Csak dugj


Beküldő:Pötty Nikolett



Egy nap egyedül voltam otthon mikor eszembe jutott hogy annyira régen keféltek már jol meg, na aztán ennek gondolatára be is nedvesedtem eléggé. Elhivtam egy srácot aki odáig volt értem, találkoztunk előszőr csak beszélgettünk, csókólózgattunk, aztán elkezdett a nyulkálni amár akkora nedves lett puncimhoz erre én nagyon beindultam-hozzá kell tennem hogy egy nyílt helyen iskola mögött voltunk és akartam hogy dugjon szét, éreztem merevedő farkát hasamnál és bevallom nagyon izgató volt.

Minket nem érdekelt senki és semmi alrébb tolta a bugyim egyik felét fejét lejebb tolta és bele nyalt a vágatomba, olyan csodás érzés volt ahogy a szakálla csikizi a csiklóm hogy az leirhatatlan. Aztán vadul megujjazott, én pedig benyultam az akkora már merev farkáért elkezdtem vadul szopni aztán verni neki és végül oda igazitottam és tövig betolta kurva jo érzés volt vastag hosszú, olyan 17cm-es farka mélyen bennem járt.

Néha kihúzta és lenyaltam aztán vissza tette, mikor érezte hogy mingyárt el élvez kivette és a mellettünk lévő aszfaltra verte azt a sok sok gecit ami a farkából kijött. Vissza tettem a cerkáját a nadrágjába bent tartottam a kezem és a herét fogdostam ő meg közben az addigra már lucskos pinámban nyúlkált, és a csiklómat morzsolgatta amitől én rá élveztem a kezére. Utánna megcsókóltam és leléptem.

Tetszik(47) | Nem tetszik(47)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Szextörténet by intimwap.try.hu

    Még csak négy éve házasodtak meg az egyik rokonom akinek a lakásába laktam mint albérlő és ez nagyon jó ötletnek bizonyult,mert rengetegszer meg tudtam baszni a ház asszonyát nappal és éjszakánként is....

    Megbasztuk a lettit és kiverte a faszt

    Természetesen miután Fabio felpróbálta Lettit, és alig várta, hogy elmondhassa barátainak mi is történt. Másnap az olasz srácok korán felkeltek és Fabio félrevonult Giancula barátjával.

    ....



    Kukkolás a strandon

    Hétvégén Somogy megyei kis fürdőben jártunk a feleségemmel, kis város, kis strand , családias hangulat ezt ki is használtuk, mikor oda értünk az öltözőben toltunk egy gyors menetet csak úgy spontán se....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám