Baszás a szénában erotikusan


Beküldő:herkás dávid

Nagyjából kétszáz méter hosszú lehet, tűnődött Dávid. Magassága talán három méter a palatetővel együtt, szélessége tizenöt méter. A betonlapok körülötte repedezettek, a repedésekben gaz nőtt. A két végén kinyitható kapu, bár ezeket soha nem használják, mindig lakatra vannak zárva. A közepén kisebb ajtó, ezt csak éjszakára lakatolják. Szabvány baromfiistálló, falai fehérre meszelve, teteje palaszürke színű. Egészen elhagyatottnak tűnik. Körülötte a másfél méteres gaz, meg az elvadult akácfák szinte elrejtik, még a közeli autópályáról sem lehet semmit látni. ?Tangazdaság?, ez a hivatalos megfogalmazás, de kifejezetten pénzorientált megvilágításban, még az elemi feltételekhez is alig-alig alkalmazkodva. Az iskola persze valóban profitál a dologból, de kíméletlenül kihasználja az ?olcsó? munkaerőt.

Dávid letörölte az izzadtságot homlokáról. Pokoli hőség volt, még strandon, medence mellett is inkább árnyékba vonul az ember, pedig ott nem kell munkaruhát hordania. A munkaruha egy esetlen, rikító piros színű kantáros nadrág, világoskék, agyonmosott póló, meg egy elnyűtt bakancs volt. Nagyjából ebéd után járt az idő, a reggeli, délelőtti munkák elvégezve, az esti etetés még messze van. A többiek az öltözőben húzták meg magukat, a melegtől teljesen elgyengülve kártyáztak, vagy aludtak, meg néhányan nagy titokban ellógtak a közeli tóhoz. A gyakorlatis tanár az irodában ivott, aludt, vagy ki tudja mit csinált. Mindenki elkerülte, délután négyig jobb nem zaklatni. Dávid céltalanul sétált az istálló mellett. Az öltöző innen vagy háromszáz méterre volt, semmi kedve nem volt felcammogni odáig, de itt meg unatkozott. Arra gondolt, bemehetne az istállóba, ott legalább árnyék van.

A deszkaajtó nyikorogva nyílott, és odabentről kihallatszott a ventillátorzúgás, meg a húszezer tyúk folyamatos vartyogása. Orrát megcsapta a jellegzetes szag, ami még nem volt bűz, de közel állt hozzá. Itt belevegyült a táp édeskés illata is. Az épület közepén volt a tápraktár, a szemmagasságig halmozott zsákokkal, meg itt volt a kazán is. Egy keskeny folyosó választotta el egymástól a tulajdonképpeni két istállószárnyat. Balra a tojótyúkok ketrecei voltak, húszezer tojótyúk, mint egyetlen hatalmas káráló, bűzlő, zúgó organizmus, jobbra pedig egy csendes istálló, amit most készítettek fel mélyalmos csirketartásra. Dávid egyikbe sem akart bemenni, és hálás volt a két ajtóért, ami elzárta őt tőlük. A folyosón tényleg hűvös volt. A vastag betonfalak huszonöt fokon tartották a levegőt. Dávid gondosan bereteszelte maga mögött a külső ajtót. Odabenn félhomály volt. Néhány kis teljesítményű csupasz villanykörte próbálta bevilágítani a kis teret, de ez a kinti világossághoz mérten szánalmas volt. Egy pad volt a fal mellett, Dávid leroskadt rá, hátát a hűvös falnak támasztotta, és behunyta a szemét.

A következő pillanatban nyílt mellette az ajtó, a mélyalmos szárny ajtaja.
- Hát te mit csinálsz itt? ? Anna volt az. Hangjában meglepődés, és valami kedves lendület érződött. Dávid egy pillanatra nagyon vonzónak találta. Kopott fehér sportcipőt viselt, ugyanolyan piros kantáros nadrágot, mint Dávid, csak ő nem akasztotta a vállára a kantárt, hanem ügyesen megkötötte a derekán, mint valami nadrágszíjat. Fehér póló volt rajta, aminek az ujja le volt tépve, és amit összekötött a melle alatt, szabadon hagyva a hasát. Dávid rémülten vette észre, hogy szinte nem tudja elszakítani a szemét a lány köldökéről. A lány mellbimbói hegyesen feszültek neki a pólójának, és Dávid zavartan kapta fel tekintetét Anna mosolygó arcára. Csak nehezen lehetett nem észrevenni a gúnyt ezen az arcon. Dávid teljesen zavarba jött. Eddig sohasem figyelt fel Annára, a kis szürke Annára, a csendes Annára. Szeme mindig átsiklott alakján, mert sohasem volt feltűnő, mindig igyekezett a háttérben maradni.

Pedig szép volt, nagyon szép. Mint mikor az ember egy nagy tüskés bokor mögött egy gyönyörű hóvirágot talál.
- Ő? csak rohadt melegem volt kinn, és? A lány már ott sem volt. A tápraktárba igyekezett, és Dávid majdnem ment utána, hogy mondja, amit elkezdett. Dávid még egy pillantást vetett a lány feltűzött hajára, mielőtt eltűnt odabenn. Felsóhajtott, de csak halkan, meg ne hallja.
- Akkor kicsit segíthetnél! ? Anna hangja tompán hallatszott, és elfúlón. Mintha erőlködne valamivel. Dávid szinte azonnal felállt, és megindult, aztán bosszankodva leállította magát, nehogy már csak úgy ugráltassák. A lány egy évvel fiatalabb volt nála. Még csak tizenhat éves. A tápraktár egy kis helyiség volt, hátsó fala mentén raklapokra halmozott tápos zsákok, az ajtó mellett egy műanyag dézsa, elég idétlen rózsaszínben. A mennyezetről az ajtó fölött egyetlen csupasz izzó lógott, a rátelepedett portól kissé tompán világítva. Anna egy zsákot próbált meg felemelni a dézsa magasságába, miközben azt térdeivel a falhoz szegezte. Arca vörös volt, karján izzadtság csillogott.

Dávid látta, a pólója is átnedvesedett már. A lány rá sem nézett, csak erőlködött tovább. A falak piszkosak, pókhálósak voltak, semmi festés, semmi díszítés, csak az ősrégi meszelés fedte őket. A padló betonozott volt, minden a tökéletes célszerűséget szolgálta. A nagyobb termekből behallatszott a ventillátorok zúgása, de idebenn állt a levegő, és határozottan hűvösnek tűnt. Dávid megborzongott. Terpeszbe állt a zsák fölött, majd kétoldalt megragadta, és felemelte a dézsa szájáig. Nehéz volt. Ahogy Anna letépte a zsák szájáról a papírt, Dávid szemébe ötlött a lány karjára tapadt szürke porcsík. Karcsú, vékony keze volt, felkarja is sovány, és Dávid furcsának találta, hogy ilyen hatással van rá a látványa. Érezte, hogy kúszik fel benne valami izgatottság, valami tenni akarás, de fogalma sem volt mihez kezdhetne vele. Csak az édes kínt érezte, de nem bánta. A lány illatát, a kifújt lélegzetét karján?

És egyetlen pillanatra valami olyasmit, ami egészen végigjárta testét. Csak egyetlen pillanat volt, de izzó fénnyel égette bele tudatába minden egyes apró mozzanatát. Akkor történt, mikor a lány kicsit megrántotta a zsák száját, hogy a dézsába ömöljön a táp. Dávid kérdőn felnézett rá, de ezt Anna nem láthatta. Pontosan vele szemben volt, a dézsa másik oldalán, előrehajolt, hogy feje teteje Dávid arca előtt volt nem sokkal. Dávid kívül esett szemei látószögén. És Anna finom ívű felkarja mellett, ahol karcsú nyaka kezdődött az álla alatt, és ahol a póló anyaga elvált a lány testétől, Dávid tekintete a póló alá esett. A ruganyos, feszes, falról függő vízcseppre emlékeztető mell izzadtságtól nedvesen, kívánatosan csillogott a póló félhomályos rejtekében. Az apró, csúcsos mellbimbó gyémánt keménynek, és tűhegyesnek tűnt tetején. Egyetlen másodperc volt csupán, egy rövid másodperc, és Anna már egyenesedett is fel, és Dávid épp el tudta kapni tekintetét, még mielőtt a lány rájöhetett volna, mi történt. Sajnálta is meg nem is, de tudta, az a pillanat csak az övé örökre, valamit kapott, valami meg nem szüntethetőt, és tudta, hogy soha nem fog visszaélni vele.

Agya zúgott, úgy érezte valami tömény erő ömlött szét benne, ágyéka izzott, és csak arra figyelt bár csak tessék-lássék, hogy ne látszódjon rajta. Valami megmozdult benne, és amikor újra Annára nézett, már nem volt benne az a kényelmetlen érzés, hogy a lány ugráltatja. Eltűnt a zavarával együtt. Anna ránézett, és Dávid ebben a pillanatban olyan kicsinek, és törékenynek tűnt, hogy legszívesebben átölelte volna. De hát nem rohanhatja csak úgy le. Nézte a valószínűtlenül halovány háttér előtt kipirult arcot, a kitágult orrcimpákat, és azt érezte, hogy beléesett. Erre egyáltalán nem számított, és kezdte megint kényelmetlenül érezni magát.
- Te most tulajdonképpen mit is csinálsz itt? ? hangja bizonytalan volt, de aztán erőre kapott. Most ő vezette a beszélgetést, és a lány volt kissé zavarban, ezt érezte, és felbátorította.
- Hát? a Lanthy azt mondta, töltsem fel táppal az etetőket, meg indítsam be az önitatókat. ? hangja lágy volt, és dallamos, Dávid bosszankodva vette észre magán, hogy nem is a tartalomra figyel, inkább a hangra.

Az előkészített istállóba holnap érkeznének a naposcsibék. Az ablaktalan helyiség betonalapját bokáig érő friss, ropogós, illatos aranysárga szalma borította. Hosszában végig tojástartó tálcákat helyeztek a földre, ezekbe kellett mindegyikbe egy kis tápot tenni. Az önitató rendszer a mennyezetről függő műanyag csövekből, és a kis, kör alakú itatókból állt. Lanthy Gábor volt a gyakorlati tanár neve.
- Értem ? mondta Dávid ? Hát akkor? jó szórakozást! ? hangja kimért volt, de azért elmosolyodott a végén, hogy nyilvánvalóvá tegye, csak viccelt. Segíteni szeretett volna neki, ott maradni vele, de ezt a világért sem mondta volna ki. Inkább hátat fordított, és indult a külső ajtóhoz.
- Várj! ? Anna talán kicsit túl hirtelen szólt utána, de Dávid is elkövette azt a hibát, hogy azonnal megfordult, és válaszolt.
- Tessék?
- Nem? segítenél egy kicsit, csak behordani a tápot? Az itatókat már én is megcsinálom.

Dávid szinte ujjongott örömében. Persze csak belül.
- Oké. Nyitod nekem az ajtót? A mélyalmos helyiség ajtajánál néhány méter dróthálóval leválasztott ?senkiföldje? volt. Itt volt rögtön az ajtóban a fertőtlenítő láda, amibe bele kellett lépniük, itt volt a hatalmas, turbinaszerű levegőkeverő ventilátor, ami a meleg levegőt fújta beljebb. És ide szokták tenni a tápos dézsát is. Odabenn meleg volt, a naposcsibéknek több mint harminc fok kellett, és Dávid szinte alig kapott levegőt, mikor először beszívta a forróságot. Odabenn minden steril volt, csak a friss szalma illatát lehetett érezni. Furcsák az olyan épületek, amelyek ilyen nagyok, és egyáltalán nincs ablakuk. Csak apró, lefedett légbeejtő nyílások a fal mentén, amik egy deszkaládával lefedett ventillátort takartak. A fény sem jött át rajtuk. Az etetőtöltés unalmas volt. Dávid haladt elöl, Anna valamivel mögötte az önitatókkal foglalatoskodott. Dávid utálta az egészet. Pokoli hőség volt, az izzadtság homlokáról szemébe csurgott, és csípte.

Pólója teljesen átizzadt, és kellemetlenül viszketett, így aztán inkább levette. Ebbe az is belejátszott, hogy el akarta kápráztatni Annát. Nem volt egy testépítő alkat, de azért széles háta volt, sovány alkata, és nem volt oka szégyenkezésre. Remélte, hogy Annára majd hatással lesz, de a lány csendben dolgozott mögötte, és mikor Dávid hébe-hóba hátrapillantott, Anna ügyet sem vetett rá. Ez eléggé lehangolta. Minduntalan agyába villant az izzadtságtól fedett, finoman remegő-ringatózó emlő, és érezte a hiábavalóan ágyékába áramló vért. A folyamatos guggolás borzasztó kényelmetlen lett, lábai, főleg combjai sajogtak, ezért egy idő után már letérdelve tette dolgát. Kezei könyékig táposak voltak, és mikor karjába törölte homlokáról az izzadtságot, nedves karja csúszott rajta, és rájött teljesen hiábavaló az egész. Kezdett elege lenni az egészből. Már csak arra koncentrált, hogy mihamarabb befejezze, Annával úgysem fog ?zöldágra? vergődni. A táp porzott, rátapadt izzadt testére, izmos karjára, nyakára. Arca lángolt, szemei égtek. Alig látott a gyenge fényben, bakancsába szalmaszálak kerültek, és lába viszketett tőlük.

A ventillátorok zúgása eléggé eltompította hallását, így nem hallotta, mikor jött Anna mögé, de ahogy puha kezét nyakára tette, rögtön tudta, hogy ő az. Érezte. Az érintés végtelenül lágy volt, nagyon kellemes, és nyugtatóan hűsítő. Anna keze hűvös volt a víztől, amivel mosta az itatókat. Dávid megfordult. A fehér póló teljesen átázott, mellkasán szürke és áttetsző volt. Tartás, és forma nélkül tapadt a ruganyos mellekre, a mellbimbók halványpirosa áttűnt az anyagon. Anna hasa síkos volt, csillogott a lámpák fénye rajta. Dávid felemelte szemét a fáradt arcra. Néhány kósza barna hajtincs vagy inkább csak szál tapadt a halántékára. A fiú érezte a friss szalma, és a klóros csapvíz illatával keveredő édes testillatot. Most valahogy más volt. Most nem zavarta, hogy olyan leplezetlenül bámulta a lány mellét, és látszólag Annát sem zavarta.

A lány hangja halk volt, és könnyed, akár egy sóhajtás.
- Üljünk le egy kicsit, jó Dávid? Egyik kezében vízzel félig telt műanyag kanna volt. Lila. A műanyag fröccsöntők úgy látszik, meg vannak őrülve az ilyen idióta színekért. Dávid megmosta kezét, és jóleső érzéssel töltötte el a hideg víz érintése. A következő pillanatban megérezte a lány hűvös érintését a vállán. Odakapta a fejét, de Anna nem nézett rá. Olyan volt, mintha nem lenne egészen ott. Lassú, kecses mozdulattal a kannába nyúlt, közben karja érintette a fiú karját, aki ettől egészen megborzongott. Dávid csak nézte, amint a lány egy rongydarabot vesz ki a vízből, és lassan kicsavarja. Mozdulni sem mert. Azon gondolkodott, vajon a lány is ugyanarra gondolhat-e, mint ő? Úgy vélte igen. A lány közben mögé lépett, és Dávid érezte, ahogy lehúzza a válláról a kantárt. Aztán a rongy hideg érintését érezte, meg néhány vízcseppet, amint végigfutnak hátán. Csodálatos volt.

Anna végigsimította hátát, lassan haladva lefelé. Az üdítő hűvösség egészen felébresztette, és egyszerre meg is nyugtatta a fiút. Hátán a lány érintése nyomán megfeszültek az izmok. Nem tehetett róla. Csak guggolt ott, karjai a kanna vizébe értek, és nagyon hülyén érezte magát. Aztán csak guggolt, és rájött, hogy a lány már nincs mögötte. A rongy ott hevert mellette a szalmán, Anna pedig a fal mellett ült, hátát a hideg betonnak támasztva. Szemeit behunyta. Dávid kábultan felállt, közben érzete, ahogy az eddigi guggolása miatt leesett a vérnyomása. Szédült, szíve kalapált, és érezte, ahogy a fejéből szalad ki a vér. Olyan érzése volt, mintha egy gyorsliftben lenne. Valami furcsát érzett magában, mintha valami kiszabadult volna. Mintha felébredt volna benne valami nagy, valami fensőbb lény, ami átvette teste felett az irányítást. Leginkább azt érezte, hogy megszűnt odafigyelni arra, hogy amit tesz, az helyes-e. Leült Anna mellé, és nem tudván mitévő legyen, a bakancsa orrát kezdte piszkálni. A szalmából apró kaszáspók szaladt ki a falra, aztán vissza is ment. Remélte, hogy nem veszik észre az emberek.

Anna lesütött szemmel gyűrögetett egy szalmaszálat, ujja köré csavarta, csomót kötött rá. Nagy sokára megszólalt, hangja halk volt, és kicsit szomorú.
- Ne haragudj. Kicsit megszédültem az előbb. Nagyon melegem van. ? újabb fél perc hallgatás ? Ne mondd el, jó? Még mindig nem nézett fel.
- Oké. ? Nem mondott többet. Nagyot sóhajtott. Nem igazán erre számított. Érezte a kínos, egyre növekvő feszültséget kettejük közt. És még mindig érezte azt a késztetést magában, de valami visszatartotta. Anna törte meg a csendet. Először lassan, vontatottan beszélt, aztán egyre bátrabban. Úgy tűnt, ez megnyugtatja, ellazítja. Mintha nem is érdekelte volna, a fiú figyel-e rá. Beszélt magáról, apróságokat, jelentéktelen dolgokat. A suliról, meg ami éppen eszébe jutott. Csacsogott, gondolta Dávid. De figyelt rá. A lány szavai, mintha különös táncot járnának agyában. Felzaklatták, nyugtalanították őt. Nem is a jelentésükre figyelt, hanem a hangsúlyra, a dallamra, a hangszínre. Gondolataiból azt ébresztette, hogy hirtelen abbamaradt a szóáradat.

Csak most tudatosult benne, mi is volt az utolsó rövid kérdés.
- Dávid, szerinted szép vagyok? Csend. A ventilátorok surrogásának minden egyes nesze élesen elkülönül. És Dávid érzi, amint az az új ösztön végre kiszabadul. Most már utat engedett neki. Most a lány nézett rá, de ő nem viszonozta lassan felállt. Közben megfogta Anna kezét, és őt is felsegítette. Mintha megállt volna az idő körülöttük. Anna csak állt előtte, és felnézett rá. Nem sokkal volt alacsonyabb, de ez a különbség Dávidnak elég volt, hogy észrevegye, hogy ő vezeti. Csak állt előtte, szemeiben kíváncsiság, és egy kevés félelem. Ebben a pillanatban teljesen ki volt szolgáltatva a fiúnak. Dávid kibontotta a lány pólóján a kis csomót. Az ösztön biztosan vezette kezét, minden félelem, minden kétség nélkül, és ez új volt neki. Ilyet még sohasem érzett, nem így képzelte el ezt. Lassan a lány derekához nyúlt. Érezte a forró bőrt, alatta a kemény izmokat. A póló alját megragadva felhúzta, kibújtatta belőle a lányt.

Anna felemelte a kezét hogy segítsen a fiúnak, közben tekintetét egy pillanatra sem szakította el a másikéról. A póló a szalmára hullott, puhán, tartástalanul lelappadt, mint valami pamut-tócsa. Dávid a lány arcát nézte. A tágra nyílt szemekben valami várakozó vibrálás sejlett. Nagyon szép volt. Az első csók tökéletesen ösztönösen jött. Lassan mozdultak, Dávid érezte, ahogy arca közeledik a lányéhoz, és ebben annyi erő, energia rejlett, hogy ha akarta sem tudta volna megállítani magát. Az a valami ott belül elszabadult, és mintha ebben a mozzanatban teljesedne ki, teljesen elvett minden irányítást a fiútól. Ajkaik összeforrtak, nyelvük először csak óvatosan, majd egyre hevesebben játszott. Dávid arca kemény volt, szenvedélyes, a lány pedig mintha álmodna, lágyan átadta magát az érzésnek. Az az érintés, pontosan a mellbimbó hegyén, ahogy Dávid ujja közé fogta óvatosan, szinte égetett. Ágyéka izzott, kőkeményre duzzadt. A bimbóudvar picire zsugorodott, a mellbimbó hegyesen meredezett. Keze lassan ráfonódott a puha halomra. Ujjait szétterpesztette, érezte a bársonyos lágy húst, tenyere közepének feszülő mellbimbót, és ujjai belesüppedtek, végigsiklottak az engedelmesen puha, telt emlő anyagába.

Dávid érezte a hóna alá nyúló, óvatos kezeket. Végigtapogatták bőrét, rásimultak hátára. Magához ölelte a lányt, közben ajkuk még mindig összeért. Izmos mellkasának bőrére rajzolatokat karcolt a lány hegyes mellbimbója. Tenyere alatt annak háta domborodott lágyan, ívelten. Lassan tolta hátra a testet, amíg az támasztékot nem lelt a falban. És, miközben ajka elvált a lányétól, már a nadrágja pántját oldotta sietve. Letérdelt a szalmába, pontosan Anna elé. A lány behunyta szemét, és arcát elfordítva a falhoz simult. Karjait széttárta, tenyereit a falra tapasztotta. Mellei kicsit lehúzódtak, szétterültek mellkasán, bordái hosszan kirajzolódtak, még a lapos hason az izmok is jól látszottak. Dávid vad mozdulattal rántotta le a nadrágot, egészen Anna bokájáig. A pici, hitvány bugyihoz még nem nyúlt, helyette a cipőkből bujtatta ki a lábakat. A finom ívű lábfejeket nem rejtette zokni. Dávid keze élvezettel siklott rajtuk végig. Tapintásuk puha, selymes volt. A ruhadarabokat egy kupacra, a pólóra dobálta hanyagul. Felnézett a testre. Anna bőre hófehér volt, melle alig volt fehérebb hasánál, vagy vállánál. Nem sokat napozott.

Dávid agya tombolt, zúgott. Lassan, vegyes érzelmekkel telten nyúlt újra a lány derekához, a bugyi vékony pántjaihoz. Meglátta a lány hasán az apró cseppecskéket. Végig a hasán, végig a combjain. Anna halkan felnyögött. Dávid mosolyt látott arcán, szemhéja alatt szemei megállás nélkül mozogtak. Álla is izzadtságban fürdött. Lassan de határozott mozdulattal húzta le a bugyiját. Az előtűnő szőrszálak mágnesként vonzották tekintetét. Rövid, ritkás, barna színű szőrszálak voltak, alattuk jól látszott a feszes szeméremajkak közt meghúzódó rés. A bugyit a többi ruhára ejtette, aztán felállt. Anna őt nézte. Ahogy Dávid átölelte, és újra megcsókolta, érezte, hogy a test remeg. Nem nagyon, de ez épp elég volt. Lassan kibontakozott, és a fal felé fordította a lányt. A lány engedelmesen mozgott, alávetette magát a fiúnak. Kezeit a feje alá tette, miközben nekitámaszkodott a falnak. Félt egy kicsit, az érzés különleges volt, de még sohasem élt át hasonlót. Mindkettőjüknek ez volt az első alkalom. Anna félt a fájdalomtól, most tökéletes összhangot érzett, és vágyat, de félt az ismeretlentől. Meg akart felelni a fiúnak, azt akarta, hogy neki is annyira jó legyen, hogy ő is élvezze a másik testet, a másik érintést.

Vízcsobbanást hallott, aztán a rongy hűvös érintését érezte a hátán. Lassan csúszott le, egyre lejjebb, rá a fenekére, végig a combján. Aztán újra fentről. Lassan, újra és újra. Tudata oldódni kezdett a gyönyörérzetben, a vágy, és a kéj keverékében. Lobogó tüzet érzett magában, amit a hűvös víz nemhogy nem oltott el, hanem egyenesen táplálta. A hűvös falhoz simult, és megint felnyögött. Félelme kezdett elszállni. Dávid kioldotta Anna gyönyörű, barna haját. Zuhatagként omlott végig vállán. Volt valami csodálatosan izgató abban, ahogy a mezítelen lány a durva, repedezett, és festetlen betonfalhoz simul. Ahogy a tüzes mellek szétlapultak rajta, ahogy a ruganyos combok hozzádörzsölődnek. Dávid keze a nedves ronggyal újra átdörgölte a lány izmos fenekét. Jó érzés volt érezni a megkeményedő izmokat. Ledobta a rongyot, és puszta kézzel kezdte dörzsölni a bőrt. Két kézzel. A farpofákat, a karcsú derekat, ujjai masszírozták a hát alsó izmait. A vér zsibongva zúdult nyomukban. A combokat egyenként, két kezével átfogva őket. Keze felcsúszott egészen a combtőig. Olyan érzés volt, mintha forró katlanba nyúlt volna.

Mutatóujja hozzáért a tüzes szeméremajkakhoz, amik mintha tapadtak volna, mintha be akarták volna nyelni. Csak egy másodperc volt, de mikor a másik combot kezdte masszírozni, ujja már egy villanással tovább időzött ott, az édes forróságban. Végigdörgölte a lábakat, a kezeket, a lány hátát, nyakát. Aztán újra kezdte. A lány izmai lassan ernyedtek, egyre lazábbak, egyre formálhatóbbak lettek. Fantasztikus érzés volt a másik testet mozgatni, ?uralni?. Volt benne egy kicsi abból az érzésből, mint mikor az ember autót vezet, közben tudja, érzi az autó minden egyes csavarját, tengelyét. Egyre jobban érezte Anna testét, egyre jobban megismerte reakcióit. Tanult minden érintésből, minden rándulásból, nyögésből, sóhajtásból. Látta, érezte, hogyan kúszik fel benne lépésről lépésre a vágy, az ösztön, és mint tűnik el belőle a félelem. Érezte a bizalmat. Maga felé fordította, aztán a vállakat, a melleket kezdte finoman masszírozni. De nem tartott sokáig, a lány kezei önálló életre keltek.

Kioldották a fiú nadrágját, és becsúsztak alá. Dávid hűs kezeket érzett ágyékán. Markolászták, tapogatták péniszét, és herezacskója egészen összerándult. Lerugdalta magáról a ruháit, a bakancsát. Anna hátranyúlt, két oldalról megmarkolta a fiú feszülő fenekét, közben teste egészen hozzápréselődött a másikhoz. Dávid pénisze a saját és a lány hasa közé szorult. Úgy érezte nincs már messze a beteljesüléstől, csak még egy érintés, csak még egy mozdulat. De a lány hirtelen vigyorogva hátrébb lépett. Egy pillanatig csak nézte őt, aztán oldalra lépett, és futni kezdett. Futni az istálló vége felé. Nevetése hangosan csilingelt. Dávid csak állt, és nézte a hófehér bőrt, az ütemesen dolgozó, ruganyos combokat, a finom bőrű talpon a piros foltokat, a lebbenő hajtincseket, és lenyűgözte a látvány. Megragadta az a nyers, szabályozatlan ingeradag, ami agyát érte, a lány egész, leplezetlen valójából áradó kecsesség, szépség.

Az istálló végében volt egy nagy kupac, egymásra pakolt szalmabála, ezek mögé szaladt be Anna. Egy pillanatra megrezzent az egész kupac, Dávid úgy gondolta, a lány nekidőlt. Szíve hevesen dobogott, légzése kicsit felgyorsult, arca ki volt pirulva. Bőrén érezte a forró légáramlatokat, ahogy lassan lépdelt hátra a mély szalmában. A lány hátát a szalmának vetve várt, és nézte. Aztán egyszerűen leteperte. Felugrott rá, karjait nyaka köré fonta, lábaival rácsimpaszkodott. Az izmos combokat érezte a dereka körül. Forróak voltak. Merev pénisze a lány puncijához ért. A hirtelen mozdulattól elvesztette egyensúlyát, és nevetve a szalmába zuhant, közben a lányba kapaszkodott. Annát ez nem zavarta meg. Száját a fiú szájára tapasztotta. Ujjai Dávid szőrős mellkasán terpeszkedtek, simogattak. Combjait szétvetve szilárdan ült a fiú hasán, és Dávid valamivel köldöke alatt érezte a punci szőrének csiklandozását. Pénisze hiábavalóan meredezett, már fájt, annyira kemény volt, de nem érhette el az arasznyira lévő forró, nedvesen hívogató rést.

Anna Dávid nyakát kezdte csókolgatni, apró csókokkal, és kis harapásokkal árasztva el. Közben kezei egyre durvábban dörzsölték, egyre hevesebben simogatták a fiú mellkasát. Combjai szorosabbra zárultak, és halkan felnyögött. Dávid a lány mellkasát fogta közre. Ujjai a hóna alatti puha, lágy bőrbe süppedtek, hüvelykujja a mell húsába. Mikor keze arrébb siklott ujjai nyomán a bőr kipirult. A lány lejjebb helyezkedett, hogy szája hozzáférjen a fiú mellkasához. Dávid érezte, amint végsőkig érzékennyé vált, vérvörös makkja a lány szétnyílt, duzzadt puncijához ér, és nem bírta tovább. Teste görcsbe rándult, alhasa lüktetni kezdett, és a gyönyör hullámokban járta át, tetőtől talpig. A lány ettől egészen megvadult. Nyughatatlan macskaként vetette meg magát a fiú rángatódzó, szinte magatehetetlen testén, feltárult puncija épp hogy érintkezett a fiú péniszével, de ösztönösen ott tartotta, sejtette mekkora örömet szerez ezzel Dávidnak. Közben lázasan simogatta, csókokkal borította Dávid testét. Érezte a szeméremajkaira spriccelő égetően forró nedvet, és hallotta a fiú nyögéseit.

Dávid átengedte magát az érzésnek, tudata mindent feladva omlott bele a lila gőzbe, ami testéből fakadt, és átadta magát az izmait béklyóként megfeszítő ösztönnek. A lüktetés végigjárta minden tagját, a lobogó tűz felégette erejét. Ernyedten roskadt le a szalmára, és élvezte, ahogy zsibongó tagjai pihennek. A szemét is behunyta, nem törődött semmivel. A lány lekászálódott róla, úgyhogy néhány percig csak csendben feküdt. Érezte, amint Anna óvatosan a péniszéhez ér. Hideg érintés, ahogy a nedves rongy beborítja. Letörölte róla a rádermedt ondót. Aztán Anna kezének puha érintése. Körülfogja, simogatja a lelohadt, elernyedt szervet, és Dávid érzi, hogy érintése nyomán kezd újra magához térni. Lassan kinyitotta a szemét, és meglátta az álmennyezet szigetelő fehér műanyag lapjait, meg a közöttük szabályos sorokban elhelyezett világítótesteket. A lámpák kis sárga körökben világították meg a falat maguk körül, megalkotva a saját kis világukat. Fényük valóságos, és egyszerre kicsit irracionális is volt.

Talán a gyenge fényerejük, talán a sápadt színük miatt. Anna óvatosan melléfeküdt, Dávid átkarolta. Selymes puha hajának érintése, bársonyos tapintású válla megmelengette a szívét. Ez most nem az a kínzó, vággyal teli érzés volt, hanem valami sokkal mélyebb, érettebb dolog. Élvezte az érzést, hogy nincs egyedül, hogy ott van vele a lány. Ez szeretet volt, és pontosan külön tudta választani attól az érzéstől, ahogy Anna testét kívánta. A lányban még nem oldódott szét a feszültség. Dávid látta, és érezte mozdulataiban. Talpát játékosan feltámasztotta a falra. Milyen szép lába volt! Dávid lassan legeltette rajta szemét. A megfeszülő vádlin, az ívelt combon, kerek térden. Önkéntelen felemelte fejét, hogy jobban lássa a combtő belső oldalát. Amint végignézett a lányon újra az az érzés kerítette hatalmába, hogy vezeti, irányítja őt. De most elemi erejű volt, mint egy felismerés, mint egy tudás. És tényleg azt akarta, fel akarta benne fokozni azt az energiát, látni akarta a beteljesülését. Most olyan volt, ott fekve, lábát a falnak támasztva, mint egy hajó, amit nem kormányoznak, mint egy felhangolt hangszer, amin senki sem játszik. Mint a festőnek a fehér lap. Kicsit furcsa, önző érzés volt, de Dávid mégis utat engedett neki.

Odakinn a nap lassan haladt égi útján, a levegő egyre perzselőbb lett, és minden mozgás, minden lény menedéket keresett előle. Az ég tiszta volt, szeplőtlen, fájón éles kék mélység, mint egy türkiz óceán. Annyira leplezetlenül ontotta a végtelent, hogy szinte nem lehetett ránézni. Az ember félt, hogy elveszik benne. Dávid a szalmán térdelt, Anna széttárt lábai közt. Magasra emelte a lány bal lábát a bokájánál fogva. Fogása biztos volt, akár egy bilincs, de nem durva, ezt Anna is érezte. A fiú apró csókokat lehelt a láb puha bőrére, közvetlen a térd alatt. Annát csiklandozta az érzés, és felnevetett. A fiú másik keze Anna jobb combján nyugodott. Apró mozdulatokkal simogatta, és Anna ágyékán ideges bizsergés futott végig tőle. A fiú ajkai lassan haladtak a térd belső oldalán, aztán a combon. Ez nagyon izgalmas érzés volt. A lány a szalmába mélyesztette ujjait, szorítása nyomán halkan ropogva törtek a szalmaszálak.

Dávid lassan, kényelmesen haladt. Kezével szilárdan tartotta a lány bokáját, szája finoman játszott a bőrrel, nyelvével benedvesítette a comb belső oldalának érzékeny területét. Jól hallotta az elakadó sóhajt. Másik keze lágyan simogatta a combot a térd fölött, egészen a csípőig, aztán vissza, tenyere követte az izmok ívét. Már egészen közel járt a combtőhöz. A bőr íze sós volt, só, és valami meghatározhatatlan organikus eszencia alkotta zamat. Lágyan harapdálni kezdte, de nem is harapdálni, inkább csak fogaival is érintette. Nyelve egészen rátapadt. Anna hátravetette a fejét, hasa megfeszült, és hevesen sóhajtozott. Mellkasán finoman remegtek az ágaskodó halmocskák. Aztán a fiú forrón belecsókolt a combtőbe, közvetlenül a szétnyílt szeméremajkak mellett. Anna hangosan, elfúlóan felnyögött. Dávid érezte, ahogy elkezdődik a lány orgazmusa. Szenvtelenül szemlélte, ahogy néhány centire arcától, keményen összerándulnak a hüvely izmai, szinte vonaglik az egész szerv.

Aztán nyelvével még kínozni kezdte, csókolgatni, nyalogatni a csiklót. Az utolsó másodpercekben Anna nem bírta tovább, kezei a fiú fejére fonódtak, és szinte szorította magához. Teste vadul lüktetett, tudata egészen elveszett az érzésben. Semmi más nem létezett számára csak az az érzés. Szíve hevesen dobogott, szája kiszáradt. Saját kéjes nyögését nem is hallotta, mert a vér fülében dübörgött. Dávid egészen meghatódott a látványtól. A szalmába hanyatló lány mellé feküdt, haját, arcát simogatta. Úgy tűnt neki, egy örökkévalóságon keresztül feküdtek ott, egymás mellett. Békét és nyugalmat érzett. Valami olyan biztonságot, amit már nem vehet el tőle senki.


Történet Ajánló

Tanár - Diák szex

Sziasztok! Amit, most elmesélek az egy igaz történet, tavaly májusban történt. Akkor voltam 15....

Felizgatott majd megbaszott a postás

Ez most történt pár hete. Férjem egy hétfőn feladott egy elsőbbségi ajánlott levelet Veszpr....


Szoptak már le?

- ?mivelhogy, utálom a szexet.
A lány álmélkodva, kicsit mulatva nézett rám.
- H....

Jácint a táborvezető

Kedd reggel volt. A lovastáborba igyekeztem, a régi, bőrüléses, piros-fehér busz zötykölőd....