megnézhetem. Úgy mesélt róla, mintha azt kérdezte volna, hogy kérek-e egy darab csokit. Bevallom, ahogy beszélt róla, izgalomba hozott, már alig vártam, hogy odaérjünk. Alig nyúlt nagyfiúhoz, úgy éreztem csupa lucsok vagyok, annyira felizgultam. Aztán a bemutató alatt maszturbáltam egy hatalmasat. Kata kérdezte, nem akarom kipróbálni? Mondtam, majd megbeszélem veled. Jól van, mondta, ha gondoljátok, majd szóljatok. És a múlt héten mikor belőled megint kitört ez az őrület, elhatároztam, megpróbálom, ha te is akarod majd. Amúgy többször voltam Katánál, mindig mondta, próbáld ki, meglátod tetszeni fog! De nem tettem soha. Igaz Katát ez mindig felizgatta, és akkor bemutatót tartott nekem.

? Ezt jól kitaláltátok!- mondtam elismerően.

? Ha akarjuk, bármikor áthozhatjuk. De csak veled együtt szeretném.

? Ígérjük meg, hogy ezután mindent megbeszélünk, a legtitkosabb vágyainkat is. Bár ettől titkosabb nem igen van.

? Jó, nem bánom. Tudod, nekem te vagy a világon a legfontosabb és a boldogságodért én mindent megteszek.

Tetszik(26) | Nem tetszik(4)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Sziszka elhanyagolt pinája

    Este hatra egyeztettünk le Szilviával egy üzleti megbeszélést nála. Lányával él. Elvált, szép nő, de nem bombázó. Pontosan érkeztem. Amikor ajtót nyitott, egy vékony, szinte átlátszó, férfi méretű pól....

    A feleségem első leszbi kalandja, mely a végén nem leszbi

    A szexuális életünk akkoriban enyhén szólva akadozott. Egy este egymás mellett feküdtünk az ágyban, amikor zavartan hozzám fordult.
    - Valamit el szeretnék mondani neked!
    Éreztem, hogy ne....



    Egy csapatnyi férfi a nejemmel

    Ebben a történetben azt az okot írom le, amiért végleg különmentünk a párommal. Egy csapatnyi férfi jól megkúrta és megszopatta. Ez az első rész...A párom és én harmonikus kapcsolatban éltünk. Hűséges....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám