Leszbi megkapatás


Beküldő:kuhogó



Nikoletta az ajtóban állva figyelte ahogy anyja olyan dühösen szorítja a belső telefon kagylóját hogy kifehéredtek az ujjpercei.
-Jól figyeljen! Hetekkel ezelőtt lefoglaltam a szobát és két ágyas szobát kértem nem duplaágyast, úgyhogy azt is akarok!
Egy kis csend következett, amikor a vonal túlsó végén levő szerencsétlen alkalmazott mondhatott valamit, de a lány anyja csak még jobban felfortyant.
-Nem érdekel mennyire van tele a szálló! Azt a szobát akarom amiért fizettem!
Látva hogy mi lesz a beszélgetés végkimenetele, Nikoletta csak sóhajtott egyet, majd az ágyra tette a bőröndjét és elkezdett kicsomagolni. Bármennyire is fel van háborodva az anyja, a vita céltalan volt.
-Rendben! De visszakövetelem az ár egy részét! -fújta végül Szilvi, majd lecsapta a kagylót.
A nő nagy levegőket vett és próbált megnyugodni.
-Nem sikerült? -kérdezte Nikoletta ártatlanul miközben anyját megkerülve pár ruhát a szekrénybe akasztott.
-Sajnálom kicsim, de úgy tűnik osztoznunk kell az ágyon. A verseny miatt minden szobájuk foglalt.
-Nem baj! Kibírjuk pár éjszakára, feltéve hogy nem rángatod folyton a te oldaladra a paplant. Talán felhívom apát és megkérdezem erről?
-Ha, ha, ha? Nagyon vicces. Én inkább attól félek hogy te fogsz önzőzni. Végül is én hozzászoktam a mással alváshoz. -felelte Szilvi mosolyogva.
-Majd meglátjuk.
Amikor minden a helyére került, a lány felkapott egy törölközőt és egy flakon sampont és a fürdőszoba felé indulva közölte:
-Nemsokára jövök.
-OK!
Szilvi-nek sikerült addig uralkodnia magán amíg meghallotta a víz csobogását, de akkor minden erő elszállt belőle és az ágyra rogyott. A szíve vadul vert és remegve bámulta a fürdőszoba ajtaját. Komoly kétségei voltak aziránt, hogy bejön a dolog, de a jelek szerint Nikoletta bevette.
Cassandra Sasógeci valaha egy átlagos kertvárosi feleség és anya volt, akinek soha nem voltak helytelen gondolatai a lányáról. Ez akkor változott meg, amikor Nikoletta az iskolai úszócsapat tagja lett. Persze addig sem volt vak és tudta, hogy a kicsi lánya vonzó nővé cseperedett, de új érzelmek ébredtek benne, amikor látta Nikoletta-t nap mint nap nyújtani és tornagyakorlatokat végezni a meglepően izgató úszódresszében. Hamarosan csak arra tudott gondolni hogy a lánynak milyen angyali arca és karcsú teste van. Imádta az úszódressznek feszülő hegyes kebleket és nem tudott betelni a feszes popsi látványával. Akkor pedig szinte a nyála csorgott, amikor látta hogy a dressz ágyéki része szorosan rátapad az édes ifjú puncira.
Nagy sokk volt annak tudatosulása, hogy a saját lánya után vágyakozik, de bármennyire küzdött a tiltott és természetellenes érzés ellen, bármennyire bűntudatot érzett, nem tudta abbahagyni a rendszeres maszturbálást, Nikoletta-ra gondolva közben.
Eljött a tanév vége és Nikoletta csapata a döntőbe jutott, ahol az állam különböző városaiból érkező úszókkal kellett megküzdeniük. Az esemény több napos volt, de a rendező város elég messze volt tőlük. A szülők úgy döntöttek, hogy a lányuknak kísérőre van szüksége. Az apa a munkahelyi elfoglaltsága miatt azonnal kiesett, így találhatta magát Szilvi egy apró hotelszobában a lányával, akire annyira vágyott hogy az szinte fájt.
Biztos volt benne hogy képtelen lesz ilyen közelségben Nikoletta-val maradni hosszabb ideig anélkül hogy valami ostobaságot ne tegyen, amivel felfedi szenvedélyes vágyakozását. Csak egyetlen út maradt. Uralnia kell a helyzetet. El kell csábítania Nikoletta-t, hogy azok a vad és őrült fantáziálások valóra válhassanak.
Szándékosan foglalt duplaágyas szobát, hogy meg kelljen osztaniuk az ágyat, de ezt még nem akarta Nikoletta orrára kötni, úgyhogy eljátszott egy dühös jelenetet a néma telefonnal. Két nagy határvonal állt előtte: az egyik hogy először készült megcsalni a férjét, a másik, hogy ezt a saját lányával készült megtenni. Ijesztő perspektíva volt és egészen a reggeli indulásuk óta azon tépődött hogy képes lesz-e megtenni. Becsukta a szemét és maga elé képzelte a meztelen Nikoletta-t a zuhany alatt. A látvány elég erőt adott neki a folytatáshoz.

Nikoletta első napja meglehetősen elfoglalt volt. Meg kellett ismerkednie a versenyhelyszínnel és néhány utolsó részletet is meg kellett tárgyalnia a csapattársaival és az edzőjével, úgyhogy Szilvi-nek nem volt alkalma egyedül lenni vele. Nikoletta később szeretett volna a barátnői társaságában megismerkedni magával a várossal, de az anyja nem egyezett bele, mondván hogy bajba kerülhetnek...és persze azért sem, hogy minél hamarabb ágyba kerülhessenek.
Valami vacsorára viszont szükségük volt, ezért Szilvi a hotel kicsi, de kellemes éttermébe vitte a lányt. Az egyik hátsó boxban ültek egymás mellett és élénken csevegtek szinte mindenről. A nő óriási kísértést érzett, hogy lábát a lány lábához érintve játszani kezdjen, vagy az egyik kezét Nikoletta térdére tegye. Még ha valaki sejtené is az étteremben, hogy anya és lánya párról van szó, semmit nem tudna arról hogy mi zajlik a piros kockás terítő alatt. Másrészt viszont lehetetlen volt megmondani hogy Nikoletta hogyan reagálna a közeledésére egy ilyen nyílt helyen. ?Nem...jobb várni, amíg a szoba magányában egyedül leszünk.? -mondta magának. Csak egy kicsit több türelemre volt szüksége. Meg egy-két pohár borra.

A látszat kedvéért Szilvi a fürdőszobában öltözött át lefekvéshez. Amikor előjött, Nikoletta-t a hálóingében találta az ágyon ülve és a fejtámlának dőlve. Ha a nőnek lettek volna még kételyei, akkor a hosszú, karcsú lábak látványa azonnal elsöpörték volna őket. A lány úgy ült, hogy az anyja láthatott egy kis darabot a bugyijából. Szilvi kész csodának tartotta hogy nem ugrott azonnal az ágyra és nem tépte le róla a hálóinget. Nikoletta éppen telefonált:
-Igen apa...te is hiányzol! Anyával most készülünk aludni. Szeretnél vele beszélni? Várj! -mondta a lány és mosolyogva az anyjának nyújtotta a telefont.
Szilvi az ágy mellé lépett. A fürdőköpenyét két kézzel tartotta eddig össze, de amikor a telefonért nyúlt, a köntös szétnyílt és nem volt rajta alatta semmi. A zakatoló szíve ellenére sikerült normálisnak tűnő társalgást folytatnia a férjével, miközben Nikoletta közelében állt és megmutatta telt keblei völgyét illetve punciját.
Szilvi úgy tett mintha nem venné észre hogy mennyit mutat magából a lányának, de lopva próbálta felmérni hogy Nikoletta hogyan reagál a látványra. Elégedetten konstatálta hogy Nikoletta tágra nyílt szemmel bámul, mintha nem tudná elfordítani a tekintetét, de nem panaszkodik.
-Rendben drágám! Holnap újra beszélünk! -fejezte be a beszélgetést a nő, majd visszanyújtotta a telefont Nikoletta-nak.
Amikor a lány nem nyúlt a készülékért, az anyja értetlenséget tettetett, majd lenézett hogy lássa mi köti le Nikoletta figyelmét. Meglepetést színlelve az ágyra ejtette a telefont és gyorsan összerántotta magán a köntöst.
-Bocsánat! -mondta.
-Anya?
-Csak annyira megszoktam a meztelenül alvást, hogy már nehezen tudok elaludni ha van rajtam valami. Nagyon zavar? Ha igen, akkor felveszek valamit.
Nikoletta pár értelmetlen szótagot nyögött, majd végül sikerült közölnie hogy nincs ellenére hogy az anyja meztelenül feküdjön mellette az ágyban. Szilvi önkéntelenül elmosolyodott a lány rekedtes hangján, miközben ezt mondta. Minden úgy haladt ahogy tervezte.
-Köszönöm a megértést! -mondta, majd Nikoletta másik oldalára ült, hogy egy darabig TV-t nézzenek.
A helyezkedés közben a köntös újra szétnyílt és megint úgy tett, mintha nem venné észre. Elégedetten látta a szeme sarkából, hogy a lány keményen igyekszik feltűnés nélkül a melleire pillantani. Végül a lányra nézve újra meglepődést színlelt annak nézésén és megint összehúzta magán a köpenyt.
-Na jó...Ez így egy kicsit furcsa. Felveszek valamit?-közölte.
-Ne! -felelte azonnal Nikoletta és kezét az anyja karjára tette, mintha meg akarta volna akadályozni hogy a nő felkeljen az ágyból.
-Bocsánat...nem akartam hogy kínosan érezd magad. Csak még sohasem...láttam belőled ennyit és nagyon csinos vagy! -folytatta a lány.
Szilvi boldogan elpirult és nem csak a megérdemelt bók miatt. Ez volt az a reakció, amiben reménykedett.
-Rendben! Talán nem lenne ilyen fura, ha sötét lenne és nem látszódnék ennyire. Holnap egyébként is korán kell kelnünk.
Szilvi felállt és lekapcsolta a szoba világítását. Nikoletta bekapcsolva hagyta a TV-t amíg az anyja visszaért a saját oldalára, nehogy az megbotoljon valamiben, majd kikapcsolta a készüléket. Szilvi elégedetten állapította meg, hogy bár sötétség honolt a szobában, de nem volt vaksötét. Amikor a szemük alkalmazkodott, láthatták hogy a rolón beszűrődő holdfény lágy, romantikus derengésbe borít mindent. Tudva hogy a lánya közelről nézi, lecsúszatta magáról a köntöst és érzékien nyújtózkodott egyet. Mivel a lány és az ablak között állt, nem tudta volna megmondani, hogy Nikoletta minden részletet lát, vagy csak sziluettet, de azt látta hogy a lány tekintete rátapadt.
Miután bemászott a paplan alá, Szilvi a lánya felé hajolt, kinyúlt és könnyedén megérintette annak arcát.
-Mondtam már milyen büszke vagyok rád? Tudom milyen kemény munka volt idáig eljutnotok. -kérdezte dorombolva.
Ajkaik csak pár centire lehettek egymástól, de Nikoletta nem tiltakozott vagy próbált hátrébb húzódni. Ehelyett a megfogta anyja kezét a saját arcán és lágy, remegő hangon azt felelte:
-Köszönöm! Sokat jelent az elismerésed.
-Hát akkor...jó éjt édesem!
Nikoletta egész kislánykorában kapott utoljára jóéjtpuszit az anyjától, ráadásul ami jött, az csak nyomokban emlékeztetett egy jóéjtpuszira. Ez inkább egy szelíd csók volt, melynek során Szilvi nyelve a lány ajkához ért. A nő kizártnak tartotta, hogy a lány félreértse a csók jelentését és Nikoletta lélegzete valóban elakadt. Szilvi picit visszahúzódott hogy felmérje a lánya reakcióját és elégedett volt azzal amit látott. Lehajtotta a fejét egy újabb, hosszab csókra és megremegett az izgalomtól, amikor Nikoletta ajkai ezúttal szinte azonnal szétnyíltak és befogadták a nyelvét. Amikor a második csók véget ért, Szilvi boldog volt, de Nikoletta valahogy zavartnak tűnt.
-Anya??
-Ssshhh édesem?.minden rendben? -mormolta Szilvi Nikoletta szemébe nézve és a lány arcát simogatva.
Újra hosszú, szenvedélyes csókot váltottak.
-Minden a legnagyobb rendben. -ismételte meg utána gyengéden Szilvi.
Ez úgy tűnt kielégíti Nikoletta-t,...vagy csak úgy döntött hogy kérdezősködésnél jobban is el tudnák tölteni az időt.
Szilvi keze a lánya arcáról annak nyakára csúszott és finoman megcirógatta a torkát. Az intim érintéstől Nikoletta kéjesen megremegett és felsóhajtott:
-Ohhh...anya?!
Szilvi elmosolyodott és újra megcsókolta a lányát, majd azt mondta:
-Annyira szeretlek kicsim!
Nikoletta kuncogott egy kicsit és azt felelte:
-Igen...erre én is rájöttem, amikor csókolózni kezdtél velem.
Az anyja is elnevette magát.
-Sajnálom! -mondta Szilvi.
-Ne tedd! Én is szeretlek! -dorombolta Nikoletta, majd mindkét kezét felemelve megfogta az anyja kebleit.
Az érintéstől és tapogatástól most Szilvi-n volt felsóhajtás sora. Olyan régóta fantáziált erről, de soha nem gondolta volna hogy Nikoletta ennyire partner lesz. Úgy vélte hogy majd időbe telik amíg a lány védekezését leszereli, de a jelek szerint tévedett.
A nő a hátára fordult és magára húzta a lányt, majd lenyomta Nikoletta fejét, hogy az szájába vehesse a kebleket amiket eddig simogatott. A lány nem vesztegette az időt, hanem tétovázás nélkül munkához látott. Szilvi ölelte a lányát és mámoros eksztázisban nyögdécselt, miközben az egymás után szopogatta és nyalogatta a mellbimbóit. Nikoletta nyelve csodát művelt vele és a nő vonaglani kezdett alatta. Amikor a lány erős fogai közé vette az egyik bimbót és játékosan meghúzta, Szilvi lábai önkéntelenül szétnyíltak. Nikoletta úgy helyezkedett, hogy egyik combja az anyja ágyékának nyomódjon, majd elkezdte magát hozzá dörzsölni. Szilvi erősen a keblének nyomta a lány fejét és vad hangokat kezdett hallatni. Annyira nem tudott levegőt venni, hogy amikor elélvezett, csak nyöszörgést hallatott, noha legszívesebben akkorát sikított volna az érzéstől, hogy a férje is meghallotta volna otthon.
A nő egy darabig csak tehetetlenül feküdt, majd zihálva azt suttogta:
-Nikoletta?
-Igen?
-Nagyon, nagyon, nagyon jól csinálod.
A lány elnevette magát és azt felelte:
-Köszönöm! Az internet roppant hasznos eszköz.
-Nikoletta Anne Sasógeci! Te most bevallod hogy pornót nézel az interneten? -kérdezte Szilvi önelégült mosollyal, de szemrehányó hangot próbálva megütni.
Nikoletta vállat vont.
-Ilyen az internet. Nehéz elkerülni a pornót.
Az anyja nem bírta tovább és elnevette magát. Nikoletta felült és ledobta magáról a hálóingét. Szilvi tágra nyílt szemmel bámulta a holdfényben derengő fiatal testet. Az arckifejezéséből nyilvánvaló volt, hogy élvezi a látványt és ezt Nikoletta elégedetten fogadta.
-Kicsim, sokkal szebb vagy mint képzeltem!
A lány lehajtotta a fejét és a dícsérettől elpirulva azt felelte:
-Tőled örököltem.
Nikoletta megmozdult és nyilvánvaló volt hogy az anyja ágyéka felé tart. Szilvi azonnal megállította.
-Most rajtam a sor, hogy olyan kellemes érzést nyújtsak neked mint te nekem. Feküdj le, hadd nyalhassalak! -mondta és arrébb húzódott egy kicsit.
-Igenis asszonyom! -felelte viccelődve Nikoletta, majd elnyújtózott az ágyon és egy kispárnát tett a popsija alá.
Az anyja eközben elfoglalta helyét a lány széttárt combjai között. Szilvi előre kezdett hajolni, de tétovázva megállt és azt mondta:
-Figyelmeztetlek hogy még sohasem csináltam ilyesmi és on-line kutatást sem végeztem.
-Na aggódj anya! Pusztán az a tény a legjobb nyalássá fogja tenni, hogy te fogod csinálni. Ezenkívül van egy olyan gyanúm, hogy sokat fogunk ezután egymáson gyakorolni.
-Aranyos vagy!
Szilvi minden félelme és tétovázása elszállt. Az ujjaival szétnyitotta a lány szeméremajkait és mélyen benyomta a nyelvét a hüvelybe. Nikoletta mindkét kezével megragadta az anyja fejét és szorosan a puncijának nyomta, miközben a nő szopogatta és nyalogatta. A hallatott hangjaiból Szilvi számára nyilvánvaló volt, hogy feleslegesen aggódott.
A nő fejében megfordult, hogy a hotelben tudják hogy ők anya és lánya, és ha a szomszédok panaszkodni kezdenek a kiszűrődő zaj miatt, akkor kellemetlen kérdések elé néznek, de nem aggasztotta annyira a dolog hogy abbahagyja amit csinált.
Szerencsére Nikoletta is rájött hogy nem lenne jó szabadon engedni a sikolyt, amit legszívesebben hallatott volna az elélvezésekor, ezért felkapta a másik párnát az ágyról és az arcára nyomta, amikor érezte hogy jön az elkerülhetetlen. A lánya nedveitől csillogott Szilvi arca, amikor felemelkedett Nikoletta combjai közül, hogy élvezze az ernyedt és kimerült gyermeke látványát.
Később sokáig feküdtek összefonódva az ágyon, miközben csókokat váltottak és édes szavakat suttogtak egymásnak.
-Most már tényleg hagynom kellene hogy pihenj. Holnap kezdődnek a versenyek? -mondta végül Szilvi.
Nikoletta a hátára fordította az anyját és lovaglóülésben ráülve azt felelte:
-Szerintem ma este egyikünk sem fog pihenni.
Igaza lett.

Másnap Nikoletta ásítozott és nyújtózkodott az úszómedence melletti padon ülve. A csapattársaival várta hogy a vízbe csobbanhassanak. Az előző esti tevékenységek kimerítőek voltak, de boldogságot és elégedettséget érzett. A szeme a nézőteret pásztázta, amíg meg nem találta a hozzá hasonlóan fáradt, mégis ragyogó anyját.
A mellette ülő lány megbökte a könyökével, közelebb hajolt hozzá és olyan halkan, hogy még a padon levő többi lány se hallhassa, vigyorogva megkérdezte:
-Végül megtörtént? Megtette a kezdőlépést?
Nikoletta elnevette magát és bólintott, majd azt felelte:
-Sok időbe telt neki, de végül megtette. Tegnap este szeretkeztünk! És azt kell mondanom, hogy megérte a várakozás!

Tetszik(180) | Nem tetszik(157)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Erdélyi szexsztori

    Már több mint 3 honapja csevegtünk, szinte minden este a neten. Majdnem mindent elmesélt magáról, az életéről, vágyairól, férjéről, stb. Megbeszéltünk minden lehetséges és lehetetlen témát, a földönkí....

    Szex egy idős párral

    ?Ha valamiben nem vagy biztos, egyáltalán nem baj, ha képzelődsz, amíg nem tudsz jobbat, vagy amíg ki nem derül az igazság ??Tetszett ez a Stephen King idézet,azt hiszem,legalábbis ami engem illett,tü....



    Tini ujjaza magát a próbafülkében

    Andi belopózott az egyik öltözöfülkébe, és magára zárta az ajtót. Gyorsan levette a bikinijét, és kiélvezte a teljes meztelenség izgalmas pillanatait. Halkan pihegett, mellkasa ütemesen mozgott, mellb....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám