Szoptak már le?


Beküldő:Kokas



- ?mivelhogy, utálom a szexet.
A lány álmélkodva, kicsit mulatva nézett rám.
- Hogy mondtad?
- Utálom a szexet. Taszít. Nedves. Meg minden.
Egy prostituált lakásán voltam. Elég ízléses hely volt, bár hevert néhány vibrátor szerte-szana. Úgy gondoltam azonban, ez csak a kuncsaftok fantáziájának felcsigázására szolgál.
Aktusra mindeddig nem került sor, és úgy terveztem, nem is fog. Ám kötelességemnek éreztem, hogy megvilágítsam ennek okait, mivel a prosti meglepően érdeklődőnek bizonyult.
Eleinte kicsit zavarban voltam, de ha már belekezdtem, úgy éreztem végig kell mondanom. És közben azon töprengtem, mi a fenét keresek én itt.
- Hogy is mondjam? igen, huszonkilenc vagyok, és még nem feküdtem le lánnyal. Petting volt, és puncit is fogtam egyszer, de? elég volt. Forró, lucskos, meg rózsaszín. Vagy olyasmi. És szőrös is volt. Na nem nagyon. De éppen eléggé ahhoz, hogy?

Elgondolkoztam. A kurva csak mosolygott, hagyott nekem időt.
- Szóval, tisztázzuk. Gyerekkorom óta irtózom a Nedves, Rózsaszín és Szőrős dolgoktól.
- De miért? ? kérdezte a prosti, akit állítólag Magdolnának hívtak. Elég különös név egy kurvának, de nem feszegettem a dolgot.
- Hát mert: először is. Az egészet a rántott húsra vezetem vissza. Anyukám mindig bepanírozta nekem. Úgy finom is volt: aranybarna, gusztusos. Hanem aztán egyszer lepergett a húsról a panír. Alatta pedig? már bocsánat, de gusztustalan rózsaszín volt, akárcsak? egy punci. Ezt akkor persze még nem tudhattam, mindenesetre nem akartam megenni, csak a panírt. Hisztiztem. Anyukám elfenekelt, majd a sarokba küldött, de én azóta sem eszem meg máshogy a rántott húst, csak panírozva.
Magdolna, merev félmosollyal az arcán, bólintott, hogy folytassam.
- Ami a lucskos dolgokat illeti? egyszer rám mászott egy meztelen csiga. A kertben napoztam, és egyszer csak éreztem, hogy valami nedves mászik csupasz mellkasomon? kinyitottam a szemem és megláttam. Maga a teremtmény is ocsmány volt, de a nyálkás nyom, amit hagyott, az undorított a legjobban. Őrjöngve töröltem le magamról. És aztán?
Nagyot nyeltem, torkom kattant, majd folytattam.
- És aztán, amikor sok évvel később annak a lánynak a punciját fogdostam, ugyanolyan volt? mint annak a csigának az érintése.

Magdolna szemei kissé kikerekedtek, de még mindig nem szólt egy szót se. Előhalászott a zsebéből egy csomag Viceroy-t, és rágyújtott. Engem is kínált, de én elhárítottam. Intett, hogy folytassam. Azt tettem.
A szőrrel pedig az a helyzet? hogy kiskoromban én is mentem nyaranta málnát szedni a nagyszüleimmel. Mindig erőltették, hogy egyek nyugodtan a kosárból, egyek csak? és gyakran addig erőszakoskodtak, amíg tényleg kénytelen voltam a számba venni egyet-kettőt. És? olyan szőrős volt! Gusztustalan!
Éreztem, hogy arcomon szétömlik a borzadás. A kurva is látta, ezért ismét cigivel kínált. Ezúttal én is rágyújtottam.
- Szóval? ez a helyzet. Most is csak azért vagyok itt? mert a barátaim befizettek önhöz. Én azonban nem szeretnék? az én puncijához érni.
Magdaléna elmosolyodott, ezúttal szívből. Az igazat megvallva, nagyon csinos lány volt. Nem hivatásos kurva, csupán főiskolás, akinek nincs miből fizetni a tandíját. Elég borsos ára lehetett, de a barátaim kifizették. Biztos megharagudnak majd, ha kiderül, hogy nem dugtam meg, de erre képtelen lennék.
Végül a lány megszólalt.
- Ha nem akarod, ne dugj meg. Nem kötelező. De én nem vagyok pszichológus. Viszont, ha akarod, számba veszlek. A szám belseje meglehet rózsaszín, de azt nem fogod látni. Az biztos, hogy nedves, de nem úgy, mint egy csiga, hidd el. Szőrösnek, pedig bizonyosan nem szőrös.
A lány kedves, kultúrált hangja elgondolkodásra késztetett. Végül bólintottam.
- Szoptak már le?
Megráztam a fejem.
- Itt az ideje ? mosolygott Magdaléna, és letérdelt elém. Lehúzta a nadrágomon cipzárt, majd letolta az egészet. Az aprópénz csörgött a zsebemben. Hallottam odakintről a barátaim kuncogását. Már letelt az egy órából fél, és hangosan találgatták, hol járhatok az aktusban.
A lány letolta a bokszerem, és kezébe vette a farkam, amely egészen puha volt. Kicsit megcsóválta a fejét, mint egy anyuka, ha a fiacskája rosszaságot csinált. Aztán kidugta a nyelvét? én pedig gyorsan lehunytam a szemem. Mert rózsaszín volt az, és látnivalón nedves.
Ám, ahogyan nyelve és ajka megérintették a makkom, egész kellemes érzés öntött el. Mi több, amikor ujjai körülfonták péniszem tövét, merevedni is kezdett az öcskös.
- Ez az? - suttogta Magdaléna ? Ugye hogy finom?
- igen ? sóhajtottam, és a hajába túrtam. A kurva felbátorodva vette szájába már majdnem teljesen kemény farkam, és lágy nyelvmozgással szopni kezdte. Eleinte aprókat cuppogott is közben, de amikor észrevette, hogy kellemetlenül megborzongok, abbahagyta. Kellemetlen, lucskos hang volt ugyanis.
Néhány perc lágy szopogatás után kicsit megharapdálta a fogaival, majd szívni kezdte. Ügyes technikája volt, a tandíj érdekében nyilván számos srácot, és vén kéjenc üzletembert lecidázott már. Engem ez nem érdekelt, behunyt szemmel érzetem, ahogyan szorít az ajka, és teljesen elfeledkeztem gátlásaimtól. Ezerszer jobb érzés volt, mint amikor magamnak verem. És igen? hamarosan éreztem hogy közeleg az orgazmusom.
Magdaléna megérezte ezt, és kivette a szájából a farkam, csak kezével verte tovább.
- Igen? gyere? lökd a gecit az arcomra? - lihegte a ribanc begyakorolt hangom. Számomra azonban így is nagyon izgató volt, nagy nyögéssel lövelltem ki a spermám, ami tényleg Magdaléna arcára spriccelt. Barátaim alighanem meghallhatták odakintről a nyögésem, mert nagy kurjongatásban és tapsban törtek ki. A barátaim nagyon jófej emberek.

Miután kinyitottam a szemem, Magdaléna mosolygó arcát láttam magam előtt. Szája szélén ott volt a kifröccsent geci. És akkor? kinyújtotta nyelvét, amely nagyon hosszú volt, és lenyalta onnan!
Szörnyű látvány volt, a gyomrom is összerándult tőle.
Villámgyorsan felrántottam a bokszeromat, a nadrágomat, és szó nélkül kirontottam a kurva lakásából. Még elkaptam Magdaléna kicsit megbántott tekintetét.
Odakinn nagy röhögés, válltapogatások fogadtak. És tiszta, hűs levegő, amelyben nem érződött a rettenetes bujaság aromája.
- Na, Gyula, megvolt?
- Sikerült?
- Ugye hogy jó volt!
- Hagyjatok békén! ? kiáltottam, és elrohantam. Éreztem a többiek sajnálkozó, értetlen, megvető tekintetét a hátamon.
Ez az eset egy éve esett meg velem. Mostanra betöltöttem a harmincat, de azóta sem voltam nővel. És továbbra sem eszem meg panír nélkül a rántott húst.

Tetszik(37) | Nem tetszik(37)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    A kettős élet, apa és lánya

    A történet kitalált, a valósággal egyezés csak a véletlen műve lehet.

    A szívem a torkomban dobogott, mint mindig ilyen alkalmakkor. Megálltam az autóval a behajtón a garázs előtt és leá....

    Szex mese - Aladdin

    Vidám naplementébe torkollt a délután Agrabah látóhatárában, s az est rátelepedni készült a keleti város távoli házaira is, úgy, mint az uralkodói kastély legmagasabb tornyaira. Rózsaszín felhők színe....



    Két orgazmus után

    A váltakozó hőmérséklet felpezsdíti a testem, és a vérem is, újra.. Visszagondolok a pár perccel ezelőtt látott képsorokra, s már nem csak a víztől vagyok nedves. Ilyen az, mikor csak orgazmusa van eg....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám